Tolnai Népújság, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-13 / 162. szám

1995. július 13., csütörtök Sport 9. oldal Mint arról korábban már be­számoltunk, a negyedik esz- perantista sakkolimpia küz­delmeinek ismét Magyaror­szág - ugyanis az első sereg­szemlét is hazánk rendezhette - adott otthont. A két helyszí­nen, Kalocsán és Szekszárdon folyó versenyen összesen hat ország - Málta, Moldávia, Csehország, Litvánia, Ameri­kai Egyesült Államok és Ma­gyarország - képviselői mér­ték össze tudásukat. A Verda Olimpiko, vagy más néven Zöld Olimpia első mérkőzé­seit a Bács-Kiskun megyei városban, míg a mindent el­döntő zárófordulót tegnap a tolnai megyeszékhelyen bo­nyolították le. Telitalálat volt a szervezők részéről, hogy az egyhetes vi­adal szekszárdi fordulójának helyszínéül a hőséggel da­coló, hús klímájú Vármegye- háza borozót választották, ahol délelőtt 8 órakor Fodor Miklós, Szekszárd alpolgár­mestere köszöntötte a sporto­lókat, és a város rövid történe­tének ismertetése után ered­ményes versenyzést kívánt a résztvevőknek. Röviddel ez­után ketyegni kezdtek a sakk­órák, s megkezdődött a sakk­olimpia utolsó fordulója. A négy fős csapatok alkotta férfi mezőnyben öt forduló után a házigazda magyarok álltak az élen, s remek versenyzéssel a zárófordulóban bebiztosítot­ták győzelmüket. A nőknél - ahol két sakkozó képviselt egy-egy országot - már nem voltak ilyen egyértelműek az erőviszonyok. Á végső győze­lemhez a magyar ^’’-csapat­nak az utolsó, ötödik forduló­ban 2:0 arányban kellett nyernie a rivális moldáv gárda ellen. Ezt a győzelmet 1995 IV-a VERDA OLIMPIKO KALOCSA - SZEKSZÁRD 7-16 de JULIO 1995 hozták is a magyar lányok, de a két együttes azonos pont­számmal fejezte be a küzdel­meket. Végül bonyolult szá­mítások után a hazai csapat vehette át az első helyezett­nek járó aranyérmet. Az eredményhirdetésre a megyei önkormányzat ebéd­lőjében került sor, ahol Bach József, a Tolna Megyei Ön- kormányzat elnöke adta át a versenyzőknek az érmeket és a különdíjakat. Végeredmény, férfiak: 1. Magyarország 12, 2. Moldá­via 10.5, 3. Málta 10.5 pont­tal. Nők: 1. Magyarország „A” 5.5, 2. Moldávia 5.5, 3. Magyarország „B” 1 ponttal. A táblánként! legjobbak, férfiak: 1. tábla: Nevidnicki (Moldávia) és Kustás (Ma­gyarország), 2. tábla: Mepsud (Málta), 3. tábla: Girlea (Moldávia), 4. tábla: dr. Né­meth (Magyarország). Nők: 1. tábla: Berta Somogyi (Ma­gyarország „A”), 2. tábla: Greabka (Moldávia). A legidősebb versenyzőnek járó különdíjat a magyar Szántó István, a legfiatalabb résztvevőnek dukáló jutalmat pedig a moldáv Irina Greabka vehette át. (Ir) Eszperantista sakkolimpia, Kalocsa-Szekszárd Kettős magyar siker született a Verda Olimpikon Ha a hőséggel nem is, de az ellenfelekkel és az órával mindenképpen meg kellett küzdeniük a sakkozóknak a Vármegyeháza borozóban fotó: bakó Űjabb atlétatehetség Szekszárdon Csillag Balázs csúcsközeiben A nemzetközi felnőtt atlétikai Budapest-bajnokságon a férfi 1500 méteres síkfutásban Csillag Balázs, a SporTolna Triatlon és Futóklub 16 esztendős versenyzője remek eredménnyel hívta fel magára a szakemberek figyelmét. Ideje 3:54.0 másod­perc, ami mindössze másfél másodperccel maradt csak el a 13 éve fennálló országos korosztályos csúcstól. Természetesen nem csak ezzel a kitűnő teljesítménnyel halla­tott magáról az idén robbanász- szerű fejlődésnek indult szek­szárdi fiatalember. A nyíregy­házi serdülő OB-n 2000 méte­res akadály- és 3000 méteres síkfutásban sem talált legyő­zőre, míg a korosztályában ren­dezett Budapest-bajnokság 1500 méteres síkfutó verseny­számában szintén aranyérmet akasztottak a nyakába. — Balázs, mikor kezeltél at- létizálni? — A Babits Mihály Általá­nos Iskolába jártam, s felsőta­gozatos koromban már több at­létikai versenyen is képvisel­tem iskolám színeit. Nyolca­dikban a mezeifutó országos bajnokságon második helyet szereztem. Három évvel ez­előtt, a Gemenc Expo nyitófu­tásán figyelt fel rám jelenlegi edzőm, Németh Gyula, az ő hí­vására igazoltam a SporTolna Triatlon és Futóklubhoz. — A