Tolnai Népújság, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-16 / 139. szám
2. oldal Világtükör Hazai Tükör 1995. június 16., péntek Nem hajlandó visszavonni Jacques Chirac azt a Párizsban bejelentett elhatározását, hogy országa további nukleáris kísérleti robbantásokat hajt végre. A francia államfő ezt a Fehér Házban közölte, Bili Clintonnal közösen tartott sajtó- értekezletén. Az amerikai elnök sajnálkozásának adott hangot. Négy fogásból áll majd a cannes-i menü: a házigazda Franciaország szándéka szerint az Európai Unió június végi csúcstalálkozóján a résztvevők a szervezet jövőjével, belső reformjaival, külső pénzügyeivel és a világpolitika fejleményeivel összefüggő kérdéseket vitatják meg. Bili Clinton mérlegeli azt az elgondolást, hogy az Egyesült Államok létesítsen teljes diplomáciai kapcsolatokat egykori háborús ellenségével, Vietnammal. Döntés azonban csak azután várható, miután az amerikai elnök meggyőződött arról, hogy Hanoi mindent elkövet a háború után eltűntnek nyilvánított 2200 amerikai katona sorsának tisztázásáért. Visszatért a halálból Kunimacu Takadzsi, Japán országos rendőrfőnöke, akit két és fél hónappal ezelőtt egy azóta is ismeretlen merénylő több lövéssel súlyosan megsebesített. Az Országos Rendőrségi Hivatal vezetője felépült, s csütörtökön ismét munkába állt - egyelőre azonban csak napi néhány órát tölt hivatalában. A világ legjobban fizetett manökenje, Claudia Schiffer június végén Prágában veszi fel fitness videóját. A német topmodell a híres illuzionista, David Copperfield társaságában látogat a cseh fővárosba. A varázsló azt tervezi, hogy méltányos ellenszolgáltatás fejében esetleg „eltünteti” a Petrin dombon álló „Prágai Eiffel-tornyot”. A mutatvány ára: 350 ezer dollár... Több mint százan megsebesültek egy vasúti szerencsétlenség következtében csütörtökön az alsó-szászor- szági Schneverdingenben. Eddig ismeretlen okból két helyi vonat szemből ütközött össze. Egyelőre nem tudni, a délelőtt tíz órakor bekövetkezett katasztrófát műszaki hiba, vagy emberi mulasztás okozta-e. A sebesültek közül húszán súlyos sérülésekkel kerültek kórházba. Nagygyűlésen ismertette programját a köztársaságielnök-jelölt Mádl: Nyílt lehet a verseny „Parasztié gényből kinőtt arisztokrata”, így jellemezték egyetemi évfolyamtársai a hatgyerekes bándi földműves- családban, 1931-ben született Mádl Ferencet. A veszprémi piarista gimnázium után a pécsi egyetem jogi karán, majd Strasbourg- ban, a Nemzetközi Összehasonlító Jogi Karon tanult. 1971-ig dolgozott a Magyar Tudományos Akadémia apparátusában. Az ELTE jogi karán tanszékvezető egyetemi tanár. Négy évig volt megszakítás nélkül az Antall-, illetve a Bo- ross-kabinet tagja. Tevékenykedett szakértőként a hazai gazdasági válság levezetésére programot kidolgozó Kék Szalag, illetve a Híd csoport munkatársaként, volt A VU igazgatótanácsi tag, kormányzati „főprivatizá- tor”, 1993 februárjától 1994 júniusáig pedig kultuszminiszter. 1994 novemberében tartotta meg akadémiai székfoglalóját. Nős, egy gyermek édesapja. Mádl Ferenc, a három ellenzéki párt közös köztársasági- elnök-jelöltje csütörtökön Budapesten, az Erkel Színházban lapunk zártakor kezdődött nagygyűlésen összegezte, hogy megválasztása esetén milyen törekvések, célok szellemében töltené be magas közjogi méltóságát. A jelölése utáni napokban programjáról több sajtónyilatkozatban szólt - az alábbiakban ezekből az interjúkból ismertetünk részleteket.- Ki kell állnunk a határon túli magyarság érdekeiért, hogy a magyarok hazánkon kívül is jól érezhessék magukat... Bizalomerősítő lépéseket kell tennünk a szomszédos országok pártjai, kormányai és parlamentjei felé, hogy kiteljesedjék a kisebbségek egyéni, kulturális és területi autonómiája. Az államfői, illetve a kormányzati munka kapcsán Mádl Ferenc így fogalmazott: - Osztom azt a véleményt, hogy a magyar hagyományok védelme és politikai kultúránk aktív kormányzati szerepet igényel, óvakodnék viszont, a jogi képzettség ebben segít is, hogy szakszerűtlen, vagy rossz tanácsok alapján felesleges konfliktusokkal, felesleges félreértésekkel terheljem a közvéleményt... Alkotmányossági kontrollt kérnék a kormány stabilizációs programjáról és köztársasági elnöki jogkörömet a lehetséges mértékig bevetném a családok és a jövő nemzedék védelmében... Nem foglalnék állást egyik párt nézetével szemben, vagy mellett.