Tolnai Népújság, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-17 / 114. szám

2. oldal Világtükör Hazai Tükör 1995. május 17., szerda Ez Történt ... Látogatás Ukrajnában Horn Gyula miniszterelnök - több miniszter és államtitkár kísé­retében - május 18-19-én Ukrajnában tesz hivatalos látogatást, a vizit idején számos kétoldalú megállapodás aláírására is sor kerül. A miniszterelnök egyhetes USA-útjának előkészületei is teljes erővel folynak. Ellenzéki pártelnökök találkozója Für Lajos, az MDF, Orbán Viktor, a Fidesz és Torgyán József, az FKGP elnöke csütörtökön délben találkoznak Giczy György pártelnök meghívására a Kereszténydemokrata Néppárt Nagy Jenő utcai székházában. Az MTI információja szerint a meghí­vólevelet előzetes szóbeli megállapodásra hivatkozva kedden juttatták el a címzetteknek. A megbeszélés célja, hogy megismerjék egymás álláspontját a köztársaságielnök-választás kérdéseiben és a lehetséges jelölt személyében. A jövő televíziója Az interaktív televíziózás és az úgynevezett „kommunikációs autópálya” európai elterjedésére Magyarországnak is fel kell készülnie - hangzott el az MTM Kommunikáció Kft., fdm- és műsorgyártó cég keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten. Tol- valy Ferenc elnök szerint Magyarország várhatóan már 1997-ben csatlakozhat a modern európai sugárzási szisztémák­hoz, ha addigra sikerül megteremteni a megfelelő törvényi és technikai háttérét. A Magyar Villamos Művek vesztesége A Magyar Villamos Művek Rt. a jelenlegi viszonyok között nem képes pozitív eredmény elérésére. A cég közelgő, pénteki közgyűlésén 2,7 milliárd forint múlt évi veszteségről tájékoz­tatja a menedzsment a tulajdonost, az Állami Vagyonkezelő Rt.-t - közölte Lascsik Attila vezérigazgató, az ÁV Rt. igazga­tósági ülését követő sajtótájékoztatón. Magyar-izraeli tárgyalások Szerdán Magyarországra érkezik Micha Harish izraeli ipari és kereskedelmi miniszter. A miniszter 20 fős üzletember-delegá­ció élén szerdán és csütörtökön folytat tárgyalásokat Magyaror­szágon. A megbeszélések fő témája a két ország közötti sza­badkereskedelmi egyezmény létrehozása. Micha Harisht Pál László ipari és kereskedelmi miniszter hívta meg. Várhatóan fogadja őt Horn Gyula miniszterelnök is. Találkozik Bokros Lajos pénzügyminiszterrel. Fogyasztóvédelmi szervezetek integrációja A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a KERMI integrációját elősegítő szabályozásnak július 1-jével kell elkészülnie és a szükséges szervezeti módosításokat október 1-jén hajtják végre. Erről döntött az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium vezetői értekezlete. A döntésről kedden tájékoztatta a sajtót a miniszté­rium. A tájékoztatás szerint Bárdi Miklós, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vezetője június 30-ával korkedvezményes nyugdíjazását kérte. Ehhez az ipari és kereskedelmi miniszter hozzájárult. Utódja Gyarmati András lesz, aki jelenleg helyettes államtitkári posztot tölt be a minisztériumban. Magyar győztesek az Innovációs vb-n Benedek Balázs és két társa - Nagy Tamás, Mezei Sándor - 18 éves budapesti diákok nyerték a kanadai Hamiltonban május 7-13. között a 21 év alattiak részére rendezett Nemzetközi Tu­dományos és Innovációs Verseny fődíját. A magyar fiataloknak a nem látók részére kifejlesztett Braille-nyomtatója nyerte el a legnagyobb tetszést. A két diák által kidolgozott megoldással bármilyen, számító­géppel szerkesztett szöveg azonnal kinyomtatható, a vakok ta­pintással érzékelhető Braille írásával, következésképpen szinte azonnal olvasható is számukra. A harmadik diák, Kiss Dániel által ipari robotokhoz kifejlesztett univerzális megfogófej pedig a NASA és a Society of Manufacturing Engineers egy-egy kü- löndíját kapta. Öt éve