Tolnai Népújság, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-15 / 164. szám
1995. július 15., szombat Sport 11. oldal Sakk Peugeot Kupa helyett Szekszárd Kupa Open Megyénk legjelentősebb sakkversenye - az utóbbi négy évben Peugeot Kupa néven vált ismertté amely az ország minden tájáról a tolnai megyeszékhelyre csalogatta a versenyzőket, nehéz helyzetbe került, ugyanis eddigi fő támogatója csendesen visszavonult. Félő volt, hogy a sakkozók szegényebbek lesznek egy országosan is elismert, magas szintű versenynyel. Márpedig e viadalra szükség van, hiszen megyénk élversenyzőinek kiváló versenyalkalmat biztosít, s nem utolsósorban három NB-s csapatunk számára hagyományosan a felkészülés utolsó állomása a csapatbajnokságok rajtja előtt. Szuhai Balázs, a Tolna Megyei Sakkszövetség elnöke azonban az elmúlt héten arról számolt be lapunknak, hogy sikerült a verseny folytatásához támogatókat szerezni. így a problémák megoldódtak, a többek között a Tolna Megyei Vállalkozói Központ, az OTP Bank Rt. Szekszárd, a Samsonite Szekszárd, és a Providencia Biztosító által támogatott verseny Szekszárd Kupa Open néven kerül megrendezésre a Gemenc Szállóban szeptember 20. és 24-e között. A versenykiírás az utolsó pillanatban készült el, de már - Debrecentől Győrig - az érdekeltek birtokában van. A Szekszárd Kupa - az országos átlag feletti díjazásával - a hagyományoknak megfelelően sikerre számíthat. Megyénk versenyzői közül eséllyel szállhat harcba az első díjért - amely egy Goldstar színes televízió - Vidéki Sándor és Molnár Béla (ASE) is, de nem szabad megfeledkezni az utánpótlás korú versenyzőkről sem, közülük a szintén paksi Ács Péter okozhat meglepetést. A rendezvény hírnevét egyébként mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy májusban, amikor még bizonytalan volt a verseny sorsa, már többen érdeklődtek a versenykiírás után. A sorrendben XII. nemzetközi ér- tékszámszerző verseny rendezője a Tolna Megyei Sakk- szövetség, a nevezések leadásának határideje szeptember 10-e. Kézilabda Eremhalmozó kocsolaiak Igen eredményesen zárta az 1994/95-ös tanévet a Kocso- lai Diáksportkör leány kézilabda csapata. Legnagyobb sikerük a III. korcsoportos diákolimpia megyei döntőjén elért első, majd az országos elődöntőben megszerzett második, valamint a megyei serdülő bajnokságban - egyenletes teljesítményt nyújtva, pontveszteség nélkül - kiharcolt első helyezés volt. A lányok az idén házigazdaként megnyerték a Kocso- lai DSK Kupát, emellett a Szekszárdon rendezett Bakta Kupán, a Somogy megyei utánpótlás bajnokságon, a tamási Tavaszi Kupán és a dalmandi Pünkösd Kupán sem találtak legyőzőre. A Kocsolai DSK leány kézilabda csapata Mérlegen NB Il-es kézilabda csapataink szereplése (2.) Tolnatej SE: feltételes mód Két edző, két ellentétes szezon. Röviden így jellemezhetnénk a szekszárdi Tolnatej SE 1994/95. évi bajnoki szereplését. A Délnyugati-csoport egyedüli Tolna megyei reprezentánsa ugyanis ősszel - Fichter Csaba irányításával - mindössze 5 pontot tudott begyűjteni, tavasszal viszont - az új tréner, Tauker István hathatós segítségével - további 12 pont került a csapat neve mellé a tabellára. Sajnos azonban a remek finis sem volt elég ahhoz, hogy elkerüljék a kieső pozíciót - a 10. helyen zártak -, így sorsuk jelenleg az NB I/B-ből kiesett Vonyarcvashegy kezében van. Ha ugyanis a Balaton-partiak - és erre a hírek szerint van esély - fuzionálnak a Keszthely együttesével, akkor a csoport fennmaradó helyén a tejipari gárda indulhat a következő évi bajnokságban. — Helyezzük beszélgetésünk