Tolnai Népújság, 1995. március (6. évfolyam, 52-76. szám)
1995-03-14 / 62. szám
6. oldal Erről Arról Utazóknak 1995. március 14., kedd Kis nemzetközi illemtan Kairóban ne mutassuk a cipőnk talpát A Der Standard című bécsi lap most, hogy Ausztria az Európai Unió tagja lett és nemzetközi kapcsolatrendszere ettől tovább szélesedik, illemkódex-félét állított össze osztrák üzletembereknek: hol mire vigyázzanak? Néhány olyan gyöngyszem a nem egyszer váratlan javaslatok tárházából, amiből mi, magyarok - és nem csak üzletemberek - is tanulhatunk: Egyiptomban sértésnek számít, ha tárgyalópartnerünk arcába fújjuk a füstöt és megmutatjuk neki a cipőtalpunkat. Brazíliában még az aláírt szerződésben se legyünk biztosak. Amíg nincs a kezünkben a pénz, minden megeshet. Bulgáriában fontos tisztviselők jóindulatát nyerhetjük meg viszonylag olcsó ajándékokkal. Kínában hasonló, de nem azonos a helyzet. Itt az urak szabódnak, de a várt engedélynek vagy hasonlóan fontos okmánynak jót tesz, ha a szabódást nem vesszük komolyan. Elefántcsontpartot, számos más afrikai államhoz hasonlóan olyan emberek népesítik be, akiket a fehér ember régen rendszeresen megalázott. Emiatt a hozzájuk vezető út a szertartásos udvariasság. Dániában a tárgyalások forgatókönyve évszázados hagyományok szerint alakul. Érdemes tanulmányozni e viking tradíciókat, beleértve az üzleti pohárköszöntők kifinomult rendszerét... Ecuadorban ne legyünk meglepve, ha az az úrvezető, aki belénk rohan, egyszerűen tovább áll. Minél súlyosabb az általa nekünk okozott kár, annál gyorsabban. Angliában gondosan ügyeljünk öltözetünk konzervatív eleganciájára. Ez nem meglepő. Az a tanács viszont igen, hogy a ködös Albionban az üzleti találkozókról (is) késni illik, a pontosság udvariatlanságnak számít. Hongkongban rossz néven veszik, ha tolmácsunk Kína északi részéből származású. A brit koronagyarmat lakosai ugyanis a déli, kantoni nyelvjárást beszélik és az észak-kínai dialektusból nem sokkal többet értenek, mint a messziről jött vendég. Indonéziában olyan mérvű a cím- és rangkórság, hogy „honfitársaink valósággal otthon érezhetik magukat” írja nem titkolt öniróniával az osztrák lap. Kenyában és Kolumbiában a kereskedő ne sétálgasson. Nemcsak azért, mert nem igazán biztonságos, de azért is, mert partnerei ezt nem tartják üzletemberhez méltó tevékenységnek. Dél-Koreában a busás borravaló elegáns vendéglőben annyit is jelenthet, hogy a zenekar kissé váratlanul európai népdalokat kezd játszani. Malajziában és számos más muzulmán országban az üzletemberek sem esznek disznóhúst és értékelik, ha európai partnereik is mellőzik ezt a tisztátalan állatot. Az összeállítás egyik csemegéje az a tanács is, hogy malájnak fehérneműt (!) ajándékozni nagy sértés. Marokkóban ne flörtöljünk az üzletemberek hölgyeivel, mert a megállapodás könnyen meghiúsulhat. Lengyelhonban ne mondjunk viccet a pápáról. Portugáliában ne vegyünk komolyan minden meghívást, mert könnyen csodálkozó arcokat vagy üres házat találhatunk. Oroszországban ne feledjük: az nem baj, ha mi nem tartunk lépést partnereink vodkafogyasztásával, de az igen, ha fanyalgással, vagy bármilyen más módon akadályozzuk őket az ivásban. Spanyolországban, de másutt is, ajánlatos vigyázni a történelmi utalásokra. Bár Hispánia felett valóban fénylett valaha a Habsburgok jogara, Madridban elkedvetlenednek, ha valaki kedvesen megjegyzi: „Valamikor közös birodalomhoz tartoztunk”. Ez akkor is fájhat nekik, ha magyartól, nem pedig osztráktól hallják. Szekszárdi Mikulás Űj-Zélandon A szeretet legyőzi a távolságot A világ túlsó felén, a tőlünk huszonnégyezer kilométerre fekvő Csendes óceáni