Tolnai Népújság, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-03 / 102. szám
2. oldal Világtükör Hazai Tükör 1995. május 3., szerda Ez Történt ... Összeütközött két repülőgép Nyolc személy életét vesztette, amikor a kanadai Ontario szövetségi tartomány északnyugati részén hétfőn este összeütközött két kisrepülőgép. Az egyik gép fedélzetén hárman, a másikon öten tartózkodtak, a katasztrófát egyikük sem élte túl. A baleset jó időjárási viszonyok között következett be, mintegy 1300 méteres magasságban. A két gép ellenkező irányba tartott. Az ütközés után az egyik egy tóba csapódott, a másik roncsait erdős területen, Sioux Lookouttól 20 kilométernyire északnyugatra találták meg. Terjeszkedik a Sony Kelet-Európábán? Sony piackutató részleget hozott létre annak tanulmányozására, hogy miként bővíthetné piaci részesedését Kelet-Európábán és Oroszországban, ahol gyors ütemben nő az audiovizuális elektronikus felszerelések iránti kereslet - jelentette keddi számában a Nihon Keidzai Simbun. A vezető japán gazdaságpolitikai napilap szerint az elektronikai óriásvállalat kivitelezhetőségi tanulmányokat is folytat egy televíziós készülékeket összeszerelő üzemnek a térségben - például Magyarországon - történő létesítésével kapcsolatban. A legfontosabb nyugat-európai piacokon - Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban - a Sony már kiépítette hadállásait; kelet-európai eladásai azonban európai összforgalmának egyelőre csak a 10 százalékát teszik ki. Igazi tél a Tátrában Az elmúlt hétvégén rengeteg turista kereste fel a lengyel Tátrát, ahol a magasabban fekvő helyeken a tavasz ellenére is igazi téli időjárás uralkodik. Igazi öröm ez a téli sportok szerelmeseinek és a helybélieknek egyaránt, hiszen az ünnepeket kihasználó vendégek a síparadicsomok környékén található valamennyi szálláshelyet megtöltötték. Kétmillió dolláros kávé Két millió dollárjába kerülhet a McDonalds gyorsétkező láncnak egy rosszul felszolgált kávé, ha a bíróság helyt ad egy, a szó szoros értelmében leforrázott amerikai polgár keresetének. A Kensingtonban élő Bryce MacNaughton a múlt év novemberében autójában ücsörögve kérte ki a kávét, ám fogyasztás közben a papírpohár füle a kezében maradt, a forró nedű pedig az ölébe ömlött, s hasától a térdéig leforrázta testét. A póruljárt vevő - a március 23-án beadott kereset szerint - harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. A McDonalds nem először kerül szembe ilyen problémával. Korábban egy 81 esztendős asszony forrázta le magát kávéval ugyanilyen ok miatt. Hajókarambol Brazíliában Brazíliában, az Amazonas egyik mellékfolyóján összeütközött két hajó, s ennek következtében a kisebbik, az Albuquerque kapitány elsüllyedt. A katasztrófában legalább nyolc ember életét vesztette, tíz utas sorsa egyelőre ismeretlen - jelentette az AFP kedden. A rendőrség közleménye szerint a Madeira folyón közlekedő Albuquerque a megengedettnél sokkal több utast szállított. A hajón negyvenen utaztak. Az idén ez volt a második vízi szerencsétlenség az Amazonas térségében. Februárban a Roge- rio kapitány nevet viselő hajó borult fel, a baleset negyven halálos áldozatot követelt. Nobel-díjak: az idén 7,2 millió svéd korona A Nobel-díjakkal járó anyagi elismerés mértéke az idén minden eddiginél nagyobb lesz, így az 1995-ös kitüntetések leendő tulajdonosai 7,2 millió svéd koronával (986 ezer amerikai dollár) lesznek gazdagabbak. Tavaly három százalékkal kevesebbet, azaz 7 millió svéd koronát osztottak szét ágazatonként a No- bel-díjasok között. A Nobel Alapítvány minden év októberében öt kategóriában - fizika, kémia, irodalom, orvostudomány és a béke - választja ki a díjra legérdemesebb tudósokat és személyiségeket. A hatodik, amely ugyancsak a svéd fővárosban kerül átadásra, a közgazdasági Nobel-díj. A közgazdasági No- bel-díjas is ugyanakkora összeget kap, mint az összes többi. Ha valamelyik díjat megosztva ítélik oda, akkor a vele járó pénzt is megosztják. A Béke-Nobel-díjat a norvég parlament Nobel-díj bizottsága ítéli oda és a díjat Oslóban adják át. Fidesz: jobbközépre tartás Az első napon a tartalmi, a másodikon pedig a személyi kérdések kaptak hangsúlyos szerepet a Fidesz múlt hét végi, VII. tisztújító kongresz- szusán. Kovács Károly a fiatal demokraták szekszárdi szervezetének küldötteként vett részt a rendezvényen, melyen a párt új nevet kapott. — Eleve eldöntött tény volt a Fidesz-Magyar Polgári Párt nevének felvétele? — Egyáltalán nem - válaszolt Kovács Károly. — Rendkívül kemény vitákat folytattunk e tárgykörben. A tagság egy része úgy érezte, hogy felesleges magyaráznunk magunkat. A többség viszont úgy vélekedett, hogy a névváltoztatás megadja a közeledés lehetőségét azok számára is, akik a Fideszben eddig jórészt a fiatalságot látták. — Az új névvel „felnó'tt” korba lépett a párt? — Ez valóban így hangzott el a kongresszuson, bár véleményem szerint eddig is felnőttként tevékenykedtünk. — Ezt a tevékenységet sokan elemezték - nem éppen kedvező összegzéssel - az elmúlt időszakban . . . — Ezért tartom fontosnak programnyilatkozatunkat, melyben egyértelműen leszögeztük, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt szabadelvű párt. . . — Azaz liberális? — Szabadelvű, ezt így írtuk le. Természetesen magunkének valljuk a hagyományos közösségi értékeket is. S feladatunk a polgári Magyarország megteremtése. — Van valamilyen hangsúlyváltozás a korábbi programhoz képest? — Nincs. Meghatároztuk helyünket, azt a helyet, ahol egyébként korábban is voltunk. Most ezt írásban is rögzítettük, s ezek után végképp felesleges bennünket ide-oda rakosgatni. — Orbán Viktor nagy fölénnyel lett ismét elnök? — A vártnál is nagyobbal, a szavazatok közel kilencven százalékával. Igaz, hárman visszaléptek a jelöléstől. — Nem volt ez gyanús momentum? — Nem, mert Szájer József frakcióvezetőként kíván tevékenykedni. Ader János ügyvezetőként továbbra is napi operatív munkát végez, Waschler Tamás pedig nem értett egyet száz százalékig a program-tervezettel. — A kongresszus döntött az ellenzéki együttműködéstekinte- tében is? — A lehetőségek szerint együttműködünk a közös célok érdekében az MDF-fel és a KDNP-vel. A megoldás egyfajta laza szövetség lenne. — S ott van még a Tor- gyán-vezette FKGP is . . . — Pontosan ezért nem könnyű az összefogás, jóllehet vidéken léteznek olyan szervezetek, melyekkel korrekt a viszonyunk. -szőÖsszeomlott a szerb védelem A horvát hadsereg kedden folytatta nyugat-szlavóniai támadását, s más frontszakaszokon - így Kordunnál és Baranyában is - megszállta a korábban ENSZ-katonák ellenőrzése alatt lévő elválasztó övezeteket - jelentette be a krajinai szerb parancsnokság. A közlemény szerint a horvátok megszállták az ENSZ-erők ellenőrzőpontjait, s Kordunnál tüzet nyitottak a térségben lévő szerb állásokra. A helyszínen tartózkodó szerb újságírók jelentése szerint a súlyos veszteségeket szenvedett nyugat-szlavónai szerb haderők visszavonuló egységei sorra kelnek át a Boszniát és Horvátországot elválasztó Száva-hídon, s a boszniai szer- beknél keresnek menedéket. A horvát kormány bejelentette, hogy a fegyveres erők elérték céljukat, és valószínűleg szerdán ismét megindul a forgalom a Belgrád-Zágráb