Tolnai Népújság, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-21 / 169. szám
DR. LUKÁCS JÓZSEF LETT AZ ISKOLA IGAZGATÓJA (3. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1995. JÚLIUS 21. PÉNTEK ÁRA: 25,50 FORINT VL ÉVFOLYAM, 169. SZÁM A NÉPÚJSÁG műsorajánlata mai mellékletünk Nádori: „működik a kormány” Egy évvel ezelőtt kezdte meg tevékenységét az MSZP-SZDSZ alkotta kormány, s ebből az alkalomból kértünk egy-egy rövid értékelést Tolna megye országgyűlési képviselőitől. — Első és legfontosabb e- redmény az, hogy működik és együttműködik a kormány - kezdte értékelését dr. Nádori László, aki az SZDSZ listájáról jutott be a parlamentbe. — Rendkívül fontos gazdasági törvények születtek az elmúlt esztendőben, azzal együtt, hogy a döntéseket komoly viták előzték meg. Az ellenzék szerepét elfogadom, mégis, némiképp konstruktívabb hozzáállással kedvezőbb társadalmi helyzetet tudtunk volna teremteni - mondom ezt anélkül, hogy csökkentenén a kormányzó pártok felelősségét. A koalíció késlekedett a fontos intézkedések meghozatalában, bár hadd tegyem ehhez hozzá, hogy utólag már könnyű okosnak lenni. Áz mégis tény, hogy a gyakorlatlanság miatt a gazdasági kérdések megkésve kerültek napirendre. Érthető, hogy a lakosság elutasítóan reagált a megszorításokra, a létminimum alatt élőknek meglehetősen nehéz megmagyarázni az intézkedések távlati célját. A közeljövőben ezen a téren nem várható komoly változás, hiszen a nehézségeknek még nem értünk a végére. Természetes a kormánykoalíció népszerűségének csökkenése, ám a vezetés számára nem ez kell legyen a fő szempont. Mindent összegezve, a kormánykoalíció egy éves tevékenységét jó közepesre értékelném. -szAMagyar találmány: új módszer a lángok ellen Tűzoltás - vízkár nélkül A nyári időszakban a meleggel együtt a tűz veszélye is megnő. Főként aszályos időszakban igen gyakori a „bozóttűz”, a lángra kapó aljnövényzet, elég egy gondatlanul eldobott cigarettacsikk, vagy gyufaszál. Ennél is veszélyesebbek a lakás- tüzek, igaz, ezeknek sajnos mindig „szezonja” van. Aki átélt már olyan esetet, hogy a lakása fölötti emeleten tűzoltást végeztek, bizonyíthatja, hogy a lecsorgó kormos víz milyen kárt okozhat. Sokszor nagyobb a vízkár, mint a tűzkár. Ezen változtat egy új módszer, amiről Csőglei Istvánnal, a Tolna Megyei Tűzoltószövetség elnökével beszélgetünk. — Mennyiben új, mit tud ez a rendszer? — Ez az úgynevezett impulzus-oltás. Lényege, hogy az igen rövid idő alatt kilőtt rendkívül finom vfzköd igen hatékony hűtő-oltó hatást fejt ki. Maga a szerkezet igen egyszerű. Egyik része egy háton hordozható 10 literes tartály, amin két sűrített-levegős palack található. Egyik a szerkezetet működteti, a másikhoz az oltást végző személy álarca csatlakozik. Van még az úgynevezett sugárcső, ami szintén két részből áll. A felső nagyobbik részben egy liter víz fér el, az alatta lévő kis térbe pedig 25 bar nyomáson sűrített levegő kerül. A két rész közé egy szelepet építettek be. Amikor a cső megtelik vízzel, az elsütő szerkezetet, akár egy puskánál, meg kell húzni. (Folytatás a 3. oldalon.) Jól szórakozott a közönség II. Kapós Kupa Kaposszekcsőn A tavalyihoz hasonlóan idén is megrendezték Kaposszekcsőn, a II. Kapos Kupa kispályás labdarúgó tornát. A torna két szervezője két labdarúgó volt, Schott Zoltán, a megyebajnokságban játszó Döbrököz játékosa, és Papp Péter, a körzeti