Tolnai Népújság, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-29 / 100. szám
Milyen lesz az idén a munka ünnepe? Hosszú évekig „gondtalan majális” volt a munka ünnepe. Az idén pedig valóságos munkásharcos ünnep, amelyen létérdekek védelmére hivatkozva szervez demonstrációt a pedagógusok szakszervezete; tüntetésre készülnek - ritka „csemege” május elseje 105 éves történetében - a belügyiek; az MSZOSZ, a legnagyobb szakszervezeti tömörülés pedig azzal hív „majálisra”, hogy „nehéz körülmények között találkoznak az ünneplőit, minden eddiginél nagyobb szükség van a munkavállalók összefogására”. A majálisokra kis batyuval szokott menni az ember. Idén mi csomagot cipelünk magunkkal, a Bokros csomagot. Az ország gazdasági helyzetét ismerve jól tudjuk, hogy a csomagot nem lehet letenni, mert csak terheinek vállalásával lehet reményünk arra, hogy szociális biztonságot jelentő megszokott értékeink legalább egy részét megőrizhetjük; s néhány év alatt elérhetjük végre talán az oly sokat emlegetett alagút végét. S akkor talán a hitelképességet jelző világranglistán a mai 50. helyünkről előbbre jutva megelőzhetjük az afrikai Botswanát. Lehetne most is „gondtalan” a május elseje? Sajnos nem, mert minél későbbre halasztják az elkerülhetetlen megszigorító intézkedéseket, annál magasabb lenne azoknak a társadalmi ára. De hogy ez az ár ne legyen nagyobb a társadalmilag el- viselhetőnél, ebben szerepük lehet a május elsejei tömegdemonstrációknak, így hát az idei május elseje abban is követi harcos elődeit, hogy ma sincs kisebb súlya és jelentősége a szolidaritásnak. Ha az ünnep ezt sugározza, s üzenetére odafigyelnek a politikai és gazdasági döntéshozó központok, akkor talán egyetlen nap hatására sok-sok hétköznapon érezhetjük elviselhetőbbnek a kormánycsomag súlyát. Kocsis Tamás Lapok május elseje históriájából Beszélgetés Jemnitz János történésszel Honnan hová menetelnek a felvonulók? Párizsban, 1889 júliusában, a Bastille lerombolásának 100. évfordulója alkalmából rendezett munkáskongresszuson fogalmazódott meg a felhívás, hogy váljék május elseje a munkásszolidaritás napjává. Jemnitz János történésszel arról beszélgettünk, hogy az azóta eltelt évtizedekben itthon és külföldön milyen követelések kötődtek ehhez az ünnephez. — A múlt század végén és a XX. század elején elsősorban a 8 órás munkanap állt a követelések előterében, de már ekkor mind hangosabb és erőteljesebb igény volt a szociálpolitikai jogok és az általános választójog biztosítása, valamint a parlamentáris demokrácia meghonosítása. — A két világháború között a 20-as években a szociális, a 30-asokban az antifasiszta követelések domináltak. Érdekes történeti tény: ekkorra a májusi munkásünnep már olyan erőt jelenített meg, hogy Mussolini és Hitler is hivatalosan államünneppé emelte - természetesen saját jelszavaikkal „átprogramozva”. — A hazai májusi ünnepek históriája hasonló folyamatokat tükröz? — Nálunk jó ideig a szélsőségek voltak jellemzőek. Az első világháború végéig például a május elsejék majális jellegűek voltak, de adódtak közben olyan évek, amikor gyilkos sor- tüzek, letartóztatások vetettek sötét árnyékot az ünnepre. Az utóbbi fél évszázad május elsejéi pedig már az idősebb generáció számára személyes élményként idézhetők fel. Jómagam legszívesebben az 1945- ös májusra emlékeztetek, amikor a még ezer sebtől vérző országban a szakszervezetek és a két munkáspárt szervezésében