Tolnai Népújság, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-17 / 140. szám
1995. június 17., szombat Hétvégi Magazin 11. oldal Rejtett értékeink A megyeszékhely városi címe A fotó akár 1905-ben is készülhetett volna: a városháza és a Szentháromság szobor Fotó: ótós Amióta nemrégiben - legkevésbé sem szerencsés ötlettel - a mohácsi gyásznapot Szek- szárd örömnapjává nyilvánították, az itt élő öntudatos honpolgárokban némi zavar támadt abban a kérdésben, mióta is tekinthető valójában városnak megyénk székhelye. A történelemben számon tartott első fontosabb feljegyzés Aliscáról szól, amelynek bizonyosan nem volt városi rangja, de ugyanez mondható el az 1061-es apátsági alapítás idejéről is: az itt lévő település már csak azért sem lehetett város, mert ezt a rangot akkoriban még ki sem találták. Később kettévált a fogalom, hiszen a szabad királyi városok polgárai kollektiven nemesi rangúak voltak, a mezővárosok lakói pedig - noha kedvezményekkel - jobbágyi jogállásúak maradtak. Ez utóbbiakhoz tartozott Szekszárd is, amelyet éppen 510 éve, 1485-ben említenek először mezővárosként. A megyében hasonló jogállású helység az idők folyamán 10-15 is volt, közülük választották (mindössze egy szavazat többséggel) Szekszárdot 1779-ben a megye székhelyévé. Még évek teltek el addig, amíg ez a tény törvényerőre emelkedett, majd a megyei apparátus ideköltözé- sével ténylegesen meg is valósult, az mégsem jut eszébe senkinek, hogy ne a jelzett évszámot fogadja el dátumul. Nem így áll a helyzet a városi születésnappal. A megye- székhey az 1872-es, majd 1886-os törvényi rendelkezések értelmében nem volt már mezőváros, hanem nagyközség, és hosszú évtizedeken keresztül folytatott kitartó küzdelmet azért, hogy - ha törvényhatósági jogú városi rangot nem is - legalább rendezett tanácsú városi jogot kaphasson. A munka fő részesei között találjuk az alispánokat, országgyűlési képviselőket éppúgy, mint a nagyközség főjegyzőjét, későbbi első polgármesterünket, dr. Hir- ling Ádámot. Hosszas győzkö- dés és szervezés után 1904 augusztusában mondta ki a nagyközség képviselőtestülete, hogy mivel az adófizetők nagy többségének egyetértését bírják, kérvényezik az átalakulást. (Maga Kosztolányi Dezső is félreértette ezt, amikor Babitsnak írott ekkori levelében befejezett dolognak hiszi a várossá alakulást.. .) Lényegileg nem hiányzott tehát semmi más, mint a belügyminiszter engedélye az átalakulásra. Ezt az engedélyt Tisza István írta alá, aki miniszterelnök és belügyminiszter is volt éppen az aláírása utáni napig, amikor lemondott. A korabeli szekszárdiak tisztában voltak az aláírás jelentőségével: ekkortól már nemcsak lélekben, hanem jogilag is városnak tekintették a megye- székhelyt. A városi közgyűlés valóban csak 1905. augusztus 29-én mondta ki megalakulását, de ekkor már az a Fejérváry- kormány volt hatalmon, amelynek törvényességét akkor sem, azóta sem ismerte el senki. Mint törvénytelen kormány beosztottai, az alárendelt szervek el sem ismerhették az átalakulás tényét, így tehát nem lehet városi születésnap a mohácsi gyásznap. Az augusztusi dátum ellen szól az is, hogy polgár- mester még nem volt, azt csak négy nap múlva választották meg, s milyen testület az, amely éppen vezetőjét tekintve nem teljes?! Maradjunk tehát abban, hogy 1905. június 17-én Tisza István aláírásával Szekszárd város lett - gyakorlatilag. Nagyközségi léte alatt vasút, gimnázium, újabb nagy kórház, igazságügyi palota, állami börtön, múzeum, református templom, zsinagóga, polgári iskola, szálló, állami közút, több híd, villanyvilágítás, aszfaltjárda, selyem- pete-vizsgáló, új temető, több helyi újság, takarékpénztár meg még ki tudná felsorolni, mi minden épült, létestült vagy újult meg soha nem látott ütemben. Mindezt koronázta meg az az aláírás, amit Tisza István - afféle jó hivatalnokként - a leköszönése előtt még odakanyarított az egyik csip- csup ügy alá. Neki