hangsúlyát a tavaszi szezonra, hiszen a bajnokság első „felvonásában” még nem ön volt a csapat edzője - javasoltam Tauker István edzőnek. — Sajnos a gyengébb őszi szereplés óriási terhet rakott a játékosok vállára, hiszen tudtuk, hogy csak akkor lehetünk biztos bentmaradók, ha minden hátralévő mérkőzésünket megnyerjük. Sorsolásunk jóval kedvezőtlenebb volt, mint az előző szezonban, hiszen a nehezebb ellenfelekkel vidéken kellett megküzdenünk. — Ennek ellenére eredményesen rajtoltak. — így van a Segesd, az akkor 3. helyen álló Csurgó és a riválisnak számító Kéthely együttese ellen is begyűjtöttük Tamás Ádám, a Magyar Nemzeti Bank Tolna Megyei Igazgatóságnak közgazdasági és bankellenőrzési osztályvezetőhelyettese gyakran átrándul a pénz és a számok „rabságából” az uszodák világába. A szekszárdi sportember tavaly azonban úgy gondolta, hogy a zárt teret és pályát felváltva kipróbálja magát természetes vízben is, így a köztudatba Balaton-át- úszás néven bekerült eseményen teljesítette s Révfülöp és Balatonboglár közötti 5200 méteres távot. Ezen a megmérettetésen kedvező tapasztalatokat szerzett, s ezért úgy döntött, hogy idén is részvevője lesz a viadalnak. Ez adta beszélgetésünk apropóját. — Korábban is volt kapcsolata a sporttal? — Fiatalabb koromban versenyszerűen sportoltam, de ma is rendeszeresen kocogok, teniszezem és természetesen úszók, hogy karbantartsam a fizikua két pontot, ráadásul a csurgóiakat nagy különbséggel, 20-12 arányban győztük le. Ezután azonban hullámzóbb lett a teljesítményünk, vereségek és győzelmek váltották egymást, így végül a 11 mérkőzésen ösz- szesen hatszor szerepeltünk sikeresen, ez 54.5 százalékos teljesítmény. Sajnos ez csak arra volt elég, hogy a csapat megőrizte az őszi évad után megszerzett 10. helyét, és ez egyenlő volt a kieséssel. — A holtidényben igazolt játékosokat sikerült eredményesen beépíteni a csapatba ? — Takács László, Rákász Sándor és Nagy Jenő Dunaújvárosból érkezett hozzánk, remekül megoldották a rájuk bízott feladatokat. Utóbbi olyannyira beilleszkedett a játékba, hogy a tavaszi mérkőzések alapján ő lett a csapat házi gólkirálya, 113 lövésből 65- ször volt eredményes. Teljesítményének értékét növeli, hogy az utolsó három fordulóban nem is játszott, bár ez nekem gondot okozott, hiszen sérülés miatt nem állhatott a csapat rendelkezésére. Még egy érzékeny veszteség ért minket a tavasz folyamán: kapusunk, Bach Ferenc is megsérült, így tulajmomat. Hetente háromszor 4000 métert teljesítek, így havonta több, mint egy maratoni távot tudok magam mögött a medencében. — Mi adta az ötletet a Bala- ton-átúszáshoz? — Fiam tavaly érettségizett, és egyezséget kötöttünk, miszerint, ha sikeresen levizsgázik, én cserében leúszom ezt a több, mint öt kilométert a magyar tengeren. Az érettségi sikerült, én pedig álltam a szavam. — Milyen volt a verseny hangulata és a biztosítás? — Közel háromezren vágtunk neki a távnak. Nekem az volt a legnagyobb problémám, hogy a megszokott uszodai körülményekkel ellentétben az élővízben gyakoribb a hullámzás, így más légzéstechnikát kellett alkalmaznom. A rendezés és az indulók biztosítása rendkívül profi volt, mindenki kapott egy azonosító kódot, így senkit sem fenyegetett az „eldonképpen egy hálóőrrel játszottuk végig a szezont. A fiatal Riba Róbert személyét azonban szeretném külön is kiemelni, hiszen szereplése kellemes meglepetést okozott számomra. Véleményem szerint óriási tehetség ez a fiú, ezt mutatja, hogy a mérkőzéseken 63 száza-, lékos lövőteljesítményt produkált. Amikor elvállaltam a csapat