Tolnai Népújság, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-16 / 113. szám
1995. május 16., kedd Sport / 9. oldal A serdülő megyeválogatottat ünnepelték Az út első állomása A körzeti labdarúgó-bajnokságból jelentik: Még sok a pályázó a 2-3. helyekre Mint arról korábban már hírt adtunk, a Pécsett négy megyeválogatott részvételével megrendezett labdarúgó tornán a Tolna megyei serdülő válogatott aranyérmet szerzett. A nagyszerű siker méltó elismeréseként a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség elnöksége tegnap délután a szekszárdi BM Klubban fogadást adott a bajnokegyüttes tiszteletére. A szövetség nevében Szinger Ferenc elnök és Újvári Mihály főtitkár köszöntötte az ifjú sportolókat, valamint edzőjüket, Kniesz Mátyást. Mint elmondták, ez a siker fontos állomás minden csapattag életében, de - reményeik szerint - többek pályafutásának még csak a kezdete, hiszen szőkébb pátriánk Róth Antaltól Mészáros Ferencen át Hahn Árpádig számos élvonalbeli és válogatott játékost adott már a magyar labdarúgásnak. A mostani bajnokok ápolhatják a hagyományt, hiszen még csak az út elején járnak. Teljesítményükkel, eredményeikkel - tehetségük alapján - a jövőben öregbíthetik Tolna megye sportjának hírnevét. A tomagyőztes csapat tagjai: Győrfi Péter, Kadosa Balázs, Mészáros István, Tóth Péter, Galambos Gergely, Tolnai József, Kántor László, Forrai Zoltán, Sütő Péter, Kiss Tamás (UFC Szekszárd), Parragh Gábor, Szabó Szabolcs (Tengelic), Kis Tibor (Bátaszék), Király István (Nagydorog), Molnár Bálint (Simontomya), Böndör Zoltán (Gerjen). (Ir) Szokatlan kép: a pálya helyett a széksorokban fotó: gottvald Szekszárdi nyertes Az olimpiai vetélkedő Tolna megyei selejtezőjének 10. heti feladványát azok oldották meg jól, akik Kulcsár Gergelyt nevezték meg arra a kérdésre válaszolva, hogy ki vitte háromszor a magyar zászlót olimpiai megnyitón. A népszerű atléta ugyanis az 1964-es tokiói, az 1968-as mexikói és az 1972-es müncheni olimpia megnyitó ünnepségen volt zászlóvivő. A forduló nyertese: Szalczer János, Szekszárd, Mérei u. 45. A sportkönyvet a megyei sporthivatal postán küldi meg. Centenáriumi szellemi olimpiai vetélkedő MEGYEI SELEJTEZŐ 11. FORDULÓ Magyarország mely sportágban nyerte a legtöbb olimpiai érmet és hányat? Beküldő neve:.................................. Lakcíme:............................................ Beküldési határidő: 1995. május 15.-én 22 óráig. Szekszárd Izmény-Cikó 1-0 (1-0). Cikó, 50 néző. V: Nagy. Egy szabadrúgásgól döntött. G: Fábián. Jók: Sebestyén Z., Bálint, illetve Miklós, János, Nagy. Kovima FC Szekszárd- Sióagárd 6-1 (2-1). Szekszárd, 50 néző. V: Biszak. Szünet után vált nagy különbségűvé a kötelező győzelem. G: Márkvárt 3, Földesi J. 2, Baka- lár, illetve Tóth. Jók: Balogh, Márkvárt, Földesi J., Fekete, illetve Sági, Neumann, Honvéd. Báta-Kéty 5-1 (4-0). Báta, 60 néző. V: Unyatinszky. Közepes színvonal, biztos hazai siker. G: Bosnyák 3, Révész, Besszer, illetve Pákozdi. Jók: Bosnyák, Bagényi, Lukács M., illetve Pákozdi, Obrácz. Harci SE-Bátaapáti 2-1 (1-1). Harc, 60 néző. Krómer. A csúszós talajon nehezen nyertek a vendéglátók. G: Kovács, Kresz, illetve 111. Jók: Kresz, Kónya, Tóth, illetve