Tolnai Népújság, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-08 / 106. szám
1995. május 8., hétfő Megyei Körkép 3. oldal A tengeren túl táncolnak Bizonyára sikerrel szerepelnek majd a szekszárdi Bar- tina Néptánc Egyesület nagyegyüttesének tagjai Kanadában és az Amerikai Egyesült Államokban. Oda készülnek ugyanis, a tengeren túlra, ahol világfesztiválokon és más vendégszereplések alkalmával bizonyíthatják majd tudásukat, szórakoztathatják közönségüket. A várható sikert pedig jelezte szombat esti fellépésük a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház színháztermében, ahol nagy tetszést aratva mutatták be a külhonba szánt műsorukat. A műsorban a már ismert bartinás számok mellett a közönség első ízben láthatta a Foltin Jolán koreografálta Ugrós leány című páros táncot, de nagy tapssal fogadta az együttes repertoárjába tartozó egyéb számokat is, mint például a megtörtént eseményen alapuló, Móricz Zsigmond novellájából is ismert Ököri-tói tűzvész táncos elbeszélését is. Kopogtak a cipők, dobbantak a csizmák, s repültek a lányok szoknyái az előadáson, miként az együttes is repülni fog az újvilágba, ahol népi kultúránkat mutatják be egyebek mellett a New York-i magyar kolónia tagjainak. A szekszárdi közönség június végétől augusztus közepéig nem láthatja a bartinásokat, akik szombati fellépésükkel kedveskedtek elutazásuk előtt otthonuk közönségének.- nagy Római „harc” A Gyermekek Háza 5. osztályosoknak meghirdetett „Rómaiak Pannóniában” című történelmi vetélkedősorozatának eredménye: I. Dienes V. Ált. Isk. Szekszárdi Csigi Péter, Gaál Gergely, Nagy László, felkészítő: Eszterbauer Teréz. II. Szekszárd V. Isk.: Bánlaki R„ Deák R., Straubinger A., felkészítő: Horváth Endréné. III. Szekszárd V. Isk.: Bodor D., Jauch R., Agócs A., felkészítő: Szűcsné. IV. Szekszárd V. Isk.: Szabó Á„ Bálint K., Halász V., felkészítő: Wénemé. V. Szekszárd III. Isk.: Hero- nyányi Zs., Jókai Sz„ felkészítő: Pap Istvánná. VI. Szekszárd III. Isk.: Szegő B„ Hetesi P., Fenyvesi M., felkészítő: Pap Istvánná. A versenyen részt vett még Szekszárd I. Iskola, Kölesd, Zomba, Decs, Bátaszék. Bérmálás Tolnán, Bogyiszlón. Számosán kint rekedtek a tolnai római katolikus templomból szombaton délelőtt, amikor Mayer Mihály megyéspüspök a 10 óra után kezdődő szentmise keretében bérmált. Szintén szombaton, néhány órával később Bogyiszlón került sor bérmálásra. Ezt a helyi katolikus templomban Bán Endre püspöki helynök végezte. Felvételünkön Inhof Attüa a bérmálkozók nevében köszönti Mayer Mihály püspököt. fotó: gottvald (Folytatás az 1. oldalról.) Az Exteriőr ’95 természetesen nem csak a „véletlenül” oda té- vedteknek, a nézelődőknek nyújtott élményt, hanem a szépség-szakmák képviselőinek is. A kozmetikusok, fodrászok megismerkedhettek itt - számos kiállító révén - a legújabb szépítőszerekkel, eljárásokkal is. A rendezvény azonban megőrizte a szakmaiság mellett azt az erényét is, hogy a kívülállókat kalauzolta a szépségipar berkeiben, s az sem utolsó szempont, hogy a csak látványosságra, kellemes szórakozásra vágyók sem távoztak a sportcsarnokból csalódottan. A sportcsarnokból, ahol két napig tényleg a szépségé volt a főszerep, s ahol a kavalkádban már nehéz volt eldönteni, hogy ki