irányítását, elsődleges feladatomnak tartottam, hogy egységes gárdát kovácsoljak a fiúkból, hiszen csak így lehet eredményesen szerepelni. Úgy érzem, az utolsó fordulókban már sikerült megvalósítani valamit az elképzeléseimből. — Tudom, hogy erre a kérdésre csak bizonytalan választ tud adni, de hogyan tovább? — A csapat sorsa a vonyarcvashegyiek kezében van, de én nagyon bízom benne, hogy számunkra kedvező döntés születik. Az „indulhatunk- nem indulhatunk” kérdésre majd csak a jövő héten kapunk választ az országos szövetségből. Ettől függ az is, hogy a három dunaújvárosi kézilabdázó Szekszárdon folytatja-e pályafutását, hiszen a megyebajnokságban már nem lépnének pályára. Több erősítést is tervezünk - elsősorban a kapus és az átlövő poszton -, de jelenleg még ezek az „ügyek” is képlékeny állapotban vannak. Egyébként még az sem dőlt el, hogy a következő bajnokságban is én ülök-e a Tolnatej SE kispadján. -lódiveszés” veszélye. Egy körülbelül 300 méter széles sávban haladhattunk, amelynek az egyik oldalán bólyák, a másik szélén pedig hajók és csónakok jelezték a haladási irányt. Több élsportoló is indult a viadalon, de mindenki biztatta a másikat, tehát rendkívül sportszerű volt a légkör. Én három és fél óra alatt tettem meg a távot, erről egy igazoló oklevelet is kaptam. — Úgy tudom, idén újra vállalja a kihívást. — Igen, amíg egészségem engedi, addig minden esztendőben szeretnék rajthoz állni. Két hét múlva, július 29-én lesz az idei esemény, rossz idő esetén azonban csak egy héttel később szállhatunk vízbe. Mindenkinek tudom ajánlani, hogy próbálkozzon meg a részvétellel, hiszen fantasztikus élményt jelent áthaladni a célvonalon, és érezni, hogy le tudtam győzni önmagamat. (Ir) A hétvége sportműsora Szombat Labdarúgás: Előkészületi mérkőzés: Paks-Szíriai olimpiai válogatott (a városi sporttelepen) 18 óra. Dömötör József-emléktorna Kö- zéphíd végen: TengelicSzedres 15, Középhídvég- Pusztahencse 17 óra. Sakk: Gyönkön, a Tolnai Lajos Gimnáziumban 8 órától X. Hegyhát Kupa nemzetközi verseny zárófordulója. Vasárnap Labdarúgás: Dömötör Jó- zsef-emléktoma Középhíd- végen: mérkőzés a 3. helyért 15, döntő 17 óra. Hőgyész öregfiúk-Bajnokcsapat 16 óra. Sportvilág New York. Valószínűleg november 4-én csap össze a WBO szervezet profi nehézsúlyú ökölvívó világbajnoka, az amerikai Riddick Bowe és honfitársa, Evan- der Holyfield, aki egykor a WBA és az IBF trónját foglalta el. Holyfield 1994. április 22-én veszítette el világbajnoki címét, amikor Michael Moorertől szenvedett vereséget. Ezt követően - szívpanaszok miatt - visz- szavonult a versenyzéstől, majd május 20-án Ray Mercer ellen tért vissza. Buenos Aires. Az argentin kormány megerősítette, hogy Buenos Aires szeretne otthont adni a 2004-es nyári olimpiai játékoknak, s versenybe száll a rendezési jog elnyeréséért. Francisco Mayorga sportminiszter a jövő hét elején találkozik Juan Antonio Samaranch- csal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével. A főváros pályázati szándékát egyébként maga Carlos Menem államfő hozta nyilvánosságra. A 2004-es ötkarikás játékok helyszínéről 1997-ben dönt a NOB. Buenos Aires ellenfelei valószínűleg Kína, Nagy-Britannia, Németország, Oroszország és Brazília városai lesznek. Bastia. A korzikai labdarúgó torna döntőjében: Crvena Zvezda (jugoszláv)—FC Nantes (francia) 2-2 (1-1) - tizenegyesekkel 4-3. G: Krupnikovics, Og- niekovics, illetve Pedros, Martins. Érettségi bizonyítványért cserébe Balaton-átúszás Szekszárdi úszó a révfülöpi rajtnál Labdarúgás Degryse a Sheffieldhez igazolt Valamelyest