autópálya nyugat-szlavóniai szakaszán. Slobodan Jarcevic, Milan Martié krajinai elnök tanácsadója kedden bejelentette, hogy a horvát hadsereg folyamatosan veti be helikoptereit és orosz gyártmányú harci gépeit, és a városok polgári negyedei mellett támadja a krajinai szerb területekről menekülő polgári személyeket is. A térségben tartózkodó külföldi segélyszervezetek munkatársa) szerint eddig mintegy ötezer polgári személy menekült át Bosznia szerb ellenőrzés alatt lévő területeire. Május 3.: a sajtószabadság napja Több kiemelkedő esemény is a sajtószabadság ügyére irányítja a figyelmet a hét folyamán. A témával foglalkozik a Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) világkongresszusa, amely kedden kezdődött a spanyoloro- szági Santanderben és május 3-án, szerdán van a nemzetközi sajtószabadság napja. A bécsi székhelyű Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) szerint a Föld mindössze 66 államában van sajtószabadság, 120 országban pedig csupán részlegesen vagy egyáltalában nem szabad a tömegtájékoztatás. Az IPI 1994-re vonatkozó éves beszámolója 135 államot marasztalt el, amiért megsértette a sajtószabadságot. A New Yorki-i székhelyű Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) szervezet adatai szerint tavaly a világon 72 újságírót öltek meg hivatása gyakorlása közben. A legveszedelmesebb ország az újságírók számára Algéria, ahol 1994-ben a sajtó 19 képviselője vesztette életét. Azon 18 országban, ahol újságírók erőszakos halált haltak, egyetlen egy eseben sem tartóztattak le gyanúsítottakat - írja a bizottság. Az IPI adatai is azt a tendenciát mutatják, hogy egyre több újságíró válik támadás célpontjává. Keleten mind gyakrabban a maffia akar végezni velük. Latin-Amerika kábítószer-központjaiban továbbra is igen rossz az újságírók helyzete. Az észak-afrikai térségben vallási fanatikusok halállisták segítségével, következetesen üldözik az újságírókat. A sajtószabadság feltételeit 1987-ben egy a Világ Sajtószabadság Bizottság és az IPI által szervezett világkonferencián rögzítették. Az itt megfogalmazott legfontosabb követelések a következőképpen hangzanak: elfogadhatatlan a cenzúra, legyen az akár közvetett akár közvetlen; nem szabad korlátozni a hírek és a hírforrások hozzáférhetőségét. Az országhatároknak nyitva kell lenniük az újságírók és a hírek számára. Nem helyénvalóak az olyan korlátozások, amelyek azt szabályozzák, hogy ki működhet újságíróként. Biztosítani kell az újságírók személyes biztonságát. Ahol a kormány alá tartozó tömegtájékoztatási eszközök vagy közszolgálati média létezik, ott figyelembe kell venni a szerkesztőségek függetlenségét. Kérdőjelek Miben lehet egyetértés? Kormánypárti és ellenzéki politikusok, miniszterek és szakszervezeti vezetők nyilatkoztak az elmúlt napokban - többen május elsején is - az ország gazdasági-politikai helyzetéről. Szavaikból azt vehettük ki, hogy ma már jórészt nincs vita közöttük arról, szükség van-e szigorú intézkedésekre a gazdasági válságból való kilábalás érdekében? Ez fontos tapasztalat, mivel azt mutatja, hogy a diagnózis tekintetében közeledtek egymáshoz a kezdetben nagyon is távoli álláspontok. Hol van szükség megszorításokra? Erről megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint mindenütt - kivétel az a terület, intézmény, ágazat, amelyet az illető képvisel. Nincs egyetértés abban, honnan jusson az államháztartás pótlólagos anyagi forrásokhoz. Sokan - s ez alól még jónéhány kormánypárti politikus, közgazdász sem kivétel - kétségbe vonják, hogy a szociális ellátások megrövidítésével lefaragható a költségvetési