Tolnai Népújság, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-13 / 111. szám

1995. május 13., szombat Sport 7. oldal Sípszó előtt Kovács Antal az EB-elődöntőben NB II: Mohács-Paks: 18 óra. V: Fodor. Mihalecz István: — A Sopron együttesében végre olyan ellenfelet láttunk vendé­gül, amelyik nyílt sisakkal tá­madott, így kitűnő mérkőzést láthattak szurkolóink. Sajnála­tos eseménye volt a találkozó­nak Orosz sérülése, játékára aligha számíthatok. Lassan két hete lábadozik Sánta és Kul­csár. A hétközi kupameccsen támadásban jeleskedtünk, baj­nokin viszont nem követhetjük el a Bátaszéken tapasztalt vé­delmi hibákat. Vasárnapi ellen­felünknél több a rutinos, NB I-et is megjárt futballista. En­nek ellenére elég hullámzó a teljesítményük, bár az minden­képpen figyelemre méltó, hogy hazai környezetben csak a BKV Előre, a Haladás és a Du- naferr tudta legyőzni őket. Jó védekezésre és fegyelmezett já­tékra lesz szükség ahhoz, hogy Mohácson gyarapítani tudjuk pontjaink számát. Zele- Jenei, Dzsinovics, Kovács B., Nagy Z.- Kádár, Fejes, Neudl, Búzás- Babati, Horváth Á. NB III: Bonyhádi SE-Balatonlelle: 16.30 óra. V: Bata. Kiss Já­nos: — Játékosaim nevében is szégyellem magam a bólyi és a hétközi, györkönyj kudarc mi­att. Mindenkinek el kell gon­dolkodni a történteken, le kell vonni a megfelelő tanulságokat. Alapos formajavulásra lesz szükség ahhoz, hogy a Balaton- lelle ellen begyűjtsük a bajnoki pontokat. Remélem, mindenki átérzi a felelősséget, és ennek tudatában lép pályára vasárnap. Guzorán játékára egyéb elfog­laltsága miatt nem számíthatok, Palkó viszont felépült. Bogaras- Szabó, Sztoics, Stumpf, Palkó- Baumann, Kiss, Szlama, Darabos- Zsilka, Babai. DD Gáz-Kisdorog: 16.30 óra. V: dr. Csapó. Horváth Péter: — Meggyőződésem, hogy a Marcali ellen egy szabá­lyos góltól fosztott meg ben­nünket a partjelző egy téves „beintése”. Nagyon kellett volna a győzelem, hiszen a kö­Május 10-én Dombóváron ren­dezték a kisegítő iskolások négytusa versenyét, melyen ki­lenc iskolából két leány és ki­lenc fiúcsapat indult. Eredmények: Egyéni össze­tett, lányok: 1. Kovács Anett (Iregszemcse), 2. Rufli Gabri­Higuita újra megvillant A magyar szurkolók által is jól ismert kolumbiai kapus, Rene Higuita gólt szerzett a dél-ame­rikai ország labdarúgó-bajnok­ságának legutóbbi fordulójá­ban. A kifutásairól nevezetes hálóőr szabadrúgásból talált be Pereira kapujába, így csapata, az Atletico Nációnál 3-1-re győzött. - Soha nem szoktam gyakorolni a szabadrúgásokat, hisz nálunk sokan vannak, akik veszélyt teremtenek ilyen hely­zetből. Most megpróbáltam így gólt szerezni és sikerült - mondta a bohém kapus. Higu­ita, aki a kolumbiai válogatott­ban is többször szerepelt, 36 gólt rúgott pályafutása során. Eddig mindig 11-esből volt eredményes, most volt először eredményes szabadrúgásból. vetkező két mérkőzésen nem sok esélyünk lesz a pontszer­zésre, s így még nehéz hely­zetbe is sodródhatunk a bajnok­ság hajrájában. A DD Gáz ellen az esélytelenek nyugalmával lépünk pályára, de szeretnénk nehéz küzdelemre késztetni a házigazdákat. Varga három sárga lapja miatt nem játszhat. Kiss- Viszmeg, Horváth P. vagy Stölkler R., Stölkler Á., Pető- Vecsei, Endeli, Mácsik, Boros- Óber, Bíró. Rákóczi KFC-UFC Szek- szárd: 16.30 óra. Kniesz Má­tyás: — Helyzetei és a látottak alapján megérdemelten nyert a DD Gáz. Úgy érzem, fejben el­fáradtak a játékosok, de ez ért­hető, hiszen többen érettségi és szakmunkás vizsga előtt állnak. Ennek ellenére szeretném, ha a fiúk mindkét fronton helytáll- nának, hiszen a táblázaton na­gyon sűrű lett a mezőny mögöt­tünk. Tisztes helytállást és szo­ros eredményt várok a bajnok- aspiráns ellen. Sztehló és Kara sérülése szépen javul, viszont Pálfira hosszú ideig nem szá­míthatok. Összeállítást csak a mérkőzés előtt hirdetek. Szombaton játsszák Gerjen-Bátaszék: 16.30 óra. V: Kovács. Teszler Ven­del: — Fegyelmezett játék, ja­vuló helyzetkihasználás ered­ményezte Balatonlellén a győ­zelmünket. Az említett eré­nyekre a szervezetten játszó, egyre eredményesebben sze­replő Bátaszék ellen is szükség lesz. Nagy Zs., Gyenis és Prantner játékára nem számít­hatok. Az ifjúsági csapatunk fürgének bizonyult, hiszen pén­teken délután már lejátszotta soros mérkőzését. Blazsó- Kiss vagy Tóth, Szabó L., Somogyi, Fodor- Lászió vagy Varga, Pusztai, Szabó T., Taba- Farsang, Nagy S. Fiáth Tamás: — Az előző héten a tavaszi idény legjobb játékával arattunk igen fontos győzelmet és alaposan vissza­vágtunk az őszi letenyei fiaskó­ért. Szombaton sokkal nehe­zebb 90 perc vár ránk Gerj én­ben, de bízom a pontszerzés­ben. Összeállítást csak a mér­kőzés előtt hirdetek. ella (Dombóvár), 3. Orsós Anna (Iregszemcse). Fiúk: 1. Orsós Attila, 2. Orsós Ferenc, 3. Orsós Gábor (mindhárom Iregszemcse). Csapatverseny, lányok: 1. Iregszemcse, 2. Dombóvár. Fiúk: 1. Iregszem­cse, 2. Tolna, 3. Paks. Tagadhatatlan, hogy a birming­hami National Indoor Arena ta­tamiján eddig nem sok gondja volt Kovács Antal olimpiai és világbajnok 95 kg-os cselgán- csozónak. A magyar judo sze- mefénye két könnyed győzel­met aratott, kihasználva, hogy az igazán klasszisok nem az ő ágán szerepeltek a csütörtöki selejtezők során. A paksi ju­doka elbánt a grúz Lobanidzé- vel és a jugoszláv Ziviccel is; így szombaton az elődöntőben a lengyel címvédő Pawel Nas- tula következik számára. Ha nyer, döntős. Ha kikap, akkor is a bronzéremért lesz tatamin. Kemény felkészülést maga mögött tudva, és ezért optimis­tán utazott el az 1978-as fiú korosztályos kosárlabda válo­gatott az ifjúsági Európa-baj- nokság selejtezőjére, melynek a törökországi Konya városa adott otthont. A résztvevők tit­kos favoritnak könyvelték el fiainkat, de abban mind a szak­vezetés, mind a csapattagok bíztak, hogy sikerül az első há­rom közé kerülni. Ebben az esetben ugyanis a következő kör rendezője Magyarország, közelebbről a Somogy megyei Marcali városa lett volna. Az álmokról sajnos már csak múlt időben beszélgethettünk Krasznai Milánnal, a Dombó­vári VMSE játékosával, aki egyben az ifjúsági válogatott csapatkapitánya is. — Egyetlen mérkőzésen sem ízlelhettétek meg a győzelem mámorát. Kudarcnak könyve­led el ezt a szereplést? — Mielőtt erre válaszolnék, szeretném elmondani, hogy raj­tam kívül a régiót két bajai csa­pattársam, Bovánovics Miklós és Radnóti Miklós is képviselte. — Amolyan