fellélegezhetnek a Ferencváros labdarúgócsapatának játékosai. A bajnok zöldfehérek soros augusztusi BEK- ellenfelét ugyanis érzékeny veszteség érte. Marc Degryse, a belga bajnokcsapat, az RSC Anderlecht középpályása - aki a tavalyi világbajnokságot is megjárta - az angol Premier League-ben szereplő Sheffield Wednesdayhez igazolt. Az ötvennyolcszoros válogatott futballista három évre szóló szerződésének részleteit nem hozták nyilvánosságra. Egyes hírek szerint a nagyszerűjátékos 2.17 millió dollárért kelt el. Atlétika Tatán már készülődnek a XII. minimaratonra Augusztus 5-én tizenkettedik alkalommal rendezi meg Tatán a városi önkormányzat a hagyományos nemzetközi futóversenyt. A minimaraton programját pénteken sajtótájékoztató keretében ismertették. Az elmondottak szerint a versenyre előzetes jelentkezés nincs, a nevezés a helyszínen történik. Idős és fiatal, igazolt és amatőr, hazai és külföldi jelentkezőket egyaránt várnak. A versenytáv 14 kilométer. Az útvonal a város legszebb részein, hangulatos tereken, csendes sétányokon, kis utcákon, az Öreg-tó és a Cseke-tó partján halad keresztül. A rajt és a cél a városi művelődési központ előtti téren lesz. A versenyt 100 önkéntes sportszerető aktivista felügyeli majd. A nemzetközi futóversenyt az atlétika érvényben lévő szabályai szerint bonyolítják le. Eredményt a hagyományoknak megfelelően ifjúsági fiú és lány, felnőtt női, férfi és csapat kategóriában, az amatőröknél pedig nők és férfiak részére korcsoportonként, valamint csapatban hirdetnek. Az első 800 célba érkező versenyző emblémás pólót és más ajándékokat kap. Valamennyi futónak egy diplomát is átnyújtanak. Labdarúgó Copa America Brazília őrzi veretlenségét Uruguayban újabb három mérkőzést bonyolítottak le a labdarúgó Amerika Kupán (Copa America). Eredmények: A-csoport: Uruguay-Mexikó 1-1 (0-0). Az A-csoport mérkőzésétől sokan döntetlent vártak, ennek megfelelően békésen csordogált a játék, az unalmas találkozóba csak a 68. percben váratlanul esett mexikói gól lehelt némi életet. Luis Garcia gyenge lövése Fernando Alvez kezei között a hálóba csörgött. A bekapott találat felébresztette az „urukat”, s erőfeszítéseiket gyors -siker koronázta, mivel a 79. percben Marcelo Saralegui bevette Jorge Campos kapuját, amivel az uruguayiak megmentették az egyik pontot. A csoport végeredménye: 1. Uruguay 7, 2. Paraguay 6, 3. Mexikó 4, 4. Venezuela 0 ponttal. B-csoport: Brazília-Kolumbia 3-0 (1-0). A világbajnok brazilok a 90 perc nagy részében fölényben játszottak, a vezetést a 31. percben szerezték meg, miután Savio beadását Leonardo juttatta Higuita hálójába. A találkozó sorsa nem egészen negyedórával a lefújás előtt dőlt el, mikor Leonardo kapufáról kipattanó labdáját Tulio vágta a hálóba. A 83. percben az Edmundo helyére beállt Juninho szöglete érintés nélkül került a meglepett Higuita kapujába. Ecuador-Peru 2-1 (0-0). A találkozó mindkét csapat számára létfontosságú volt, mivel a kezdőrúgást megelőzően még reménykedhettek a továbbjutásban. Az első játékrészben az esélyesebbnek tartott peruiak játszottak fölényben, de nem sikerült bevenniük Morales kapuját. A szünetet követően fokozódott a küzdelem, s a 62. percben az ecuadori Diaz megszerezte csapata vezető gólját. Ettől megtáltosodtak Francisco Maturana játékosai, s a 76. percben végleg eldöntötték a találkozó sorsát, mikor Móra késztette megadásra Miranda kapust. A perui válogatott hat perccel a lefújás előtt szépített Tenorio öngóljával. A csoport végeredménye: 1. Brazília 9, 2. Kolumbia 4, 3. Ecuador 3, 4. Peru 1 ponttal.