-A törvényalkotásban pótolni kell a hiányokat, egyértelmű jogszabályok megalkotásával, amelyeket értenek az emberek és a gazdaság szereplői. Jelöléséről szólva ezeket mondta: - A jelöltséget szimbolikusnak tartom, mely kifejezi a polgári ellenzéki pártok egységét. Amiért elvállaltam, abban az is motivált, segítsem az an- talli örökség tovább vitelét. A társadalom jobb lehetőségeket keres, ez is oka annak, hogy létrejött a három ellenzéki párt konszenzusa, és alternatíva felmutatása... A verseny nyílt lehet, magam alázattal és tisztelettel fogadtam el a felkérést. Merényletekkel vádolják Carlos segítőtársa Budapesten is megfordult Peter Schmidt vagy Jean Saleh néven mutatkozott be, de európai külsejével még a közel-keleti Adenben sem keltett feltűnést. Az érdeklődést azonban nem kerülhette el. Több ország nyomozói végül kézre kerítették a 48 éves Johannes Wein- rich német terroristát, Carlos legközelebbi segítőtársát. A főnökkel közösen elkövetett merényletekkel vádolják. A párizsi Orly repülőtéren végrehajtott terrortámadás után tartóztatják le először, majd szabadulása után illegalitásba vonul. Mindenüvé követi Carlost: a berlini Francia Kultúrintézet fel- robbantásához is ő szállítja a pokolgépeket. 1980 után együttműködik a keletnémet állambiztonsággal, és Carlos társaságában megfordul Budapesten is. Később Szíriában talál menedéket, majd álnéven Jemenben próbál alámerülni, sikertelenül. Jelenleg a berlini Moabit börtönben vár a bírói ítéletre. Közelebb a rejtélyhez az osztrák rendőrség Kik küldik a levélbombát? Szorgos aprómunkával kerül egyre közelebb az osztrák rendőrség a megoldáshoz, bár a levélbomba-merénylők kilétéről egyelőre csak általánosságokat tudni. Megnehezíti az ország szakértőinek dolgát, hogy a német kollégákkal ellentétben nincs különösebb gyakorlatuk a terrorizmusellenes küzdelemben. Legutóbbi sajtótájékoztatóján Caspar von Einem osztrák belügyminiszter kifejtette: olyan szektaszerű csoportosulásról lehet szó, amelyre az idegengyűlöletnek bizonyos fundamentalista vonásai jellemzőek. Egyelőre nem tudni, a magát Bajovár Fel- szabadítási Hadseregnek nevező terrorcsoport, amely levelet juttatott el egy korábbi ügy vádlottjának ügyvédjéhez, valóban létezik- e, vagy csupán egy magányos tettes fantáziájának szüleménye. Keresik azt a férfit is, akit gumikesztyűvel láttak matatni Bécsújhely egyik postaládája körül. A belügyminiszter biztos benne, hogy tettescsoportról van szó. Következtetni lehet erre az eltérő műveltségi színvonalból, a műszaki, vegyészeti és egyéb ismeretanyagból, amely szükségképpen több ember sajátja. Az osztrákok ötvenen felüli, radikális jobboldali elkövetőket, nemzeti fundamentalistákat keresnek. Nem mindenkinek jut jól fizetett állás Változatok a végkielégítésre Végkielégítésről, kisebb és nagyobb pénzek felvételéről, sorsáról - politikai felhanggal, vagy csak az állampolgári kíváncsiság kapcsán - sok szó esik manapság. A Munka törvény- könyve módosítása a szűk réteget érintő, rendkívül magas összegek megszerzésének lehetőségét mostanában szabályozta. A jelenlegi szabályozás kimondja: „A munkavállalót végkielégítés illeti meg, ha munkaviszonya a munkáltató rendes felmondása, vagy jogutód nélküli megszűnése következtében szűnik meg." Ha valaki a munkahelyén legalább három évig egyhuzamban dolgozott, egyhavi fizetést vihet haza végkielégítésként. Ötévi munka esetén ez kéthavi, tíz évnél három hónapi, tizenöt évnél négyhavi, húszévi munkaviszony után öt-, legalább huszonöt évi munka esetén pedig hathavi átlagkeresetnek megfelelő összeget jelenti. Ha valakinek öt évvel a nyugdíjkorhatár elérése előtt felmondanak, további három hónapnyi átlagkeresetet kaphat. (Viszont semmiféle vég- kielégítés nem jár, ha idő előtt, vagy betegség okán vonul valaki nyugalomba.) Ez a kifizetési mód tulajdonképpen nem más, mint a munka nélkül maradónak nyújtott törvényes és minimális segítség. Ahol az állam is tulajdonos, ott a munka törvény- könyvében szabályozott vég- kielégítés rendszerint megfelelően történik. Más a helyzet a magánkézben levő cégeknél, ahol alkudni is lehet. Megegyezhet például munkáltató és munkavállaló abban, hogy három évre szóló szerződést kötnek s ha a munkaviszonyt előbb megszakítja a munkáltató, úgy