Tolnai Népújság, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-19 / 116. szám

1995. május 19., péntek Gazdaság 5. oldal / Érdektelenség? Nehezen alakulnak a hegyközségek A hegyközségi törvény sze­rint a szőlő- és bortermelők­nek április 30-ig kellett beje­lentkezniük a jegyzőknél. Az elmúlt két hónapra azonban az érdektelenség nyomta rá bélyegét. Még leg­inkább a történelmi borvidé­keken tettek eleget a törvényi előírásoknak, ám itt is csupán 5-40 százalék jelentkezett be. Az okokról dr. Urbán And­rás, a Szőlő-Bor Szövetség és Terméktanács főtitkára be­szél: — Sok oka van annak, hogy a borászok ódzkodnak a hegyközségek megalakításá­tól. Ilyen például annak köte­lező volta, vagy az, hogy nem látnak kellő garanciát arra, hogy az általuk szolgáltatott adatokhoz nem férhet hozzá az adóhatóság. Visszatartó erő lehet annak a gazdálkodói körnek az ellenpropagandája is, amely pancsolja, hamisítja a bort, és amelynek nem áll érdekében a szigorúan ellen­őrzött szőlőtermelés, borké­szítés, a származás- és eredet- védelem. Sajnos, a termelők előtt még ma sem világos, hogy a parlament kerettör­vényt alkotott, amely kötele­zően csupán a hegyközségek megalakítását írja elő, tarta­lommal azonban -f mint pél­dául a járulék mértékének megállapítása - a tagoknak kell megtölteniük. Alaptalan az a félelmük is, hogy az álta­luk szolgáltatott adatokhoz az adóhatóság hozzáférhet, eset­leg később ennek alapján adót vethet ki. Az adatvédelmi tör­vény garanciát nyújt. — Mi lesz azokkal a terme­lőkkel, akik nem jelentkeztek be április 30-ig? — A mulasztás nem jár' jogvesztéssel, az előírt határ­időn túl is be lehet nyújtani a tagság iránti kérelmet. Am ha valaki túl sokáig gondolko­dik, annak számolnia kell az­zal, hogy nem szólhat bele a hegyközségi járulék mértéké­ről, helyi szabályok kialakítá­sáról stb. zajló vitába, s így a döntésnek sem lehet részese, így előfordulhat, hogy egy szűk érdekcsoport alakítja meg a hegyközséget, és azt saját érdekei szerint igyekszik majd befolyásolni. — A törvényben szerepel egy végső határidő is: szep­tember 30. Mi történik azzal a termelővel, aki ezt követően sem lesz a hegyközség tagja? — Számolnia kell azzal, hogy ha valamikor a hegykö­zség vezetése tudomást szerez arról, hogy az illetőnek a tör­vény szerint tagnak kellene lennie, és mégsem az, visz- szamenőleg kivetik rá a hegyközségi járulékot, ami a közadókhoz hasonlóan be­hajtható. Újvári Gizella Magyar Szabványügyi Testület alakul A Tolna Megyei Munkaügyi Központ a munkanélküliségről Csökkent a megyében a regisztrált munkanélküliek száma A januári ugrásszerű növekedés óta Tolnában folyamatosan, szinte azonos mértékben csökken a regisztrált munkanélküliek száma - tájékoztatta lapunkat a Tolna Megyei Munkaügyi Központ. Áprilisban 338-cal kevesebb, 14 914 a számuk. A munkanélküliségi ráta a megyében 12,7 százalék. Az Országgyűlés 1995. április 11-én elfogadta a „nemzeti szabványosításról” szóló 1995. évi XXVIII. törvényt. A törvény a kihirdetésétől szá­mított 30 nap elteltével, azaz 1995. május 28-án lép ha­tályba. A törvény egyik lényeges ren­delkezése, hogy a Magyar Szabványügyi Hivatal feladat­körét a törvény hatálybalépésé­től számított 4 hónap elteltével- köztestületként - a Magyar Szabványügyi Testület veszi át- tájékoztatta lapunkat Pónyai György, a Magyar Szabványü­gyi Hivatal elnöke. A változás annyit jelent, hogy a nemzeti szabványosítás hatósági, állam- igazgatási jellege megszűnik és az a jövőben az európai