Tolnai Népújság, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-14 / 137. szám
1995. június 14., szerda Sport 9. oldal Labdarúgás Tomagyőztes az ifjúsági megyeválogatottunk Mint arról korábban már hírt adtunk, a Tolna megyei ifjúsági labdarúgó válogatott résztvett a Tauberbischofshe- imben 27. alkalommal megrendezett pünkösdi nemzetközi utánpótlás tornán. A három nap alatt a három korosztály összesen 28 csapata 72 mérkőzést játszott a két - egy-egy füves és műfüves - pályán. Ifi válogatottunk a 16 évesek (B-korosztály) versenyében dicséretes teljesítményt nyújtva megismételte tavalyi győzelmét, s hazahozta az első helyért járó díszes serleget. Eredmények: Tolna me- gye-SC Veltheim (scájci) 2-1 (0-1). A fölényben játszó magyar csapat egy kontratámadás után hátrányba került, de a második félidőben a maga javára tudta fordítani a találkozót. G: Selyem, Nyúl. Tolna megye-TSV Scha- ikheim 4-1 (4-0). A tolnaiak az első játékrészben eredményesen játszottak, fordulás után viszont sok helyzetet elpuskáztak. G: Nyúl, Parrag, Biliczki, Pálinkó. Tolna megye-ESV Münc- hen-Laim 8-0 (3-0). A kevésérintős, gyors játékot szebb- nél-szebb gólokkal „fűszerezte” a csapat, amit a nézők nagy tapssal jutalmaztak. G: Paróczai 3, Nyúl, Misóczki 2- 2, Parrag. Elődöntő: Tolna me- gye-Oberderdingen 1-0 (1—0). Az előző nap lejátszott 3 mérkőzéssel a lábukban nehézkesen mozogtak a játékosok, de így is megérdemelt győzelmet arattak. G: Parrag. Döntő: Tolna megye-SC Veltheim 2-0 (1-0). A fináléban már újból könnyedén és jól játszott a csapat, így nagy küzdelemben, de biztosan szerezte meg a tornagyőzelmet. G: Nyúl, Pálinkó. Ezek után még egy bemutató mérkőzésen is pályára léptek Teszler Vendel edző tanítványai. Ezen a találkozón 6-2-re nyertek Tauberbischofsheim ifjúsági csapata ellen (a gólokat Paróczai (3), Dömötör, Biliczki és Pálinkó szerezte), s ezzel tovább növelték népszerűségüket a helyiek körében. A tornagyőztes Tolna megyei együttes A svájciak centenáriuma Kézilabda NB II. Felemásra sikeredett évadzáró Támadásban a sötétmezes Tolnatej SE fotó: bakó jenó A Svájci Labdarúgó Szövetség idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. A centenárium alkalmából június közepén rangos nemzetközi hármas viadalt rendeznek a magyar válogatottal azonos EB-selejtezőcso- portban szereplő helvétek, amelyre a német és az olasz nemzeti együttes kapott meghívást. Arrigo Sacchi, a világbajnoki ezüstérmes itáliai válogatott szövetségi kapitánya már kijelölte keretét. Sacchi, aki 1991-ben vette át a nemzeti együttes irányítását, tevékenysége során 79 játékost próbált ki, és a jelek szerint ezúttal is a tehetséges fiatalok csapatba építésén fáradozik. A Svájc-Olaszország mérkőzéssel június 19-én kezdődő hármas tornára utazó keretbe három újonc kapott meghívót. Ugyanakkor nem tart a csapattal Roberto Baggio, aki kisebb térdsérüléssel is bajlódik. A világbajnoki főszereplő helyére Alessandro Del Pierót válogatta be a kapitány. A játékosnévsorból kiderül: hosszú évek után először fordul elő, hogy nem a tavalyi BEK-győztes AC Milan delegálja a legtöbb válogatottat. Mohácsi TE-Tamási SE 24-24 (10-8). Mohács, 150 néző. V: Kovács, Vaskó II. Tamási: Siklósi- Szabóné 1, Jurasits 8, Lanczki 3, Antos 8, Gruber, Pech 1. Csere: Belina (kapus), Varga 3, Csík. Mb. edző: Pécsi Gábor. A jól kezdő tamásiak a 6. percben 3-1-re vezettek, majd érthetetlenül megtorpantak, amit a vendéglátók