kicsoda. A fodrász- és A szépségé a fő szerep sminkversenyek modelljei, a kiállító cégek képviselői és a rendezvény látogatói egyaránt az eseményhez illő módon néztek ki. Mert ez a két nap arról szólt, hogy mindannyian szeretünk tetszeni, s örülünk annak, ha szép nőt, csinos férfit látunk. A rendezvény ismét ráébresztette a látogatókat, hogy - bár nem a ruha (és a smink) teszi az embert - egy kis fondorlattal, figyelemmel és szakértelemmel úgy is lehetünk azok, akik vagyunk, hogy - lehetőségünkhöz mérten - esztétikusak, s talán ettől egy kicsit megnyerőbbek is vagyunk. Persze ne feledjük, hogy a szépség relatív, csak higgyük el: a külcsinnek éppúgy fontos szerepe van életünkben, mint a belbecsnek.- nagy Hírek A Megyéből Ki a mester két keréken? A Tolna Megyei Balesetmegelőzési Bizottság és a Magyar Autóklub Tolna Megyei Szervezete KRESZ-vetélke- dőt rendez Ki a mester két keréken? címmel. Május 11-én, csütörtökön, a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Házban és környékén rendezik a kerékpáros ügyességi versenyeket. A délelőtt 11 órakor kezdődő eseményre 12 és 14 éves fiatalok jelentkezését várják, akik ügyesen tudnak kerekezni. Eddig több mint 10 négy fős csapat jelezte részvételét a vetélkedőn. A szekszárdi verseny egyben megyei döntő is lesz. Pedagógiai program a nyelvoktatásról A Tolna Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézetének szervezésében Módszerek a kommunikatív nyelvoktatásban címmel kerül sor pedagógiai előadásra május 8-án, hétfőn, délután 2 órai kezdettel a szekszárdi Gyermekek Házában. Véradókat várnak Szekszárdon Tolna Megye Kórházának Vértranszfúziós Állomása intézeti véradónapot tart május 15-én, hétfőn, reggel 8 órától délután 3 óráig. Az önkéntes véradókat szeretettel várják a vértranszfúziós állomás munkatársai. Koszorúcska Attalán A közelmúltban tartották az attalai fiatalok társastánc-tanfolyamának zárórendezvényét, a koszorúcskát. A színvonalas bemutatkozást követő bálon a zenét a kapospulai Philips Szalonzenekar szolgáltatta. A résztvevők elismerően szóltak a szervezésről és a színes programról. Németkériek figyelmébe A németkéri vöröskeresztes szervezet rendezésében rákszűrést tartanak a településen május 8-án és 9-én, azaz ma és holnap az Egészségházban. A rákszűrés szervezői felhívják a lakosok figyelmét, hogy saját érdekükben minél többen vegyenek részt a rákszűrésen, hiszen az időben felismert betegségből sokkal nagyobb esély van a felgyógyulásra. Betli és Ihos a faluházban Ihos József humorista közreműködésével lép fel a Betli Duó május 18-án, csütörtökön, este 7 órai kezdettel a decsi faluházban. Ornitológiái kiállítás Dombóváron A Madarak és Fák napja alkalmából ornitológiái kiállítás nyílik a dombóvári művelődési házban ma délután 6 órai kezdettel. A kiállítás két hétig tekinthető meg. „Gondűző” vetítés Tolnán A tolnai kertbarátkor ma délután 6 óra 30 perckor tarja soros összejövetelét, melynek során „gondűző” videóvetítésre kerül sor, ezen kívül a közelgő kirándulás programját is megbeszélik. Öt éves a teveli kábeltévé Öt esztendővel ezelőtt, 1990-ben alakult a teveli kábeltévé, akkor 270 lakásban lehetett ily módon fogni a televíziós csatornák adásait. Azóta már csaknem 500 lakásba kötötték