szigeten, Új-Zélandon járt egy szekszárdi mezőgazdász, Kaposi István. A hosszú út célja nem szakmai érdeklődés volt, jól lehet a három hónapi ott tartózkodás alatt még zöldbab termesztéssel is megpróbálkozott a nyugdíjas agrármérnök. Ennél fontosabb ok késztette utazásra, lányát és annak családját, unokáit ment meglátogatni a szigetország fővárosába, Wellingtonba. A negyven órás repülőút után az esős, hideg novemberből ragyogó napsütésbe, zöldellő tavaszba érkezett Kaposi István. Kevés a nagyszülő A tranzit váróban az unokákon, a tíz éves Bálinton és a nyolc éves Lillin kívül egy tucat gyerek várta ugrálva, kiabálva, „Isten hozott Pisti Papi!”. Otthon, a ház ajtaján ugyancsak üdvözlő felirat. — Nagyszülőkben van a legnagyobb hiány Új-Zélaridon, - konstatálta a tényt Kaposi nagypapa. Ezért nem is ellenkezett, amikor pár héttel később a wellingtoni magyar közösség - kétszáznegyven családról van szó, - egyik tagja arra kérte, lenne idén ő a Mikulás. így adódott, hogy 1994. december 6-án szekszárdi Télapó szórakoztatta óriási sikert aratva a magyar szóra vágyó új-zélandi csemetéket. Készült a hosszú útra Kaposi István, még rétest sütni is megtanult előtte. Erre ugyan nem került sor, de a harmadik napon már körömpörköltet főzött, aztán kocsonyát. Vitte a hazai ízekre vágyó magyar családoknak ajándékba. Mert itt a kisebbségben élő magyarok összetartanak. — Huszonnégy családnál voltam vendégségben a három hónap alatt, többhöz voltam hivatalos, de ennyire futotta az időmből. Nagyon kedvesek voltak, magának csodálatos családja van, mondták. Boldog voltam, mert úgy éreztem, a gyerekeim által árad felém ennyi szeretet. Nyári karácsony Karácsony első napján a Bártfai család Kaposi nagyapával együtt a wellingtoni magyar konzul. Szentirmai Pál vendége volt. Az ünnepi asztalnál az európaiakon kívül indiai, maláj vendégek ültek. A nyolc fogásos menüsorból nem hiányzott a hagyományos angolszász karácsonyi étel, a gesztenyével töltött pulyka sem. Hogy milyen egy „nyári karácsony”, harminc fokos melegben? Nos Kaposi úr szerint épp olyan bensőségesen megható, mint itthon, a hidegben. Ahány nemzetiség Welliongtonban, az mind műsort adott és fellépett a főváros nemzeti parkjában lévő színpadon. A magyar gyerekek betlehemi játékot mutattak be. A különbség csak any- nyi, hogy Új-Zélandon a szent esti karácsonyfa gyertyagyújtást kerti parti követte, mondja Kaposi úr. Az ott élő magyarok igyekeznek megőrizni a hazai szokásokat, óév búcsúztatásként, december 31-én Bártfai Mártiék rendeztek nagy szilveszteri bulit, sok vendéggel. Négy évszak egy szigeten Az új esztendő kirándulással kezdődött. A három hónap alatt a fővároson kívül a sziget jóformán minden természeti szépségét sikerült megtekintenie Kaposi Istvánnak. Az iskolai szünetet kihasználva lá- nyáék tíz napos körútra vitték, 3600 kilométert autóztak. Jártak láma-farmon, „kiwi-országban” és új-zélandi szőlőültetvényen, ahol a vulkanikus talaj miatt nem süllyesztett, hanem felszíni pincék vannak és a tölgyfa hordókat úgy importálják. — Meglepően jó boraik vannak, nagyrészt a nálunk is ismert fajtákat termesztik, Chardonayt, Cabemet, Pinot Noirt, talán négy szőlőfajta nevét nem hallottam eddig -, mondja a Szekszárdon nagy bortermelő hírében álló Kaposi István. Jártak Taupo-ban, ahol a világ egyik legnagyobb vulkánkitörése volt, megnézték a lávával borított, eltemetett falut, Te Wai- roa-t, az Új-zélandi Pompei-t. Megcsodálták Wai-O-Tapu-ban a minden nap percnyi pontossággal ugyanakkor kitörő Lady Knox gejzírt, Mangu-ban, a „Tüzes serpenyő tavánál”, a vulkanikus, 100 fok feletti vízhőmérsékletű tó vizében főtt kukoricát