Farkas, Ömböli. Szedres-Majos 1-0 (0-0). Szedres, 200 néző. V: Anczló. Rangadóhoz méltó mérkőzésen értékes hazai győzelem. G: Ka- rip. Jók: Matus, Farkas J., Balogh, illetve Kajtár, Jónás, Sereg, Bagoly. Alsónána-Szálka 3-3 (22). Alsónána, 100 néző. V: Tóth. Küzdelmes találkozón igazságos döntetlen. G: Horváth, Veres, Batánovics, illetve Puskás* Gayer, Urbán M. (öngól). Jók: Hadnagy, Horváth, illetve Puskás, Gayer, Pólyák. Bonyhádbörzsöny-Györe 4-0 (2-0). Győré, 50 néző. V: Hegyi. Megérdemelt vendégsiker a rutintalan györeiek ellen. G: Papp 2, Schuler 2. Jók: László, Schuler, Kiesz, illetve Blum, Balogh N., Juhász J. Őcsény-Zomba 3-2 (1-1). Zomba, 150 néző. V: Szakács. A Zomba kihagyta, az Őcsény berúgta helyzeteit. G: Ignácz 2, Kollár, illetve Szemes, Stölkler. Jók: Ignácz, Kollár, Somorjai, illetve Dobos, Pech, Antal. Dombóvár Nak-Szakcs 3-1 (1-0). Nak, 100 néző. V: Egyed. A jóiramú mérkőzésen rászolgált sikerére a Nak. G: Rácz, Varga, Túri, illetve Tobak. Jók: Mikolics, Koszticza, Németh, Fink, illetve Niklai Cs., Őri, Sipos R. Ozora-Csikóstöttős 4-2 (3- 0). Ozora, 150 néző. V: Tölgyesi. Nehéz hazai győzelem. G: Sandi 2, Tóth Z., Pfeifer, illetve Surján, Pap. Jók: Juhász, Siklósi, Végh, Surányi, illetve Pataki, Porcsa, Kóosz, Geréd. Lengyel-Szakály 4-2 (3-1). Lengyel, 100 néző. V: Forgács. Három pontot ért a hazaiak rendkívül lelkes játéka. G: Sze- ifert 3, Tóth, illetve Károlyi, Nagy A. Jók: a hazai csapat minden játékosa, illetve Bóka. Dalmand-Magyarkeszi 1-1 (0-0). Dalmand, 100 néző. V: Tóth. Küzdelmes 90 perc igazságos döntetlennel. G: Tóth, illetve Teplán. Jók: Balogh, Tóth, Török, Lippert, illetve Teplán, Franke, Rizmájer. Kocsola-Kurd 7-0 (1-0). Kocsola, 50 néző. V: Jakab. A mezőny fölény gólokban is tükröződött. G: Právics 2, Tóth F. 2, Czeglédi, Lajos, Gerschner (öngól). Jók: Tóth F„ Tóth L„ Právics, illetve Bakos. Bonyhádvarasd-Závod 4-2 (2-2). Bonyhádvarasd, 100 néző. V: Szieber. Nehéz hazai siker a jól játszó Závod ellen. G: Wirth, Jakab J., Csíki G„ Bogos R., illetve Szász, Spiel. Jók: Szőcs, Wirth, Jakab J., Csíki G„ illetve Lovász, Bor- bandi, Spiel. Pincehely-Mucsfa 5-0 (20). Pincehely, 50 néző. V: Zá- dori. Csak a gólkülönbség volt kérdéses. G: Varga 2, Szabó 2, Ferencz. Jók: Katona, Szabó, Pető, illetve Semely, Boming. Paks Tengelic-Bölcske 2-0 (10). Tengelic, 100 néző. V: Kiss. Küzdelmes mérkőzésen a jobb helyzetkihasználás döntött. G: Kapás, Fülöp. Jók: Kapás, Molnár G. I., Fülöp, illetve Nagy, Varga. Madocsa-Németkér 11-1 (5-1). Madocsa, 150 néző. V: Kertész. Örömfoci kiütéses győzelemmel. G: Szintai 4, Szabó 4, Somogyi, Szili, Be- senczi, illetve Balogh. Jók: Kovács, Vörös II., Szabó, Szintai, illetve Kertész, Staub. Tolnanémedi-Bogyiszló 4- 1 (3-0). Bogyiszló, 50 néző. V: Farkas. A helyzetek kihagyásával önmagát verte meg a Bogyiszló. G: Kökény 3, Szabó, illetve Gáncs. Jók: Kökény, Győré, Szabó, illetve Tamás G. Györköny-Dunakömlőd 3- 1 (3—0). Györköny, 200 néző. V: Nyitrai. A Györköny leggól- szegényebb győzelme. G: Kindl 3, illetve Jóni. Jók: Kindl, Lamm, Blatt, Balogh, illetve Fritz, Jóni. Dunaföldvár-Pálfa 5-0 (4- 0). Dunaföldvár, 100 néző. V: Molnár. Gólerős játékkal