Tolnai Népújság, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-26 / 122. szám
1995. május 26., péntek Gazdaság 5. oldal Pályázni június 10-ig lehet Falugazdászok helyett gazdajegyzők Már hónapok óta lehet tudni, hogy változás lesz a falugazdász hálózatban, hiszen januárban csak hosszas huzavona után született meg a szakemberek fél éves megbízatása. Most végre eldőlt a már jól kiépült, és bejáratott falugazdász kör további sorsa. A részletekről Kővári Lászlót, a Tolna Megyei Területi Agrárkamara alelnökét kérdeztük. Inkubátorház Komárom és környéke kezdő vállalkozói, vállalkozásai megsegítésére egy úgynevezett inkubátorházat alakít ki a városi önkormányzat a Komá- rom-Esztergom Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal együttműködve. E célra a volt szovjet laktanya parancsnoki épületét jelölte ki az önkormányzat. Az év végéig, a jövő. év elejéig elkészülnek az átala- kításssal, s ezután fogadják a vállalkozókat. A különböző nagyságú helyiségek bérleti díja lényegesen olcsóbb lesz, mint a városban piaci áron kínáltaké. Az igénylőknek irodai szolgáltatásokat is nyújtanak, megfizethető díjért. Emellett adó- és könyvelési tanácsokat adnak, s jogi információkkal szolgálnak a vállalkozóknak. Valuta Bankjegyés csekkárfolyamok: Pénznem vételi eladási angol font 197,01 200,89 ausztrál dollár 8952 9152 belga frank (100) 423,66 43226 dán korona 2228 22,74 finn márka 28,47 29,05 francia frank 2451 25,01 görög drachma (100) 53,81 54,89 holland forint 77,89 79,47 ír font 200,27 204,23 japán yen (100) 144,87 147,79 kanadai dollár 91,44 93,22 kuvaiti dinár 41856 426,82 német márka 87,17 88,95 norvég korona 19,61 20,01 olasz líra (1000) 75,07 V) osztr ák schilling 12,40 12,66 portugál escudo (100) 82,93 8459 spanyol peseta (100) 99,98 101,98 svájci frank 105,03 101,17 svéd korona 16,90 1724 USA dollár 124,71 127,13 ECU (közös piac) 160,73 163,97 — Ön a múlt héten vett részt azon az országos agrárkamarai tanácskozáson, ahol már konkrétumok is elhangzottak a falugazdászokkal kapcsolatban. Mi várható a jövőben ? — Július 1-től a falugazdász hálózat megszűnik, a munkát a gazdajegyzők veszik át. — Ez mit jelent a gyakorlatban? — Az agrárkamara a mező- gazdasági bizottságokon keresztül működik, jelenleg 21 bizottság van a megyénkben. A megyei vezetés elképzelése szerint, a gazdajegyzők a mezőgazdasági bizottságokban látnák el az adminisztrációs feladatokat, illetve a saját körKözeleg a társasági adó bevallásának benyújtási határideje. A jogi személyiségű, illetve jogi személyiség nélküli társaságoknak, a kettős könyvvezetésű magánszemélyeknek, a külföldi és a non-profit szervezeteknek, valamint a vállalkozóknak május 31-ig kell benyújtaniuk a társasági adóról szóló bevallást. Az éves beszámolókat, mérlegeket nem kell május 31-ig az APEH-hez benyújtani, csupán a Cégbírósághoz - közölte az APEH csütörtökön. A bevallást azoknak a társaságoknak kell beadniuk, amelyeknél 1994. zetükben szaktanácsadással segítenék a gazdálkodók munkáját, emellett a hatáskörük a régihez képest még tovább bővülne. Éppen ezért új körzetbeosztást kell készíteni. Nagyon szeretnénk, hogy az önkormányzatokkal együttműködve megoldhatóvá válna a gazdajegyzők helyi elhelyezése, a fogadó irodák és a feltételek biztosítása. — Maradnak a már helyismerettel rendelkező falugazdászok, vagy nekik is pályázniuk kell a saját helyükre is? — Akik eddig ott dolgoztak azoknak is pályázniuk kell, de bárki más is pályázhat, aki a feltételeknek megfelel. Ennek december 31-én nem folyt felszámolás vagy végelszámolás, a non-profit szervezetek közül pedig az 1994-ben vállalkozási tevékenységet folytatóknak. Az adóbevallást egy példányban kell benyújtani. Az APEH felhívja az adózók figyelmét arra, hogy a könyvvezetésüknek megfelelő bevallás-garnitúrát nyújtsák be: az egyszeres könyvvezetésűek a 9428-as számút, a kettős könyvvezetésűek a 9429-es, a 30-as adószámmal rendelkezők pedig a 9430-as számút. Az adóhatóság kéri azt is, hogy az azonorészletezése hamarosan megjelennek az újságokban. Meg lesz jelölve a teljes feladatlista, a