kihasználtak. Szünet után két perc alatt négy gólra nőtt a hazaiak előnye. A hosszú hajrát nyitó Tamási az 54. percben 21-21-re egyenlített. Ezután az izgalmakban bővelkedő véghajrában 23-23-as állásnál Varga lövése a kapufán csattant, s az ellentámadásból az MTE ért el gólt. Végül négy másodperccel a lefújás előtt Antos egyenlített. A döntetlen a tamásiak számára az 5. helyet jelentette. Jók: Antos, Lanczki, Jurasits. Cece-Tengelic 17-15 (8-5). Tengelic, 50 néző. V: dr. Török, Wágner. Tengelic: Tar- Soós 2, Csáki, Lukács 10, Győri, Holtz 1, Balogh. Csere: Csopák (kapus), Fiiiöp 1, Haász 1, Buják, Séta. Edző: Balogh Gabriella. Rosszul kezdett a Tengelic, így a 10. percben már 6-1 -re vezettek a vendégek. A folytatásban kissé rendezte sorait a házigazda, s szünetig csökkentette hátrányát. Fordulás után már jobban játszottak Lukácsék, de a kidolgozott ziccerek sorát elpuskázták, s így törvényszerű volt a vereség. Szigma-T olna-Siklós 21-17 (10-7). Siklós, 50 néző. V: Fodor, Jüngling. Tolna: Szélesné- Takács 2, Stadlerné 1, Tóth 5, Fazekas 2, Sipos K. 10, Rózsa 1. Csere: Maiik (kapus), Völgy iné, Péter, Mayer, Both. Edző: Jürgen Böcking. Az első félidőben a vendégek mind támadásban, mind védekezésben jobbak voltak, így a 26. percben már 10-5-re vezettek. A második játékrész elején a siklósiak egy gólra megközelítették ellenfelüket (35. perc: 11-10). Ezután Rózsáék fokozatosan elhúztak az állóképességben is gyengébb ellenfelüktől és bebiztosították Szinte bizonyos, hogy Belgium és Hollandia közösen rendezheti meg a 2000-es labdarúgó Európa-bajnokságot. A sportág történetében először fordulhat elő, hogy két ország osztozzon a jeles eseményen. Erre pedig minden esély megvan, hiszen az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) illetékes bizottsága győzelmüket. A lelkesen és jól játszó tolnai csapat újabb győzelmével a bajnokság negyedik helyén végzett. Simontornyai TC-Marcali 28-26 (14-12). Simontornya, 250 néző. V: Buváry, Pusztai. Simontornya: Ádám- Pataki 1, Molnár 4, Mérei, Gerussi O. 6, Kertainé 5, Hamar 4. Csere: Berczeliné 5, Gerussi N. 2, Somogyiné 1, Moinárné, Várni. Edző: Várni István. A bajnokság utolsó mérkőzésén hatalmas lendülettel kezdtek a csapatok. Nagy volt a tét, hiszen mindkét gárda egy fényesebb éremért harcolt. A hazaiaknak már egy döntetlen is elég lett volna az ezüstéremhez, míg a vendégeknek ugyanehhez győzelemre volt szüksége. Sokáig döntetlen körüli volt az eredmény, majd a félidő hajrája a hazaiaknak sikerült jobban. Szünet után a közönség fergeteges buzdítása mellett az STC a 46. percre 22-17-re növelte előnyét. A találkozó végéig a vendégek csökkentették hátrányukat. A simontornyai női gárda fennállása eddigi legszebb sikerét érte el az NB II- ben szerzett ezüstérmével. Tolnatej SE-Harkány 26-25 (13-14). Harkány, 100 néző. V: Balaskó, Somogy - vári. Tolnatej SE: Spoljár- Bán 3, Nagy 6, Rákász 1, Takács Z., Riba 11, Barabás 2. Csere: Bátai (kapus), Tauker „áldását” adta a szokatlan megoldásra. Az EB-k rendezését felügyelő bizottság Angliában járt, hogy ellenőrizze az 1996- os kontinensviadal előkészületeit. Ekkor döntött úgy, hogy - más jelentkező híján - a két szomszédos ország adhat otthont a 2000. évi EB-nek. Ezt azonban még az UEFA VégreT. 