zajlott le a fölvonulás, de az ünneplők között ott voltak az ideiglenes kormány, a nagyobb pártok vezetői, olyan politikusok, mint Tildy Zoltán, Darvas József, Erdei Ferenc, Kovács Imre. — A munkásszolidaritás múltjának avatott ismerójeként mit gondol: megmarad jeles eseménynek május elseje? — Sokak szándéka nálunk is, másutt is, hogy ne maradjon meg. De gondoljunk arra: Éu- rópában 20 millió a munkanélküliek száma és az előrejelzések az ezredfordulóra 35 milliót jósolnak. A munkajog, a szociálpolitika gondjai újra feszítő konfliktusok forrásává váltak. A szociális különbségek nemcsak nálunk, hanem a gazdag nyugat-európai országokban is nőnek. Mindennek ismeretében meggyőződésem, hogy május 1 még sokáig nem szürkül egyszerű hétköznappá - a május elsejék történelme folytatódik. Légrády Eszter Csökkenhet a szolgálati idő Tíz tagú, völgységi küldöttséget fogadott e hét keddjén Fodor István, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára. A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége bonyhádi csoportjának tagjaival folytatott, közel egy órás megbeszélést követően adott interjút lapunknak.- A küldöttség tagjainak azt mondta: az élet bizonyította, hogy a háborúkat most is hagyományosfegyverekkel vívják. Milyen színvonalat képvisel a magyar honvédség hagyományos fegyverzete?- Minden, a hagyományos fegyverzethez tartozó technikával rendelkezik a magyar honvédség. A korszerűség tekintetében azonban eltérések vannak az egyes fegyverzetek között. Repülőgépekből is vadnak hadrendben harminc éves típusok és a legkorszerűbb MIG-29-esek. Egyébként is nagyon vegyes a kép. Sajnos ezek többsége ha nem is technikailag elavult, mindenesetre erősen amortizálódott.- Mennyire érzi elhivatottnak a hon védelmére a hadsereg személyi állományát?- A hivatásosok esetében lassan elérkezünk ahhoz a határhoz, hogy megfelelően tudjanak élni és készülni a hadsereg rájuk háruló alapfeladatainak ellátására. Véleményem szerint komolyan veszik a feladataikat a katonák. Sok esetben heteken, hónapokon át gyakorlatoznak ahhoz, hogy éles eszközzel is végrehajtsanak valamilyen feladatot. Akiket pontosan felkészítenek arra, hogy mi a kiképzés lényege, azok nem értelmetlen játéknak, hanem komoly feladatnak fogják fel teendőik ellátását.- Úgy tűnik, Ön szerint a sorkatonákra is vonatkozik a felkészültségi szint javulása.- Hosszú időn keresztül szerzett tapasztalatokra lesz ahhoz szükség, hogy felmérjük, mennyiben befolyásolja a sorállomány felkészültségét a szolgálati idő esetleges csökkentése. Nem magyar találmány, hogy egy évre csökkentettük, és tervezzük ennél rövidebb időben meghatározni szolgálati idejüket. A probléma alapvetően az, hogy egy-egy technika használatának elsajátításához más-más időre van szükség. Ezért kellene bevezetni a hivatásos katona intézményét, hiszen a hivatásos katonának hosszabb idő áll rendelkezésére, és a technikák megóvását is segíti, ha azokon nem kell minden évben kétszer-három- szor kiképzést végrehajtani.- A köznyelvben a hivatásos katonákat zsoldosnak nevezzük. Megjelenésük mellett párhuzamosan várható a sorkatonák szolgálati idejének csökkentése?- Igen, a két dolog csak együtt képzelhető el. Véleményem szerint az általános hadkötelezettség még sokáig megmarad. A békeidőben fel- töltött alakulatoknál jellemzően hivatásos katonák teljesítenek majd szolgálatot, s lesznek olyan alakulatok is, amelyeknek az lesz a feladata, hogy az általános hadkötelezettségnek eleget tevő fiatalokat kiképezzék. Ez a NATO-hoz való csatlakozást is elősegíti, hiszen a szövetség tagállamainak hadseregei is így működnek.