akár tízhavi végkielégítés is ütheti dolgozója markát. Nem minden búcsúpénz végkielégítés. Ha például meghatározott tartamra szóló szerződést idő előtt felbont a munkáltató, akkor köteles a hátralevő időre - de legfeljebb egy évre - járó átlagkeresetet kifizetni. Ez azonban nem végkielégítés! A végkielégítés összegébe a felmondási időre járó fizetés nem tartozik bele. Államigazgatás fogyókúrán Egy karcsúsító beavatkozáson, azaz létszámleépítésen már nagyjából-egészében túlestek a közhivatalok: a kabinet áprilisi határozata - első ütemként - 10 százalékos csökkentésre kötelezte a tárcákat. Tegnap a kormány a folytatásról döntött. Ezúttal a köztisztviselői álláshelyek számát további 1820- szal kell mérsékelni. A kormányhatározat szerint a leépítéseket differenciáltan hajtják végre, egyebek közt az igazgatási struktúra eddigi és folyamatban levő egyszerűsítésének tapasztalatait is figyelembe véve. Ennek jegyében most például az Igazságügyi Minisztérium és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat mentesül a csökkentés kötelezettsége alól. A külügyi tárcára vonatkozó döntés szerint az új külképviseleti szervezet létrehozása során kell - a korábbi összlétszámhoz képest - legalább 5 százalékos megtakarítást elérni. A kabinet a földművelésügyi tárcát arra hívta fel, hogy az 1991 -ben született törvény alapján létrehozott földművelésügyi hivatalok és más szervek feladatait vizsgálja meg. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium az ágazat területén 981 állást szüntet meg, vagyis 15 százaléknál nagyobb arányú leépítést hajt végre. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium területén pedig a 15 százalékos csökkentést a közlekedési és hírközlési felügyeletek átszervezésének eredményeit figyelembe véve kell végrehajtani. A kormány elhatározta, hogy törvényjavaslatban - a parlamenttől sürgősségi tárgyalást kérve - kezdeményezi a tankerületi oktatási központok megszüntetését is, mert további működésük szükségtelen. Nem szolgáltatás jellegű feladataik az önkormányzatokhoz, a szolgáltató jellegűek pedig a megfelelő pedagógiai intézményekhez telepíthető. A módosítás nyomán a kormány a Nemzeti Alaptantervet és ennek alaprendeleteit rendeletben adja ki. A tervezet szigorúan meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett növelhető a 8 osztályos általános iskolák, illetve a 4 osztályos gimnáziumok évfolyamainak száma. És mégis mozog a Föld. Hiába van nyár, üdülési szezon, turisták ezrei, Hellasban tegnap megmozdult a föld. Egionban francia túristák kerültek szállodájuk romjai alá. fotó: feb/reuters Drága tavasz Meghaladta a 30 százalékot az infláció. A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint májusban 2,4 százalékkal emelkedtek áprilishoz képest a fogyasztói árak. Tavaly májushoz viszonyítva 30,8 százalékos volt a drágulás. A nyíltság híve Növelni kell a privatizáció nyilvánosságát - hangsúlyozta meghallgatásakor Puskás Sándor, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. felügyelőbizottságának elnökjelöltje, akinek kinevezését csütörtöki ülésén támogatásáról biztosította az Országgyűlés költségvetési bizottsága. Eltérő megítélés Különböző módon foglaltak állást a pénzügy- miniszter végkielégítésének sorsáról az MDF és a Kisgazdapárt képviselői. Herényi Károly, a Demokrata Fórum szóvivője szerint: örültek volna, ha Bokros Lajos saját jó szándékától vezéreltetve ajánlja fel a 16 millió forintot karitatív célokra, nem pedig a társadalom és a miniszterelnök nyomására. Torgyán József viszont kijelentette: ez a pénz az államé, nem pedig a pénzügyminiszteré. Ezért azt vissza kell adni a költségvetésnek. Kontrollt kérnek Forduljon az Alkotmánybírósághoz és kérje a Bokros-csomag alkotmánysértő rendelkezéseinek megsemmisítését. Erre hívta fel a Magyar Demokrata Fórum elnöksége a párt parlamenti képviselőcsoportját. Nőtt a bizalom Csaknem hárommilliárd dollárnak megfelelő valutát őriznek a lakossági devizaszámlákon - derül ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból. Az elmúlt öt hónapban több mint 400 millió dollárt váltottak ki a fejenként évi 800 dolláros keret terhére, de amíg a márciusban elterjedt álhírek következtében jelentős összegeket vontak ki, május második felétől már ismét több volt a befizetés, mint a kivét a deviza- számlákról.