Tolnai Népújság, 1995. március (6. évfolyam, 52-76. szám)
1995. március 1., szerda Sport 9. oldal Tomagyőztes a megyei JB-válogatott ESZI Kupa labdarúgó terembajnokság Triplázott a Piakész Partner Kaposváron, kispályás labdarúgó tornán szerepelt a Győri László vállalkozó által meghívott Tolna megyei játékvezetői válogatott. Megyénk sípos emberei valamennyi ellenfelüket legyőzve elhódították a Bíró Kupát, emellett Bonyai F. a gólkirályi címet is megszerezte. A győztes csapat tagjai: Balázs, Csobot- Bíró, Dárdai, Beke, Bonyai, Komáromi, Fazekas, Maraszin, Molnár. Az együttes megbízott edzője Lubastyik I., vezetője pedig Köő L. volt. A JB-válogatott eredményei: Tolna megyei JB-válogaBíróság dönt arról, vajon május 27-én létrejöhet-e a két német bokszoló, Henry Maske és Gra- ciano Rocchigiani közötti profi ökölvívó mérkőzés az IBF- szervezet kisnehézsúlyú világ- bajnoki címéért. Klaus-Peter Kohl, a Rockynak becézett Rocchigiani menedzsere ugyanis félti tanítványát. — Rockynak semmi esélye sem lenne Maske ellen - nyilatkozta a menedzser. Rocchigiani viszont egymillió márkás ajánlatot kapott Maskétól, amennyiben vállalja a mérkőzést. Vállalta, egyszersmind - Kohl ellenkezése nyomán - perre vitte a dolgot és Hans-Joachim Rust sztárügyvédet bízta meg azzal, hogy nyilvánítsa semmisnek a menedzserével kötött, egyébként ez év végéig szóló szerződését. Kohl persze tartogatott jövetott-Somogy megyei JB-válogatott 8-1 (5-0). G: Bonyai 4, Maraszin 2, Beke, Komáromi. Tolna megyei JB-válogatott- Győri Kft. 3-2 (2-0). G: Bonyai 2, Maraszin. Kaposvári Rákóczi öregfiúk-Tolna megyei JB-válogatott 2-4 (2-2). G: Bonyai 2, Bíró, Komáromi. A somogyi megyeszékhelyen először játszott filccel bevont teremfutball-labdával a válogatott, de ez sem jelentett hátrányt, mert Bonyai kimagasló teljesítményével biztosan szerezte meg a kupagyőzelmet a JB-válogatott. delmet ígérő ajánlatokat védence számára, összesen 4,1 millió márka értékben. Csakhogy e summa öt összecsapásra szólt, ezért a pénzért többször nyernie kellett volna Rocchigi- aninak, aki inkább ama biztos 1 millió márka mellett döntött, amit Maske ajánl. Ez akkor is az övé, ha vereséget szenved a dortmundi Westenfall-csamok- ban. Wilfried Sauerland, Maske menedzsere gondban lesz, ha Rocky mégsem állna ki a találkozóra. Ugyanis gyakorlatilag elfogytak a Maske számára szóba jöhető ellenfelek. Rocchigiani mellett még az ex-vi- lágbajnok ausztrál Jeff Harding és a WBC-szervezetnél címvédő jamaicai Mike McCallum neve merült fel jelöltként, ám kérdés, ők mennyiért vállalnák az összecsapást. Bizonyára kevés olyan tömegsport-rendezvényt bonyolítanak le hazánkban, amely több száz embert mozgat meg, és mindemellett akkora közönséget vonz a lelátóra, mint a Pakson rendezett Eszi Kupa labdarúgó terembajnokság. A vasárnap esti finálét - amelyet a helyi televízió is rögzített - mintegy hatszáz néző szurkolta végig. Már az előcsa- tározások során várható volt, hogy a két legjobb csapat - a Györköny és a Piakész Partner - vívja majd a döntőt. A gyÖrkényiek útja simább volt, ők az első nyolc fordulóban nem találtak legyőzőre. A kétszeres címvédő Piakész Partner együttese azonban kishíján „elvérzett” az alapbajnokság küzdelmei során, de később - a rájátszásban és a döntőben is - igazolta klasszisát. Az NB I-es labdarúgó bajnokság tavaszi szezonjának szombati rajtja