- nagy Kelet felé inkább a lélek dominál A leeds-i kastély Angliában, Kent megyében töltött két feledhetetlen hetet Tóth Erzsébet, a szekszárdi kereskedelmi szak- középiskola angol szakos tanára. A két hét azonban elsősorban szakmai út volt az Erdélyből néhány éve áttelepült pedagógusnak, hiszen speciális üzleti angolt tanult ott. Az összesen három hetes kurzus első hetét Budapesten töltötte, ahol rövid szünetekkel reggeltől estig az alapozással töltötték az időt a tanfolyam résztvevői, ezután folytatták a szigetország déli részén, családoknál elszállásolva a speciális nyelvi továbbképzést.- Mi volt a kurzus tartalma?- Üzleti levelezéssel foglalkoztunk, pénzügyi, külkereskedelmi és közgazdasági alapismereteket, üzletkötéssel és protokollal kapcsolatos fogalmakat sajátítottunk el. Természetesen mindezt angolul, komoly bankszakemberek és az üzleti életben tevékenykedő előadók segítségével. Ennek az volt a lényege, hogy segítséget tudjunk adni az itt angolt tanulóknak a speciális nyelvhasználathoz.- Mennyire volt nehéz egy gyakorló nyelvtanárnak mindezeket elsajátítani?- Nem volt különösebben nehéz ezeket az ismereteket angol nyelvű előadásokkal sem befogadni. Az előadók jól felkészültek voltak és a szakmai ismereteket is közérthetően közvetítették.- Mennyiben más ott az oktatás pedagógiai vonulata, mint idehaza?- Ahogy kelet felé haladunk, mindig több az emberekben és a tanításban is a lelkiség. Nálunk többet, komolyabban kémek a pedagógusok a diákoktól, mint Angliában, ugyanakkor az eredményesség is jellemzi az itteni oktatást. Angliában a speciális tudás, a technika jellemzi a hétköznapokat.- Bizonyára Önre is vár egy komoly pedagógiai feladat iskolájában, hiszen a megszerzett tudást tovább is kell adnia.- A mi iskolánk szerencsés helyzetben van, hiszen mi már részt vettünk egy speciális nyelvi képzési forma kialakításában. Érettségizett diákokat tanítunk két tanévben a sokrétű üzleti, bel- és külkereskedelmi, banki tudnivalókra, s ebben a képzési formában kiemelt fontosságú a nyelvoktatás is.- Ez azt jelenti, hogy nem volt különösebb haszna a három hétnek?- Mindenképp hasznos volt ez az utazás, hiszen először tapasztaltam meg igazán az angliai emberek életszemléletét, megismertem valamelyest az országot. Ezt bizonyára éppúgy hasznosítani tudom majd a nyelvoktatásban, mint a ténylegesen megtanult ismereteket.- Ezek szerint jutott valamennyi idő a kikapcsolódásra, az emberek, tájak, városok megismerésére is.- Londonban, Leedsben is jártunk más városok mellett. A Canterbury székesegyház különösen tetszett. Nagy élmény volt számomra a romániai bezártság után végre először eljutnom abba az országba, aminek nyelvét tanítom. N. L. Humoristák a házasságról A magyar állami anyakönyvezés 100 éves centenáriuma alkalmából rendezett szakmai továbbképzésre és tapasztalat- cserére, az ország anyakönyvvezetői között Siófokon az Ezüstpart Hotelben került sor. A mintegy 600 anyakönyvvezetőnek az első estén humoristák adtak műsort, legtöbbjük előadását a hallgatósághoz, az ünnephez „igazítva”. így hallhattuk a kitűnő fiatal humoristától, Maksa Zoltántól a már több ízben - egyszer a Szekszárdi Szüreti Fesztiválon is - elhangzott monológot, amely egy esküvői szertartásról