1, Tauker P., Varga 2. Edző: Tauker István. Évadzáró mérkőzésén a szekszárdi együttes nagy akarással kezdett, de a szellős védekezésük eredményeként a 10. percben 5-5 volt az állás. Ezután fej-fej melletti küzdelem folyt, szembetűnő volt Riba gólerőssége. A második játékrész ott folytatódott, ahol az első abba maradt: felváltva estek a gólok. Aztán 19-19 után három góllal elhúztak a hazaiak. Rövid időre, mert a tejesek 23-22-re fordítottak és izgalmas hajrában meg is őrizték egygólos előnyüket. Jók: Nagy, Varga, Riba. Kecel-Simontornyai TC 24-19 (9-9). Kecel, 100 néző. V: Antós, Tájok. Simontor- nya: Pech- Lampert 1, Tei- mel J. 7, Zsolnai 2, Teimel L. 7, Simon 1, Hóka 1. Csere: Kiss. Edző: Teimel Lajos. Az első félidőben felváltva estek a találatok. A második játékrész elején fokozták a tempót a vendégek és a Teimel-testvérek góljaival a 43. percre 17-13-ra elhúztak. A folytatásban azonban az erősen tartalékos és mindössze egy cserejátékossal érkezett Simontornya elfáradt, ezt jól használták ki a keceliek, s megszerezték első NB Il-es győzelmüket. A sereghajtó Kecel elleni vereségért a simon- tomyaiak csak önmagukat okolhatják. hajtó Bizottságának is jóvá kell hagynia. Erre várhatóan július 14-én kerül sor. — Még rengeteg akadály tornyosul elénk, de kijelenthetem, hogy ez a két ország rendezi meg a 2000-es Európa- bajnokságot - mondta Michel D’Hooge, a Belga Labdarúgó Szövetség elnöke. Mai sportműsor Labdarúgás: Szekszárdon a Városi sporttelepen és a Stadionban 3-4. osztályos általános iskolások diákfoci országos döntője 24 csapattal 8 órától. Tájfutás Szentes Kupa A Csongrád Megyei Tájfutó Szövetség öt megye 130 versenyzőjének részvételével Szeged térségében rendezte meg a Szentes Kupa területi tájfutó viadalt. A versenyen a To1 na megye színeit képviselő Paksi SE sportolói az igen rangos mezőnyben előkelő helyezéseket értek el. A paksiak eredményei: N-15: 5. Kovács Gabriella, 6. Blézer Márta. F-15: 5. Stein Krisztián, 8. Faller Gábor, 9. Gombos Csaba. F-21: 9. Csekő József. Atlétika Két dobogós helyezés Bolyban Idén 19. alkalommal rendezték meg Bolyban a Dittrich Tamás atlétikai emlékversenyt, melyen a SporTolna Triatlon és Futóklub sportolói is rajthoz álltak. Eredményeik: 400 m: 4. Kovács Tamás 56.1. 800 m: 3. Németh Máté 2:07. 1500 m: 3. Acsádi Gábor 4:12.8, 4. Mina Péter 4:22.5. A legjobb serdülő korú versenyzőnek járó különdí- jat a szekszárdi Németh Máté vehette át. Triatlon Érmek Kanizsáról Nagykanizsán rendezték meg a triatlon országos sprint ranglista-versenyt. Az ifimezőnyben versenyző Szabó János (Kreátor Szekszárdi és a juniorok között induló Körösi Tamás (Dynamic Szekszárd) egyaránt a második helyen végzett. Ezzel a viadallal párhuzamosan bonyolították le az első, orvosok részére kiírt triatlon országos sprint bajnokságot. A 30 év alattiak kategóriájában dr. Mód Gabriella (Szekszárdi Kórház) és dr. Szabó Péter (Kreátor Szekszárd) egyaránt aranyérmet szerzett. Forradalmi lesz a 2000-es EB Kosárlabda diákolimpia Szoros küzdelem Pécsen A kanadai Quebec város ajánlata RSG-diákolimpia Pécsett rendezték a ritmikus sportgimnasztikai diákolimpia országos döntőjét, amely igen erős mezőnyt vonultatott fel. A megyénk színeit képviselő paksiak közül egyéniben Medgyesy Dóra a 0 korcsoportban karikával hatodik lett, Niki Aranka a II. korcsoport ösz- szetett versenyében pedig a 9. helyen végzett. A csapatversenyben 31 együttes mérte ősze tudását. A 0 korcsoportúaknál a Paksi Deák Ferenc Általános Iskola együttese negyedik, a Paksi Balogh Antal Katolikus Iskola csapata hatodik lett. A Il-es korcsoportban a Paksi