be a kábelt, amin keresztül hétfőnként a Völgység Tv és a Pop Tv adásait is sugározzák. A településen helyi műsort is összeállítanak, amiben nemcsak teveli, kisvejkei és závodi hírek is szerepelnek. Ballagási ünnepség Dunafoldváron A dunaföldvári Magyar László Gimnázium végzős tanulói számára május 13-án, szombaton, délelőtt 10 óra 30 perces kezdettel tartják a ballagási ünnepséget. Ä rendezvény során ünnepélyes keretek között vesznek búcsút a három végzős osztály 80 tanulójától és a 25 levelező tagozatos hallgatótól. Jókedvű segítséggel Az Ex együttes igyekezett minden korosztálynak megfelelő zenét szolgáltatni, s ezzel is mindenki jókedvét megalapozni azon a szombat esti bálon, amit a Magyar Máltai Szeretetszolgálat bonyhádi csoportja szervezett jótékony céllal, s ami a helyi művelődési házban került lebonyolításra. A karitatív szervezet bonyhádi csoportja immár harmadízben rendezett jótékonysági bált, aminek bevételét a rászorulók megsegítésére használják fel. Két esztendővel ezelőtt 100, tavaly 120 ezer forint került így a kasszába, amit elsősorban tartós élelmiszerek vásárlására fordítottak. A bevétel a belépőjegyekből, és a tombola jegyek árusításából adódott, s így volt ez most is. Azt még nem tudni, hogy mennyi, jókedvű segítséget” kapott most a szeretetszolgálat bonyhádi csoportja, ám az bizonyos, hogy legalább annyi résztvevője volt ennek a jótékony- sági rendezvénynek, mint az elmúlt évben megrendezett bálnak. A sikerhez pedig sokan hozzá járultak, hiszen a hajnalig tartó mulatságon 160 tombolacsomag tárgyait sorsolták ki, s ezeket az értékes nyereményeket vállalkozók, cégek felajánlásának köszönhetően vihették haza a szerencsések. A bevételt egyébként nem csak élelmiszer vásárlására fordítja a szeretetszolgálat bonyhádi csoportja, hanem szükség szerint a rászorulók gyógyszer- és szociális ellátását is támogatják belőle. -niTúra Sötétvölgybe A szekszárdi, illetve város környéki általános iskolák diákjai kissé fáradtan, de jókedvűen érkeztek Sötétvölgybe, miután a megyeszékhelyről gyalogszerrel indultak a kellemes környezetbe. Ők mindannyian a Vöröskereszt ifjú tagjai, akik szakköri foglalkozások keretében sajátítják el a csecsemőgondozás, az elsősegélynyújtás fortélyait, és a szervezet történetét. A Vöröskeresztes világnaphoz kapcsolódó rendezvényen a gyerekeket Kovács Gyula, a szekszárdi szervezet vezetőségi tagja köszöntötte, ám az anyák napjához is köthető - hagyományosnak mondható - rendezvényen nem a szavaké volt a fő szerep. A gyerekek különféle játékos, tréfás verseny számokban mérték össze erejüket, ügyességüket, hogy még jobban megéhezzenek a közben már bográcsban rotyogó babgulyásra. A szekszárdi városi ön- kormányzat sötétvölgyi üdülőházában jó hangulatú napot tölthettek a gyerekek, akik - távol a város zajától - kiélhették természetes mozgásigényüket. A vöröskeresztes hétvége arra is jó apropó volt, hogy Báli Jánosné, az Ifjúsági Vöröskereszt tanárelnöke átvegye pénzjutalmát, ami a mai napon, a Vármegyeháza borozójában megrendezésre kerülő megyei vöröskeresztes ünnepségen neki adományozandó kitüntetés velejárója. Ám a lényeg így is az volt, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, s ők éltek is ezzel a lehetőséggel.