Tolnai Népújság, 1995. március (6. évfolyam, 52-76. szám)

1995-03-31 / 76. szám

1995. március 31., péntek Sport 9. oldal Asztalitenisz NB I. Biztos tolnai siker a megyei rangadón Tolnai SE-Húsipari SE Szekszárd 10:3. Nagy vára­kozás előzte meg a megyei rangadót, melyen a női NB I. „'Alcsoportjának ezüstérmes helyezése volt a tét. Elmaradt a szoros, kiélezett küzdelem, hiszen ezúttal a házigazda tolnai csapat a vártnál lénye­gesen magabiztosabban sze­rezte meg a győzelmet. Dr. Bolvári és Herczig Ju­dit jó játékával, Balogh pedig rutinjával járult hozzá a nagy különbségű győzelemhez. Majzik Zsuzsa az országos if­júsági huszak-bajnokságon szerzett igen értékes hatodik helyezése után az NB I-ben is bizonyította, hogy hosszú tá­von számolhatnak vele a tol­naiak. Győztesek: Herczig J. és dr. Bolvári 3-3, Balogh I. 2, Majzik Zs., valamint a dr. Bolvári-Herczig J. páros, il­letve Agárdi, dr. Zsemlye, va­lamint az Agárdi-dr. Zsemlye páros. NB III: vereség a listavezető otthonában Enying-Nagymányok 10:4. A bajnoki táblázat élén álló, jóval esélyesebb Enying ott­honában balszerencsésen sze­repelt megyénk csapata. An­nál is inkább, hiszen az utóbbi hetekben kiváló formában versenyző Kizakisz ezúttal már a párosmérkőzésen meg­sérült. A két egyéni találkozó­ját így aztán nem is tudta le­játszani, ezzel együtt a vártnál is magabiztosabb győzelmet aratott a házigazda Fejér me­gyei együttes. A nagymányo- kiaknál Kelemen Zs. 2, Teleki Zs. és Teleki A. pedig 1-1 győzelmet szerzett. Afrikai focista a megyei bajnokságban Godefroy a Ferencvárosi TC ifjúsági csapata ellen mutatko­zott be a Tamási SE-ben FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Küldöttközgyűlés a Paksi SE-nél A labdarúgó megyei bajnokság tavaszi szezonjának két mérkő­zésén egy színesbőrű játékost fedezhettek fel csapatukban a Tamási SE szurkolói. A mada- gaszkári születésű, huszonéves Gilbert Godefroy már több, mint négy éve él hazánkban. Korábban Kaposváron - ahol főiskolai tanulmányait végezte -, a helyi Gazdász együttesében kergette a bőrt. Jelenleg az iregszemcsei Takarmányter­mesztési Kutatóintézetben tölti gyakornok idejét, s emellett hétvégenként a Koppány-parti gárda sorait erősíti. Az afrikai idegenlégiós jobboldali közép­pályásként szerepel Lanczky Gusztáv edző csapatában. A tamási szurkolók örömére ed­dig jó benyomást keltett Godef­roy, neki is része van abban, hogy az együttes négy ponttal gazdagodott 180 perc alatt. (Ir) A Paksi SE küldöttközgyűlésén az elmúlt két esztendő munká­járól készített elnökségi beszá­molót Szinger Ferenc ügyve­zető elnök ismertette. A beszá­molóban többek között kitért az egyesület sportdiplomáciai si­kereire, mely abban nyilvánult meg, hogy a klubvezetők és a szakvezetők közül többen is kü­lönböző tisztségeket töltenek be az országos, illetve a megyei sportági szakszövetségekben# Ezután részletesen értékelte a szakosztályokban végzett munkát. Az ökölvívókról el­mondta, hogy az NB I-es csa­patbajnokságon bronzérmet szereztek, a különböző korosz­tályok országos egyéni bajnok­Atomerőmű SE-Keszthely 6:6. Hazai pályán győzelmi reményekkel ült asztalhoz a paksi gárda a sereghajtó Bala- ton-partiak ellen. A vendégek a tavaszi idényre Györkös nem­zetközi mester és Boguszla- vszkij leigazolásával jelentősen megerősítették csapatukat, a paksiak viszont három stabil já­tékosuk - Németh, Berta és Marosi - nélkül álltak ki a ta­lálkozóra. Az öt ifjúsági korú sakkozó ismét kitűnően hely­tállt, hiszen Ács P„ Tóth A. és Radnóti győzött, Vámos pedig fél pontot szerzett. A napokban befejeződött Budapesti Tavaszi Fesztivál sakkversenyén jól szereplő Vidéki ezúttal Bogu- szlavszkij FIDE mestert győzte le, Hazai, Gosztola és Szögi pedig fél-fél ponttal járult hozzá a Duna-parti együttes eredményéhez. ságairól pedig nyolc paksi ver­senyző aranyérmesként tért haza. A MOSZ elmúlt évi or­szágos egyesületi rangsorában a Paksi SE végzett az első he­lyen. A ritmikus, sportgimnasztika az egyesület kiemelt szakosztá­lya. A korábbi három válogatott kerettagú versenyzőjük a fővá­rosban folytatja tanulmányait, így a klub a továbbiakban nem számíthat eredményeikre. A szakosztály utánpótlása biztató, a fiatalok a területi diákolim­pián számos dobogós helyezést értek el. A tájfutók tavaly 16 országos jellegű versenyen in­dultak, s azokon nyolc első he­lyezést szereztek. A tenisz Gosztola István csapatve­zető: — Nagy küzdelemben reális eredmény született a kie­sés ellen elszántan harcoló el­lenféllel szemben. Az OB I/B állása a 11. for­duló után: 1-2. Ajka és Eger 81.5-81.5, 3. Balatonalmádi 80.5, 4. Sárospatak 71, 5. Sta­tisztika II. 65.5, 6. Debrecen 65, 7. Atomerőmű SE 64, 8. Vasútépítők 63, 9-10. Nyíregy­háza és Szeged 60.5-60.5, 11. Győr 60, 12. Tapolca 59.5, 13. Gyula 57, 14. Keszthely 54.5 ponttal. ob n. KSZE Szekszárd-Tapolca II. 9.5:2.5. A játék képe alapján a kétszámjegyű győzelem lehető­ségét szalasztotta el a szek­szárdi csapat. Az utolsó két fordulóban legalább 20 meg­szerzett pontra lenne szükség a feljutáshoz. Győzött: Lénárt, Taskovits, Juhász, Kiss, Né­szakosztály sportolói közül he­ten értek el első helyezést a kü­lönböző rangsorversenyeken. A karate szakág 1994-ben három országos első helyezéssel büsz­kélkedhetett. Az elnökségi beszámoló vi­tájában felszólalók hasznos ta­nácsokkal segítették a klubve­zetést az elkövetkező időszak­ban végzendő sikeres munka érdekében. A küldöttközgyűlés végül további négyéves időtartamra megválasztotta Szinger Feren­cet ügyvezető elnöknek, míg az elnökségben megüresedett két helyre Hlavati Józsefet és Vé- csei Bélát kooptálták 1997. március 21-ig. meth, Rusz, Andi, Forster. Döntetlent ért el: Horváth I., Tálos, Fehér. Tamási Szövetkezeti SE- Komlói Bányász 6:6. Az osztá­lyozó elkerüléséért küzdő Kop­pány-parti gárda ezúttal is ön­magát múlta felül a jóval esé­lyesebb, nagyobb játékerőt képviselő bányászok ellen. Győzött: Hölczl, Tóth P„ Nagy, Reith. Döntetlent ért el: dr. Szabó, Szemes, Tolnai, Bagdi. Az OB II. Asztalos Lajos csoportjának állása a 11. for­duló után: 1. Zala Volán 86.5, 2. KSZE Szekszárd 85, 3. Veszprém 79, 4. DD Gáz Pécs 77.5, 5. Csuti SK II. 73, 6. Ka­posvár 67.5, 7. Komló 66, 8-9. Sárvár és Nagykanizsai Tungs­ram II. 64-64, 10. Tamási Szö­vetkezeti SE 61.5, 11. Nagya­tád 61, 12. Fehérvár SE 58, 13. Haladás II. 54.5, 14. Tapolca II. 26.5 ponttal. A hétvége sportműsora Péntek Kézilabda: NB I/B: Gö- döllő-Dunaföldvár 18 óra. Kosárlabda: Férfi NB I., rá­játszás: Kaposvári KC-Dom- bóvári VMSE 18 óra. Szombat Kézilabda: NB II: Simon- tornya-Tura 17.30, Zalalövő- Tamási 16.30, Marcali-Tenge- lic 16, Szigma-Tolna-Simon- tomya 14.30 óra. Megyei baj­nokság: Szigma-Tolna-Simon- tomya (ifi) 15.45 óra. Szek- szárdon a sportcsarnokban 9 órától Téli Kupa 2. forduló. Kosárlabda: NB II: Szek­szárd Jokers-Kossuth Aquitax SE 17 óra. Labdarúgás: NB III: UFC Szekszárd-Sellye 15.30 óra. Megyei bajnokság: Dunaszent- györgy-Paksi SE (Pakson a vá­rosi sporttelepen, Lehel) 15.30 