Tolnai Népújság, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-01 / 77. szám

1995. április 1., szombat Sport 7. oldal Sípszó előtt NB II: Paks-Bajai FC 16.30. V: Szökrény. Mihalecz István: — A BKV Előrével tipiku­san egygólos mérkőzést ját­szottunk, a baj csak az, hogy a gólt nem mi lőttük. Csapatunk leghatékonyabban működő része a középpályás sor volt, ám hazai környezetben még többet kell majd a támadókat segíteni. Orosz begyűjtötte a harmadik sárga lapját, így pi­henni fog. Kulcsár sérülése szerencsére csak első látásra volt súlyos, valószínű, hogy jövő héten már edzhet. Ki­sebb sérülések okoztak gon­dot Nagy Z„ Fejes és Horváth heti edzésmunkájában. Dzsi- novics, Jenei és Bozsér eltil­tása lejárt, ezért ők már ott lesznek a hétvégi Duna-parti rangadón. Ellenfelünk - fő­ként a védelemben - a Stadler FC-től „kölcsönzött” jugo­szláv Kapiccsal és a Vasasból visszatérő Pintérrel tovább erősödött. Erre a szilárd véde­lemre és a villámgyors csa­tárra, Rumánra építve való­színű, hogy tömör védekezés­ből majd a kontrajáték lehető­ségét választják. Mi pedig szeretnénk végre - az ered­ményesség mellett - jól is ját­szani. Mausz- Jenei, Dzsinovics, Kovács B., Nagy Z.- Kádár, Fejes, Neudl, Búzás- Ba- bati, Horváth A. NB III: Kisdorog-Balatonföld- vár: 15.30 óra. V: Georgiou. Horváth Péter: — Két meg­ingásunk vereséget eredmé­nyezett Bátaszéken. Nem elég, hogy vesztettünk, de el­tiltások, sérülések miatt több játékosnak kell a hétvégén pi­hennie. A játékvezetők na­gyon „megszórtak” bennün­ket sárga lapokkal, s így az amúgy is szűkös keretünk to­vább csökkent. Jó lenne már végre valami kis sikert elérni a Balatonföldvár ellen, de je­lenlegi helyzetünkben ehhez nagy bravúrra lesz szükség. Mácsik, Vecsei és Endeli el­tiltás miatt nem szerepelhet vasárnap. Antunics- Ercsi, Varga, Viszmeg, Pető- András, Horváth, Boros, Stölkler A.- Óber, Bíró. Barcs-Bátaszéki SE: 15.30 óra. V: Poszt. Fiáth Tamás: — Az elmúlt fordu­lóban nagyon küzdelmes, időnként kemény mérkőzésen szereztünk három pontot a szervezetten, jól játszó Kisdo- rog ellen. Barcson igen nehéz mérkőzés elé nézünk, hiszen ellenfelünk a kiesés elkerülé­séért küzd, mi pedig idegen­ben még nem szereztünk pon­tot. Bízom benne, hogy ez a rossz sorozat végre megsza­kad. Ha sikerül nyerni, akkor megerősíthetjük helyünket a középmezőnyben. Kocsis- Kőkuti, Makk, Bojás, Scheppi- Péter, Po- zsár, Brecska, Szabados- Bozsolik, Pankovics. Rákóczi KFC-Bonyhádi SE: 15.30 óra. V: Bata. Kiss János: — Az előző vasárnap a bajnokságra esélyes csapat­tól szenvedtünk hazai veresé­get. Ennek okát abban látom, hogy a gólokat durva egyéni hibák előzték meg, elisme­rem, hogy rosszul cseréltem, ami befolyásolta a végered­ményt. Pozitívum, hogy játé­kosaink az utolsó pillanatig lelkesen küzdöttek. Vasárnap a másik aranyérem aspiráns otthonába látogatunk. Tudjuk, nem mi vagyunk az esélye­sek, de mindent megteszünk a tisztes helytállás érdekében. Ha úgy küzd mindenki, mint a DD Gáz ellen, akkor a pont­szerzést sem tartom leehetet- lennek. Összeállítást a mér­kőzés előtt hirdetek. Letenye-Gerjen: 