könnyed, „la­zító” jellegű 10 perc van a háta mögött. Milyen lesz a folyta­tás? ' — Mitagadás, nem tudtam, mire képes a térdem - mondta Kovács Antal az MTI kérdé­sére. - Hat hete részleges sza­lagszakadást szenvedtem. Fő­ként kerékpározással próbálgat­tam, mire lehet képes a fájós térdem Angliában. Eddig nincs gond. Kívülről talán nem volt meggyőző a formám, de örü­lök, hogy biztonsági diadalok­kal mentem előre. — Nastula kemény dió! — Az, de ő is emlékezhet A szintén Sugovica-parti Mol­nár Krisztián kimaradt az utazó keretből, amit a magam részé­ről döbbentén vettem tudomá­sul, de gondolom társaim is. Fi­zikai erejére óriási szükség lett volna. Nem vagyok hivatott el­dönteni, hogy helyesen döntöt- tek-e az illetékes szakvezetők, de azt hangsúlyozni szeretném, hogy nem ezen múlott a to­vábbjutás. Az eredmények alapján egyértelműen kudarc­nak értékelem szereplésünket, másrészt viszont nagy élmény volt, hogy kint lehettem, hiszen több nagyszerű játékos ellen léphettem pályára. Engem egyáltalán nem zavart a min­tegy 3-4 ezer főnyi, fanatikus török szurkolótábor, kifejezet­ten feldobott, hogy ennyi néző előtt szerepelhettem. — Kérlek, röviden értékeld a találkozókat! — Először a házigazdák el­len léptünk pályára, ahol sajnos már az első játékrészben eldőlt az összecsapás sorsa, pedig ha kicsit jobban koncentrálunk, más eredmény is születhetett volna. Ezután Szlovénia követ­Kézilabda NB I-es ifibajnokság Szigma-Szekszárd KSC-Sze- gedi ESK 17-17 (7-6). Szek- szárd, 100 néző. V: Marton, Pusztaszeri. Szigma-Szek­szárd KSC: Schell- Rózsa, Mikó, Czirok 6, Pálfi 2, Szalai 4, Horváth R. 4. Csere: Mül­ler H. (kapus), Mészáros, Taksonyi, Müller M., Gáspár 1. Edző: Taksonyi István. A szekszárdiak fiatal játékosai nagy akarásról és küzdenitu- dásról tettek tanúbizonyságot, s a jó játékerőt képviselő Ti- sza-parti gárda ellen balszeren­csés mérkőzésen vesztettek egy pontot. A Szigma együtteséből Schell, Rózsa, Czirok és Hor­váth R. teljesítménye érdemel dicséretet. rá, hogy megvettem egyszer. Gyakorolom a válldobást, de most semmiképpen sem vetem be. Biztosra kell mennem. Ta­lán a lábfelkapás, vagy valami más meglepi őt. — Nem teher, hogy ezúttal is Öntől várják a nagy ered­ményt? — Talán tavaly teher volt, amikor Gdanskban a francia Fauroux hamar kiejtett. Most Tokióra gondolok, a szeptem­beri olimpiai kvalifikáló világ- bajnokság előtt szükségem volt arra, hogy lássam, mire vagyok képes, és hogy a többiek mit tudnak májusban. kezett: jó mérkőzést játszot­tunk, s az utolsó pillanatokban egy lepattanó megszerzésével és értékesítésével mértek ránk minimális, kétpontos vereséget. Az észtek a gyors és lendületes játék hívei, ennek a harcmo­dornak sajnos nem találtuk meg az ellenszerét. E három vere­séggel tulajdonképpen megpe­csételődött a sorsunk. Az utolsó, Izrael elleni mérkőzésen nem is volt esélyünk, ennek el­lenére öröm volt ellenük ját­szani. — Befejezésül, hogy voltál megelégedve saját teljesítmé­nyeddel? — Személy szerint többet vártam magamtól. Nagyon rossz százalékkal dobott a csa­pat, és ez alól én sem voltam kivétel. Milán egyébként mind a négy selejtező mérkőzésen pá­lyára lépett és a magyar ifjúsági válogatott legeredményesebb dobójának bizonyult. Az öt nemzet legjobb dobóit felvo­nultató rangsorban az előkelő 5. helyet szerezte meg. Gaál István A Budapesten rendezett II. Er­zsébet Kupa goju-ryu stílusban rendezett országos bajnokságon a megszerzett tizennégy érmé­vel nagyszerűen szerepelt az Ippon Karate Egyesület csa­pata. Az éjszakába nyúló viada­lon az ipponosok legnagyobb bánatára a csapatküzdelmek elmaradtak. A 20 magyar és két szlovák klub 380 karatékáját felvonultató viadalon Báli Er­vin küzdelemben és formagya­korlatban is aranyérmet szer­zett. A 10 éves Szekeres Imre küzdelemben élete első ara­nyérmét gyűjtötte be. A tolnai Pekari László és Tóth László a 14 évesek között küzdelemben dobogós helyezést harcolt ki. Az imponáló harciasságot tanú­sító 138 centiméteres, 9 éves Kákonyi Ibolya két érmet szer­A hétvége sportműsora Szombat Kézilabda: NB II: Simon- tomya-Mohács 17, Tolnatej SE-Letenye 17 óra Labdarúgás: NB III: Ger­jen-Bátaszék 16.30 óra. Me­gyei bajnokság: Dunaszent- györgy-Harc (Pakson, Faze­kas) 16.30 óra. Körzeti bajnok­ság: Kovima FC Szekszárd- Sióagárd (Biszak) 16.30 óra. Súlyemelés: Szekszárdon 10 és 13.30 órától XIV. Húsos Vi­lág Kupa. Vasárnap Kézilabda: NB II: Tolna- Szigma-Cece 14.30, Siklós- Tamási 10 óra. Súlyemelés: Szekszárdon 10 órától XIV. Húsos Világ Kupa. Labdarúgás NB II: Mohács-Paks 17 óra. NB III: Bonyhád-Balaton- lelle, DD Gáz-Kisdorog, Rá­kóczi KFC-UFC Szekszárd 16.30 óra. Megyei bajnokság: Paksi SE-Kajdacs (Lubastyik), Te- vel-Fadd (Kiss), Aparhant- Dombóvár (Tasi), Tolna-Ta­mási (Niki), Decs-Nagymá- nyok (Garajszki), Nagydorog- Simontomya (Tóth), Döbrö- köz-Kakasd (Nagy) 16.30 óra. Körzeti bajnokság: Bony- hádvarasd-Závod (Varga), Lengyel-Szakály (Forgács), Nak-Szakcs (Egyed), Ozora- Csikóstöttős (Tölgyesi), Dal- mand-Magyarkeszi (Tóth), Pincehely-Mucsfa (Zádori), Kocsola-Kurd (Jakab), Szed- res-Majos (Anczló), Alsó- nána-Szálka (Tóth), Harc-Bá- taapáti (Krómer), Györe- Bonyhádbörzsöny (Hegyi), Cikó- Izmény (Nagy), Báta- Kéty (Unyatinszky), Zomba- Őcsény (Szakács) 16.30 óra, Györköny-Dunakömlőd (Nyit- rai), Tengelic-Bölcske (Kiss), Dunaföldvár-Pálfa (Molnár), Gyönk-Kölesd (Hajcsár), Ma- docsa-Németkér (Kertész), Bogyiszló-Tolnanémedi (ifj. Farkas) 17 óra. Női foci: Szekszárdon 9 órá­tól kispályás megyei bajnokság. Labdarúgás NB III-as ifibajnokság 1. Komló 23 18 3 2 69- 16 58 2. Szekszárd 23 18 2 3 80- 13 56 3. DD Gáz 23 16 4 3 65- 22 52 4. Bonyhád 23 17­6 71- 17 51 5. Rákóczi KFC 23 15 4 4 64- 29 49 6. Marcali 23 14 3 6 55- 25 45 7. Siófok 23 11 4 8 58- 29 37 8. Gerjen 23 11 3 9 50- 44 36 9. Bátaszék 23 8 4 11 70- 58 28 10. Letenye 23 9 1 13 42- 64 28 11. Kisdorog 23 8 1 14 41- 74 25 12. Nagyatád 23 7 2 14 38- 54 23 13. Boly 23 3 4 16 20- 66 13 14. Barcs 23 3 4 16 26- 74 13 15. Balatonlelle 23 4 1 18 25-120 13 16. Sellye 23 1 2 20 9- 78 5 zett. Sajnos, a két tolnai fiú, Ju­hász Balázs és Kovács Balázs egymással került szembe: mi­után szinte a mozgásképtelen­ségig verték egymást, végül Ju­hász nyert, de már nem maradt ereje az aranyérem bekasszíro- zására. Nagy és Hajdú párvia­dalából az utóbbi került ki győztesen. Az Ippon Karate Egyesület