rend­szernek megfelelő önkéntes, közérdekű tevékenységgé vá­lik. Az új szervezet köztestületi mivoltából adódóan önkor­mányzattal és nyilvántartott tagsággal rendelkezik, amely a törvényben meghatározott jo­gosítványait önigazgatás útján érvényesíti. A miniszter a Magyar Szab­ványügyi Hivatal elnökét bízta meg a Magyar Szabványügyi Testület megszervezésének előkészítésével. Pónyai György úgy véli, hogy a nemzeti szab­ványosítás jövője, a törvény végrehajtása azon múlik, hogy az érdekeltek milyen mérték­ben hajlandók a tevékenység­ben részt vállalni és azt anyagi­lag támogatni. Ezért kéri, hogy a részvételi szándékot a Ma­gyar Szabványügyi Hivatal Igazgatási és Jogi Főosztályá­nak címzetten (1091 Budapest, Üllői út 25, telefax: 218-0227) írásban mielőbb jelezzék. A csökkenés általános, a Tolna Megyei Munkaügyi Központ mind a hét kirendeltségéhez tar­tozó körzetben kevesebb lett a munkanélküli. A csökkenés legnagyobb arányú - 5 százalé­kos - Bonyhádon és környékén, a legkisebb Dombóváron és Tolnán, 0,1, illetve 0,2 százalé­kos. A tamási körzetben, ahol a megyében a legtöbb - március­ban 3440 - regisztrált munka- nélküli volt, egy hónap alatt 114-gyel kevesebben vannak. A munkaügyi kirendeltségek a márciusinál valamennyivel kevesebb, 540 munkahelyet kí­A szövetkezeti majd az átalaku­lási törvény megjelenése után, ’92 novemberében alakult meg a hajdani dombóvári Műanyag- ipari Kisszövetkezetből az azóta is jól prosperáló Dombó­vári Műanyagipari Kft. Alaptő­kéjük akkor harminc millió fo­rint volt, ám ezt az értéket gé­pek, illetve épületek jelentették - tudtuk meg Érett Emiltől, a kft. egyik ügyvezetőjétől. A cég jelenleg hatvan, zö­mében helyi dolgozót foglal­koztat, ám a munkások között akadnak kurdiak és sásdiak is. A tavaly közel kétszáz millió forintos árbevételt elérő cég fő­ként ipari tovább-felhaszná- lásra gyártja termékeit, így a színező-mester anyagot is, amit egyebek mellett üdítős és sö­rösrekeszek színezésére hasz­nálnak fel vásárlóik. Termékeik náltak az állástalanoknak, leg­többet Szekszárdon, illetve Bá- taszéken. A megyeszékhelyen minden száz álláskeresőre 6 üres hely jut, Bátaszéken pedig majdnem 13. Ez adódik abból, hogy a megyében ebben a kör­zetben a legalacsonyabb a munkanélküliek száma, össze­sen 905, és a 116 állásajánlat­ból 90 a bajai Duna Kötöttáru- gyár igényét jelzi. Áprilisban a megyében 1226-an lettek munkanélküliek, s ugyanekkor 1564-en kerültek ki a regisztrációból. Az utób- biak'közül 689-en helyezkedtek közé tartozik még - egyebek mellett - a népszerű Babett cumisüveg, valamint a két féle minőségben gyártott - csoma­goláshoz használatos - mű­anyag pántok is, illetve ásvány­vizes üvegek alapanyaga is. A három műszakban, sok­szor hétvégén is gyártott, fröcs- csöntéssel és extrudálással ké­szülő termékek nagy részét kül­földön, Olaszországban, Cseh­országban és Ausztriában érté­kesítik, ám a hazai piacnak is szállítói. A lehetséges piacokat folyamatosan keresik, bár gép­soraik teljes kapacitását megfe­lelő rendelés esetén sem tudnák kihasználni a termelés magas költségvonzata miatt. A Dombóvári Műanyagipari Kft. nyereséggel zárta a tavalyi esztendőt, s a cég vezetői ha­marosan taggyűlésen számol­el, 50-en az előnyugdíjat vették igénybe, közhasznú munka­végzők lettek 49-en és átkép­zésben vesznek részt a kikerül­tek közül 52-en. Az új jelentke­zők közül először váltak állás­talanná 438-an, újból munka- nélküli lett 788 ember. Az egyes körzetek adatai a következők: a