előtt a Kispest-Honvéd sajtótájékoztatóra invitálta az újságírókat. A piros-fekete csapatról tudni kell: az 1994/95-ös pont- vadászat keretében 15 mérkőzést játszott, 9 győzelem, 2 döntetlen és 4 vereség került bizonyítványába, s a 29 pont - az UTE-Novabau és a Ferencváros mögött - a harmadik helyhez volt elegendő az őszi szezonzáráskor. Nem árt emlékeztetni arra sem, hogy az elmúlt időszakban jelentős változások történtek a kispestieknél. Dimitrije Davidovics leköszönt a vezetőedzői posztról, míg Kozma Mihály a klubigazgatói székből állt fel. Néhány hetes vajúdás után az új év első napjaiban megszületett a döntés: Komora Imre lett a klubigazEredmények, a harmadik helyért: Kresz Park-Atomerőmű SE ifi 11-3. A döntőben: Piakész Part- ner-Györköny 9-3 (3-2). Piakész Partner: Hornyák- Bregovits, Kiss, Lakatos, Porga, Nagy L. Csere: Maj- sai. Györköny: Szlanyinka- Kiss, Bozai, Balogh, Vörös, Walter. Csere: Blatt, Kindl, Hauzmann, Somodi, Krausz, Leimszider, Lamm, Gróf. Idegesen kezdett mindkét csapat. A Piakész szerezte meg a vezetést, de Bozai két góljával fordítani tudtak a györkönyiek. A nagyszerűen játékot mutató Bregovits és Nagy L. találataival azonban az első játékrész hajrájában már ismét Porgáék- nál volt az előny. Szünet után pályára lépett a sérüléssel bajlódó Blatt is. Sorozatban dolgozta ki helyzeteit gató, Kozma Mihály pedig a vezetőedző. A keddi sajtótájékoztatón Rácz Gábor klubelnök elmondta: minél eredményesebben kell szerepelni, csak így lehet remény a nemzetközi porondra való kijutásra. Komora Imre vízválasztónak nevezte a 20. fordulót, szerinte addig kiderül, valójában mire képes az együttes. Kozma Mihály már nem volt ennyire derűlátó, ő elsősorban a gondokról beszélt. A vezetőedző megemlítette: Pi- sont, Szabados és Milinkovics távozásával egyértelműen meggyengültek az őszi szezonhoz képest. Ráadásul Duró József és Hamar István sérült, így nem a legjobb előjelekkel várják a tavaszi folytatást. — Nem akarok senkivel sem vitába szállni, de nem értem ezt a túlzott optimizmust. a Györköny, de a befejezésekkel rendre adós maradt, ezzel szemben ellenfele növelni tudta góljai számát. Összességében - bár a gólarány túlzott - megérdemelten nyerte a finálét a Piakész Partner gárdája. Az ESZI Kupa végeredménye: 1. Piakész Partner, 2. Györköny, 3. Kresz Park, 4. Atomerőmű SE ifi. 5. Pink Paks, 6. Tartalékok, 7. Premier Bartex. 8. Aranynád, 9. Akva, 10. Domb SC, 11. Pala SC, 12. ESZI DSE. A torna legjobb mezőnyjátékosának Nagy Lajos (Piakész Partner), legjobb kapusának pedig Szlanyinka Pál (Györköny) ibizonyult. A gólkirályi címet Porga István (Piakész Partner) szerezte meg, aki 42-szer volt eredményes, teljesítményével elnyerte az Aranynád Kupát. Tudomásul kell venni, hogy gyengébbek lettünk, meg aztán a sorsolásunk sem kedvező, ugyanis kilencszer utazunk idegenbe. Mindent meg fogunk tenni a sikeres szereplés érdekében, de csodákat semmiképpen sem szabad várni - tette hozzá Kozma Mihály. Utalások történtek arra is, hogy az első csapat felkészülésébe a Győrből igazolt Csikóson kívül bevonták a klub fiataljai közül Bárányost, Gabalát, Hunglert, Kabátot, Kovácsot és Lóczit. Szó esett arról is, hogy a klub éves költségvetése 120-130 millió forintra rúg, ám a tekintélyes összeg fele egyelőre nem áll a vezetők rendelkezésére. Ezzel is összefüggésben van, hogy jelenleg még nem