Budapest-bajnokság előtt mennyi volt az egyéni csú­csod ezen a távon, és egyálta­lán miért indultál el a felnőttek között? — Jó időt szerettem volna futni, és a felnőtt mezőnyben Csillag Balázs erre sokkal nagyobb esély mu­tatkozott, mint a serdülők kö­zött. Tavaly 4:13, idén pedig - ezt a viadalt megelőzően - 3:58 perc volt a legjobb eredmény, amit 1500 méteres síkfutásban teljesíteni tudtam. Ez a 3:54-es időeredmény újabb előrelépést jelent. — Tegyük meg újra ezt a másfél kilométert! — Volt egy úgynevezett „nyúl” futó, aki 600 méterig diktálta a tempót, aztán ő ki­szállt a versenyből. Ekkor a ké­sőbbi győztes külföldi atléta el­húzott tőlünk, az üldöző me­zőnyt pedig 4-500 méteren ke­resztül én vezettem. Sajnos az utolsó métereken hárman is le­hajráztak, így végül 5. helyen értem célba, de kárpótolt a jó időeredmény. — Úgy tudom, túl vagy az első válogatottságodon is. — Igen, az elmúlt hétvégén Nyíregyházán rendezték meg a Svájc-Áusztia-Csehország- Magyarország serdülő váloga­tott viadalt, amelyre én is meg­hívást kaptam. Sajnos az utóbbi hetek feszített versenytempójá­ban kissé elfáradtam, így a vá­rakozáson alul teljesítettem és csak 5. lettem. — Közelebbi és távolabbi terveid? — Még nagyon sokáig sze­retném űzni ezt a sportágat, hi­szen a SporTolna színeiben na­gyon jó edzőre és remek edző­társakra találtam, jól érzem köztük magam. Az idén szeret­nék 1500 méteres akadályfu­tásban országos csúcsot teljesí­teni, síkfutásban pedig 3:50 kö­rüli eredményt elérni. Jövőre Ausztráliában rendezik az ifjú­sági atlétikai világbajnokságot, jó lenne ott lenni az indulók kö­zött. S ami a tanulást illeti - és ennek bizonyára a családom is nagyon örülne - szeretnék isko­lámnak, az I. Béla király Gim­náziumnak a „Jó tanuló, jó sportoló” cím megszerzésével elismerést szerezni. -lódi­Sikeres évet zárt a Simontornyai TC Eremeső hullott az évadzárón Kedden este, a helyi sportcsar­nok klubtermében hangulatos évadzárón búcsúztatták a 1994/95-ös bajnoki idényt a Simontornyai TC vezetői és já­tékosai. Mint azt Cserháti Péter pol­gármester, a sportegyesület el­nöke nyitóbeszédében el­mondta, az elmúlt évekhez ha­sonlóan ismét sikeres évet zárt a két szakosztályt működtető klub. A felnőtt női kézilabda csapat NB Il-es történetének legeredményesebb évadját tud­hatja maga mögött, ezüstérmes helyezésük önmagáért beszél. A férfiak szereplése a tavalyi évhez képest kissé halvá­nyabbra sikerült, de örvendetes, hogy a bajnoki küzdelmek so­rán egyre több simontornyai fiatal kapott játéklehetőséget, s a negyedik hely miatt egyálta­lán nincs okuk szégyenkezni. A megyebajnokságban második helyen végzett felnőtt labda­rúgó csapat, és a körzeti baj­nokságban aranyérmes serdülő együttes pedig tovább öregbí­tette a település sportjának jó hírnevét. Ezt követően a négy gárda szakvezetője, Várni István, a női kézilabda csapat, Teimel Lajos a férfi együttes, Szelei Ferenc, a felnőtt labdarúgók és Rábóczki Lajos, az utánpótlás focicsapatok edzője röviden ér­tékelte a mögöttünk hagyott bajnoki esztendőt. A beszámo­lók elhangzása után aztán való­ságos éremeső zúdult a játéko­sok nyakába. A női kézilabdá­zóknak Varga László szakosz­tályvezető, a felnőtt futballis­táknak Szinger Ferenc, a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke, a serdülő labdarúgók­nak pedig Kovács Pál, a Simo- vill Rt. igazgatója adta át az ezüst-, illetve aranyérmeket. Végezetül Cserháti Péter megköszönte a fő támogatók, a Simovill Rt. és a bőrgyár egé­széves támogatását, majd a sportolóknak eredményes fel­készülést és sikeres szereplést kívánt az 1995/96-os bajnoki küzdelmekre. (Ir) Rubin az amerikai válogatottban Billie Jean King, az amerikai női tenisz váloga­tott szövetségi kapitánya Davenport, G. Fernan­dez és M. J. Fernandez mellett Chanda Rubint je­lölte a csapatba, amely a július 22-én és 23-án sorra kerülő Federation Kupában Franciaország ellen játszik elődöntőt. A 19 esztendős Chanda, aki újonc az együttesben, nemrég került a világ- ranglista első húsz helyezettje közé. Közgyűlés