hiány egy része. Szerintük ez tartós javulást a gazdálkodásban nem eredményez, dó növeli jelentős rétegek megélhetési gondjait és széles körben gerjeszti a társadalmi feszültséget. E nézetek képviselői nem elsősorban a kiadások csökkentésében, hanem a bevételek növelésében látják a kivezető utat. A kormány szerint ez igaz is, de csak hosszú távon. A hiányt viszont már most csökkenteni kell. Van lehetőség a kompromisszumra? Ügy tűnik, hogy igen. Ez abban mutatkozhat meg, hogy bizonyos kiadások azonnali, elkerülhetetlen csökkentése és a bevétel növelését célzó erőteljes intézkedések sorozata együtt kap parlamenti támogatást. Legalább is ezt lehetett kihallani a május elsejei, többnyire komor nyilatkozatokból. Pálos Tamás Pipabajnoknő Egy belga asszony nyerte a pi- pázás idei világbajnokságát, amelyet a Franciaországban rendeztek meg. Marine Dewolf, egy 34 éves trafikosnő két óra tíz perc és egy másodperc hosz- szan pöfékelt, s ezzel maga mögött hagyta 105 vetélytársát. Vevők vagyunk - szállítókat keresünk CSIGAFELVÁSÁRLÁS folyamatosan a Mavad felvásárlótelepén Kőlesd, József Attila u. 5. 7-19 óráig ünnepnapokon is! Átvétel a legmagasabb napi áron, azonnali készpénzfizetéssel Részletes tájékoztatás délután Tavasziné, Kölesd. Tel.: 74/336-356. Tájékoztatjuk minden tisztelt ügyfelünket, hogy Szekszárd Város Közműnyilvántartását a GEODÉZIA Földmérőmérnöki Szolgáltató Kft. 1995. május 2-től Szekszárd, Keselyűsi u. 22. szám alatt végzi Tel: 74/411-122, 415-233. Ügyfeleink fogadása minden munkanapon. Ügyfélszolgálat korábbi helyünkön, a városközpontban: Szekszárd, Széchenyi u. 54-56. Tel.: 312-366. (69428) SEGÍTSÉG! AZ AKCIÓS HALVÁSÁR TOVÁBB TART Tavalyról megmaradt női és gyermek szandál, női és férfi cipő ponty 240,készletünket rendkívül busa 95,olcsón kárász 85,szeretnénk kiárusítani. ; 1995. május 4-én, 9-18 óráig Tolnán, Pakson Szekszárdon, a Művelődési és Szekszárdon Központban. Jöjjenek és a legolcsóbban halat vigyék, amíg a készlet tart! nálunk vásárolhat. (69659) 2 ANYÁKNAP1 ZMÍ!iMÉTAVAS2t Ifi VIRÁGVÁSÁR ÍÜKinRUSiTáSÜ! © © $ mMmMmmmm © REKLÁMÁR: PÁFRÁNY 360 HELYETT 180 Ft © ...'"0 © © S zekszárd 1995. május 4, 5, ó, \ Hely: Művelődési Központ 9-18 óráig Maranthn Virnqkereckpdp © * © Az általános beszedő Bokros Lajos pénzügyminiszter az Érdekegyeztető Tanács keddi plenáris ülésén támogatta a szakszervezetek javaslatát, hogy hozzanak létre egységes hatóságot a közterhek beszedésére. Egy ilyen hivatal szerinte hatékonyan gyűjthetné be a vámokat, adókat, illetékeket, sőt a társadalombiztosítási járulékokat is. Az ülésen, ahol a kormány stabilizációs intézkedéseiről, illetve a pótköltségvetésről, valamint a szakszervezetek javaslatairól kezdtek vitát a pénzügyminiszter ismertette azt is, miben nem tudnak engedni. így például amennyiben a szak- szervezetek nyomására a kormány enged a reálbéreknél, a fogyasztásnövelésnél, akkor a jegybank azonnal felfüggeszti a csúszóelvű leértékelést és bevezeti a lebegő árfolyampolitikát. Ez a kereslet-kínálat alapján egy lényegesen nagyobb le-| értékelést és inflációt eredményezne. Ugyancsak nem haj-, landó a kormányzat engedni a családi pótléknál tervezett 25, ezer forintos bruttó kereset alapján megállapított jövedelemhatárból. Nem tudja elfogadni a társadalombiztosítás járulékalapjának csökkentésére vonatkozó javaslatokat sem. A pénzügyminiszter rámutatott: Magyarország világelső a társadalombiztosítási járulékok) szintjében, s ez rontja igazán a magyar munkaerő versenyképességét. A kormány jövőre mindenképpen a társadalombiztosítási járulékok komoly csökkentésére törekszik.