Tolnai Népújság, 1995. március (6. évfolyam, 52-76. szám)

1995-03-22 / 68. szám

HUSZONÖT ÉVE VÁROS DOMBÓVÁR (4. oldal.) 1995. MÁRCIUS 22. SZERDA ÁRA: 18,80 FORINT VI. ÉVFOLYAM, 68. SZÁM Minden évben haladt egy kicsit az építkezés, végül öt esztendő alatt készült el a létesítmény. („Izményi öltözőavató a Fradival” című írásunkat a 9. oldalon találják.) Fenntartás = kaszálás Gondo(lato)k a víz világnapján Húsipari, két bértárgyalás között. Jelenleg dolgoznak a Szekszárdi Húsipari Részvénytársaságnál, ahol a pénzügyi válság a többségi tulajdonosi jogokat gyakorló ÁVÜ és a Bartina Invest közreműködésével megoldódott. Meg kellett válniuk közel kétszáz dolgozó­tól. A felívelés lassú, amit a külső gazdasági körülmények sem könnyítenek meg, nemcsak a szekszárdi húsüzem, de általában a hús-, illetve az élelmiszeripar számára. Fel kellett ven­niük félmilliárd forint forgóalap-hitelt. Kevés és drága a vágóállat, pang a húspiac, vagyis, belföldön visszaesett a fizetőképes kereslet. (Folytatás a 3. oldalon.) fotó: ótósréka Testületi ülés Alsónánán Büdzsé van, alpolgármester nincs A költségvetést elfogadták, az alpolgármester személyéről vi­szont hétfői összejövetelükön sem tudtak dönteni az alsónánai képviselők. Pedig a két jelölt közül az egyik visszalépett... A víz érték. Ez most már az árán is tükröződik. De termé­szetesen nem ez, nem a vízdíj volt a fő téma azon a tanácsko­záson, amit a Hidrológiai Tár­saság helyi csoportja szervezett tegnap - a víz világnapja tiszte­letére -, a szekszárdi MTESZ székházban. A fő téma vizeink minősége, a védelmi berende­zések, műtárgyak állaga, és a szakterületen tevékenykedők helyzete volt. Nyitó előadásában Klingl Béla, a társaság megyei elnöke vázolta az eredményeket és gondokat. Szólt a krónikus pénzhiányról, arról, hogy a védvonalak (gátak) megerősíté­sére több helyen szükség volna, de az idén csupán a leggyön­gébb szakaszon, a Sió jobb partján (Keselyűs - Szekszárd térségében) kezdődhetnek meg a munkák. Komplex vízrende­zésről ma már nem beszélhe­tünk, a fenntartási tevékenység lassan a kaszálással lesz azo­nos. Olykor-olykor mederkot­rásokra is sor kerül, de lényege­sen kevesebbre, mint amennyi szükségeltetne. A cél szinte Hagyomány, hogy minden év­ben megrendezik az Öveges József Országos Fizikaver­senyt. Ennek megyei fordulóját tegnap rendezték meg Szek- szárdon. A Zrínyi utcai II. számú általános iskola vállalta ebben az évben a házigazda szerepét. Az Országos Közoktatási Szolgáltató Iroda kezdeménye­zésére meghirdetett szellemi erőpróbának a szervezési mun­kálatait megyénkben a Tolna megyei Pedagógiai Intézet vé­gezte. Mint azt az intézet mun­katársától megtudtuk minden évben az általános iskolákban kezdődik el a verseny, itt teszt­mindenütt a további romlás megállítása, és nem több. Kitért az elnök a lakossági vízhasználatra is. Tolna megye minden településén van már vezetékes ivóvíz, a csatorná­zottság viszont mindössze 28 százalékos. Ezen javítani kell, nehogy elszennyeződjenek a felszín alatti készletek. Végül arra hívta fel a fi­gyelmet Klingl Béla, hogy mi­után a megyei vízmű 19 üze­meltetőre esett szét, sok ön­kormányzat azt hiszi, hogy ezt a most hozzá került feladatot, balkézről is el lehet végezni. Könnyedén átsiklanak a szak­mai követelmények, előírások felett, és sok helyen a víz ára helyi politikai kérdéssé vált. Ezt követően még két elő­adás hangzott el a tegnapi ren­dezvényen. Huth József, a Szekszárd - Paksi Vízitársulat igazgatója a mezőgazdasági vízhasznosítás helyzetéről be­szélt, dr. Bényi Mária, az ÁNTSZ főorvosa pedig a víz­művek közegészségügyi prob­lémáit elemezte.