Tolnai Népújság, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-11 / 85. szám
2. oldal Világtükör Hazai Tükör 1995. április 11., kedd Vasutassztrájk: 19-től Sztrájkot hirdetett április 19-től a MÁV Rt.-nél működő három reprezentatív szak- szervezet: a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, valamint a Vasutasok Szakszervezete. A sztrájkfelhívást tegnap juttatták el az MTI-hez. A felhívás fő célja a kollektív szerződésről folyó tárgyalások felgyorsítása és az érdemi megállapodás megkötése. A sztrájkfelhívásban két pontban foglalták össze elvárásaikat a szakszervezetek: egyrészt követelik a kollektív szerződésnek a tavaly december 13-i sztrájkmegállapodásban rögzített elvek szerinti megkötését legalább ez év december 31-ig. Másrészt ragaszkodnak ahhoz, hogy az új kollektív szerződés helyi függelékében szerepeljen az „egyetértési jog”. Ez ugyanis garanciát jelentene arra, hogy a munkarendet és a munkaidőt a MÁV vezetése csak a szakszervezetekkel egyetértésben határozhatja meg. Amennyiben a sztrájk hatására sem kerül sor a kollektív szerződés megkötésére, a szak- szervezetek további munkabeszüntetéseket tartanak. A három reprezentatív vasutas szakszervezet által hétfőn átnyújtott sztrájkfelhívást tudomásul vette a MÁV vezetése - tájékoztatott tegnap Szent- györgyi Tamás, a MÁV gazdasági vezérigazgató-helyettese. A MÁV és a szakszervezetek közötti tárgyalások a jövőben két szálon futnak: tovább folynak a Vasutas Érdekegyeztető Tárgyalások (VÉT) a kollektív szerződés megkötéséről és elkezdődnek az egyeztetések a sztrájk esetén nyújtandó, „még elégséges” szolgáltatásokról. A két fél ma reggel kilenc órától ül tárgyalóasztalhoz a Vasutas Érdekegyeztető Tanácsban. Út? Gáz? Egyik sem? A tegnapi fácánkerti testületi ülésen a DD Gáz és a Közműépítő és Szolgáltató Kft. szakemberei tájékoztatták a helyi képviselőket a gázhálózat kiépítésének, valamint a Hunyadi és Zrínyi utcák szilárd burkolattal történő ellátásának feltételeiről. A teljes gázhálózat kiépítése több, mint 25 millió forintba kerülne. Még ha az intézmények állnák is a céh felét, 110-120 család igényével számolva is legalább 100 ezer forintba kerülne lakásonként a gáz telken belülre vitele. Ehhez járulna még a 100-250 ezer forintos házon belüli szerelés ára. Az út négyzetmétere 1250 forint - jelenlegi árakon. Kedvező viszont, hogy pályázatok benyújtásával a bekerülési költség 50-65 %-át el lehet nyerni. A testületi tagok véleménye megoszlott abban, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben szabad-e belevágni ilyen munkákba a fejlődés érdekében, avagy ki kell várni a jobb időket. A kérdésben döntés csak a hónap végén sorra kerülő falugyűlés után várható. Épületgépész Nagykereskedelmi Kft. most megnyílt szekszárdi lerakatának ajánlata!- Vogel & Noot lapradiátorok 300-500-600-900-as magassági méretekben- Gázkonvektorok, Siesták (FÉG, LAMPART) gázkazánok, vízmelegítők (Fégtherm, Stiebel, Eltron, Vaillant, Junkers, Quadriga, Euro-unior)- Gáztűzhelyek (Indezit, Continental, Ariston, Vesta, Olympia)- Acélcsövek, rézcsövek, gáz- és vízszerelési anyagok- KPE- és PVC-csövek (méret szerint)- Hazai és import szaniter, fürdőszoba berendezések Vállalkozóknak, viszonteladóknak vásárlás mértékétől függő árengedmény! 