talán az volt, nekünk, itt élőknek nem lehet az. Dr. Töttős Gábor TévéJegyzet __________ írta: Tóth Ferenc A z aggastyán horror Száz éves a film. 1895. december 28-án a Lumiére-fivérek, Auguste és Louise parvenü franciáknak a párizsi Grand Café- ban bemutatta új találmányát, a rá következő század egyik legnagyobb üzletét, a mozgóképet. Egy évvel később, 1896 májusában a magyar közönség is megismerhette a szenzációt, egy Lumiére-ügynök hozta el Budapestre a vetítőt, és a néhány száz méteres filmeket. Talán nem véletlenül Magyarországon először az üzletemberek fedezték fel a lehetőséget, aztán a művészek, és az úttörők, Sziklai Zsigmond és Arnold sem nevezhetők igazán nagy artistáknak - első munkáik filmhíradó-kísérletek voltak, például a Ferenc József megnyitja a milleneumi kiállítást, vagy A király meglátogatja Munkácsy Mihályt. A századforduló után voít olyan év, amikor több, mint száz film készült hazánkban. Feldolgozták Az apostolt, a Tetemre hívást, a Bánk bánt, az Éjjeli menedékhelyet, Jókai és Bródy műveit. Profit és „magasművé- szet” nem vált szét. Bár ma is sok száz filmet forgatnak, a tévéfilmek száma nem haladja meg a féltucatot, a magyar ún. nagyjátékfilmekből meg éppenséggel kettő volt tavaly. A külföldi filmes berkekben magyar iskolaként jegyzett valami mély álomba szenderült. A centenáriumról nem feledkezik meg a televízió sem, tiszteletére néha leadnak néhány ódon némafilmet, a héten egy 1922-ben forgatott horrort, F. W. Murnau Nosferatu-ját. Mur- nau, a némafilm nagymestere, Max Reinhardt expresszionista iskolájában nevelkedett, kamarajátékfilmjeit a kisemberek világától a fantasztikumig sok minden ihlette. Míg Eizenstein montázzsal, Murnau egy kevésbé észrevehető, de annál tartó- sabb forradalmi újítással, a változatos kameramozgások alkalmazásával tette le névjegyét. A kamaraműfaj különben is szűk lélektani térben mozog, ezzel azonban igazi szubjektív filmet csinált. A Nosferatu - azaz Drakula gróf története - ma tulajdonképpen komikusnak ható képregény, a helyzetek sematikusak, a szereplők marionettfigurák, a történetet írott narráció szakítja meg folyton. Közben azonban a kamera imbolyogva ráközelít néha - láthatatlanul Drakula köpenye mögé bújva - az áldozatra, és a néző nem tudja, hogy valóban jön-e a vérszívó, vagy csak hősünk képzeleg - tökéletesen átvitt a feszültség. Nem különbözik ettől a másik klasszikus horror, az 1920-as Dr. Jekyll és Mr. Hyde, a kettős lényű orvos története, aki az általa kikísérletezett szer hatására kéjgyilkossá változik, aztán újra dr. Jekyll lesz. Ebben a filmben talán még világosabb a század freudi, (vagy raszkolnyikovi) eszméje, miszerint a rossz, az ördög, a szörny bennünk van. Hiába küzd Drakula az ősök vámpír-szellemével, Jekyll a benne lakó állattal - mindig előbújik belőlük az éj sötétjében. Nemcsak a másikban nem lehetünk biztosak, magunkban sem. Ez az az örökség, amit nem tud letagadni a filmtörténet, Hitchkock, Polanski, de a legkommer- szebb horror, vagy a manapság thrillemek nevezett lélektani krimi sem. Ottflhríflji ■ ■ : : 7: ■ 70 í _ . { * '* V, V'9>A\ ■:' ’ «5? x-ííí-l ____?^ * .' ' ' !;||| Ifi Gold Fassl. Csodalatos aroma es zamat. Erős és harmonikus, dinamikus és mégis szelíd. Mint egy nemes paripa. Feledkezzen a Gold Fassl ízébe, de közben ne felejtse megnézni az üveg kupakját is. Mert most nyerhet! Minden söröskupakban egy-egy sakkfigurát talál. Ha összegyűjt öt lovat, július 15-ig küldje el a Pécsi Sörfőzdének, és részt vesz a sorsoláson. Ezzel esélyt ad magának, hogy megnyerje a fődíjat, a SEAT IB1ZÁT, vagy egyike legyen annak a 100 szerencsés Gold Fassl-t kedvelőnek, akit egy rekesz sörrel megajándékozunk. (A fodtj nyertesének nyeremenyosszegenek személyi jövedelemadó-részét is kifizetjük.) Cam: Gold Fassl. Budapest 3-, Pf.: 225. Az 1995. július 31-i sorsolás nyerteseit postán értesítjük, és a Népszabadság augusztus 2-i számában közzétesszük