magabiztos győzelem. G: Kollár 2, Major 2, Losonczi. Jók: Kollár, Major, Gál, Polányi, illetve Bóka, Molnár, Barkóczi. Kölesd-Gyönk 2-0 (0-0). Gyönk, 50 néző. V: Hajcsár. A hazaiak vereséggel fizettek rossz helyzetkihasználásukért. G: Szalai, Benke. Jók: Benke, Nagy, Seregély, illetve Szabó. A bajnokság állása Szekszárd 1. Kovima FC 24 20 4 79- 15 64 2. Báta 24 17 5 2 75- 26 56 3. Szedres 24 17 3 4 66- 31 54 4. Izmény 24 15 5 4 57- 25 50 5. Máj os 24 16 1 7 67- 24 49 6. Zomba 24 12 2 10 51- 47 38 . őcsény 24 12 2 10 51- 47 38 8. B.börzsöny 24 11 4 9 38- 37 37 9. Harci SE 24 9 3 12 40- 50 30 10. Alsónána 24 9 3 12 56- 69 30 11. Cikó 24 8 5 11 45- 39 29 12. Szálka 24 6 4 14 29- 46 22 13. Sióagárd 24 5 3 16 33- 74 18 14. Kéty 24 5 1 18 32- 76 16 15. Győré 24 4 3 17 14- 68 15 16. Bátaapáti 24 1 2 21 23- 81 5 Paks 1. Györköny 18 18126- 8 54 2. Madocsa 18 12 1 5 63- 24 37 3. Bölcske 18 126 46- 22 36 4. Dunakömló'd 18 10 4 4 32- 33 34 5. Dunaföldvár 18 9 1 8 49- 39 28 6. Tengelic 18 8 4 6 32- 32 28 7. Pálfa 18 7 3 8 21- 46 24 8. Kölesd 18 5 2 11 28- 52 17 9. Bogyiszló 18 5 1 12 21- 59 16 10. Németkér 18 5 1 12 33- 76 16 11. Gyönk 18 3 3 12 24- 44 12 12. Tolnanémedi 18 3 2 13 27- 69 11 Dombóvár 1. Hogy ész 23 20 3 82- 15 63 2. B.varasd 22 14 3 5 56- 30 45 3. Ozora 23 14 2 7 73- 63 44 4. Kocsola 22 13 4 5 49- 17 43 5. Nak 23 12 4 7 62- 41 40 6. Magyarkeszi 7. Csikóstöttős 23 22 12 11 2 9 3 8 53- 43 38 47- 33 36 8. Szakály 22 9 4 9 50- 40 31 9. Mucsfa 23 9 1 13 39- 67 28 10. Lengyel 23 7 5 11 26- 37 26 11. Pincehely 22 7 3 12 25- 38 24 12. Závod 22 6 3 13 41- 58 21 13. Dalmand 22 6 3 13 27- 45 21 14. Szakcs 23 3 6 14 25- 60 15 15. Kurd 23 2 2 19 18- 86 8 Női Magyar Kupa döntő Pécsett Szerencséseknek mondhatják magukat a pécsi kosárlabdarajongók. A bajnoki finálé és a sikeres EB-pótselejtező után a női „Agroport” Magyar Kupa döntőjének is szemtanúi lehetnek a városi sportcsarnokban. Izgalmas összecsapásokat ígér a két elődöntő, hiszen a bajnoki ezüstérmes BSE a „sikerre kiéhezett” MTK-val találkozik, míg a bajnokcsapat, a PVSK-Dália, az idény „felfedezettjével”, a Szabó Ödön által irányított Soproni Postással vívhat kiélezett csatát. Az „Agroport” Magyar Kupa döntőjének menetrendje: május 16-án kedden 17 órakor: BSE- MTK, 19 órakor: PVSK-Dá- lia-Soproni Postás SE. Május 17. szerda: 16 óra: mérkőzés a harmadik helyért, 18 óra: kupadöntő. Népújság Totó A totó 20. heti szelvényén szereplő mérkőzésekre To- por István, a Bátaszéki SE labdarúgó szakosztályának vezetője tippel: 1. Békéscsaba-Kispest l,x 2. Sopron-Debrecen 1,2 3. Stadler FC-Csepel x 4. Bochum-Stuttgart 2,1 5. Dresden-Schalke 04 2 6. Duisburg-K. lautern x 7. Freiburg-Dortmund x,l,2 8. Bari-Roma 2 9. Cremonese-Padova l,x,2 10. Genoa-Foggia 1 11. Lazio-Sampdoria x,2 12. Juventus-Parma 1 13. Napoli-Milan x,2 Plusz 1 mérkőzés: 14. Reggiana-Brescia 2 A kapitány bizakodó A tavalyi gdanski dzsúdó Európa-bajnokságon viszonylag visszafogott teljesítménnyel rukkolt elő a kormánybotot Barcelona után kézbekapott Hangyási László szövetségi kapitány férficsapata, de az elmúlt hét négy utolsó napján végül is jelesre vizsgázott a legénység. Mert hát ha van aranyérem, akkor mi a