Balogh Antal Katolikus Iskola 8 osztályos gimnázium együttese a 10. helyen végzett. A Budapesten működő Hill and Knowlton Kft. közreműködésével jutott el az MTI-hez a 2002-es téli olimpiáért versenyt futó Quebec egy keddi felajánlása. Ezek szerint a kanadai város különlegesnek nevezett vendéglátó- és edzésprogramot szervez a mozgássérült fiatalok számára. Amennyiben a NOB- ülés Quebecet választja olimpiai színhelyül, úgy a háromrészes program megvalósítására 1.5 millió dollárt irányoznak elő a kanadaiak. Az első szakaszban a világ valamennyi tájáról kiválasztott száz fiatal kipróbálhatja a téli ötkarikás pályákat szakképzett helybéli rehabilitációs edzők közreműködésével. 1996 és 2002 között tíz, egyenként tíztagú csoportot látna vendégül a , juharleveles” város. Olyan különleges mozgásformát is élvezhetnek a fiatalok, mint a kutyaszánsport vagy egy gumicsónakkal való lesiklás a havas lejtőn. Természetesen a sízés, a korcsolyázás és szánkózás is ott szerepel a kínálati listán. A második részben (2001-re ígérik) a mozgássérültek és edzőik számára mesteredzőkurzuson való részvételt tennének lehetővé. Ennek során egyetemeket, állami és magánkézben lévő kutatóintézeteket, speciális rehabilitációs központokat látogathatnak meg a vendégek, akik mélyrehatóan bepillanthatnak a rehabilitációs és élsportolóképzés legújabb módszereibe is. Lévén, 2002-re Quebec a mozgássérültek téli fesztiválját is rendezni tervezi, fölajánlották, hogy - eme második program részeként - a vendégfiatalok és edzőik vegyenek részt a speciális játékok előkészületi munkálataiban. Az ajánlat harmadik része nemzetközi szimpózium lebonyolításáról szól. 1997. május 13-17. között Quebec-ben rendezik meg a XI. ilyen tanácskozást, amely „Rehabilitációs Fizikai Tevékenységek” címszó alatt ismert Kanadában. Erre az öt napra nemcsak a téli, hanem a nyári olimpiai sportágakban érdekelt mozgássérültek képviselőit is elvárják. A szimpózium befejezése után a vendégek meghosszabbíthatják tartózkodásukat, a kanadaiak ugyanis az utóbbi 15 évben eredményes rehabilitációs kutatási projektet valósítanak meg. Pécsen rendezték meg a III. korcsoportos kosárlabda diákolimpia területi döntőjét, amelyen Somogy, Baranya és Tolna megye legjobb leány és fiúk csapatai küzdöttek a továbbjutást jelentő első helyért. A lányoknál a papírforma érvényesült, a szekszárdi 2-es iskola együttese legyőzte a csurgóiakat, majd kikapott a nagy esélyes Pécsi TÁSI gárdájától, így végül a második helyen végzett. A fiúk mezőnyében három egyforma képességű csapat vetélkedett, így nagy küzdelem alakult ki. A pécsiek 1 ponttal győztek a Kaposvár ellen, de mint később kiderült, a vezetőbírók elszámolták az eredményt, így hosszabbítás következett, melyben már a Somogy megyeiek bizonyultak jobbnak (a kaposvári Balogh 78 (!) pontot szerzett ezen az összecsapáson). A folytatásban a paksiak 73-51 arányban legyőzték a csalódott pécsieket, így a két találkozó győztese vívhatta a döntőt. A fináléban aztán néha megremegett a Duna-parti játékosok keze, s ez elég volt a a Balogh vezérelte kaposváriak győzelméhez. Ezzel a vereséggel megszakadt a paksiak három éve tartó sikersorozata, ennek ellenére a fiúk minden dicséretet megérdemelnek lelkes, csupaszív játékukért. Á torna végeredménye, lányok: 1. Pécsi TÁSI, 2. Szekszárd 2. Sz. Ált. Isk., 3. Csurgó Ált. Isk. Fiúk: 1. Kaposvár Zrínyi Ált. Isk., 2. Paks Móra Ferenc Ált. Isk., 3. Pécs TÁSI.