regisztrált mun­kanélküliek száma Bátaszéken 905, Bonyhádon 1583, Dom­bóváron 2187, Pakson 2456, Tamásiban 3326, Szekszárdon 3095, Tolnán pedig 1362. A munkanélküliségi ráta Bátaszé­ken 14.8 százalék, Bonyhádon 10,9, Dombóváron 13,2, Pak­son 11,3, Tamásiban 17,8-itt a legmagasabb a megyében -, Szekszárdon 10,4 százalék, ami a legkisebb érték, és Tolnán 14 százalék. nak majd be a részint tulajdo­nosként is szereplő dolgozók­nak eredményeikről. A kft. - fogalmaz Érett Emil - több konkurenssel csatázva is fej­lődni tudott, bár fejlesztéseik apró lépésekben történtek meg az elmúlt, közel három eszten­dőben. Ezek a fejlesztések jobb munkakörülmények kialakítá­sát, számítógépes rendszer kié­pítését is jelentik, s ez utóbbi nagyban segít a gyors és pontos üzletvitelben. A kft.-nél a helyi szakmun­kásképző intézet tanulóit két hónapja foglalkoztatják, gya­korlati helyet biztosítva ezzel - esetleges - leendő dolgozóik­nak. Céljuk, hogy fokozatosan újabb piacokat tárjanak fel, s miként eddig is, termékeik egyre javuló minőségével meg is hódítsák azokat. ni Röviden A KERMI ellenőrzése so­rán a vizsgált bútorok, szek­rénysorok, kárpitozott gar­nitúrák, gyermek- és egyéb bútorok között valamennyi cikkcsoportban előfordult hiányzó, vagy tartalmilag nem megfelelő haszná­lat-kezelési útmutató, illetve hiányzó, vagy kitöltetlen jótállási jegy. A dokumentációs hiá­nyosságokon túl kisebb mi­nőségi hibákat is találtak (il­lesztési hézagok, kitörede­zések, felületkezelési hiá­nyosságok, megmunkálási hibák, stb.). Ezekben az ese­tekben 10 százalék érték- csökkentés feltételét írták elő az árusításhoz. A játékok ellenőrzése al­kalmával minőségi hiányos­ságokat alig tapasztaltak, az ellenőrzött mennyiség közel felénél ugyanakkor hiány­zott a magyar nyelvű vásár­lási tájékoztató, ezért e ter­mékek forgalomba hozatalát feltételhez kötötték. Kirívó hiányosság volt egy Fejér megyei üzletben, ahol szinte valamennyi játékhoz hiány­zott a magyar nyelvű vásár­lási tájékoztató és az aján­lott korosztályt sem tüntet­ték fel. E hiányosságok mi­att a bolt vezetőjét felelős­ségre vonták. A nyílászárók közül a különféle bejárati és beltéri ajtókat ellenőrizték. A kíná­latot főként hazai gyártók termékei jelentik, melyek­nél a minőség tekintetében javulás tapasztalható. A hi­bás termékek csak érték- csökkentés után kerülhetnek ismét forgalomba. Ebben a termékcsoportban a vizsgá­lat idején csak elvétve for­dult elő a vásárlói tájékoz­tató hiánya. A vegyipari termékek helyszíni ellenőrzése során megállapította a KERMI, hogy a vizsgált termékek a forgalomba hozatal köve­telményeit 97 százalékban kielégítik. A fennmaradó mennyiség értékesítését fel­tételhez kötötték. Ennek oka a magyar nyelvű tájékoztató hiánya, illetve lejárt szava­tosság volt. A Faust Acryl B untlakk Glanzend fényes, színes ak- ril-lakk fogalomba hozatalát nem megfelelő víz- és mo­sószerállóság miatt megtil­tották. A Youthair Creme és Creme és Liquid hajfesték ólomtartalmú hatóanyaga miatt nem kerülhetett forga­lomba a laboratóriumi mi­nőségvizsgálat elvégzése után. Feltárni és meghódítani a piacokat Valuta Bankjegy­és csekkárfolyamok: Pénznem vételi eladási angol font 195,75 199,63 ausztrál dollár 91,14 92,94 belga frank (100) 419,42 428,02 dán korona 22,06 22,52 finn márka 28,25 28,83 francia frank 24,40 24,90 görög drachma (100) 53,61 54,69 holland forint 77,11 78,69 ír font 199,90 203,86 japán yen (100) 143,42 146,34 kanadai dollár 92,15 93,93 kuvaiti dinár 418,67 426,93 