szól. Volt humorista, aki játékos vetélkedőre, szurkálódásra hívta a BM. „legilletékesebb- jeit”, akik ez alkalommal bebizonyították, nemcsak kitűnő szakemberek, de a humorérzékük is a helyén van. A nagy nevekből álló humorista gárda három tagját kérdeztem meg előadás előtt, hogy élete során találkozott-e anyakönyvvezetővel, s ha igen, milyen emlékei maradtak meg erről a találkozásról. Maksa Zoltán: - Nagyon fiatalon nősültem. Amikor bejelentkeztünk az anyakönyvi hivatalba, egy mosolygós, nagyon kedves hölgy fogadott bennünket. Kicsit csalódott voltam, amikor az esküvőn ugyanez a hölgy komolyan, szinte komoran állt velem szemben. Egyébként is rossz napom volt, „agyilag” nem egészen voltam jelen, éppen kilábaltam egy agyhártyagyulladásból. Nem szeretném az előbb elhangzottakra kenni, hogy nem sikerült a házasságom, sajnos a munkámmal járó zaklatott életformát a feleségem nem tudta elviselni, ezért váltunk el. Többször voltam esküvőn, barátaim, ismerőseim előszeretettel hívnak meg, és sajnos majdnem mindenhol azt tapasztaltam, hogy a beszédek sematikusak, az anyakönyvvezetők fáradtnak látszanak, ritkán hallottam személyre szóló beszédet, s olyan anyakönyvvezetőt, akin látszik a „boldogság”. Miután a humorfesztiválra készülve „tanulmányoztam” munkájukat - ezzel nyertem meg a fesztivált - megtudtam, hogy milyen komoly és szerteágazó feladatot látnak el hétfőtől-péntekig. Ennek ellenére jó lenne legalább egy-egy mondat erejéig emberivé, közvetlenné tenni a beszédeket. Örülök, hogy most alkalmam volt ennyi anyakönyvvezető előtt elmondani a róluk szóló humoros írásomat, úgy éreztem, „vették a lapot”, s nem sértődtek meg. Magánemberként a közeljövőben nem tervezem a velük való „szembenállást”, bár van egy szép kapcsolatom, majd a idő kideríti mennyire bírja a mi „gyilkos” hivatásunkat. Koltai Róbert: - A saját esküvőm óriási élmény volt. A kaposvári városháza előtt négy kilométerrel az esküvő előtt 3 perccel még „halálosan” ösz- szevesztünk a jövendőbelimmel, Pogány Judittal. Te jó Isten, már olyan régen volt, meg sem tudom mondani mikor. Még arra emlékszem, hogy szörnyű meleg volt, szakadt rólam a víz, és arra, hiába néztem jobbra-balra, az igent nekem kellett kimondanom. Sokszor voltam már életemben esküvőn, s mindannyiszor bennem a kérdés, hogy mennyire élhetik bele magukat az anyakönyvvezetők az ünnepélyes szituációba, a beszédbe. Ma este egyébként jól éreztem magam, örültem, hogy meghívtak erre az ünnepi műsorra, hogy megint „illetékes” lehettem, s főképp, hogy értelmes, humort szerető közönség előtt játszhattam. Markos József: - Mielőtt a művész úr jelenetére sor került, a folyosón ígéretet tett, hogy utána szívesen válaszol a kérdéseimre. Mondta: örül, hogy egy anyakönyvvezetőnek nyilatkozhat, bár ha meglát egy olyan feliratot, hogy Házasságkötő-terem, azt messze elkerüli. Amikor a jelenet lement - óriási sikerrel - Markos művészurat rajtam kívül más is várta a folyosón. Egy magas, szőke, fiatal, szép hölgy. Egész egyszerűen nyakon ragadta a humoristát és futólépésben elindultak a kijárat felé. Markos Józsefnek közben eszébe juthatott ígérete, hátrafordult - a szorítás nem engedett - és tehetetlenül felhúzva a vállát, grimaszt vágott. Valami ilyesmit jelentett az arckifejezése: „Bocsánat, nekem itt nincs szavam”. Ezek után már egyáltalán nem csodálkozom, hogy messze elkerüli a Házasságkötő-termeket. No, de művész úr? Meddig? Sas Erzsébet