15.30 óra. V: Miskei. Teszler Vendel: — Nálunk az elmúlt két fordulóban sűrítetten je­lentek meg azok a hibák, ame­lyeken az eredményesség ér­dekében változtatni kell. Si­ker csak akkor várható, ha minden játékosom a megúju­lás szándékával lép pályára és ez nemcsak szándék marad. Hátráltatja a csapat kialakulá­sát, hogy ezúttal Somogyira eltiltása, Fodorra pedig való­színűleg sérülése miatt nem számíthatok. Ismerve az őszi Letenye elleni mérkőzés utóé­letét (óvás), nagy küzdelemre van kilátás. Blazsó vagy Prantner- Kiss, Szabó L., Szabó T., Tóth- Kasza, Farsang, Pusztai, Taba- Nagy Zs., Nagy S. Szombaton játsszák: UFC Szekszárd-Sellye: 15.30 óra. V: Král. Kniesz Mátyás: — Ellenfelünk kö­nyörtelenül kihasználta véde­kezési hibáinkat, ezzel meg­érdemelten nyert. Hiába ját­szottunk mezőnyfölényben, gólt nem sikerült szereznünk. Következő két hazai mérkő­zésünket hoznunk kell ahhoz, hogy ne kerüljünk behozha­tatlan hátrányba. A szombati, Sellye elleni hazai találkozón bátor, agresszív támadójáté­kot és győzelmet várok csapa­tomtól. Cziráki- Pálfi, Novák, Kara, Hanák- Kovács, Horváth, Mészáros, Andi- Volár, Vesztergombi. Kosárlabda NB I., rájátszás a 9-16. helyért Somogyországban megszakadt a dombóváriak bravúrsorozata Kaposvári KC-Dombóvári VMSE 80-66 (42-22). Kapos­vár, 1100 néző. V: Bacsfay, Várhalmi. Kaposvári KC: Monok (14/6), Lopicsics (23/3), Kovács L. (-), Filipo- vics (8), Bognár (16). Csere: Vojvoda (6), Kulcsár (4), Hoffmann (9/3). Edző: Stickel Péter és Dér Tamás. Dombó­vári VMSE: Wright (19), Nagy L. (3), Erupkin (12/6), Kiss S. (9), Kiss A. (1). Csere: Kerényi (12), Halmai (3), Bosznai (7/6). Edző: Molnár István. Megilletődötten kezdett a dombóvári csapat, és 8-2-es kaposvári vezetésnél Molnár edző már a 3. perc közepén időt kért. A folytatásban sem valósí­totta meg elképzelését a ven­dégcsapat, így a félidő köze­pére 23-6-os előnyre tett szert a vendéglátó együttes. Ebben az időszakban kilenc eredményte­len kísérlete is volt a dombóvá­riaknak, így már a második ide­jét kényszerült kikérni a vendé­gek edzője. A továbbiakban is a hazaiak voltak eredményeseb­bek, a DVMSE dobási kísérle­tei rendre célt tévesztettek. A 17. percben 36-17 volt az állás. A félidő végéig tovább növelte előnyét a hazai együttes. A dombóváriak gyenge teljesít­ményét bizonyítja, hogy a já­tékrész lefújásakor húsz ered­ménytelen kísérletüket rögzí­tette a jegyzőkönyv. Szünet után néhány percen keresztül tartotta húszpontos előnyét a házigazda együttes, azonban a 25. percben Bosznai és Erupkin triplái révén sikerült 52-38-ra felzárkózni. Ekkor a hazaiak gyorsan időt is kértek, ennek meg is lett az eredménye, ugyanis a félidő derekán ismét 20 pontra növelte előnyét a Ka­posvári KC (63-43). Négy perccel a találkozó lefújása előtt, 72-55-ös állásnál tulaj­donképpen el is dőlt a találkozó sorsa. A véghajrában a dombó­váriak mindent megtettek hát­rányuk csökkentéséért, sikerült is lefaragni a tetemes kaposvári előnyből, de így is 14 pontos vereséget szenvedtek Erupki- nék. A rájátszás eddigi találko­zóin most nyújtotta a leggyen­gébb teljesítményt a Dombóvár együttese. Ehhez adalékul csak annyit, hogy 28 eredménytelen kísérlet mellett 7 büntetőt is hi­báztak a vendégcsapat játéko­sai. Kitűnt: Lopicsics, Bognár, Monok, illetve Wright, Erup­kin.