Tolnai Népújság, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-20 / 168. szám
1995. július 20., csütörtök Sport 9. oldal Vasárnap 10 órától Kisdorogon: Antlfinger Gréta országúti kerékpáros emlékverseny 1990. július 31-e szomorú dátum Tolna megye kerékpársportjának történetében. Öt évvel ezelőtt ugyanis ezen a napon szenvedett tragikus körülmények között halálos balesetet Antlfinger Gréta, a Szekszárdi KSC szépreményű, 13 esztendős versenyzője a megyeszékhelyen. A korcsoportos országos- és megyei párosbajnokként elhunyt tehetséges sportoló emléke előtt tisztelegve azóta minden évben megrendezésre kerül az Antlfinger Gréta-Me- talbau Kft. elnevezésű országúti kerékpáros emlékverseny. A Kisdorogon, Gréta szülőfalujában rajtoló viadal remek versenyzési alkalmat biztosít a különböző korosztályok számára. Az idei, sorrendben ötödik emlékverseny július 23-án, vasárnap 10 órakor kezdődik - hagyományosan - a névadó sportoló sírjának megkoszorúzásával a kisdorogi temetőben. A felnőtt és ifjúsági férfiak mezőnye 10.40 órakor vág neki a Kisdorog-Ta- bód-Zomba-Kéty-Hőgyész- Dúzs-Csibrák-Kurd-Len- gyel-Kis vejke-Závod-T e- vel-Kisdorog útvonalon kijelölt 61 km-es távnak, ők kétszer teljesítik ezt a kört. A 10.45-kor a Kisdorog-Ta- bód-Bonyhád-Bonyhádva- rasd-Kisdorog 22 km-es útvonalon startoló haladó fiúkra két kör, 44 km-es etap vár. A 10.50-kor induló serdülő fiúknak a nagykörön 61, a 10.55-kor startoló serdülő lányoknak, valamint a negyedórával később nekilóduló kezdő fiúknak egyaránt 22 km teljesítése a feladat a kiskörön. Befejezésül a felnőtt és ifjúsági korosztályú hölgyek A sportág nagy ígérete volt vágnak neki a a 61 kilométeres távnak. Amint azt a verseny szervező bizottságától megtudtuk, a helyszínen óvodások és általános iskolások, valamint - igény szerint - amatőrök és szenior korosztályú versenyzők részére is indítanak futamot. Az előzetes nevezések alapján idén is népes mezőnyt várnak Kisdorogra, hiszen Debrecentől Szegeden át Budapestig számos csapat jelezte részvételi szándékát. A szervezők mintegy 150 igazolt és 40-50 amatőr versenyző indulására számítanak. A 100 ezer forint összdíjazású emlékverseny ünnepélyes eredményhirdetésére vasárnap délután 14.30 órakor kerül sor, az összesített pontversenyben győztes csapat egy évig birtokolhatja a vándorserleget. dr) Búzás is Pakson folytatja Két hete számoltunk be lapunkban a Paks NB Il-es labdarúgó szakosztályának aktuális híreiről. Akkor Klement Tibor szakosztályvezető még azt mondta nyilatkozatában, hogy Búzás Attilával nem sikerült egyezségre jutniuk, így aztán a tehetséges játékos nem írta alá a felkínált szerződést. Azóta ismét tárgyaló asztalhoz ültek a felek, s mint azt tegnap megtudtuk, megállapodásra jutottak: Búzás továbbra is Pakson folytatja pályafutását, egyéves szerződést kötött a klubjával. A paksiak szakosztályvezetőjétől kapott információ alapján a Németországba távozó Nagy Zoltán helyére leigazolták Barna Lászlót a Siófoki Bányász együtteséből, aki három évre kötelezte el magát az atomvárosiakhoz. Próbajátékon vesz részt a Va- sas-Casino Vigadó 22 éves csatára, Szarvas Zsolt, az ő sorsáról a későbbiekben döntenek. Megtudtuk továbbá, hogy Kovács Zsolt, aki legutóbb Paksról kölcsönjáté- kosként a ZTE-be igazolt, mostantól véglegesen a Büki TK NB III-as csapatának