tartott a Magyar Agrár- tudományi Egyesület Tolna megyei szervezete tisztújító küldöttközgyűlést - mondhat­tuk tegnapig , hiszen ismét ösz- szejöttek a háromszáz tagú egyesület küldöttei Szekszár- don a Mezőgazdasági Rt. iro­daházában, hogy vezetőséget válasszanak, illetve az öt év ta­pasztalatait összegezzék. A hét szakosztályt, két agrár és egy nyugdíjas klubot ma­gába foglaló egyesület - mint az a gyűlésen elhangzott - eb­ben az időszakban száz elő­adást szervezett agrár szakem­berek számára, akik a mező- gazdasággal kapcsolatos tudo­mányos fejlődést követhették így nyomon. A nagy- és közép­üzemeket, egyéni gazdálkodó­kat tagjai között tudó egyesület küldöttei eredményesnek ítél­ték az öt év munkáját, ám azt is megfogalmazták, hogy a lezaj­lott változások nem tettek jót az egyesületnek, ami egyébként működését maga finanszírozza. A több, mint negyven esz­Különleges, rendkívül ritkán előforduló bűnügy tárgyalását kezdte meg tegnap délelőtt a Tolna Megyei Bíróság, dr. Molnár István vezette büntető­tanácsa. Az eset bizonnyal be­vonul kriminalisztika történe­tébe, ugyanis jelen pillanatban ugyanannak a gyilkosságnak két vádlottja van, s mivel nem együtt követték el, csak egyikő­jük lehet a tettes, ezzel szemben mindketten bevallották. Az emberölések vádjában - nemcsak erről az egy esetről van szó - érintett családok ma­guk is különlegesek, legalábbis az egy főre jutó emberölések számát tekintve. A bűnügy ko­rábbi fázisairól annak idején többször beszámoltunk olvasó­inknak. Dióhéjban a történet a következő. Idős Vörös László saját val­lomása szerint, amit nemcsak a rendőrségen tett, de a televízió nyilvánossága előtt is részlete­sen elmesélt, 1991 október 3-án éjszaka Dombóvár-Szőlőhe­gyen, közvetlen közelről fejb e lőtte S. J.-t. Mindez úgy derült ki, hogy azonos nevű fia agyonvert egy öregembert, s az előzetes letartóztatásban utalt apja tettére, aki épp úgy, mint ő nem is tagadott. Ä fiatalabb fér­fit jogerősen hét évre ítélték, s ma is büntetését tölti. Apja ügyében a Legfelső Bíróság úgy döntött, hogy a nyomozati szaktól kezdve meg kell ismé­telni az eljárást, annál is inkább mert a gyilkos fegyver az első tendeje létező Magyar Agrártu­dományi Egyesület Tolna Me­gyei Szervezete tehát tovább folytatja munkáját, remélve a kedvezőbb gazdasági lehetősé­geket. A munka folytatásához meg­választott vezetők pedig a kö­vetkezők. Elnök: Kelemen Ist­ván, agrár vállalkozó. Alelnö- kök: Barsi Mihály a Tolna Me­eljárás során nem került elő. Az új eljárás során az ügyészség ismét vádat emelt ellene. Időközben elfogta a rendőr­ség idős Szilágyi Jenőt, a fel­eségét, született Papp Violát, és ifjabb Szilágyi Jenőt, akiket az ügyészség igencsak súlyos bűncselekményekkel vádol, s akiknél megtalálták azt a fegy­vert, amiről a szakértő megál­lapította, hogy azzal ölték meg S. J-t. A bíróság az ilyenformán összefüggő két eljárást egyesí­tette. A tegnapi első tárgyalá­son tizenkét vádlottnak kellett volna a bíróság elé állnia, ha valamennyien megjelennek. Az ő ügyüket pillanatnyilag elkü­lönítették. Elrendelték az egyik vádlott elővezetését, a másik­nak pedig igazságügyi orvosz- szakértői vizsgálatát, mivel be­tegségére hivatkozott. A tárgyalássorozat első nap­ján, a bizonyítási eljárás idős Szilágyi Jenő kihallgatásával kezdődött. A vádlott jelentős drámai erővel alakította saját verzióját a bíróság előtt, bár he­lyenként mintha túljátszottá volna a dolgos, becsületes, dol­gos polgárt, aki mindeddig, mindent a családjáért tett. Ki­csit messziről indítva, arról be­szélt, hogy apja keményen bánt vele gyermekkorában, de ő több szeretet igyekezett adni a családjának. Az első vádpont szerint fiá­val, egy betörés során, több késszúrással megöltek egy idős gyei Agrárkamara ügyvezető alelnöke, Asztalos Antal a szek­szárdi Mezőgazdasági Rt. vezé­rigazgatója, dr. Solmyosi JózseJ országgyűlési képviselő és La­katos Csaba, a KSZE vezéri­gazgatója. Az egyesület titká­rának dr. Vida Györgyöt, szer­vező titkárának pedig Szakái Lászlót választották.