Tolnai Népújság, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-28 / 99. szám

1995. április 28., péntek 3. oldal Diákok hangversenye Lassan már hagyománynak számít, hogy a szekszárdi Babits Mihály Általános Is­kola, a gárdonyi és az agárdi iskolások egymás városában vendégszerepeinek. Az idén április 29-én, szombaton a Babits Mihály Művelődési Ház márványtermében lesz i az a hangverseny, melyen az agárdi és a gárdonyi gyere­kek szerepelnek, Nagy Ist­ván kórusvezető irányításá­val. Az énekkaron kívül kü­lönböző hangszereken is bemutatkoznak majd a gye­rekek. Viszonzásul, a szek­szárdi általános iskolások június 11-én és 12-én Gár­donyban lépnek majd a he­lyi közönség elé Naszlady Judit ének-zenetanár irányí­tásával. A testvérkórus a múlt év­ben alakult, amikor is nagy sikerrel mutatkoztak be mind két városban. A hangversenyre a belé­pés díjtalan. A rendezvényt a Kereskedelmi Hitel Bank és a Tolna Megyei Gyógy­szertári Központ támo­gatja. -mau­I Szezon előtt Tüzesen süt le a nyári nap su- gára ezeken az áprilisi napo­kon. Az ember nem tud hova menekülni a meleg elől. Az lenne a legjobb, ha a vízpart mellett feküdne, fürdőruhában. De még csak április van, s 17 éves fejem egyelőre - mivel még javában tart az iskola -, csak a fürdőruha gondolatával foglalkozhat. Talán újat kellene vásárolnom! A hirtelen ötlettől felindulva körsétát teszek me­gyeszékhelyemen abban a re­ményben, hogy talán már meg­érkezett a nyári fürdőruha kol­lekció. 18 éves barátnőmmel megyek, nem anyuval. Legna­gyobb meglepetésemre a leg­több üzletben vagy nem vesz­ítek komolyan így szülő nélkül, vagy keresztül néznek rajtam, mintha csak nézelődnék, pedig határozott elképzeléssel és pénzzel megyek be az üzle­tekbe. Ha mégis megmutatják az árukészletet, az alakomat méregetik, s megjegyzéseket tesznek, hogy hogy lehetek a -(barátnőmmel ilyen kis méretű. Hazafele menet eszembe jut az aznapi gazdaságtan óránk, melyen arról volt szó, hogy a piacgazdaságban a vevő az úr. Lehet, hogy ebben a városban ezt még nem tanulták meg az eladók? (Tisztelet a kivétel­nek!) Bujdosó Nóra III. oszt. Paks, ESZI Vízhiány lesz Gunarasban? ________________Megyei Körkép (Folytatás az 1. oldalról.) Szükséges a megfelelő számí­tógépes diszpécser-szolgálat kialakításán túl a vízellátó rendszerek automatikájának ki­építése, a gépészeti és villamos rekonstrukció, a kutak védőte­rületének rendbetétele a köze­gészségügyi követelményeknek megfelelően. A rendszer teljes kiépítése a pénzügyi lehetősé­gektől függően folyamatos üzembehelyezéssel több éves programban hajtható végre. A jövőben külön gondot for­dítanak - amint ezt a Dombó­váron bekövetkezett szalmo- nella-E járvány is igazolja - a közegészségügyi szempontok követelményeinek maximális kielégítésére. A rendszerből a járvány miatt kiiktatott NI-es kút hiányában nyáron Gunaras üdülőtelep és Gunaras-fürdő belépésével vízhiány várható. Ennek elkerülése érdekében a Vízmű kiviteli tervvel és víz­jogi engedéllyel rendelkező Nő-ős kút megfúrását és bekö­tését javasolta. A biztonságos üzemeltetést a Vízmű több pontban foglalta össze. Ezek között jelölte meg az N1 jelű kút tisztítását, illetve az Nő-ős kút megfúrását, a fo­lyamatos fertőtlenítést, illetve klórszint-mérést, a hálózatöblí­tésekre készített ütemterv betar­tását, a tározó mosatását és fer­tőtlenítését a közegészségügyi hatóság jelenlétében, a hibael­hárításokat követő fertőtleníté­seket, az üzemmenet szigorú el­lenőrzését. Az újdombóvári szennyvíz- tisztító telep beruházása során nem oldódott meg a stabilizált és víztelenített szennyvíziszap elhelyezése. A környezetvé­delmi és vízügyi hatóság a végső megoldásra az önkor­mányzatnak 1995. június 30-i határidőt adott. Fokozza a prob­lémát, hogy a végleges megol­dás mellett valamilyen átmeneti intézkedés szükséges, mivel