labdarúgója lett. Az 1994-95. évi labdarúgó ifjúsági megyebajnokság aranyérmese: a Tamási SE Negyven éves Koppány-parti böjt Az idősebb futballszurkolók még bizonyára emlékeznek rá, hogy valamikor az ötvenes évek közepén már feliratkozott az ifjúsági megyebajnokok sorába a Tamási SE együttese. Ezután hosszabb szünet következett, hogy aztán idén, majd' negyven év elteltével ismét bajnoki diadalt ünnepelhessen a szakosztály és az egyesület. A téli holtidényben a korábbi edzőtől, Tóth Gyulától Hajdics Attila vette át a kispadon a stafétabotot, őt kérdeztem - mint ahogy a fentiekből már kiderült - a város életében nem mindennapi siker hátteréről. — Az elmúlt években már többször is dobogóközeiben volt a csapat, s úgy tűnik idén végre kijött a lépés. — így van, azt hiszem mostanra érett össze igazán a fiúk játéka. A csapat 14-20 év közötti helyi fiatalokból áll, akik már évek óta együtt készülnek. Korábban Walter István, majd Tóth Gyula kollégám ült a kispadon, tulajdonképpen ők rakták le ennek a sikernek az alapjait. — Az őszi szezon után már az első helyen állt a Tamási gárdája. Nem tűnt nagy feladatnak, hogy tartsák ezt a pozíciót? __ — Én a téli alapozáskor kezdtem együtt dolgozni a fiúkkal, és nem tagadom, nagy kihívást jelentett számomra, hogy az élen álló csapatot irányíthatom. Lanczki Gusztáv barátommal - aki akkor már a felnőtt együttest edzette - régóta ismerjük egymást, így biztos voltam benne, hogy remekül együtt tudunk majd dolgozni. Ez azért is fontos, mert nálunk a felnőtt és az ificsapat együtt tréningezik, hiszen hétről-hétre több fiatal játékos is helyett kap a „nagycsapatban”. — A 9. fordulótól kezdve vezette a tabellát a csapat. Mikor vált egyértelművé a végső siker? — Az utolsó előtti fordulóban, hazai pályán győztünk a Tevel ellen, s akkor már behoz- hatatlanná vált az előnyünk. Természetesen a mérkőzést követően az öltözőben durrogtak a pezsgősdugók, hiszen a srácoknak még nem volt részük ilyen sikerben. Később az egyesület vezetői hangulatos vacsora keretében köszönték meg a remek szereplést, s ekkor adták át az aranyérmeket is. Örömünkbe sajnos egy kis üröm is vegyült, ugyanis - ki tudja miért - a megyei szövetség részéről senki sem tisztelte meg jelenlétével az éremosztót, s ezt egy kissé nehezményeztük. — Hogyan tovább a következő bajnokságban? — A városban széles utánpótlásbázis áll a labdarúgás mögött, hiszen a sporttagozatos iskolában a gyerekek már harmadik osztálytól elsajátíthatják az alapokat. így tehátfelnőttcsapatba felkerülő játékosokat gond nélkül tudjuk pótolni a serdülőből. A csapat nagyon összetartó, jó szellemű társaság, nemcsak a pályán, hanem a magánéletben is tartják egymással a kapcsolatot a fiúk. Úgy érzem, minden feltétel adott ahhoz, hogy ne kelljen újabb negyven esztendőt várni a következő bajnoki címre.-lódiA bajnokság végeredménye 1. Tamási 30 24 3 3 103- 33 75 2. Dombóvár 30 23 2 5 105- 37 71 3. Paksi SE 30 22 3 5 116- 33 69 4. Simontornya30 22 1 7 89- 46 67 5. Tevel 30 21 2 7 108- 37 65 6. Szekszárd 30 13 8 9 54- 45 47 7. Nagydorog 30 13 4 13 80- 76 43 8. Döbörköz 30 12 5 13 86- 80 41 9. Fadd 30 11 3 16 60- 70 36 10. Kajdacs 30 11 3 16 45- 63 36 11. Dsztgyörgy 30 8 5 17 62- 80 29 12. Aparhant 30 8 5 17 41- 81 29 13. Kakasd 30 7 5 18 53- 85 26 14. Decs 30 8 2 20 54- 96 26 15. N. mányok 30 4 4 