- nagy­dombóvári asszonyt, majd éj­szaka még visszamenetek el­tüntetni a nyomokat. Ebben az ügyben azt vallotta, hogy ő már nem volt jelen az emberölésnél, míg korábban nem egyszer el­ismerte, hogy ő fogta le az idős asszonyt. A tárgyaláson mind­végig ragaszkodott ahhoz, hogy „most mondja el az őszintét”. Ismét elismerte viszont, hogy ő lőtte le S, J-t, a Törökország­ból becsempészett fegyverrel. Hogy miért tette, arra alig adott értelmes magyarázatot, mind­össze annyit, hogy a saját ta­nyájából kilépő férfi fenyege­tően közeledett feléje, s kiabált is. Nem sokáig, mert hamaro­san holtan esett össze. A vádirat szerint a feleségével együtt mentek betömi. Szilágyi Jenőt tett olyan vallomást is, hogy asszony lőtt, de tegnap a bíró­ság előtt azt vallotta, hogy egyedül volt, a felesége ártat­lan. Az ügyészség ezeken kívül vádolja még Szilágyi Jenőt - más-más családtagjával, illetve kívülállókkal együtt elkövetett - fegyveres rablással, rablással, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással, mint felbujtót. Fegyverrel, lőszerrel való visz- szaéléssel, polgári ügyben el­követett hamis tanúzással, köz­okirattal való visszaéléssel, s huszonhat rendbeli, különféle­képpen minősülő lopással. E vádlott további kihallgatásával folytatódik a tárgyalás csütör­tökön. Ihárosi Ibolya Hatályba lépett adómódosítások Megjelent a május 15-ei Magyar Közlönyben, és ez­zel hatályba lépett az átalá­nyadózók körét szűkítő, és a szövetkezeti üzletrészek be­fektetési kedvezményét érintő törvénymódosítás. A magánszemélyek jöve­delemadójáról szóló tör­vényt Gaál Gyula (SZDSZ) javaslatára módosította kö­zelmúltban az Országgyű­lés. Az átalányadózás beveze­tése indoklása szerint sok esetben arra vezetett, hogy a munkaadók és az alkalma­zottak megállapodása alap­ján az alkalmazottak kivál­tották az egyéni vállalkozói engedélyt. Ezzel pedig je­lentősen csökkentek a társa­dalombiztosítási- és az adó­bevételek. A hétfőn életbe lépett új szabály szerint szűkül azok­nak a köre, akik az átalá­nyadózást választhatják. A lehetőség a jövőben a vál­lalkozói igazolvánnyal ren­delkezők közül azok szá­mára áll fenn, akik a hivata­los jegyzékekben szereplő ipari és mezőgazdasági ter­mékelőállítást, mezőgazda- sági, vad- és erdőgazdálko­dási, illetve bányászati szol­gáltatást végeznek. Ebbe a körbe tartozik még - a kiadói tevékenység kivételével - a feldolgozói­pari szolgáltatás és a közúti járművek, valamint a köz­szükségleti cikkek javítása, karbantartása. Az átalánya­dózó nem állhat munkavi: szonyban, és egyéni vállal­kozói bevétele nem halad­hatja meg a tevékenységi körében előírt összeget. Ez egyes esetekben 3 millió, másokban 15 millió forint. A szövetkezeti üzletré­szekre vonatkozó módosítás szerint adókedvezmény csupán az 1992. évi II. tör­vény alapján átalakult szö­vetkezetek üzletrészei meg­szerzőinek jár, az újabb szövetkezetek, illetve a ré­giek újonnan képzett üzlet­részei után nem. Az ez év­ben alakult befektetési szö­vetkezetek ezután vásárolt üzletrészeire tehát a hétfőn hatályba lépett törvénymó­dosítás nem teszi lehetővé az adókedvezményt. A ha­tályba lépést megelőzően vásárolt üzletrészeikkel kapcsolatban a Pénzügymi­nisztérium és az APEH már korábban többször is je­lezte: az adóhatóság csupán a valós befektetéseket veszi majd figyelembe az adó- kedvezmény megállapítása­kor. Különleges bűnügy tárgyalását kezdte meg a megyei bíróság Egy gyilkosság két vádlottja Családi pótlék, GYES, GYED Nem módosítják a szociális törvényt Családok százezreit érinti a szociális ellátó rendszerek je­lenlegi átalakítása. A családi pótlék, a gyes,a gyed és a gyet tervezett módosításáról, a par­lamenti döntésre váró prog­ramcsomagról kaptunk tájé­koztatást a Népjóléti Miniszté­riumban. A tervek szerint a családi pótlék meghatározott gyer­mekszám után, differenciált jövedelemszintig jár. Vagyis a család egy főre jutó átlagjöve­delme dönt a juttatás jogossá­gáról. A két keresős, egy gyermekes családok csupán a gyermek hatéves koráig jogo­sultak családi pótlékra.