gond? Márpedig most volt: Birminghamben Csősz Imre az abszolút kategória küzdelmeit négy fantasztikus győzelemmel uralta, és igencsak felfokozta a várakozásokat a szeptemberi, Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikáló világbajnokság előtt. A 10 magyar pontból nyolcat ő szerzett a csapatversenyben! — A tervezett egy érem és két 5. hely megszerzése sikerült - értékelt Hangyási László. - Ez erőt ad, járunk tovább a megkezdett úton. Ennek az évnek az oly fontos vb-re való felkészülés jegyében vágtunk neki. Csősz aranyérme mellett a nehézsúlyban elcsípett 5. helyezése önmagáért beszél. Az olimpiai és világbajnok Kovács Antal vb-jövőjétől nem félek. Ezúttal 5. helyen zárt, de sérülése miatt kevés küzdőedzésen lehetett ott. Nem lesz gond a vb-n. Az asztalitenisz világbajnokság férfi egyesének győztese, a kínai Kung Ling-huj a kupával, fotó: feb reuters Labdarúgás NB Il-es ifibajnokság „B”-korosztály: Siófok-Paks 15-1 (4-1). V: Kelemen. Paks: Müller- (Katona), Szakács (Simon), Aschermann, Széli, Faller- Mayer (Po- korni), Füredi, Ritter, Bese (Szucskó), Pesti- Váncsa (Búzás). Edző: Hauzmann János. A paksi gólt Pesti lőtte. „A”-korosztáIy: SiófokPaks 4-3 (2-1). V: Böröcz. Pokorni- Törjék, Eger, Led- neczki, Szabadi- Tóth, Maj- sai N. (Mayer I.), Blummens- chein, Kovács Z. (Feil), Osz- termajer- Vajer (Rácz). Edző: Blatt Pál. A játék képe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. G: Vajer, Blummenschein, Eger. Jók: Eger, Blummenschein, Törjék. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 19. fogadási heti TOTÓ nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 3 millió 971 ezer 522 forint. 13 találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 887 ezer 488 forint. 12 találatos szelvény 113 darab, nyereményük egyenként 31.415 forint. 11 találatos szelvény 1.689 darab, nyereményük egyenként 2.102 forint. 10 találatos szelvény 13.549 darab volt, nyereményük egyenként 422 forint. Szerdán Magyar Kupa megyei selejtezőn: Györkönyben a Paks Az 1995-96. évi labdarúgó Magyar Kupa Tolna megyei selejtezőjének harmadik fordulójából négy csapat jutott tovább. A döntőbe jutásért Györköny-Paks és Tamási- Paksi SE párosításban játszanak. A szövetség a játéknapot május 24-re tűzte ki. Miután a Paks NB Il-es legénysége a május 28-ra kisorsolt Keszthely elleni bajnoki találkozóját két nappal korábban, május 26-án pénteken játssza, ezért a Magyar Kupa mérkőzés időpontját meg kellett változtatni. A györkönyi egyesülettel folytatott tárgyalás során megegyeztek, hogy május 24-ről holnap délután 16.30 órára előrehozzák a kupatalálkozót. Nagy érdeklődés előzi meg a paksiak györkönyi vendégjátékát, hiszen köztudott, hogy a körzeti bajnokságban eleddig 100 százalékos teljesítménnyel büszkélkedő listavezető házigazdák a kupában is vitézkednek. Erről a Kisdo- rog és a Bonyhád NB III-as csapata igény szerint akár bővebb „adalékkal” is szolgálhat. Természetesen az is növeli majd a szerdai összecsapás presztízsét, hogy a Györköny együttesében több, korábban Paks színeiben szerepelt játékos rúgja a labdát. Mi több, Lauer József személyében a hazaiak edzői kispadján is hajdani NB Il-es paksi játékos foglal helyet.