22 33-130 16 16. Tolna 30 5 1 24 32-129 16 Az 199>t-95-ös labdarúgó ifjúsági megyei bajnokságban aranyérmet szerzett csapat tagjai Hétfőn indul a 24. Tour de Hongrie Immár 24. alkalommal rajtol július 24-én a magyarországi országúti kerékpáros körverseny, amely 70 éves története során idén sorrendben harmadszor viseli a Coca-Cola Tour de Hongrie nevet - jelentették be az Adyligeten tartott tegnapi sajtó- tájékoztatón. A 28 csapat mintegy 120 porfelhőlovagja összesen 1088 kilométert kerekezik július 24-30. között, nyolc szakaszban. A lassú rajtot hétfőn 13 órakor Budapesten, a Hősök terén tartják. A gyors rajt a főváros határában lesz, s az első napon mindjárt egy rendkívül nehéz szakaszt teljesítenek a kerekesek, hiszen a egri célig 700 méteres szintkülönbséget is le kell győzniük. Ezt követően a Miskolc-Nyíregyháza-Békés- csaba-Szeged- Pécs-Nagyka- nizsa- Szombathely-Győr útvonalon át július 30-án délután egy óra tájban érkeznek vissza Budapestre, a Gellért-hegyi Citadellán felállítandó célba. A mezőny a Békéscsaba-Szeged és a Nagykanizsa-Szombathely közötti távot autóbusszal teszi meg. Triatlon A Eremesö Gyékényesen és Barcson A szombaton, a gyékényesi tónál rendezett országos tri- atlonversenyen 150 induló küzdött meg a 700 méter úszásból, 20 kilométer kerékpározásból és 5 kilométer futásból álló távval, az órával és a nagy meleggel. A szekszárdi versenyzők eredményei, ifjúságiak: 1. Szabó János (Kreátor, ideje 1:01.51, ami az abszolút versenyben a 3. helyhez volt elegendő). Junior „A”: 1. Varga Szabolcs (Bici-Tour SC Szekszárd), 2. Körösi Tamás (Dynamic). Felnőttek: 2. Nádi Csaba (Dynamic), 3. dr. Szabó Péter (Kreátor), 13. Gabi Géza, 21. Póth Gábor (mindkettő Dynamic). Serdülők (a táv 200 m, 10 km, 2 km): 1. Mészáros János (Dynamic). Egy nappal később Barcs is triatlonversenynek adott otthont. Eredmények, fiúk: serdülők: 1. Mészáros János (Dynamic). Ifjúságiak: 1. Szabó János (Kreátor), 2. Teszler Tamás (Dynamic). Junior „A”: 1. Varga Szabolcs (Bici-Tour SC Szekszárd). Junior „B”: 1. Madarász Zoltán (Dombóvár). Felnőttek: 2. dr. Szabó Péter (Kreátor), 3. Nádi Csaba, 6. Gabi Géza, 12. Póth Gábor (mindhárom Dynamic). Lányok: serdülők: 3. Takács Petra (Dombóvár). Juniorok: 1. Borsi Ágnes, 6. Varga Katalin (mindkettő Dombóvár). „Óriási rablás” volt Argentína, amely annak idején megünnepelte Diego Maradona kézi segítséggel szerzett gólját az 1986-os mexikói labdarúgó világ- bajnokságon, most fel van háborodva amiatt, hogy hétfőn a brazilok egy hasonló gólt lőttek, s ezzel végeredményben kiütötték őket az amerikai kontinensbajnokságból, az Amerika Kupából. — Óriási rablás volt. Valami furcsa történik - vélekedett a szenvedélyes szurkolóként is ismert Carlos Menem argentin államfő. - Csak meg kell nézni a videofelvételt: les volt, ráadásul a brazil játékos kézzel szelídítette meg a labdát és úgy lőtte a gólt. Ezt sem a játékvezető, sem a bolíviai partjelző nem vette észre. Hom-Ecclestone találkozó Elutaztak a VB-re A magyar junior férfi vízilabda-válogatott szerdán elutazott a franciaországi Dunkerque-be, ahol július 21-30. között a korosztályos világbajnokságon szerepel. Kemény Ferenc tanítványai a B-csoportba kerültek, ahol Moldova, San Marino, Argentína, Kanada és Olaszország legjobbjaival találkoznak. A magyar együttes egyértelműen a