- fa­lapokat töltenek ki a nyolcadik osztályos gyerekek. A megadott pontszámokat elérők jutnak be a megyei for­dulóba, melynek feladatait - a korábbi évekhez hasonlóan - Bordács János, a tamási II. számú általános iskola szakta­nára állította össze, és javítja ki. Összesen 18 iskola jelentkezett a versenyre. A megyei fordulóba 26 diák jutott be, ők oldották meg az előre összeállított feladatokat. Innen a két legjobb teljesít­ményt nyújtott fiatal vesz részt az országos döntőn, melyet a tervek szerint május végén ren­deznek meg. -e­Kollár László polgármester fel­lélegezhetett, a falu idei költ­ségvetése végre összeállt. — Én elejétől fogva igye­keztem azt képviselni, hogy le­gyen egy olyan költségveté­sünk, amelyik hitelfelvétel nél­kül is megáll a lábán. Ugyan­akkor tény az is, hogy - ugyan­A Tolna megyei roma kisebb­ségi önkormányzatok képvise­lői február végén új szervezetet alakítottak. A megyei szövetség megvá­lasztotta 13 fős választmányát is, melynek Balog József lett az ügyvezető elnöke. úgy mint az elmúlt esztendők­ben - reménykedünk a hátrá­nyos helyzetű településeknek járó támogatásban is. — Testületen belül a fó' üt­közőpont ezúttal is az iskola volt. A hétfó'i döntés azt jelenti, hogy létrejött valamiféle komp­romisszum? — Céljaink közé tartozik a roma kisebbségi önkormányza­tok információval való ellátása - adott tájékoztatást a tenniva­lókról Balog József, aki egyút­tal a szekszárdi roma kisebb­ségi önkormányzatnak is az el­nöke. — Ilyen módon megnő — Igen. Az iskola 120 ezer forint híján megkapta az a pénzt, ami a működéséhez kell. — Az ülés eló'tt ez az összeg még 300 ezer forint felett volt. — így van. A hivatalba ter­veztünk eredetileg egy komp­lett számítógépet, ennek a fede­zetét csoportosítottuk át az is­kola költségvetésébe. Felvetet­tem, hogy „húzzuk le” még va­lahonnan a maradék 120 ezret is. (Folytatás a 3. oldalon.) az esélye annak, hogy ezek az önkormányzatok megfelelően működjenek, s jól lássák el fel­adataikat. — Mi lenne - a pénzen kívül - nagyon fontos a roma önkor­mányzatok számára? (Folytatás a 3. oldalon.) Röviden A Vöröskereszt Szekszárd városi és városkörnyéki szerve­zete és a Mentőállomás szerve­zésében városi elsősegély- nyújtó versenyt rendeznek Szekszárdon, március 25-én, szombaton, reggel 9 órai kez­dettel a Gyermekek Házában. A kormány egy hónapon be­lül a Parlament elé terjeszti rati­fikálásra a magyar-szlovák alapszerződést. Ezt Horn Gyula közölte az Országgyűlés plená­ris ülésén. Külföldön egyértelműen po­zitívan fogadták a magyar­szlovák alapszerződés megkö­tését - hangzott el a külügyi szóvivői tájékoztatón. Pénteken látogatást tesz Bu­dapesten Andrej Kozirev orosz külügyminiszter, aki azért ke­resi fel Magyarországot, mert hazánk tölti be jelenleg az EBESZ soros elnöki tisztét. Tiranába utazott kedden a magyar honvédelmi miniszter. Keleti György albán kollégája, Safet