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 58. Telefax: 74/311-058 Nyitva: hétfőtől péntekig 7-16 óráig. (68105) Fidesz: értéktöbblet-elmélet Interjú Orbán Viktorral, aki szerint a helyzet ma nagyon bonyolult — Úgy látom, hogy jórészt a polgári kultúra képviselői jöttek el erre a találkozóra - tekintett a széksorok felé Orbán Viktor azon a tegnapi rendezvényen, mely a Szekszárdi Polgári Klub, illetve a helyi könyvtár szervezésében zajlott a Szakszervezetek Háza nagytermében. A Fidesz elnökének a megállapítása arra a sokatmondó tényre vonatkozott, hogy az érdeklődők zöme a már őszülő hajú ötvenes-hatvanas- hetvenes korosztályból került ki, fiatalokat csak elvétve lehetett felfedezni az egyébként teltházas programon. Orbán Viktor az előadását megelőzően készségesen adott interjút a sajtó munkatársainak: határozottan, világosan és az elemzés igényével válaszolt a kérdésekre, akárcsak mint öt évvel ezelőtti önmaga. Nem lehetett zavarba hozni azzal a bonyolult kérdéssel sem, hogy miként érzi magát, azaz hogy szolgál a - politikai - közérzete? — A kérdés kiegészítése fontos, mert személy szerint, köszönöm szépen, jól érzem magam. A családom egészséges, a magánéletem a terveim szerint alakul, tehát akár boldog és elégedett is lehetnék. Ám a politikai közérzetem több okból sem jó. — Miért nem? — Azért, mert 1988 óta ennyire bonyolult bel- és külpolitikai helyzetben még sohasem volt Magyarország. Ahogyan én visszaemlékszem, mindig egyszerűbben lehetett megérteni az adott helyzetet, ebből adódóan felvázolni az alternatívákat s meghozni a döntéseket. Ma minden zűrzavarosabb: azok a viták is, melyek a gazdaság, a jóléti rendszer, a szomszédainkkal való viszony, a Nyugat-Európához való csatlakozás kérdéseit taglalják. Ráadásul ezekre a kérdésekre a kormánykoalíció megítélésem szerint rossz válaszokat ad - nem minden esetben, de a többségében igen. S hiába látom a bajt, egyúttal látom a saját behatárolt lehetőségeinket is. — Orbán Viktor szerint a Fidesznek volt valamilyen szerepe abban, hogy a helyzet zavarosabbá vált? — Volt. Ha megnyertük volna a választást, akkor ma sokkal egyszerűbb lenne az élet - nemcsak az ország polgárai értenék, hanem én is, hogy mi zajlik itt. Azt kell mondanom, hogy hét százalékkal, tehát a Fideszre jutó parlamenti számaránnyal nehéz komoly hatást gyakorolni arra, ami az országban történik. — Egyetért azzal a megállapítással, mely szerint a Fidesz pálforduláson ment keresztül az elmúlt időszakban ? — Ezzel soha nem értettem egyet. Amikor felteszem azt a kérdést, hogy vajh' miből lehet leszűrni ezt a véleményt, akkor nem nagyon hallok tényeket. Eddigi döntéseink az én logikám szerint egy világos, következetes politika megállóhelyeit jelentik. Gazdagodni gazdagodtunk: a Fidesz ma a korábbiakhoz képest több értéket hordoz magában, okosabban, a tudásbefogadás igényével tekint a világra, ugyanakkor az induláskor lefektetett elvi-eszmei alapok ma is változatlanok. — De ha valaki azt mondja öt évvel ezelőtt, hogy a Fidesz egyszer majd a konzervatív pártokkal szövetkezik, akkor ezen jót mosolyog Orbán Viktor. .. — Nem mosolyogtam volna. A konzervatívnak nevezett pártokkal való együttműködés ugyanis nem jelent újdonságot a Éidesz számára. Az első szabad választásig, azaz 1990-ig a fiatal demokraták együttműködtek ezekkel a pártokkal. Nekem deja vu érzésem van, azaz most mintha megint ismerős lenne a helyzet: mindenki pontosan ott található, ahol 1988-89-90-ben volt. Egyetlen téren következett be változás: az SZDSZ az MSZP oldalára került. FOTÓ: GOTTVALD Szeri Árpád Egészséges verseny Fekvőtámasz-nyomó és zöldségekből saláta készítő versenyszám is változatosabbá tette tegnap a szekszárdi Gyermekek Házában lezajlott megyei egészség- nevelési vetélkedőt, amin három kategóriában hirdettek végül győztest. A Vöröskereszt megyei szervezetének szervezésében lebonyolított vetélkedőn - ami a helyes táplálkozással és életmóddal összefüggő feladatokból állt - ugyanis általános iskolák, középiskolák, és külön kategóriában a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakközépiskola három fős csapatai versengtek az elsőségért, ami kategóriánként a közeljövőben lebonyolításra kerülő országos egészségnevelési versenyen való részvételi jogot jelentette. A versenyhez kapcsolódva Tőzsér Mária tartott a fiataloknak fogápolásról szóló előadást, és a részt