és szurkolói ankét Tamásiban A Tamási SE július 14-én, azaz holnap 17 órakor tartja évi rendes közgyűlését. A városi sporttelepen rende­zendő közgyűlést követően 19 órakor szurkolói ankétra kerül sor. Szentmártoni újra Kisdorogon Egy éves simontornyai köl- csönjáték után a gólerős csa­tár, Szentmártoni Csaba visszatér előző egyesüle­tébe, és a következő labda­rúgó bajnokságban ismét az NB III-as Kisdorogi Me- dosz színeit erősíti majd. Labdarúgás A hétvégén „Dömötör József’ emléktoma A két évvel ezelőtt, tragikus körülmények között elhunyt labdarúgóra, Dömötör Jó­zsefre emlékeznek a hétvé­gén Középhídvégen. Az idén első alkalommal, a ha­gyományteremtés igényével kiírt labdarúgó tornán a há­zigazdák együttesén kívül Tengelic, Pusztahencse és Szedres csapatai mérik ösz- sze erejüket. A fiatalon elhunyt labda­rúgó temetését a sportszere­tők részéről nagy részvét kí­sérte, ezért várhatóan e hét­végén is szépszámmal láto­gatnak ki a középhídvégi pályára a labdarúgást kedve­lők, hogy adományaikkal segítség a Dömötör csalá­dot. A torna részletes prog­ramja: szombat, 15 óra: Tengelic-Szedres. 17 óra: Középhídvég-Pusztahen- cse. Vasárnap, 15 óra: mér­kőzés a 3. helyért. 17 óra: döntő. Új tréner a Zala Volánnál Farkas Sándor lesz az NB I. A-csoportjában szereplő Zala Volán női kosárlabda­csapatának új edzője. A szakember két évre köte­lezte el magát. Farkas 1992- ben bajnoki címet és kupa- győzelmet szerzett a ZTE- Heraklith férfi csapatával. Labdarúgás Sorsoltak az európai kupákban Tegnap Genfben megtartották az 1995/96-os európai labda­rúgó kupák selejtezőinek sorso­lását. A magyar csapatok közül a Ferencváros (Bajnokok Li­gája) a belga Anderlechtet, a Vác FC-Samsung (Kupagyőz­tesek Európa Kupája) a mace­dón FC Silekset, míg az UTE- Novabau (UEFA Kupa) a szlo­vák FC Kosice-t kapta ellenfél­ként. A váciak hazai környe­zetben, a ferencvárosiak és az újpestiek idegenben kezdenek. Alapos kavarodást okozott, hogy az UEFA Kupában induló ÚTE-Novabau ellenfele a selej­tezőben szlovák részről a Du- najska Streda avagy az FC Ko­sice lesz-e. A szlovákok a du- naszerdahelyi csapatot nevez­ték az UEFÁ-hoz, ám az utolsó pillanatban kiderült, hogy az újpestiek Kassán lépnek majd pályára. — Másfél hónappal ezelőtt a második helyezett FC Kosicét neveztük az Intertotó Kupába - magyarázta az esetet Jana Anta- lova, a szlovák szövetség kép­viselője. - A kassaiak két mér­kőzést le is játszottak, amikor érkezett egy fax az UEFÁ-tól, miszerint a jugoszlávok nem indulhatnak ebben a sorozat­ban, így mi még egy együttest indíthatunk. Akkor, mivel a Kosice már az Intertotó Kupá­ban szerepelt, a harmadik Inter Bratislava pedig a KEK-ben indul, a negyedik Dunajska Stredát jelöltük újabb UEFA Kupa-résztvevőként. A hétvé­gén hazaérkeztek a kassaiak Iz­raelből, ahol Intertotó-mérkő- zést játszottak, s értesülvén az újabb fejleményekről, hevesen tiltakozni kezdtek. Felajánlot­ták, hogy kilépnek az Intertotó Kupából, akár még a büntetést is kifizetik, de mindenképpen az UEFA Kupában akarnak szerepelni. Értesítettük Gerhard Aignert, az UEFA főtitkárát, aki engedélyezte az FC Kosice indulását. Á sorsolásnál azon­ban még valószínűleg a DAC neve szerepelt, ez okozhatta a kavarodást. Az első mérkőzéseket a BEK-ben augusztus 9-én, a KEK-ben augusztus 10-én, míg az UEFA Kupában augusztus 8-án játsszák. A visszavágókra 23-án, 24-én, illetve 22-én ke­rül sor. JÓ BEFEKTETÉS MA Szekszárdon a MINTA LAKÓTELEP II. ütemében 2x6 lakásos, igényes tervezésű és kivitelű lakótömb és üzletház épül Lakások, garázsok, üzletek, iroda(k) (egyedi gázfűtésű) vásárolhatók. Lakásnagyság: 60-105 m2-ig Lakásbeosztás - felszereltség a megrendelő igénye szerint. Szerkezetkészen is vásárolható. Átadás: 1996. április - július) Infláció követő - értékálló - hasznosítható. Az épület - elhelyezkedése és kivitele biztosítja Önnek a sikert. Érdeklődni és jelentkezni, további információt beszerezni: Tel./fax: 74/312-605. Telefon: 74/411-122/181 mellék 8-12 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents