Tolnai Népújság, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-09 / 107. szám

4. oldal Megyei Körkép 1995. május 9., kedd — Tamási Es Környéke Az igazságérzet és az ítélet A népi ülnök (néha) többet adna Rendőrségi Hírek HírSorok Nyolc millió a Spirál­nak. Megkapta a Legfelsőbb Bíróság ítéletét a gyönki Spirál Vegyesipari Szövetkezet, amely a szintén gyönki Speciál szövetkezet ellen folytatott pe­rét zárta le. Az ítélet szerint a Speciálnak 8 millió 270 ezer forintot kell fizetnie a Spirál számára. A Spirál, amely nemrég adta el fa­ipari üzemét, új, tíz fő foglal­koztatására alkalmas műhelyt épített, ahol jelenleg hat szak­munkás dolgozik. Kirándulnak a német gyerekek. Mórra látogat má­jus 14-én, vasárnap a gyönki német nemzetiségi gyermek­klub. A Fejér megyei települé­sen megtekintik a Lambert-kas- télyban található német nemze­tiségi tájházat. A kirándulást a Nemzeti Kulturális Alap támo­gatása teszi lehetővé. Szathmáry-képek En- csen. A zempléni Encsen nyílt kiállítás a jelenleg Iregszem- csén élő képzőművész, Szath- máry István munkáiból. Az al­kotó korábban éveken át az en- csi alkotótelep egyik irányítója volt. Véradókat köszöntenek. Ma tíz óra harminc perckor a Vöröskereszt tamási szervezete köszönti a gyönki Tolnai Lajos Gimnázium tizennyolc tanuló­ját, akik a közelmúltban először adtak vért. A gyönki gimnazis­ták között a véradók száma - más intézményekhez viszo­nyítva - kimagaslónak tekint­hető. Helyreállítás: május 31-ig. A héten megkezdődik Iregszemcsén a telefonkábelek lefektetését követően a munka- terület - elsősorban járdák és árokburkolatok - helyreállítása, amelynek határideje május 31. Információink szerint a napok­ban felállítják községben a nyilvános telefonfülkéket is. A telefonközpont üzembehelye­zését tavaly novemberében 1995 áprilisra ígérte a kivite­lező, arról azonban, hogy miért és meddig csúszik a határidő, a polgármesteri hivatal nem ka­pott tájékoztatást. Tamásiból származó hírek szerint a város­ban június 15-ig befejeződik a kábelek lefektetése, ezt köve­tően helyezik üzembe a tele­fonközpontot. Fotókiállítás Tamási­ban. P. Tóth László fotóiból rendez kiállítást a Tamási Galé­riában. A tárlatot Tóth Csaba, a salgótarjáni művelődési köz­pont igazgatója nyitja meg má­jus 10-én, szerdán, 16 órakor. A fotók május 28-ig tekinthetők meg a galériában, hétfő kivéte­lével naponta 14-től 18 óráig. Május 3-án négy évre letették esküjüket a tamási városi bíró­ság népi ülnökei, akik a hivatá­sos bíróéval azonos jogokkal és kötelezettségekkel vesznek részt az igazságszolgáltatásban. Közülük többen újraválasztot­tak, a 65 esztendős Kretter Ká­roly immár harminc éve tagja a bírói tanácsnak. Vele beszélget­tünk.- Annak idején miért vál­lalta a megbízatást?- Alkatomnál fogva, és a munkatársak, a főnököm kéré­sére. Úgy éreztem, hogy ha kell, vállalhat többet az ember, mint a munkája, volt más, szak- szervezeti funkcióm is. Persze a saját ambícióim hatására is tör­tént, ezért nem jelentett különö­sebb megterhelést sem.- Mennyit változott egy népi ülnök mozgástere az elmúlt év­tizedekben?- Most egy kicsit mintha szűkült volna, mert a hetvenes években még több polgári per volt, amelyen ülnököknek is részt kellett venniük. Ma már inkább csak a válópereknél, és a büntető pereknél van dol­gunk. Lopás, telekigazítás, örö­kösödési perek - ezek már kies­tek.- A népi ülnökök emberi sorsokról döntenek. Jelent-e önnek terhet ez a felelősség?- Néha lelkiismereti stigmát jelentett, főleg a büntető perek­nél. A polgári ügyekben az, hogy elválasztásra készülő pá­rok esetében kétszeri-három­szori békéltetés után kimondta a bíróság a válást, inkább meg­rázó volt, felelősség szempont­jából nem volt jelentősége. A büntető pereknél más a helyzet, ott nem mindegy, hogy öt és tíz év között kiszabható börtön- büntetés esetén az illető öt és fél, vagy nyolc évet kap, itt érzi az ember a felelősségét. Bár meg kell jegyezni, hogy a bíró­ság zömében az enyhébb ítéle­tek felé hajlik. Egyszer-kétszer van is az embernek ezért vitája, és úgy érzi, hogy az igazságér­zete nem tud azonosulni az íté­lettel. Konkrétan magát a jogot a bíró jobban ismeri, de az em­ber a részleges jogi ismeret mellett a tanúknak, a vádlottnak a magatartásából következtetni tud a reális ítéletre.- Volt olyan kitüntetett eset, amikor az igazságérzete mást mondott, mint a végleges ítélet?- A legutolsó esetet is em­líthetem, amikor magam részé­ről hét éves börtönbüntetést tar­tottam volna reálisnak, és végül öt év hat hónapot mondott ki az ítélet. Konkrétan az történt, hogy egy cigány férfi - itt nincs jelentősége a fajnak -, megerő­szakolta tizenhárom éves nevelt lányát, akit nyolc hónapos kora óta nevelt. A fő bűne ez volt. Emellett motorkerékpárt és üzemanyagot lopott. A nemi erőszak öt és tíz év közötti sza­badságvesztéssel büntethető, de lopás miatt ez a személy már kétszer volt bíróságon. Én azt mondtam, hogy ha a nemi erő­szak ennyi, jó, legyünk eny­hébbek, mert van kisgyermeke is, rosszabb körülmények kö­zött élnek, kapjon hat, hat és fél évet az erőszakért, és mivel többszörös visszaeső, még rá egy félévet. Még az ügyésznő is kifogásolta, hogy nyolc évet gyilkosságért adnak. Volt olyan, hogy lopás miatt pénz­bírságot róttak ki egy illetőre, amennyiben nem fizeti ki, száz nap börtönt. Bennem olyan ér­zés volt, hogy bizonyos elköve­tőknél nincs értelme pénzbírsá­got kiszabni, mert akkor to­vábbra is lopnak. Igenis le kell ülniük a büntetést.- Ön szigorú ülnök?- Igen, kicsit az vagyok. Az a bíró, akivel most dolgozunk, a 10-15 évvel ezelőttiekhez ké­pest kicsit keményebben is bün­tet. De ez jogos is, mert valóban nagyon megszaporodtak a bűn- cselekmények. Talán vele telje­sen szinkronban vagyunk.- Szerzett ellenségeket?- Nem tudom, egy-két olyan eset volt, hogy inkább tisztelet­tel néztek fel az emberre.- Nagyon sok kritika éri a bíróságok munkáját, inkább a lassúság miatt.- Én úgy érzem, hogy nem a bíróság a hibás. A törvények nagyon rossz úton vannak. Na­gyon sok olyan dolog van, amit a kezdet kezdetén le kellene rendezni, de nem a bíróságnak. Lehet, hogy viccesen hangzik, de amikor kisgyerek voltam, hallottam olyat, hogy egyszer egy ember ellopott egy baltát, a csendőr lekevert neki két ha­talmas frászt, utána nem mert lopni. Most meg egy kocsmá­ban elcsattan egy pofon, a rendőrség kivonul nyolc-tíz emberrel, látleletet vesznek fel, vádemelés készül, bíróságra ke­rül az ügy, aztán nem jelennek meg a tanúk, a vádlottak, és két-három évig elhúzódik az egész. Erről azonban a bíróság nem tehet. Lába kélt diófák Tizenhat darab diófát vágott ki május 3-án két kurdi személy, K. Sándor és O. Ferenc fizetett segédmunkásaikkal Regöly ha­tárában. Mint utóbb kiderült, mindössze három fát vásároltak meg tulajdonosaiktól, tizen­hármat kisajátítottak. Az ello­pott diófák 400 ezer forintot ér­nek, rongálással további 50 ezer forintos kárt is okoztak. Tyúktolvajok Megvannak a tamási Völker ábécé januári betörői. O. János, O. Ferenc és B. Krisztián ja­nuár 29-én az ablakokat be­törve hatoltak be az üzletbe, ahonnan hatvanezer forint ér­tékű árut vittek el. Az elköve­tők úgy kerültek rendőrkézre, hogy az egyik gyanússá vált személy beismerő vallomást tett. A kis csapat Páriban több csínyt is elkövetett. Először ja­nuárban egy pincébe törtek be, Egy millió négyszázezer forint hiányzik Nagyszokolyon a falu 1995-ös költségvetéséből, eny- nyi hitelre lesz szüksége az ön- kormányzatnak, amennyiben pályázat útján nem jut pénzhez az állami költségvetésből. A pá­lyázat elbírálásának feltétele, hogy az önkormányzat rendel­kezzen helyi adóból származó bevétellel, ezért a község kép­viselőtestülete múlt heti ülésén a kommunális adó bevezetése mellett határozott, amelyet jú­niustól vetnek ki évi 2500 fo­rint összegben. Nagyszokolyon iparűzési adót nem terveznek. A testület költségcsökkentő lé­pésekről is döntött. A közin­tézményekben létszámleépí­Lapunk május 2-i számában tu­dósítást közöltünk a huszon­négy órás Ö.K.Ö.R. elnevezésű tamási diákvetélkedőről, amelyben a következőt írtuk: „Nem indult bíztatóan de jól végződött az az Ö.K.Ö.R.'95, nehezen gyűltek össze a szpon­zorok, és kevesebb volt a fel­ajánlás, mit tavaly. A verseny­zők jutalma egy-egy csokoládé, vagy egy üveg méz volt vasár­nap délután azonban nem ez volt a fontos sem a győztes Fe­hér Hollóknak, sem a Harco­sok, az Aqua Ursa és a Szakasz gárdájának.” Némethné Pálinkás Vero­ahonnan hatezer forintot érő élelmiszert loptak, majd február 17-én a pári Vadász Csárdában tettek illetéktelen látogatást. Itt negyvenezer forint áru csoko­ládét és szeszes italt pakoltak fel. Nem vetették meg az olyan alacsonyabb rendű, de klasszi­kusnak számító munkákat sem, mint a tyúklopás, szintén janu­árban hét darab pári szárnyas talált személyükben új gazdára. Az ügyben a nyomozás még fo­lyik. őszi besurranok Vádemelési javaslat készül há­rom pécsi illetőségű tolvaj el­len, akik tavaly ősszel végezték besurranó munkájukat Tamási környékén - nem sok sikerrel. B. Péternek, K. Brigittának és a fiatalkorú K. Lászlónak a há­romból egy jött össze: Dalman- don tudtak készpénzt és arany­tárgyakat elemelni, november­ben Szakadáton és Újiregen már megzavarták őket. tésre kerül sor, amely az általá­nos iskolában és a polgármes­teri hivatalban mintegy négy-öt főt érint. A képviselőknek nem jár tiszteletdíj. A falu 32 millió fo­rintos éves kiadásainak csak­nem felét, 15 milliót az iskola működtetésére fordítják. Az in­tézménynek kilencvennyolc ta­nulója van, s ez azt jelenti, hogy egy gyerek oktatása közel 150 ezer forintba kerül, amely rendkívül magas összeg. Gon­dok vannak a bérek kifizetésé­vel, amelynek fedezete minden hónap közepén érkezik az ál­lami költségvetésből, így rend­szeresen munkabérhitelre kényszerül a község. nika, a tamási Diákcentrum igazgatója a követekző észrevé­telt juttatta el hozzánk: „Igaz, hogy nehezen gyűltek össze a támogatók, de a 180 versenyző jutalma nem egy-egy csoki, vagy üveg méz volt csak. Mindegyik csapat minden tag­ját megajándékoztuk. 83 ezer forint értékű ajándék került ki­osztásra (mappák, tollak, pólók, kabalák stb.) A jutalomtárgyak egy részét kaptuk, a nagyobb részét a támogatásként össze­gyűlt pénzen vásároltuk. Ezen túl 180 játékost este 6 órától másnap du. 2 óráig enni- és in­nivalóval bőségesen elláttunk.” Tóth Ferenc Mire kellett volna másfél millió? Másfél millió forintos költ­ségvetést tervezett a tamási roma kisebbségi önkormány­zat 1995-re. Miután az állami támogatás ennek töredéke, a helyi önkormányzatnak kellett volna kiegészíteni, amely mint ismeretes, hitel felvételére szorul. A képviselőtestület vé­gül - bár felmerült komolyabb összeg is az állami támoga­tás 250 ezer forintra történő kiegészítését fogadta el. Mire használták volna fel a kívánt pénzt? - kérdeztük Ka- lányos István kisebbségi és te­lepülési önkormányzati képvi­selőt, aki egyben tagja az or­szágos cigány önkormányzat­nak is.- A másfél millió forint egy része személyi jellegű ki­adás lett volna, útiköltség, tiszteletdíj, társadalombiztosí­tási járulékkal együtt. Körül­belül három-négyszázezer fo­rintot szántunk programokra, rendezvényekre, a kisebbségi önkormányzat kulturális fel­adataira. A települési önkor­mányzat azonban nem járult hozzá költségvetésünkhöz olyan mértékben, ahogyan mi kívántuk.- Milyen programokat in­dítottak volna a jelzett összeg­ből?- Egy iskola-előkészítő tanfolyamot nagycsoportos óvodások számára, kulturális rendezvényeket roma vendé­gelőadókkal, tehetséggondo­zást az általános iskolákban. Szerettük volna rendbe hozni a rácvölgyi ifjúsági klubot, és ebből fedezni a rácvölgyi könyvtár újraindításának költ­ségeit. A feladatok nagy része megmaradt, csak a rájuk for­dítható összegek csökkentek. Nincsenek viszont tiszteletdí­jak. Útiköltségre például hat­vanezer forintot terveztünk.- Milyen visszhangja volt a költségvetés eredeti tervezeté­nek?- Elkövettük azt a hibát, hogy beadtuk a költségvetési tervezetet. Erre nem lett volna szükség, csak egy keretössze­get kellett volna feltüntetnünk, és utólag, saját hatáskörben elkészíteni a részletes költség- vetést. A városi önkormányzat látva, hogy személyi jellegű kiadások, tiszteletdíj szerepel a tervben, ezt az összeget nem támogatta, mondván, hogy a települési képviselők nem ál­lapítottak meg maguknak tisz­teletdíjat.-h -c Helyi adó kell Nagyszokolyon Nem csak csokoládé... ARAMIS TAMÁSI, ERDŐGAZDASÁGI ÜZLETSOR! ÓRIÁSI ÖLTÖNYVÁSÁR! Ballagóknak és családtagjaiknak is május 20-ig hatalmas árengedmény! Az ARAMIS-ban gyer­mektől a felnőtt méretig mindenki felöltözhet! Konfekció, méret­re készítés, igazítás helyben! Ingek, kiegészítők - itt mindent megtalálsz, hogy elegáns légy! A MÉDI BT. ÁRUHÁZI ÜZLETSORI BOLTJÁBAN pedig varrathatsz magadnak ballagásra 10 % kedvez­ménnyel, Burda szabásminták alapján, 1 hetes határidőn be­lül! Méteráru, rövidáru, varroda, gyönyörű blúzok, kosztümök! Légy határozott és csinos! Tedd meg felénk az első lépést! (70048) ELEGÁNS világos és fekete CIPŐK, SZANDÁLOK! Ha ballagásra ruhád már megvan, cipőt is végy hozzá! CIPŐBOLT TAMÁSI Szabadság u. 38. ( (700371 J Dávid Divatáruüzlet Tamási Óriási ballagási árengedmény 10-30% Bőrdíszmű, női, férfi táskák, övék, pénztárcák, aranyozott ékszerek bizsuk divatpólók. Gyere és dobd fel a ballagási egyencuccodat kitűzőkkel, fülbevalókkal AZ ÁRUHÁZ FÖLDSZINTJÉN. DYNAMIC-Tamási Ballagási ajándék és bizsuvásár 10 % engedménnyel! FRUIT OF THE LOOM márkájú szabadidőpólók! Budmill termékek! Május 10-től törzsvásárlói kártyát bocsátunk ki. Egyesületek, iskolák figyelem: 15%-os kedvezmény vásárláskor! Dynamic Sport-Ajándék, Tamási, Erdőgazdasági üzletsor. (700441 r PORST H F0T0-0PTIKA! Ballagásra fényképezőgépet, filmet nagy választékban! Állandó színesfilm-akció! MINDEN FILMHEZ AJÁNDÉK ÉRTÉKCSEKK! Igazolványkép azonnal, SZTK■ szemüveg-vények beváltása. Martos Gyula látszerész mester I Tamási, Erdőgazdasági üzletsor. 1 (70047J 1 Gyámtalanul T Túsvét másnapján egy fésületlen, cingár kislány csöngetett n. be kétszer is, félszegen azt kérdezte, szabad-e locsolni. Egy percig sem gondolkodtam, mindkétszer gyorsan rávágtam, hogy nincs kit, kislány, rajtam kívül senki nincs itthon, be sem hívtam, ott álltam az ajtóban, végignéztem, ahogy kihátrál, és megy tovább a szomszédba, ahol, valószínűsítettem, szintúgy rövid úton elküldik majd. A jelenet csak este ugrott be újra, amikor a feleségem felvilágosított, hogy biztosan pénzt szeretett volna, a szülei küldhették, én meg elemileg felháborodtam ma­gamban, hogy micsoda meggyalázása ez a női nemnek, fiúsze­repre kényszeríteni egy kisleányt, ahelyett, hogy őt, mint a szépnem képviselőjét kaptiválná bárki is. Nemrég az utcán találkoztam vele, piszkos ruhában, leszegett fejjel lépegetett, mögötte egy erősen ittasnak tűnő férfi. Úgy ment, mint az apját hazavezető gyermek. TI yfindez csak azért jutott eszembe, mert egy gyámügyekkel LvLfoglalkozó pszichiáter nemrég a gyereknevelésre alkal­masnak ítélte azt az apát, aki kékre-zöldre verte három éves kis­lányát, amúgy felindulásból. A doktornő alapos megfontolás után döntött, általában meg úgy gondolja, hogy a legrosszabb család is jobb, mint a legjobb intézet. Lehet, hogy az én kis locsolóm is boldog, csak nem tudja, tf Krónikus helyzet A pinechelyi kórház is rajta van azon a listán, amelyet - egy or­szágos napilap szerint - az Or­szágos Egészségbiztosítási Pánztár készített azokról a kór­házakról, amelyekben meg­szűnne az aktív betegellátás, helyette krónikus betegek ellá­tását, illetve szociális gondo­zást végezne az intézmény. A Népjóléti Minisztérium Gyó­gyító Ellátás Információs Köz­pontjának igazgatóhelyettese, Kincses Lehel elmondta: tudo­mása szerint nem létezik ilyen konkrét lista, Pincehelyen pe­dig a vonzáskörzet nagysága miatt szükség van az aktív be­tegellátásra. Az OEP javaslata után a vitás esetekben a döntő szót a népjóléti miniszter mondja majd ki.

Next

/
Thumbnails
Contents