óra. Körzeti bajnokság: Ko- vima FC-Harci SE (Krómer) 13.30 óra. Ökölvívás: Pakson megyei körverseny I. fordulója 11 óra­kor. Súlyemelés: Szekszárdon a sportcsarnokban területi minő­sítő verseny 10 órától. Vasárnap Kézilabda: Női NB I: Szigma-Szekszárd-TFSE 17 óra. NB II: Tolnatej SE-Segesd 18.30 órakor a sportcsarnok­ban. Megyei bajnokság: Simon- tomya-Kocsola 9 és 10 óra. Labdarúgás NB II: Paks-Baja 16.30 óra. NB III: Kisdorog-Balaton- földvár, Barcs-Bátaszék, Lete- nye-Gerjen, Rákóczi KFC- Bonyhád 15.30 óra. Megyei bajnokság: Nagy- mányok-Harc (Dárdai), Ta- mási-Kajdacs (Sajgó), Döbrö- köz-Fadd (Kerekes), Tolna- Dombóvár (Maraszin), Decs- Aparhant (Sebestyén), Nagydo- rog-Tevel (Krekó), Simontor- nya-Kakasd (Molnár) 15.30 óra. Körzeti bajnokság: Kéty- Majos (Tóth F.), Izmény- Szálka (Unyatinszky), Zomba- Bátaapáti (Klein), Cikó-Bony- hádbörzsöny (Biszak), Báta- Györe (Deák), Bonyhádva- rasd-Pincehely (Szeifert), Len- gyel-Dalmand (Witzl), Nak- Hőgyész (Tóth Z.), Ozora-Ma- gyarkeszi (Varga), Csikóstöt- tős-Mucsfa (Forgács), Szakcs- Kurd (Tölgyesi), Szakály-Zá- vod (Varga) 15.30. Bölcske- Dunakömlőd (Farkas), Tenge- lic-Dunaföldvár (Beidek), Ma- docsa-Györköny (Mozsár), Németkér-Tolnanémedi (Far­kas), Kölesd-Pálfa (Bán), Gyönk-Bogyiszló (Ledneczky) 16.30 óra. Damyiék meghívója Edinburgh-ba A Reuter hírügynökség szen­zációs információként kö­zölte, hogy a négyszeres olim­piai bajnok magyar úszó, a visszavonulását bejelentett Darnyi Tamás hamarosan is­mét nemzetközi versenyen in­dul. Az OTP-Sport Plusz SE 27 éves kiválósága április 14-én Edinburgh-ban áll rajt­hoz, s a 200 méteres vegyesú­szásban összeméri erejét a finn Jani Sievinennel, aki a legutóbbi, a római világbaj­nokságon ebben a számban vi­lágcsúccsal győzött. A Reuter értesülése szerint Darnyi, aki az 1993-as sheffi- eldi Európa-bajnokság óta nem indult világversenyen, az atlantai olimpián való részvé­tellel is foglalkozik. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a hírre reagálva az MTI munkatársá­nak elmondta, hogy számára nem új az információ: — Nemrég beszéltem az Egyesült Államokban tartóz­kodó Széchy Tamással, az úszók szövetségi kapitányá­val, akivel tárgyaltunk az edinburgh-i meghívásról. Te­hát annyiban igaz a hír, hogy valóban tervezik részvételü­ket, ám Darnyi szereplése egyelőre kérdéses. Minden at­tól függ, hogy Tamás milyen formába kerül az amerikai edzőtáborozás végére. A ké­sőbbiekről egyelőre korai nyi­latkozni, csak annyi a biztos, hogy Darnyi készül a nyári Universiadéra, ezért is gyako­rol együtt a társakkal a tenge­rentúlon. Az azonban nem ti­tok: Széchy nem tartja kizárt­nak, tanítványa olyan jó for­mába kerül, hogy érdemes lesz harcba indulnia az újabb olimpiai aranyéremért. A Reuter-jelentés szerint az edinburgh-i viadal résztvevői között lesz Rózsa Norbert és Czene Attila is, mindketten szintén a világ legjobbjai közé tartoznak. Sakk csapatbajnokságok KSZE: még él a remény a feljutásra OB I/B A Svájc elleni EB-selejtező után A palánk mellől Folytatódik a remek sorozat? Kaposvári KC-Dombóvári VMSE: péntek, 18 óra. Mol­nár István: — A Soproni Ászok elleni sikerünket jó vé­dekezésünknek köszönhetjük, s akár nagyobb arányú is lehetett volna győzelmünk, ha táma­dásban fegyelmezettebbek va­gyunk. Fontos összecsapás előtt állunk, hiszen az önmagunk ál­tal - az elmúlt négy fordulóban nyújtott teljesítményünk alap­ján - magasra állított mércének kellene megfelelnünk. Bár ha­zai pályán a Kaposvár együt­tese