tudják: képesek lesznek-e megtartani azokat a futballistákat, akiknek a nyáron lejár a szerződésük. Sportműsor Kézilabda: Edzőmérkőzés: Szigma-Szekszárd KSC- Brassó 16.30 óra. Labdarúgás: Előkészületi mérkőzés: Paks-Kecs- keméti TE az ASE sporttelepén 15, Kovima FC-UFC Szekszárd 15.30 óra. KÉZILABDA NB L, Nők 1. FTC-Spec. 17 17494-270 34 2. Debrecen 17 152 424-285 30 3. Vasas 17 143 425-307 28 4. Dunaferr 17 13 1 3 395-327 27 5. Győri Keksz 17 125 384-329 24 6. Pécsi MSC 17 9 1 7 367-368 19 7. Kisvárda 17 98 302-338 18 8. Spartacus 17 8 1 8 340-323 17 9. Békéscsaba 17 6 2 9 283-323 14 10. Caola SE 17 611 389-429 12 11. Kiskunhalas 17 5 1 11 318-377 11 12. Szeged 17 512 331-359 10 13. Szekszárd 17 4 1 12 321-373 9 14. BHG SE 17 4 1 12 301-393 9 15. Cerbona SC 17 314 296-429 6 16. TFSE 17 1 2 14 335-475 4 Röviden Dzsúdósok felvételije. Szekszárdon a Bezerédj Kereskedelmi Szakközépiskola dzsúdóklubja felvételt hirdet 6-14 éves korú fiúk és lányok részére. Jelentkezni lehet március 6-tól hétfőn, szerdán és pénteken az iskola tornatermében. Öregfiúk focifarsang Nagydorogon. A nagydorogi sportcsarnokban 5 csapat részvételével rendezték meg a HDH Kupa elnevezésű öregfiúk labdarúgó tornát. Végeredmény: 1. Páty 7, 2. Simontomya 6, 3. Nagy dörög 5, 4. Pusztahen- cse 2, 5. Cece 0 ponttal. Braun és Till aranyérmes. Az ÚTÉ csarnoka adott otthont az ifjúsági cselgáncs ORV újabb viadalának, a versenyen az ASE dzsúdósai is tatamira léptek. Eredmények, fiúk: 65 kg: 1. Braun Ákos, 2. Péri Balázs. 78 kg: 5. Till József. Lányok: 52 kg: 1. Till Regina, 56 kg: 2. Fritz Annamária. +65 kg: 5. Hum Róza. Triatlonos bál. Március 4-én, szombaton 20 órától a szekszárdi sportcsarnokban kerül sor a Tolna Megyei Triatlonosok sportbáljára. A rendezvény célja, hogy találkozóra hívja a sportolókat, szüleiket, valamint a versenyszervezőket és a szponzorok képviselőit. A Tolna Megyei Triatlon Szövetség elnöksége minden érdeklődőt szeretettel vár. Labdarúgó Sárköz Kupa Döntő, hosszabbítással A decsi tornacsarnokban harmadik alkalommal rendezték meg a Sárköz Kupa ifjúsági labdarúgó teremtornát. Miután az UFC Szekszárd és az őcsény legénysége nevezése ellenére sem érkezett meg, a Decs és a Kakasd egyaránt két-két csapatot indított. . Csoportmérkőzések: Bátaszék-Decs II. 4-2, Báta- szék-Kakasd II. 14—2, Decs II.-Kakasd II. 4-3, Decs I.- Kakasd I. 9-1, Decs I.-Duna- szentgyörgy 7-1, Dunaszent- györgy-Kakasd I. 8-1. Helyosztó a 3. helyért: Dunaszentgyörgy-Decs II. 4- 3. A kupadöntőben: DecsI- Bátaszék 7-6 (hosszabbítás után). A torna gólkirályi címét Horváth Péter (Decs I.) szerezte meg 10 találatával. A legjobb játékosnak Hosszú Attila (Bátaszék), a legjobb kapusnak Andó János (Duna- szentgyörgy) és Kovács Zsolt (Decs I.) bizonyult. A legjobb edzőnek felajánlott különdíjat Zsíros Sándor, a dunaszent- györgyiek mestere kapta. Profi ökölvívás A menedzser akarata vagy az egymillió? Az újdonsült elnök óhaja: Fizessenek a német élsportolók! — A rendkívüli összegeket kereső élsportolóknak hozzá kellene járulniuk edzéseik költségeinek fedezéséhez - nyilatkozta Manfred von Richthofen, a Német Sportszövetség néhány hónapja megválasztott elnöke. Ä német sportvezető egy berlini rendezvényen kifejtette, hogy a reklámszerződésekből és szponzori pénzekből hatalmas összegeket zsebre- tevő versenyzőknek fizetniük kellene a felkészülés