a telep területén ma már mintegy 1000 m3 mennyiségű víztelení­tett szennyvíziszap kerül depo­nálásra. Egyéb lehetőség híján a Vízmű Kft. az önkormányzat­tal közösen kérte a hatóságok nyilatkozatát és engedélyét, hogy a kritikus állapot meg­szüntetése érdekében átmeneti­leg a deponált és keletkező szennyvíziszap újból a városi szeméttelepen legyen elhelyez­hető. Ezzel egyidejűleg az ön- kormányzat intézkedéseket tesz a végleges elhelyezésre. (p. téri) Késik a gyönki téesz felszámolása Gyakorlatilag befejeződött a gyönki termelőszövetkezet fel­számolása, jogilag azonban nincs lezárva az eljárás - tudtuk meg Csillag Sándor felszámoló biztostól, a Szekszárdi Mező- gazdasági Rt. vezérigaz­gató-helyettesétől. A szövetke­zet vagyonát értékesítették, vi­szont a részaránytulajdonba ke­rült, illetve kárpótlás útján szerzett földek telekhatárai nin­csenek pontosan kijelölve, így nem jegyezhetők be új tulajdo­nosaik nevére. Nem történt meg az APEH részéről a felszámo­lás ellenőrzése sem. A felszá­molás törvény előírta kétéves határideje február 16-án járt le, lezárulására Csillag Sándor szerint a nyár előtt nem lehet számítani. Áz ügy lebonyolítá­sának időtartama elsősorban a földhivatal munkáján múlik. Hátra van még a vagyonfelosz­tási javaslat elkészítése, ame­lyet a szövetkezet hitelezőinek is el kell fogadnia. A szövetke­zet értékesített vagyona na­gyobb részt a hitelezők kielégí­tését fedezi, 10-20 százalék kö­zött lesz az az összeg, amely a tagságnak marad. A tagok eh­hez a vagyonhoz azonban kár­pótlási jegy formájában juthat­nak hozzá. Paks még mindig kivétel (Folytatás az 1. oldalról.) környékén 16, Pakson csak 6,5 százalékos a munkanélküliség, és a közeljövőben több beruhá­zás is indul a városban, ame­lyek összesen hatvan-hetven főt foglalkoztatnak majd. Jel­lemző, hogy az egyik probléma Pakson: hogyan érje el a város azt, hogy a jó kereseteken nyugvó vásárlóerő ne áramol­jon ki a városból. Nem lesz gond a május végi tavaszi fesztivál megrendezé­sével sem, amelynek szervezői idén is egy hetes tartalmas szó­rakozást kívánnak nyújtani. A szponzori szerződéseket a na­pokban fogják aláírni a felek, s nem titok: Pakson több bevé­telre számítanak, mint tavaly. A fesztivál csúcsa ezúttal is a szépségverseny lesz, amelyre most a Duna-menti megyékből várják a szép lányokat - és a hirdetőket.-tf­Egy olvasói panasz nyomában A feleség nem óhajt hazamenni Tolnai olvasónk, B. J. azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy joga van-e neki - a férjnek - tudni, hol van a felesége. A történet a követ­kező volt. A feleség, aki az egyik szekszárdi gyárban dolgozik, néhány hete otthagyta őt. Egyszer, két kísérőjével, meg akarta várni az asszonyt műszak végén a gyárkapuban, de a portás kihívta a rendőrséget, hogy gyanús ele­mek tartózkodnak a bejáratnál, s amíg tisztáz­ták magukat a járőrök előtt, a feleség elautózott. B. J. sérelmesnek találta, hogy a rendőrök miatt meghiúsult a randevú, bement az ügyeletre, s leleményes fordulattal feljelentést tett, hogy el­tűnt a neje, keressék meg. Meg is keresték, de a címét nem árulták el neki. Pedig ő békülni sze­retne, beszélni vele, megtudni, hogy mi az a konkrét ok, amiért bujkál előle a felesége. Sze­rinte az ilyen segítség-megtagadások miatt sza­porodnak a válások. És ez már nem magánügy. A szekszárdi rendőrség bűnmegelőzési al­osztályának helyettes vezetője, Varga Péter szerint viszont igenis magánügyről van szó. Nem tűnt el az asszony, csak összeveszett a há­zastársával, és nem óhajt hazamenni. Behívták, elbeszélgettek vele, és ő kérte, hogy ne közöl­jék a tartózkodási helyét a férjével. Ehhez a hölgynek törvény adta joga van. A családi probléma megoldása nem a rendőrség dolga. B. J. fog kapni egy határozatot a történ­tekről, és arról, hogy az eljárás lezárult.