feltételek, amely legalább 3-5 éves szakmai gyakorlatot, egyetemi vagy főiskolai diplomát, helyismeretet, gépkocsi használatot ír elő, többek között. — Ki bírálja majd el a pályázatokat? — A területi kamarákból megalakuló bírálóbizottság, amely várhatóan kiegészül a helyi önkormányzat, a helyi mezőgazdasági bizottság, és a földművelésügyi hivatal egy-egy tagjával is. — Meddig lehet pályázni? — Június 10-ig kell a pályázatokat a következő címre eljuttatni: Tolna Megyei Területi Agrárkamara Szekszárd, Hunyadi u. 4. Az elbírálásra június 10-e és 25-e között kerül sor, hogy július 1-ig még a szerződéseket is meg tudjuk kötni a gazdajegyzőkkel. -mausító adatokat a bevallás borítólapján pontosan töltsék ki, s a hibajavítás érdekében tüntessék fel az ügyintéző nevét, illetve telefon- és faxszámát. A bevallás valamennyi lapját be kell adni akkor is, ha nem mindegyik lapon van adat. A bevallást alá kell írni, az egyszeres könyvvezetésűeknek a „00” számú lap nyilatkozat rovatában is, és akkor is, ha az illetőnek nincs minimumadója. A 9428-es és 9429-es bevallások „01” számú lapjának „a” rovatába csak non-profit szervezet írhat adatot. Társasági adóbevallások: szerdáig Röviden Bern A Nyugat által bezáratni kívánt csernobili atomerőmű egyik reaktorblokkja mutatja fel a legjobb - csaknem 100 százalékos - teljesítményt Ukrajna 14 létező reaktora közül. A létesítmény 3. számú reaktorblokkjának ez év első negyedében mért 98,9 százalékos kapacitáskihasználtsága messze kimagaslott az ukrajnai reaktorok 84,7 százalékos átlagteljesítményéből. Az ukrajnai atomerőművek az első negyedévben 23 milliárd kilowattóra villamosáramot állítottak elő, a teljes termelés 4CM-2 százalékát adva. Bécs Augusztus elsejétől a bécsi belvárossal közvetlen határos négy kerületet is fizető parkolóvá jelölik ki, ami annyit jelent, hogy hétköznaponként reggel 8 és este 9 között a külön jelzés nélküli helyeken is csak parkolócédulával szabad megállni. A VI., VII., VIII., és IX. kerületben annyi lesz az eltérés a városmagnak számító I. kerülethez képest, hogy másfél óra helyett két óra az engedélyezett várakozási idő. A parkolócédulákat trafikokban árulják. Tokió A japán Takata Corporation, amely a hét elején cáfolta, hogy hibásak volnának azok az általa gyártott biztonsági övék, amelyek bevonását az amerikai kormány elrendelte, valójában tudott a hibáról, s 1992-ben éppen ezért változtatta meg - minden különösebb hírverés nélkül - a konstrukciót - írja az Asahi Evening News. A lap egy jól értesült japán forrásra hivatkozva számolt be arról, hogy a Takata, amely a biztonsági övék legnagyobb gyártója a világon, 1992 óta vastagabb műanyag elemeket használ az övék csatolószerkezetéhez. Tehát indokolt volt a 8,4 millió gépkocsit érintő amerikai visszahívási intézkedés, mert a panaszok éppen arra vonatkoztak, hogy a csatoknak ez a darabja elkopik, letörik, és beleszórni a szerkezetbe, amelyet ezután nem lehet sem ki-, sem becsatolni. Prága Szlovákia cseh korona helyett szabadon konvertálható valutákban akarja elszámolni a Csehországgal folytatott kereskedelmet - jelentette ki Szergej Közük szlovák pénzügyminiszter. Csehország ugyanis véget akar vetni a jelenlegi elszámolási rendszernek, amelynek keretében mindkét ország központi bankjában külön számlákon 130-130 millió ECU marginális hitel szolgálja a tartozások kiegyenlítését. Csehország - amelynek Szlovákiával folytatott kereskedelme deficites - javasolja, hogy vagy teljesen szabadon konvertálható valutákban számolják el a kétoldalú kereskedelmet, vagy cseh koronában. A szlovák pénzügyminiszter azonban közölte, hogy jelenleg a cseh korona alkalmazása kockázatos lenne, mivel az nem teljesen szabadon konvertálható, és a szlovák pénz- forgalomban igen hamar tetemes mennyiségű cseh korona áramolhatna. Hogy a család apraja-nagyja jól érezze magát WESTEL 900 GSM mintabolt: Szekszárd, Arany J. u. 4. Tel: 74/315-715, 30/435-900 Kapcsolja össze á kellemest a hasznossal! A WESTEL 900 GSM szekszárdi mintaboltja május 28-án, vasárnap is nyitva tart 8-tól 12 óráig. Ezen a napon minden készülék árából