során használt sportlétesítmények igénybevételéért, valamint az edzői segítségért. — A sportolók e szűk csoportja az adófizetők pénzéből fedezi edzésének, felkészülésének költségeit, miközben saját bevételeiből gondtalanul, gazdagon él - mondta Ricthofen. Neveket nem kívánt említeni, de megfigyelők szerint szavai nem az olyan profi sportolókra vonatkoznak, mint a teniszező Boris Becker vagy Steffi Graf, akik egyébként is mindent maguk fizetnek, hanem például Franziska van Almsick világbajnok úszónőre, akit a szponzorok szintén elhalmoznak reklámszerződésekkel. Manfred von Richthofen egyúttal jayaslatot tett arra, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság keretén belül a nemzeti szövetségek hozzanak létre egy úgynevezett „nemzetközi doppingrendőrséget”, amely előzetes bejelentés nélkül is bármikor - akár a felkészülési időszakban, edzésen, akár versenyen - bármelyik sportolót ellenőrizhetné. Szombaton kezdődik a labdarúgó NB I. tavaszi szezonja Gondok a Kispest-Honvéd FC-nél Atlétika Csillag Balázs aranyérmes a fővárosban Két héttel az országos me- zeifutó-bajnokság előtt főpróbaként a budapesti me- zeifutó-bajnokságon álltak rajthoz a SporTolna Triatlon futóklub versenyzői. A viadalt a Népligetben, a Szánkózódomb környékén bonyolították le. A szekszárdiak eredményei: serdülő „B” (táv: 4500 méter): 3. Németh Máté 14:35. Serdülő „A” (táv: 6000 méter): 1. Csillag Balázs 17:49. Ifjúságiak (táv: 6000 méter): 6. Mina Péter 18:01. Úszó Olimpiai Reménységek Versenye A Dombóvári Sí és a Vízmű SE az élről várhatja a folytatást Országszerte megkezdődtek az Olimpiai Reménységek Versenysorozatának előcsatározá- sai. A dél-dunántúli csoport küzdelmeit három fordulóban bonyolítják le, az első megmérettetésre Pécsen került sor. A mecsekaljai versenyen három korcsoportban 12 egyesület nevezte sportolóit. A viadalon elért időeredményeket első alkalommal számolták a LEN-pon- tértékszámítás alapján. Az elmúlt évben az ORV országos döntőjében harmadik helyen végzett dombóvári csapat a pécsi viadal után az első helyen áll. Az I. korcsoportos lányoknál a Vízmű SE Szekszárd együttese vezeti a tabellát, a bonyhádiak pedig a 2. helyről várhatják a folytatást. A Tolna megyeiek eredményei, I. korcsoportos fiúk: 50 m mell: 3. Benczédi (Szekszárd). 100 m hát: 1. Túri Bálint, 2. Fehérvári (mindkettő Dombóvári Sí). 100 m pillangó: 1. Túri Bálint, 2. Benczédi. 400 m gyors: 1. Túri Bálint, 3. Benczédi. 4x100 m-es gyorsváltó: 1. Dombóvári Sí (Túri, Radulescu, Mándi, Fehérvári). Lányok: 100 m hát: 1. Bändel Barbara (Bonyhád), 2. Sümegi (Szekszárd). 100 m pillangó: 3. Bändel. 400 m gyors: 2. Pázmándi (Szekszárd). 4x100 m-es gyorsváltó: 1. Vízmű SE Szekszárd (Pázmándi, Sümegi, Czencz, Nagy), 3. Bonyhád (Bändel, Popp, Galla, Szabó). II. korcsoportos fiúk: 50 m mell: 2. Nagy I. (Dombóvári Sí). 200 m hát: I. Kiss Zoltán (Dombóvári Sí). 800 m gyors: 2. Kiss Z. 4x100 m-es gyorsváltó: 3. Dombóvári Sí (Nagy, Czeller, Kiss Z., Kiss P.). Lányok: 200 m hát: 3. Tóth D. (Bonyhád). III. kor- csoportos fiúk: 200 m vegyes: 3. Tóth B. (Bonyhád). 1500 m gyors: 3. Tóth B. Lányok: 100 m pillangó: 37 Szösz (Bonyhád). 200 m hát: 3. Gergelics J. (Bonyhád). Mike Keane, a Montreal Canadiens játékosa és Claude Lemieux, a New Jersey Devils jéghokisa küzd a korongért az East Ruetherford-i csarnok jegén fotó: feb-reuters