-gaál­NB II-es kézilabda körkép a tavaszi szezon rajtja előtt Tervek: dobogó és bentmaradás Öthónapos pihenő után ma megkezdődik a NB II-es kézilabda bajnokság tavaszi idénye. A Dalmand női csapata visszalépett a további küzdelmektől, s így megyénkből összesen hat együt­tes vág neki a második felvonásnak. A szakvezetőkhöz intézett kérdéseinkben arra voltunk kíváncsiak, vajon hogyan sikerült a téli felkészülés, milyen változások voltak a játékosállomány­ban, s milyen helyezéssel lennének elégedettek a záróforduló mérkőzésének lefújásakor. Varga László, a Simontor- nyai TC szakosztályvezetője: — Mindkét csapatunk felké­szülése jól sikerült. Több tor­nán is résztvettek játékosaink - egy-egy női és férfi viadalnak mi is otthont adtunk -, ahol a két edző formába hozhatta együttesét. A hölgyeknél jelen­tős változás, hogy házi gólkirá­lyunk, Varga Zsuzsa az NB I-es Cerbona SC-hez igazolt, he­lyette két játékost, Kertainét és Némethnét kaptuk a fehérvári­aktól. A női gárda terve, hogy a bajnokság végén a dobogó va­lamelyik fokán végezzen. A férfiak változatlan játékosállo­mánnyal folytatják a küzdel­meket, Teimel Lajos edző a ta­vasz folyamán valószínűleg több lehetőséget fog adni a fia­taloknak. Az erősebb nem kép­viselőinek is az a célkitűzése, hogy a végelszámoláskor az első háromban végezzenek. Szabó Bakos Béla, a Ta­mási SE vezetőedzője: — Négy tornán vettünk részt a felkészülési időszakban, sok ér­tékes tapasztalatot gyűjtöttünk. A holtidényben nem távozott tőlünk senki, ellenben megerő­södtünk az egykor a Vasasban játszó Komjátiné Antos Zsu­zsával. Remélem jelenléte hasznunkra lesz, és az élvonal­ban edződött játékos segítségé­vel teljesítjük célunkat, az 5-7. hely valamelyikének megszer­zését. Jürgen Böcking, a Szigma- Tolna vezetőedzője: — Az alapozás kezdete óta hetente 5-6 edzést tartottunk, a fizikai és a technikai munkát is ered­ményesnek ítélem. Számos edzőmérkőzés és háromnapos óbányai edzőtáborozás is sze­repelt programunkban. Több egykori játékost (Katzenber- gert, Bothot és Völgyinét) is visszahívtam a keretbe, úgy lá­tom, velük nagyobb esélyünk lesz a bentmaradás kiharcolá­sára. Balogh Gabriella, a Tenge- lic játékos-edzője: — Télen mindössze egy tornán, a simon- tornyai Bőrgyár Kupán vettünk rész, ahol - igaz csak jobb gól- különbséggel - két NB II-es el­lenfelünket is megelőztük. A já­tékoskeretben nem volt moz­gás. Felkészülésünk jól sike­rült, így látok reményt a biztos bentmaradásra. Bálint Károly, a Tolnatej SE szakosztályvezetője: — Jelentős változás együttesünk­nél, hogy az alapozás időszaká­ban már Tauker István edző irányította a szakmai munkát. Senki nem távozott csapatunk­tól, ellenben az érkezők listáján három dunaújvárosi név is sze­repel. Takács László, Nagy Jenő és Rákász Sándor a tava­szi évadban már a mi sorainkat erősíti. Elsődleges célunk, hogy