Zhulali meghívásának tesz eleget, akivel a katonai kapcsolatokról tárgyal. Szolgáltatás Gazdaság az 5. oldalon, benne: üzleti ajánlatok, kamarai hírek. Olvasószolgálat a 7. olda­lon, benne: pályázati figyelő. Tévé- és rádióműsorok, apróhirdetések a 8. oldalon. Sportműsor és egyéb sport­hírek a 9. oldalon. Időjárásjelentés a 10. olda­lon. Benne: térképek, országos és megyei prognózis. Két Lotti számok és nyere­mények a 10. oldalon. Kalendárium és, közhasznú információk a 10. oldalon. Benne: névnapok története, napi igék, traffipax-mérések, a Duna és a Sió vízállása. • • Öveges fizikaverseny volt Szekszárdon Kisebbségi önkormányzatok Út az új szerveződések felé Harc a rizsért Bangladesben. Dhakai lakosok ezrei egy­mást tapossák a kormány egyik teherautójánál, amelyről a piaci árnál olcsóbb rizst árusítanak. A kormány azért kezdeményezte ezeket a mozgó boltokat, mert a szabad­piacon több mint 30 százalékkal emelkedtek az árak az utóbbi hónapokban. A Nap Hírei A Holt-Duna ágakról tanácskoznak Ma délután 17 órától a Tolnai Dunáért Alapítvány szervezé­sében a tolnai városházán ren­dezik meg azt a tanácskozást, amelyen a faddi, a tolnai és a bogyiszlói holtágak feltámasz­tásának lehetőségéről lesz szó. A térségi együttműködés szükségességét jelzi, hogy a megbeszélésen részt vesznek az érintett települések - Duna- szentgyörgy, Fadd, Tolna és Bogyiszló - önkormányzatai­nak képviselői is. Nyugdíjas fórum Szekszárdon A Szekszárdi Nyugdíjasok Te­rületi Érdekszövetsége fóru­mot tart a megyeszékhelyen, március 30-án, csütörtökön, délután 4 órai kezdettel a Vá- rosháza konferenciatermében. A rendezvény vendége lesz Kocsis Imre Antal, a város polgármestere és Németh Zsolt, a szociális és egészség- ügyi bizottság elnöke. Kérdé­seket a helyszínen, és előzete­sen írásban lehet feltenni majd a fórum vendégeinek. Rendkívüli ülés Tolnán Tolna város önkormányzatá­nak képviselő-testülete rend­kívüli ülést tart március 13-án, hétfőn, délután 3 órai kezdettel a Városháza I. emeleti 10. számú tanácskozójában. A na­pirenden szerepel Tolna vá­rosközpontjának részletes ren­dezési terve, a helyi építési előírásokról és engedélyekről szóló rendelek kiegészítése és az Alta-Ripa Kábeltévé Kft. ügyével kapcsolatos döntés. Egyelőre nem emel árat a Lada A HungaroLada 1995. április 15-ig változatlan áron kínálja gépkocsijait. A vezérképvise­let készletei lehetővé teszik ugyanis, hogy a leértékelésből és a vámpótlék bevezetéséből adódó többletköltségeket a cég ne hárítsa át a vásárlókra. Jugoszláv gázolajcsempész Tízezer liter gázolajat próbált Jugoszláviába csempészni hét­főn este egy jugoszláv állam­polgár. Krisán Attila ezredes, a határőrség szóvivője el­mondta, hogy H. S. J. 29 éves jugoszláv állampolgár köl­csönkért Ifa-típusú pótkocsis tehergépkocsival egy földúton, leoltott lámpákkal hétfőn 21.30 órakor egy kilométerre megközelítette az államhatárt, amikor a határőrök feltartóz­tatták. Három kiállítás Kőbányán A kőbányai vásárváros már­cius 28. és április 1. között há­rom nemzetközi szakkiállítás­nak ad otthont: megnyitja ka­puit az Agro+mashexpo agrár­kiállítás, a Mach-tech fém­megmunkálási és szerszámgé- pipapri szakkiállítás, valamint a Chemexpo vegyipari bemu­tató.

Next

/
Thumbnails
Contents