- Wy ­Hírek A Megyéből Magyarkeszin jubilál az asszonykórus A Magyarkeszi Asszonykórus 10 éves születésnapját ün­nepli április 30-án, vasárnap, délután 4 órai kezdettel a he­lyi művelődési házban. A rendezvényen az „ünnepeite­ken” kívül fellép a Simontor- nyai Nótakör, és a Nagydob- szai Színjátszó Csoport. A műsor után bált rendeznek, tombolával, hajnalig tartó mu­latsággal. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Jótékonysági bál Várdombon Április 29-én, szombaton, jó­tékonysági bált rendeznek a várdombi művelődési házban este 8 órai kezdettel. A mulat­ságon a zenét a tolnai Bolero együttes szolgáltatja, a vár­dombi iskola diákjai pedig magyar és német táncokat mutatnak be. A rendezvény bevételét az általános iskola javára fordítják majd a bál szervezői. Majális Zombán A felső iskolánál és a sportpá­lyán rendezik meg a május el­sejei programot Zombán. Reggel 9 órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődik a majá­lis, 10 órától az iskolai sport­pályán kézilabda és futball­mérkőzések, aszfaltrajzver­seny, lisztfújás, lepényevés, halászat és célbadobás várja a gyerekeket. A főzőversenyen eldől majd, ki tudja a legjobb halászlét, illetve pörköltet el­készíteni. A sportpályán eközben felnőttek labdarúgó mérkőzése és versenylövészet zajlik majd. Az eredményhir­detésre délután 2 órakor kerül sor, ezt követően kultúrmű­sor, tábortűz és bál várja a majális résztvevőit. Hétvégi tábor Sötétvölgyben Háromnapos sötétvölgyi tá­borozáson vesznek részt ápri­lis 29. és május 1. között a szekszárdi Balassa János Szakképző Iskola és Kollé­gium diákjai. A megszokott, hangulatos tábori programok mellett (tábortűz, jelmezver­seny, sportversenyek, főzési verseny, akadályverseny, számháború) műveltségi ve­télkedőre is sor kerül, emellett érdekes előadásokat is hall­gathatnak a résztvevők. „Kér­dezed meg Alizt!” címmel a drogról lesz szó, s egy bemu­tatóval egybekötött előadás keretében arra az esetre adnak tanácsot, hogy mit tegyünk akkor, ha megtámadnak. A hétvégi tábor szervezői: Ákoshegyi Gerda és Dömötör Józsefné. Koszorúcska Attalán Április 30-án, vasárnap, dél­után 6 órai kezdettel tartják Attalán a művelődési házban a tánctanfolyam záró rendez­vényét, a koszorúcskát. A program este 8 órától bállal folytatódik, a szórakozásról, a jó hangulatról a Philips sza­lonzenekar gondoskodik majd. Emellett tánc, büfé, tombola várja a báli vigasság résztvevőit. Diáknap Tolnán a gimnáziumban A mai napon tartják a hagyo­mányos diáknapot a tolnai Sztárai Mihály Gimnázium­ban. A programban tréfás ve­télkedők (az idei előzetes fel­adat krimiírás volt), sportver­senyek szerepelnek az osztá­lyok és a tanárok részvételé­vel, és természetesen lesz for­dított óra is. Lovas-tanfolyam Gemencben A Gemenc Kiránduló Köz­pont szervezésében kislo- vas-tanfolyam indul Szek- szárdon. Á negyven órás fog­lalkozás merőben új alapokra helyezi az oktatást, a fő hang­súly a lovakkal való foglala­toskodásra helyeződik, a négylábúak ápolásától a fel- szerszámozáson át, a lovaglá­sig. Ez a módszer lehetővé te­szi, hogy a fiatalok ne csak megüljék a hátasokat, hanem igazi barátokká is váljanak. Május-bál Györkönyben A Györkönyi Német Nemze­tiségi Önkormányzat szereve­zésében Május-bált rendez­nek a Pincehegyi Szabadidő- központban (rossz idő esetén a kultúrházban). Az április 30-án, vasárnap, este 8 órakor kezdődő rendezvényre várják az érdeklődőket, akiket a ta­mási Vagabund zenekar szó­rakoztat majd. Elmarad Tolnán a Rock-Sarok A mára hirdetett Rock Sarok (vendég Gázló és az Ólom­madarak együttes) buli elma­rad a Tolnai Művelődési Házban. A legközelebbi ren­dezvény május 26-án lesz, a dombóvári The Flash közre­működésével. Piacnapi intermezzo Tücsökzene énekkel, mesével Szombati bevásárló nyüzsgés a piacon, utcán, üzletekben. Ma­gam is belevetődtem a