bajnokságban futballozó helyi csapat tagja. Két hétvégén rendezték a tornát, ezzel több játékidőt, több mérkőzést biztosítottak a csapatoknak. A tavalyihoz hasonlón most is a nagypályás labdarúgó bajnokság befejezését követően került sor a mérkőzéssorozatra, amelyre összesen 16 csapat adta le nevezését. Négyes csoportokban játszottak az együttesek, a legjobb 8 kieséses rendszerben. A kétfordulós küzdelmet követően a következő sorrend alakult ki: 1. lett a dombóvári USA SPORT, 2. helyen a QUEEN Róma Piz- zéria Dombóvár csapata végzett, a 3. hely a PIKNIK Dombóváré lett, míg a 4. helyen a hazai csapat, a PINGWIN Ka- posszekcső végzett. Az első három helyezett - az első serleget is - pénzjutalmat kapott. Különdíjat a gólkirály vehetett át, mégpedig Csanádi István, a dombóvári USA SPORT játékosa, 18 góljával érdemelte ki ezt a kitüntető címet. Valójában, hogy ez a torna sikeresen lezajlott a baráti társaságon kívül a két rendező nagyon sok segítséget kapott az iskolától, a helyi szövetkezettől, a tüzéptől, a Hírturmixtól, Kálmán Gábor palackozott italok boltjától, s nem utolsó sorban a helyi sportkörtől. Jövőre ismét megrendezik a tornát, két fordulóban és a nagypályás bajnokság befejezését követően. Természetvédők, madarászok táboroznak a Pacsmagi tavaknál. Nem tartozik ugyan a természetvédő csoport munkájának körébe a ragadozó madarak védelme, a nomád madarászok azonban ráakadtak egy, a fészkéből kiesett sérült békászó sas fiókára (képünkön), amely emberi segítséggel egyszer a lég ura lehet. A madarászok munkájáról bővebben a 3. oldalon olvashatnak. fotó: gk Játszottak és nyertek A Szekszárdi Liszt Pincészet és lapunk közös játékában 294 kedves olvasónk vett részt, ennyien küldték be a lapból kivágott emblémát és a két darabból összeillesztett borcímkét. Játékosaink közül három szerencsés nyertes a pincészet bordeauxi-i világkiállításon ezüstérmet nyert boraiból kap egy-egy díszkartont. Az első helyezettében három, a másodikéban kettő, a harmadikéban pedig egy palack értékes bor található. Szerkesztőségünkben tegnap délután zajlott a sorsolás, ami a következő eredményt hozta: 1. Gamós András, Paks, Építők útja 22. sz„ 2. Kishonti Jenő, Nagydorog, Damjanich u. 32. sz„ 3. Papp István, Dombóvár, Szent Gellért u. 13. sz. A nyeremények július 25-én, kedden, déli 12 órakor vehetők át a Liszt Pincészetben (Szekszárd, Rákóczi u. 132.), ahol a nyerteseknek alkalmuk lesz megtekinteni a létesítményt. Kérjük, aki nem tudja valamilyen okból átvenni nyereményét, értesítse szerkesztőségünket, hogy eljuttathassuk hozzá. Játékos kedvű olvasóink figyeljék jövő heti lapszámainkat, melyekben újabb játékkal lepjük meg őket. Röviden Az SOS lelki segély telefon- szolgálat díjmentesen hívható a hét minden napján és ünnepnapokon 18 órától reggel 6 óráig a 74/315- 100-as telefonszámon. A györkönyi Szabadidő Központ (Pincehegy) színpadán a 60-as, 70-es évek zenéje szórakoztatja a július 22-én, szombaton, este 8 órakor kezdődő nosztalgia bál résztvevőit. A vendégeket büfé és jó mulatság várja, melyen a zenét a paksi Atlantic együttes szolgáltatja. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők. A Belügyminsztériumhoz fordult Peszt Attila, Udvari polgármestere, méltánytalannak tartva, hogy idén a község nem szerepel a területfejlesztés szempontjából kedvezményezett, hátrányos helyzetűként nyilvántartott települések listáján, így jövőre nem pályázhat ezen a címen a Területfejlesztési Alap támogatásaira. Ä minisztérium válasza szerint a parlament hatásköre a hátrányos helyzet szempontjainak megállapítása. A törvény a hátrányos helyzet megítélésében a régiók, és nem az egyes települések adottságait veszi figyelembe. Udvari, ahol közel harminc százalékos a munkanélküliség, az alacsonyabb munkanélküliségi aránnyal rendelkező szekszárdi körzethez tartozik tavaly óta. Továbbra is alkalmazza a nemrég kinevezett pincehelyi vállalkozó háziorvos a körzetéhez tartozó nagyszékelyi orvosasszisztenst - erről született megegyezés a nagyszékelyi testület szerdai ülésén a képviselők és a háziorvos között. A község és a háziorvos közösen fizetik az asszisztens bérét. A szokásos nyári leállás július 21-től augusztus 7-ig tart a Szekszárdi Nyomdánál. A szünet két hete alatt a vállalat szakemberei elvégzik a kellő karbantartásokat és a felújításokat. Az ügyeleti rendszer a leállás idején is folyamatosan üzemel, s az export munka elvégzéséhez szükséges gépek is működnek. Bautzeni fiatalok vakációja. Tolna megye német testvérmegyéjének székhelyéről, Bautzen városából szerdán este huszonkét fiatal érkezett Szekszárdra. Az általános iskolás korú gyerekeknek a palánki Csapó Dániel Szakképző Iskola kollégiumában van a szállásuk, innen indulnak városnézésre, majd holnap Sötétvölgybe, vasárnap pedig Váraljára. A két hetes programban szerepel Pécs, Dombori, Budapest, Gemenc és a Balaton is. fotó: bakó jenó Az atomtemetőről lesz szó Kajdacson A gyenge aktivitású radioaktív anyagok esetleges tárolásával kapcsolatban tartanak falugyűlést Kajdacson. A július 24-én este 7 órára a település művelődési házába összehívott lakosok előtt szakemberek beszélnek majd az atomhulladék elhelyezési lehetőségeiről, annak veszélytelenségéről. A paksi atomerőműből kikerült gyenge aktivitású hulladékok, főként öltözetek (kesztyűk ruhák és egyebek) a szakemberek állítása szerint az emberre ártalmatlanok. Kajdacs lakóinak a jövőben el kell dönteniük, hogy vállalják-e a község környezetében esetlegesen elhelyezendő hulladékkal való együttélést. A Nap Hírei Németkériek Csittszentivánban Negyvenkét németkéri lakos látogatott Csittszentivánba, ami Németkér testvértelepülése. A kirándulók rengeteg szép élménnyel gazdagodtak. A Magyar Vöröskereszt németkéri szervezete által összeállított program az elmúlt hét keddjén kezdődött. Az 1600- as lélekszámú romániai község lakói mind magyarok, akik nagy szeretettel fogadták a németkérieket. Egy életre szóló élményt szereztek a vendégek, akik többek között meglátogatták a Gyilkos tavat, valamint Marosvásárhely és Kolozsvár legfontosabb nevezetességeivel is megismerkedhettek. A kirándulás valójában viszontlátogatás volt, hiszen tavaly a csittszentivániak jöttek el a Tolna megyébe. A tolnai németség pályázatot hirdet Tegnap ülést tartott a tolnai német kisebbségi önkormányzat testületé. A képviselők többek között arról döntöttek, hogy tanulmányi pályázatot hirdetnek, német tanári szakra idén felvételt nyert tolnai diákok számára. A kisebbségi önkormányzat tanévenként 100 ezer forinttal járul hozzá a pályázat nyertesének tanulmányaihoz, azzal a feltétellel, hogy a főiskola vagy egyetem elvégzése után 5 évig Tolnán tanít az illető. A pályázatot a helyi lap következő számában fogják meghirdetni, a jelentkezési határidő augusztus 31.