(Várha­tóan beépül a programcso­magba a parlament szocialista frakciójának javaslata, amely szerint alanyi jogon járhatna továbbra is a családi pótlék a három vagy több gyermeket nevelő családoknál.) A gyermekgondozási díj ez év július elsejével megszűnik. Akik ezt az ellátást éppen igény be veszik, 1995 december 31-ig még jogosultak rá, meg­kapják. Uj konstrukciót dol­goznak ki a gyermekgondozási segély jövőbeni módjára, esze­rint ez az ellátási forma a gyermek 3 éves koráig jár­hatna a családi pótléknál al­kalmazott jövedelemszint mel­lett és összege 8400 forint, te­hát annyi, amennyi a jelenleg érvényes öregségi nyugdíjmi­nimum. Egyidejűleg megszű­nik a jelenlegi gyermekgondo­zási segély, ám mindazok, akik ezt az ellátást jelenleg igénybe veszik, ez év decem­ber 31-ig még jogosultak rá. Megszűnik a várandóssági pót­lék is. Helyébe egyszeri, 10 ezer forint összegű szülési tá­mogatás lép, a családi pótlék­nál alkalmazott jövedelem­szint mellett. Mit jelent a gyermekszám szerint differenciált jövede­lemszint? A következőt: azok­nak jár majd a családi pótlék, vagy a várandóssági segély, akiknek családjában a tárgyé­vet megelőző esztendőben az egy főre jutó havi jövedelem nem haladta meg a bruttó 25 ezer forintot. Ebbe viszont nem számítható bele a család- támogatási ellátások összege és a tartásdíj. Az új elvek sze­rint azok sem részesülhetnek a támogatásokban, akiknek a birtokában 10 millió forintnál értékesebb ingatlan, vagy 2 milliónál nagyobb értékű sze­mélygépkocsi van. Ami az egyéb megszorító intézkedések ellensúlyozását illeti: a települések önkor­mányzatai szociálpolitikai fel­adataik fokozottabb ellátásá­hoz újabb 9 milliárd forintot kapnak. Akik a támogatások­hoz szeretnének hozzájutni, jövedelmi és szociális helyze­tüket regisztráló adatlapot tölthetnek ki majd, így juthat­nak több pénzhez. GJU-találkozó A GJU Gemenschaft Junger Ungamdeutscher, magyarul Magyarországi Ifjú Németek Közössége (MINK) az idén Hőgyészen rendezi meg II. or­szágos találkozóját július 26-30. között. A találkozóra Európa tizenkét országából várnak vendégeket. A nyári országos tábor prog­ramjában az első napon este hét órakor a tábor ünnepélyes megnyitójára kerül sor, majd ezt követi az ismeredési est, já­tékos vetélkedők, illetve a ba­ráti körök bemutatkozása. Másnap, július 27-én - hogy csak néhány rendezvényt emel­jünk ki a színes programból - bemutatkozik Hőgyész, lesznek foci és kézilabda mérkőzések, workshop-ok, csoportfoglalko­zások, nemzetközi táncház. A pénteki gazdag programban po­litikai délelőtt szerepel, vala­mint ezen a napon lesz a meg­nyitója a népviseleti kiállítás­nak is. Szombaton, július 29-én rendezik a foci és kézilabda mérkőzések döntőit, majd ki­rándulásra megy a csapat Csi- csóra. Német nemzetiségi fesz­tivál és bál zárja a szombati nap programját. Vasárnap istentisz­telet után búcsút mondanak Hőgyésznek a vendégek. Ezúton kérik a szervezők, hogy minél többen támogassák a találkozót. Cím: GJU-Iroda Budapest tel/fax 06-1-131-07-43, GJU Hőgyész Asztalos János címére: tel/fax 74/388-142, illetve a művelő­dési ház telefonszámán a 74/388-161 és Vágó Istvánná telefonjára a 388-154-re. Öt év után tisztújító közgyűlés

Next

/
Thumbnails
Contents