megőrizzük NB II-es tagságun­kat. Lódi Renáta A bajnokság állása Férfiak, Déli-csoport 1. Gyömrő 11 10 1­298-249 21 2. Simontomya 11 7 1 3 306-288 15 3. Soltvadkert 11 5 2 4 270-259 12 4. Martonvásár 11 5 2 4 215-204 12 5. MÁV Előre 11 6­5 224-222 12 6. Ercsi 11 6­5 246-249 12 7. Delfin 11 4 3 4 250-232 11 8. Alap 11 5 1 5 249-235 11 9. Dávod 11 5 1 5 269-277 11 10. Hargita KC 11 3 1 7 246-254 7 11. Túra 11 3 1 7 235-270 7 12. Kecel 11­1 10 218-287 1 Délnyugati-csoport 1. Szigetvár 11 10­1 296-201 20 2. Letenye 11 10­1 294-235 20 3. Csurgó 11 8 1 2 286-241 17 4. Zalaszentgrót 11 7­4 288-271 14 5. PEAC 11 6 1 4 264-245 13 6. Szentgotth. 11 6­5 243-248 12 7. Segesd 11 5­6 265-272 10 8. Mecseknád. 11 3 2 6 276-279 8 9. Harkány 11 3 1 7 252-283 7 10. Tolnatej SE 11 2 1 8 204-249 5 11. Kéthely 11 2­9 226-270 4 12. Zalaegerszeg 11 1­10 221-321 2 Nők, Délnyugati-csoport 1. Fonyód 11 9 2­273-170 20 2. Simontomya 11 8 1 2 243-174 17 3. Marcali 11 8­3 215-163 16 4. Cece 11 7­4 207-199 14 5. Pécsi Lepke 11 6 1 4 221-176 13 6. Mohács 11 6 1 4 181-202 10 7. Tamási 11 5­6 193-202 10 8. Siklós 11 4­7 201-200 8 9. Zalalövő 11 4­7 167-204 8 10. Tengelic 11 3­8 170-209 6 11. Tolna 11 2 1 8 156-235 5 12. Dalmand 11 1­10 108-245 2 A hétvége sportműsora Szombat Kézilabda: NB II: Simon- tomya-Tura 17.30, Zalalövő- Tamási 16.30, Marcali-Tenge- lic 16, Szigma-Tolna-Simon- tomya 14.30 óra. Megyei baj­nokság: Szigma-Tolna-Simon- tornya (ifi) 15.45 óra. Szek- szárdon a sportcsarnokban 9 órától Téli Kupa 2. forduló. Kosárlabda: NB II: Szek- szárd Jokers-Kossuth Aquitax SE 17 óra. Labdarúgás: NB III: UFC Szekszárd-Sellye 15.30 óra. Megyei bajnokság: Dunaszent- györgy-Paksi SE (Pakson a vá­rosi sporttelepen, Lehel) 15.30 óra. Körzeti bajnokság: Ko- vima FC-Harci SE (Krómer) 13.30 óra. Ökölvívás: Pakson megyei körverseny I. fordulója 11 óra­kor. Súlyemelés: Szekszárdon a sportcsarnokban területi minő­sítő verseny 10 órától. Sakk: Pakson országos kor- csoportos bajnokság 2. fordu­lója 8.30 órától az Eenergetikai Szakképzési Intézetben. Vasárnap Kézilabda: Női NB I: Szigma-Szekszárd-TFSE 17 óra. NB II: Tolnatej SE-Segesd 18.30 órakor a sportcsarnok­ban. Megyei bajnokság: Simon- tornya-Kocsola 9 és 10 óra. Sakk: Pakson országos kor- csoportos bajnokság 3. fordu­lója 8.30 órától az ESZI-ben. Labdarúgás NB II: Paks-Baja 16.30 óra. NB III: Kisdorog-Balaton- földvár, Barcs-Bátaszék, Lete­nye-Gerjen, Rákóczi KFC- Bonyhád 15.30 óra. Megyei bajnokság: Nagy- mányok-Harc (Dárdai), Ta- mási-Kajdacs (Sajgó), Döbrö- köz-Fadd (Kerekes), Tolna- Dombóvár (Maraszin), Decs- Aparhant (Sebestyén), Nagydo- rog-Tevel (Krekó), Simontor- nya-Kakasd (Molnár) 15.30 óra. Körzeti bajnokság: Kéty- Majos (Tóth F.), Báta-Györe (Deák), Izmény-Szálka (Unya- tinszky), Zomba-Bátaapáti (Klein), Cikó-Bonyhádbör- zsöny (Biszak), Bonyhádva- rasd-Pincehely (Szeifert), Len- gyel-Dalmand (Witzl), Nak- Hőgyész (Tóth Z.), Szakcs- Kurd (Tölgyesi), Ozora-Ma- gyarkeszi (Varga), Csikóstöt- tős-Mucsfa (Forgács), Sza- kály-Závod (Varga) 15.30. Bölcske-Dunakömlőd (Far­kas), Tengelic-Dunaföldvár (Beidek), Madocsa-Györköny (Mozsár), Németkér-Tolnané- medi (Farkas), Gyönk-Bo- gyiszló (Ledneczky), Kölesd- Pálfa (Bán) 16.30 óra. Evezés Ki nyeri a 141. párharcot? Valószínűleg nem gondolták 1829-ben az oxfordi és camb- ridge-i egyetemisták, hogy a Temze folyón rendezett eve­zősversenyük sporttörténeti ku­riózum kezdete. Olyannyira az, hogy ma már a 141. párharc következik. A cambridge-iek 1993-ban megszakították az oxfordiak 16 évig tartó hege­móniáját, s most is ők a favori- tok. Az oxfordi egység azonban fogadkozik, hogy visszaszerzi megtépázott dicsőségét. Az esé­lyegyenlőség legfeljebb a két nyolcas nemzetköziségét te­kintve áll fenn. Az Oxfordban 3 amerikai és egy norvég, a Cambridge-ben 2 új-zélandi, továbbá egy-egy német és hor- vát evezős húz a többiekkel. Tigris-fejes. Ivano Newbill, a Detroit Pistons játékosa a labda után ugrott, de a nézők között landolt a New York Knicks csapata ellen vívott kosárlabda mérkőzésen. Minden hiába volt: a New York-i együttes 107-97 arányban győ­zött. FOTÓ: FEB-REUTERS A kézilabda NB I. 21. fordulójában: Hazai pályán a sereghajtó ellen Az elmúlt héten, Székesfehér­váron végre megtört a jég, megszületett a Szigma-Szek- szárd élvonalbeli történetének első idegenbeli győzelme. Igaz, hogy helyenként botrányos je­lenetek tarkították a találkozót, de ez mit sem von le Böckingék teljesítményének értékéből, s bizton állíthatjuk, hogy megér­demelt győzelmet arattak. Ez a bravúr azonban csak akkor vá­lik igazán értékessé, ha holnap a tabella utolsó helyén tanyázó fővárosi gárda ellen is sikerül begyűjteni a tervezett két baj­noki pontot. Szigma-Szekszárd KSC- TFSE: vasárnap, 17 óra. Pánczél Barabás: — Min­denképpen azzal szeretném kezdeni a Cerbona SC elleni mérkőzésünk értékelését, hogy szívem szerint egy pontot lel­kes szurkológárdánknak adnék. Azzal, hogy ilyen szép szám­mal elkísértek bennünket, ott­honi körülményeket teremtet­tek, s szinte hazai pályán érez­hették magukat játékosaim. Védekezésben remek teljesít­ményt nyújtott együttesem, a támadásszövésbe viszont több­ször is hiba csúszott. A lényeg azonban, hogy két olyan pontot sikerült szereznünk, amit előze­tesen nem terveztünk be. A fe­hérvári eredmény mindenkép­pen a csapat diadala. A héten edzőmérkőzést játszottunk Du­naújvárosban, ahol megpróbál­tuk begyakorolni a TFSE elleni taktikát. A főiskolás gárda kel­lemetlen ellenfél, hiszen vegyes Védekezést alkalmaz. Balogh Beatrix és Erdei Virág szemé­lyében két meghatározó játéko­suk van, őket megpróbáljuk majd semlegesíteni. Ezen a ta­lálkozón mindenki kötelezően győzelmet vár el tőlünk, és én is úgy gondolom, hogy az eddig mindössze négy ponttal rendel­kező, s jelenleg a bajnokság utolsó helyén álló ellenfelünk­kel szemben nem szabad hi­báznunk, be kell gyűjtenünk a két pontot. Valószínűleg Dej- tári Mónika a fővárosiak ellen fog debütálni az irányító posz­ton, bízom benne, hogy be­váltja a hozzá fűzött reménye­ket. A vasárnap esti összecsa­pást egyébként a Fotocopy és az Ezerjó Gazdabolt támogatá­sával sikerül megrendeznünk.

Next

/
Thumbnails
Contents