sür­gés-forgásba. Az élelmiszer ABC előtt két 5-6 évkörüli lurkó álldogál. Mellettük sza- tyor. Az egyikük, lakótelepi la­kótársam, egyedül élő idős néni unokája. — Mit csináltok gyerekek? - kérdezem tőlük. — A nagyi bement a boltba vásárolni, mi meg addig vigyá­zunk a piacon vett cuccára. Nem telt el több egy percnél, amíg a pár lépésnyire lévő új- ságosbódében az aznapi szel­lemi táplálékot beszereztem, visszanéztem, de a két gyerek sehol. A boltajtón betekintve a ! nagyi még ott álldogál a pénz­tár előtti sorban, fizetésre várva. Rosszat sejtve villám­gyorsan körülpásztáztam a kör­nyéket, hát a két ebadta ott la­pult a közeli kapumélyedésben. — Hát ti mit csináltok? — Semmit, csak bújócská- zunk. Meg akarjuk ijeszteni a nagyit, mert olyan mindig ije­dős fajta. — Jaj gyerekek! Ne csinál­játok! Olyan frontos idő van és a mami tavaly esett át az első színinfarktusán. Megértették! Együtt cipeltük haza a szatyrokat, mialatt a mami hazáig egyre csak azt mondta, hogy milyen aranyo­sak, segítőkészek ezek a mai fi­atalok. Jól kezdődött a napja. Mi meg mikor a lépcsőház be­járatánál elváltunk, összeka­csintottunk a két csintalan lur­kóval! Szakái László Nem előzte meg zajos hírverés azt a rendezvényt, melynek a múlt hét végén lehettek tanúi az érdeklődők Szekszárdon, a Ba­bits Mihály Művelődési Ház színháztermében. Mindenesetre akik ellátogattak az intéz­ménybe délután két órakor, azok egészen biztosan nem is távoztak zárásig, azaz hat óráig. A színpadon ugyanis apró sztár-palánták, de legalábbis fi­gyelemre és fejlesztésre méltó adottságokkal rendelkező kis­gyermekek, általános iskolai tanulók szórakoztatták a publi­kumot, dalokkal és prózai mű­vekkel. A közönség székhez szögezéséhez talán ennyi nem is lett volna elég, ám a bátor nebulók nem az ének vagy ma­gyar órákon tanult, százszor hallott műveket adták elő: a re­pertoáron egyebek mellett a Boney M., Szandi, a Dolly Roll, a Neoton Família és Bayer Friderika slágerei szere­peltek. S ezen dalok megszólal­tatásához már szükséges - te­kintettel a világot jelentő desz­kákra lépő 5-13 éves korosz­tályra - némi, nem is csekély bátorság és - tehetség! Az ötlet, azaz a gyermekek megénekelte- tése Béresné Kollár Éva nevé­hez fűződik: a megyei könyvtár zeneműtárosa - a ma már le­gendás Szinkron együttes egy­kori énekesnője - 15 évvel ez­előtt látott a jugoszláv televízi­óban egy hasonló jellegű mű­sort, s a régi álom mostanra va­lósult meg. Munkatársa, Né­meth Judit a prózamondókat készítette fel, s a felhívás, az is­kolák megkeresése, a közös munka eredményeként 73 (!), a megye különböző települései­ről, elsősorban Szekszárdról érkező tanuló adott egymásnak találkozót a színpadon. A Tücsökzene popdal és me­semondó verseny átgondoltsá­gát és szervezettségét mi sem jelzi jobban, mint az az elisme­résre méltó tény, hogy Béres Csaba és Molnár Szilvia szemé­lyében még kórus is rendelke­zésére állt a kis művészeknek, akiket Gáti László kísért szinte­tizátoron, megállás nélkül, kö­zel negyven számon át. A má­jus 28-i gyermeknapi gálamű­sorra - mely ugyanezen hely­színen, tehát a Babits Mihály Művelődési Házban, délelőtt 9 órai kezdettel várja az érdeklő­dőket - 34 produkció jutott el. S akik elragadtatva hallgatták többek között Emmert Domi­nika Szandi számát, a 10 éves Dömötör Zsófia filmdalát, a 11 éves Németh Dóra-Kálmán Betti duó Boney M. slágerét, a 13 éves Kiszler András És ak­kor jött a Tenkes kapitánya című dalát, Lisztmayer Ilonát, aki a Buli után című Dóra szá­mot adta elő, vagy a mesemon­dókat, a ritka szép orgánummal rendelkező Deák Norbertét, a székely-csángó ízeket kiválóan visszaadó Läufer Ivettet, a bá­jos stílusban beszélő Nagy Szilviát, azok ismét találkoz­hatnak kedvenceikkel egy fel­edhetetlen élményt jelentő dél­előtt erejéig. -szá-

Next

/
Thumbnails
Contents