torna esélyesei közé tartozik, hiszen első lett a múlt héten, Sopronban lebonyolított nemzetközi tornán, amelyen a világ legjobb junior válogatottjai mérték össze tudásukat. A legutóbbi vb-n harmadik helyen végeztek a magyar fiatalok, míg az EB-n aranyérmet szereztek. Csak véletlenül derült fény egy fontos információra a Hungaro- ringen megtartott szerdai sajtó- tájékoztatón, amelyet az augusztus 11-13. között esedékes Marlboro Magyar Nagydíj Forma-1-es autós gyorsasági világbajnoki futam kapcsán szerveztek meg. Berényi János, a Hungaroring Sport Rt. elnöke az egyik kérdésre válaszolva megemlítette, hogy idén 17 vb- futam lesz. Erre rögtön reagált Neményi Béla, a Magyar Autó és Motorsport Szövetség elnöke, s pontosított: 1995-ben is csak 16 világbajnoki versenyre kerül sor. Az MTI munkatársának érdeklődésére Nádasdi János, a szövetség főtitkára is megerősítette: 16 futam alapján hirdetnek végeredményt. Hozzátette: nem is lehet több, mert a FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) és a FOCA (Forma-1- es Konstruktőrök és Gyártók Szövetsége) között létezik egy szerződés, s ennek értelmében nem lehet növelni a viadalok számát. A főtitkár szerint ez a kérdés hónapokkal ezelőtt eldőlt, s nem érti, hogy miért maradt titokban a döntés pontos szövege, amely rendelkezik az eredeti vb-műsorban tartaléksorban szerepeltetett Magyar Nagydíj és az Ausztrál Grand Prix közötti cseréről. Az egyik bekerült, a másik pedig kikerült az idei versenynaptárból. Egy másik fontos bejelentés Neményi Bélától származik, ő arról tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy jövő csütörtökön Budapestre látogat a brit üzletember, Bemie Ecclestone, a FOCA elnöke, s magával, Horn Gyula miniszterelnökkel tárgyal a Forma-1 magyarországi jövőjéről. — Mi megadtuk a szükséges információkat, letettük a szerződéstervezetet, a többi kizárólag a tárgyalópartnereken múlik. Mindenesetre azt szeretnénk, ha az idén lejáró megállapodást 2001-ig, esetleg 2002- ig sikerülne meghosszabbítani, vagyis addig lenne garantált a Magyar Nagydíj jövője - tette hozzá Neményi Béla, aki aktívan közreműködött a találkozó szervezésében. Berényi János elmondta: még nem ismerik Bemie Ecclestone magyarországi programját, csak annyit tudnak róla, hogy július 27-én 16 órára ütemezték be a kormányfővel való találkozóját. Ecclestone innen megy a Német Nagydíjra. ERFEKT-UNIVERSITAS OKTATÁSI CENTRUM ősszel induló tanfolyamai: • számviteli ügyintéző (volt képesített könyvelő) • mérlegképes könyvelő • pénzügyi tanácsadó • adótanácsadó • okleveles könyvvizsgáló Érdeklődni lehet: Horváth Henrietta Szekszárd, Mártírok tere 11/13. Tel.: 74/411-211/204 (74017) Nappali tagozatos nyelv- és egyetemi - főiskolai felvételi előkészítő iskola fiataloknak! A „polihisztor Nyelvművelő - Oktatási” alapítvány az 1995/96-os tanévben nappali tagozatos iskolát indít Szekszárdon a Rákóczi utca 41. szám alatti Polihisztor Nyelvművelő - Oktatási Centrumban. Eves tantervi program:- nyelv (angol, német heti 20 óra)- számítástechnika- egyetemi - főiskolai felvételi előkészítő Iskolánk igény esetén segíti hallgatóit kedvezményes áron szálláshoz jutni. Érdeklődni: telefonon: 06-30-472- 424 számon személyesen: Szekszárd, Rákóczi u. 41. szám alatt péntekenként 9-18 óráig __________________________________________(74106)