az esélyesebb, de mi min­dent elkövetünk majd azért, hogy a bennünket bizonyára szép számmal elkísérő szurko­lókat győzelemmel örvendez­tessük meg. Második hazai Európa-bajnoki selejtezőjén van túl a magyar labdarúgó válogatott, és a sváj­ciak ellen hajszálra ugyanaz az eredmény született, mint a tö­rökökkel szemben. Hiába veze­tett mindkét találkozón 2-0-ra Mészöly Kálmán csapata, végül meg kellett elégednie a 2-2-es döntetlennel. így három össze­csapás után csak két ponttal rendelkezik a csapat, és való­színűleg lemondhat továbbju­tási terveiről. Egy rendkívül dühös, indula­tos és egy vidám, felszabadult szövetségi kapitány jelent meg a mérkőzés utáni sajtótájékoz­tatón. Mészöly Kálmán nehe­zen találta a szavakat, Roy Hodgson a svájciak angol mes­tere viszont „összeurópai” nyelven nyilatkozott. Teljesen érthető volt a két edző ilyetén megnyilvánulása, hiszen a második magyar gól után alig több mint negyedórát kellett volna „kihúznia” a hazai gárdának, hogy győzelemmel örvendeztethesse meg a Néps­tadion közönségét. — Nagyon közel voltunk egy olyan sikerhez, amely nagy lehetőséget jelentett volna a jö­vőt illetően. Második alkalom­mal vezettünk 2-0-ra, és akkor percek alatt semmivé vált az, amiért ez a rendes, lelkes társa­ság olyan sokat dolgozott. Nincs mit tenni, ezen az elkez­dett úton kell továbbmennünk. Annyit azért szeretnék megje­gyezni, hogy a svájciaknak nincs szükségük ilyen játékve­zetésre - mondta Mészöly. Szerda este valóban verhető­nek tűnt a világbajnokságon is remeklő svájci csapat, még az osztrák bíró hibái ellenére is, amivel gyakran a magyarokat sújtotta. A magyar csapatból a söprö- getőként nagyszerűen helytállt Lőrincz, fantasztikus góljáért Illés, valamint elöl Kiprich és Vincze dicsérhető. Petryé vi­szont az igazi kapus-sors. Hi­ába mentette meg csapatát többször is bravúrral a góltól, az egyenlítésnél bizony elnézte a labdát. A folytatásban Svéd­országot fogadja a magyar vá­logatott. Győzelem esetén még él a remény az EB-szereplést il­letően, hiszen Hodgson szerint, ha a magyarok ilyen teljesít­ményt nyújtanak a jövőben, még korántsem lefutott a cso­port sorrendje. A Tolna Megyei Triatlon Szö­vetség Szekszárdon rendezte a Cerbona Duatlon Versenyt. Az ország minden részéből össze­gyűlt sportolók futásban és ke­rékpározásban vetélkedtek. (A fiúk és a lányok azonos távon versengtek). Eredmények. Lányok. Újonc: (200 m futás, 500 m kerékpár, 100 m futás): 1. Vallus Andrea (Makó), 2. Páll (Bonyhád), 3. Buránszky (Paks). Gyermek. (2000, 8000, 1000): 1. Gergelics Dóra (Bonyhád), 2. Czéma (Győr), 3. Panyor (Makó). Serdülők (2000, 8000, 1000): 1. Krone- raff Ágnes (Vízmű SE), 2. Ger­gely, 3. Gergelics Judit (mind­kettő Bonyhád). Ifjúságiak. (3500, 15 0b0, 3500): 1. Varga Erika (Győr), 2. Panyor (Makó), 3. Turbék (Győr). Ju­nior „B” (7000,30 000, 3000): 1. Varga Katalin (Dombóvár). Fiúk. Újonc: 1. Jaksa Péter (Őcsény), 2. Páll (Bonyhád), 3. Ranga (Szekszárd). Gyermek: 1. Papp László (Győr). Serdü­lők: 1. Domcsics Károly, 2. Magyar (Győr), 3. Mészáros (Dynamic SE). Ifjúságiak: 1. Radics Péter (Győr), 2. Szabó János (Kreátor), 3. Keresztes (Dynamic SE). Junior „B”: 1. Szekeres Norbert (Hódmezővá­sárhely), 2. Mátécs (Tata), 3. Fülöp (Makó). Junior „A”: 1. Varga Szabolcs (Bid Tour), 2. Körösi (Dynamic SE). Felnőt­tek (7000, 30 000, 3000): 1. Varga Ferenc (Zalaegerszeg), 2. Fodor (Székesfehérvár). Se­nior: 1. Szabó Kovács János (SporTolna). Cerbona Duatlon

Next

/
Thumbnails
Contents