német márka 86,31 88,09 norvég korona 19,42 19,82 olasz líra (1000) 75,37 76,85 osztrák schilling 12,27 12,53 portugál escudo (100) 82,40 84,06 spanyol peseta (100) 99,51 101,51 svájci frank 103,42 105,56 svéd korona 16,83 17,27 USA dollár 124,91 127,33 ECU (közös piac) 159,54 162,78 Hírek A Gazdaságból APEH által elismert üzemanyagárak Emelkedtek az Adó- és Pénz­ügyi Ellenőrzési Hivatal által elismert üzemanyagárak május 11-től - tájékoztatott az adó­hatóság illetékese tegnap. Az APEH a magánszemélyek jö­vedelemadójáról szóló törvény felhatalmazása alapján teszi közzé a megadott időszakra ál­tala elfogadott átlagos üzem- anyagárakat. Ezen az áron számla nélkül számolhatják el a magánszemélyek a gépko­csihasználattal kapcsolatos üzemanyagköltségeiket. Az APEH által elfogadott üzem- anyagárak május 11-től a kö­vetkezők: az ólommentes EN 91 jelű normálbenzin literje 92,6, a szintén ólommentes ESZ-95-ös szuperbenzin li­terje 94,6 forint. Az ólmozott benzinek közül a 92-es ára li­terenként 96,8 forint, a 98-as szuperé pedig 98,6 forint. A 0,2 normál gázolajat literen­ként 80,6, az AROL-2T mo­torolajat pedig 96,8 forinttal lehet elszámolni számla nél­kül. Csökkenő devizamegtakarítások Áprilisban csökkentek a lakos­sági devizamegtakarítások: fo­rintban számolva ugyan 1,4 milliárd a növekedés, de a leér­tékelés hatása nélkül 5,1 milli­árd forint a csökkenés. Az MNB szerint április végén 347,1 milliárd forint értékű la­kossági devizát őriztek. Ez 55 milliárd forinttal több, mint 1994 végén, de a növekedés nagy része a forintleértékelé­sek következménye. Nem a bankokban elhelyezett valuták összege növekedett, hanem azok forintértéke. Zalakerámia: növekvő nyereség Az elmúlt három év minőségi és választékbővítő műszaki fejlesztései, valamint a techno­lógiai fegyelem szigorítása nyomán tovább javult a Zala­kerámia Rt. piaci pozíciója és nyereségessége - tűnt ki az angol-magyar cég csütörtöki, zalaegerszegi értékelő és tervmeghatározó közgyűlésén. Tavalyi összforgalmuk több mint 20 százalékkal, ezen be­lül belföldi értékesítésük 25 százalékkal volt nagyobb az előző évinél, adózott eredmé­nyük meghaladta a 221 millió forintot, fizetendő osztalékuk pedig 157,7 millió, azaz rész­vényenként 90 forint. A holland Nutricia a Hajdútejben Az egyik legjelentősebb hol­land tejipari cég, a Nutricia In­ternational B. V. alaptőkeeme­lés révén 22,5 százalékos ré­szesedést szerzett a legna­gyobb magyar regionális tej- feldolgozó társaságban, a deb­receni székhelyű Hajdútej Te­jipari Részvénytársaságban. Az erről szóló szerződést csü­törtökön írta alá Hatvani Szabó János, az ÁVÜ ügyve­zető igazgatója és J. C. T. G. M. van der Wielen, a holland Nutricia Intemationál B. V. elnöke. Áfész-vezetők tanácskozása Az utóbbi években eredménye­sen gazdálkodtak az áfészek, s az 1994-es év különösen sike­res volt. Az előzetes adatok alapján az áfészek adózatlan nyeresége 1994-ben 806 millió forint volt. Ezt Bartus Pál, az Általános Fogyasztási Szövet­kezetek Országos Szövetségé­nek (ÁFEOSZ) elnöke mondta csütörtökön Budapesten a szö­vetség országos tanácsának ülésén. Ezen az áfész-vezetők a múlt év eredményeit és az idei teendőket vitatták meg. Bartus Pál kifejtette: az 1992-es mélypontot követően a tavalyi évet jó eredménnyel zárták. Az összes árbevételük elérte a 122,4 milliárd forintot, ami az előző évhez képest 6,3 százalé­kos növekedést jelent. Ezen a gépsoron csomagoló pántot gyártanak fotó: pusztai

Next

/
Thumbnails
Contents