versenyzését ez alka­lommal a Flórián Szépségsza­lon támogatta. Az Ippon Karate Egyesület eredményei: Aranyérmesek: Báli Ervin, Szekeres Imre. Ezüstérmesek: Kákonyi Ibolya, Nagy Tamás, Juhász Balázs, Pekari László, Tóth László, Kovács János. Bronzérmesek: Kákonyi Ibolya, Hajdú Csaba, Kovács Tamás, Mácsik Adrienn. Veterán atlétika Sikeres idénykezdet A Bp. Honvéd pályáján ren­dezték meg a veterán atléták idénynyitó országos verse­nyét, melyen a Szekszárdi Szenior Atlétikai Klub sporto­lói is rajthoz álltak. Az 55 évesek között induló Babos Imre a 100 méteres síkfutásban új országos csú­csot állított fel. Ez az ered­mény volt egyébként a viadal legjobb teljesítménye, ennek elismeréseként a szekszárdiak versenyzője vehette át a dí­szes vándorkupát. A szekszárdiak eredmé­nyei, nők: 30 évesek, 100 m: l. Szász Oxána 14 mp. 55 évesek, súlylökés: 1. Csíki Irén 6.38 m. 60 évesek, súly­lökés: 1. Török Sándomé 8.40 m. Férfiak: 40 évesek, súly­lökés: 3. Hajdú István 9.10 m. Távolugrás: 2. Hajdú István 3.44 m. 45 évesek, 100 m: 1. Mandler Ervin 12.5 mp. Tá­volugrás: 1. Mandler Ervin 5.15 m. 50 évesek, súlylökés: 3. Csekő Ernő 9.06 m. Disz­koszvetés: 3. Csekő Ernő 27.70 m. Gerelyhajítás: 1. Márity János 48.76 m. 800 m: 2. Lóki Ferenc 2:52.7 perc. 55 évesek, 100 m: 1. Babos Imre 11.7 mp. Távolugrás: 2. Bien János 4.45 m. Gerelyhajítás: 3. Bruckner Márton 29.85 m. Súlylökés: 2. Mérges Miklós 8.74 m. 60 évesek, súlylökés: 3. Kulcsár István 11.04, 4. Török Sándor 9.04 m. Disz­koszvetés: 3. Kulcsár István 30.38 m. 800 m: 1. Rács Ti­bor 2:53 perc. Kisegítő iskolák négytusa versenye Iregszemcsei fölény Megyei nyílt úszóbajnokság Nagy István kettős győzelme Több résztvevőre számítottak a Tolna Megyei Úszó Szövetség versenyszervezői a nyílt me­gyei úszóbajnokság II. forduló­ján. Közel másfél hónappal ez­előtt a gyors- és hátúszó szá­mokban avattak bajnokokat, míg a hétvégi, szekszárdi viada­lon a pillangó és mellúszó szá­mokban mérték össze erejüket Tolna, Baranya és Somogy me­gye 8-17 éves sportolói. Megyénk versenyzőinek eredményei. 8-9 évesek: lá­nyok, 33 m pillangó: 1. Nagy Veronika, 2. Markovics í. (mindkettő Vízmű SE Szek­szárd). Fiúk: 33 m mell: 1. Horváth Gergő, 2. Fridrich B. (mindkettő Bonyhád Perczel DSE). 10-11 évesek: lányok, 100 m pillangó: 2. Pázmándi A. (Vízmű SE Szekszárd). 100 m mell: 1. Keresztes Szilvia (Vízmű SE Szekszárd). Fiúk, 100 m pillangó: 1. Nagy István (Dombóvári Sí), 2. Szőts B. (Bonyhádi SE), 3. Túri B. (Dombóvári Sí). 100 m mell: 1. Nagy István, 2. Kiss Z. (Dombóvári Sí), 3. Szőts B. 12-13 évesek: lányok, 100 m pillangó: 2. Szösz K. (Bony­hádi SE). 100 m mell: 1. Tak­sonyi Kata (Vízmű SE Szek­szárd), 2. Gergely I. (Bonyhád Perczel DSE). 14-15 évesek: lányok, 100 m pillangó: 3. Radva D. (Vízmű SE Szek­szárd). Fiúk, 100 m mell: 3. Borda Gy. (Vízmű SE Szek­szárd). 16-17 évesek: lányok, 100 m pillangó: 3. Molnár F. (Vízmű SE Szekszárd). Fiúk, 100 m pillangó: 2. Madaras P. (Vízmű SE Szekszárd). 100 m mell: 2. Madaras P., 3. Acélos B. (Vízmű SE Szekszárd). Ifjúsági EB-selejtező az egyik főszereplő szemével Kosárlabda-kudarc törökhonban Karate Erzsébet Kupa

Next

/
Thumbnails
Contents