vevők megtekinthették a Vurczer Oktatás- technikai Bt. kiállítását is. A színvonalas vetélkedőn nyújtott teljesítmény alapján az általános iskolák közül a szekszárdi III. sz„ a középiskolák közül a bonyhádi 504-es Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola csapata jutott a verseny országos döntőjébe, ahol a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakközépiskola csapata is szerepelni fog. Az általános iskolák kategóriájában szereplő ireg- szemcsei speciális iskola csapata pedig különdíjat érdemelt helytállásáért. ni Kedvezményes tévé, video, parabola, mikrosütő, HI-FI vásár április 13 és 14-én Bonyhádon a Művelődési Központban (9-18 óráig, 14-én 16 óráig). Előleg nélkül hitelre is vásárolhat 10% kedvezménnyel! Hitel esetén kérjen információt a helyi takarékszövetkezetben. Tel.: 74/351-155. HÚSVÉTI VÁSÁR! 1995. április 12-13-án: BAMBUSZFOTEL AKCIÓSÁRON 18.800 Ft 10.800 Ft Szekszárd, Sportcsarnok 8-17 óráig ism-' Panoráma Nyolc halálos és legalább húsz sebesült áldozata van annak a baleset-sorozatnak, amelyet vasárnap délután okozott az Arizona és Új-Me- xikó határvidékére zúdult porvihar. 24 jármű ütközött össze egy félmérföldes útszakaszon a két állam határától a 80 km/óra sebességgel lecsapó és a látótávolságot gyakorlatilag a nullára csökkentő porviharban. A halálos áldozatok között egy gyermek is van. A széllökések elektromos távvezetékeket is leszaggattak. 7000 lakás több órára áram nélkül maradt. Phoenix közelében 20 házból ki kellett költöztetni a lakókat. Feldühödött muzulmánok vasárnap megköveztek két férfit az északnyugat-pakisztáni Shabqadar városban. Az egyik áldozat belehalt sérüléseibe, a másikat súlyos sérülésekkel kórházban ápolják -jelentette hétfőn a Reuter. A brit hírügynökség értesülései szerint vallási ellentétek húzódnak meg az ügy hátterében. A megkövezettek egy szektához tartoztak, s azzal vádolták őket, hogy rendszeresen járták a vidéket a muzulmánok „megtérítése” céljából. Újabb „könnyező Madonna” létezéséről adtak hírt a hírügynökségek. Az AFP francia hírszolgálati iroda beszámolt arról, hogy „könnyező Madonna” tartja izgalomban az észak-libanoni Amjún városának hívőit. A hírügynökség értesülései szerint a város középkori templomának Madonnája az olaszországi civitavecchiai Madonnától eltérően nem vért, hanem olívaolajat köny- nyezik. A templom papja és számtalan hívő állítja, hogy látta a könnyeket. „A saját kezemmel simítottam meg a Madonna arcát, amely teljesen olajos volt. Letérdeltünk és imádkozni kezdtünk” - nyilatkozta a pap. A csoda állítólag már kétszer megtörtént, s az elemzések azt mutatják, hogy egyszerű olívaolajról van szó. A zöld-foki-szigeteki Pico de Fogo vulkán lávafo- lyójának sebessége hétfőre lassult ugyan, de újabb falvak kerültek veszélybe. Lisszaboni jelentés szerint az izzó láva, amely a korábbi óránkénti 10-14 méter sebesség helyett most 4-5 métert tesz meg, betemette Boca Fonté falu üresen hagyott házait. bankpapírok az agrobanktól . • • BANKPAPÍROK AZ AGROBANKTÓL • • • BANKPAPÍROK a guruló... Annak ajánljuk a GARAS betétszerződést, aki szereti a kényelmet, a biztonságot. Ha 30, 60 vagy 90 napos lekötési idő elteltével Önnek még nincs szüksége a pénzre, semmit sem kell tennie, az mégis tovább kamatozik. A Bank - a kamatokkal növelt betétösszeget - automatikusan újra leköti az eredeti időtartamra. 7100 Szekszárd, Páskurn utca 2. Az AGROBANK mindig újat, mindig jobbat kínál! Annak ajánljuk, aki magas hozam fejében hosszabb időre nélkülözni tudja pénzét: KRAJCZÁR takarékbetétszerződés. A takarékbetét 120, 180, 270 és 540 napra köthető. Ha a lekötés idejére naptári év vége esik, a Bank a kamatot tőkésíti, így az Ön pénze kamatos kamattal gyarapodik. a klasszikus. 1111 ...........................................................: 7 030 Paks, Rákóczi utca 5.