ettek. Voltak a Pokol Kráterénél, a Béka Paradicsomban, a füstölgő kénbarlangban, az „Ördög tintatartójánál”. — Fantasztikus színeket láttunk, vörös, sárga, kék, zöld volt a tó színe, egy festőMagyar Télapó, helybeli krampusz művész palettáján nincs ennyi fajta színárnyalat - halljuk. Mont Manganni-nál, a Csendes-óceán partjánál, januárban 24 fokos vízben „szédületeset fürödtek”, majd egy szál fürdőnadrágban szánkóztak a 2796 méter magas Mount Ruapehu-n. — Volt El-Dorádó, húsom, négy évszak egy szigeten belül, tavasz, nyár, ősz, tél, képzelheti - mutatja a csodálatos helyszíneken készült több száz színes fényképet Kaposi István. )tA legek” A „leg”-ekről szólván: a legszuperebbek az unokák voltak, a legszebb a Roto- ura-kömyéki vulkanikus táj. A legmélyebb benyomást az új-zélandi emberek egymáshoz való viszonyulása, toleranciája, hallatlan kedvessége tette a szekszárdi vendégre. — Sétáltam egyedül a wellingtoni főutcán és akárcsak otthon, rám köszöntek, oda jöttek hozzám ismeretlen emberek. Sajnos nem beszélek angolul, mondtam, de azért kezet ráztak, és kedvesen elköszöntek. A véletlen hozta, de éppen a 63. születésnapján, november 13-án utazott Kaposi István a távoli földrészre, ott köszöntötték a gyerekei, unokái. Az emlékül haza hozott üdvözlő kártyán felirat. „Drága Édesapa!.„mindig oly sok minden nyugodott a te válladon. Köszönjük, Márti.” Lányának sorai alatt az unokák ákom-bákom betűi: Nagyon vártalak már!: Bálint. Jó időt: Lilla. — Életem álma teljesült ezzel az utazással. Azt a 89 napot, amit Új-Zélandon vendégként töltöttem, mindenkinek tiszta szívemből kívánom, de a 90. napot, amikor elbúcsúztam, azt senkinek, mert az szörnyű volt. Amikor a vejem, dr. Bártfai Gusztáv állást kapott a wellingtoni egyetemen és a gyerekek elutaztak Budapestről, nehezen törődtem bele a döntésükbe. De most, hogy velük tölthettem három hónapot, láttam, hogyan élnek, milyen szépen nevelik az unokáimat, rájöttem, igazuk volt. A szeretet a világ másik végén is él, legyőzi a távolságot, az óceánokat. F. Kováts Éva Kaposiék az őslakó maorik ruhájában Velence. Egy szép felvétel a Szent Márk térhez közeli bazársorról, ahol évről évre sokezer magyar turista is megfordul. Érdemes felfedezni Tolna megyét is! „Csak” a bőség zavarával kell megküzdenie annak, aki úgy dönt, hogy a Tolna Tourist Kft. szolgáltatásait veszi igénybe. Az utazási iroda (7100 Szekszárd, Széchenyi utca 38. telefon: 74/312-144, telex: 14-222, telefax: 74/315-252) elsősorban Tolna megye látnivalóit, kulturális- és sportrendezvényeit - ezzel együtt szálláslehetőségeit - kínálja a pihenni vágyóknak. Az iroda a megye számos pontján rendelkezik jól felszerelt kempinggel, családias környezetet biztosító apartmanokkal, romantikus vadászházakkal, illetve az előbbiekhez hasonló kényelmet biztosító nyaralóházakkal. A vizek szerelmesei számára a közvetlenül a Duna partján található Kék Duna Kemping nyújt ideális helyszínt és elfoglaltságot: nemcsak a fürdési lehetőség, hanem a még érintetlen növény- és állatvilág megismerése tekintetében is. Hasonlóan egyedülálló kalandot kínál a Gemenci erdő, melynek felfedezése ugyancsak a Tolna Tourist jóvoltából lehetséges. A szervezett látogatás keretében kisvasút szállítja az utasokat azon az erdőn keresztül, mely - nagyrészt természetvédelmi terület lévén- gyakorlatilag megközelíthetetlen az egyéni turista számára. A fürdőzés kedvelői számára a Dombóvár melletti Gunaras, illetve Dombori kempingje lehet az ideális úticél. Az utóbbi, vízisportok űzésére is alkalmas fürdőhely egyébként - lévén a Holt-Duna mellett - a megye egyik jelentős horgászparadicsoma is egyúttal. S ha már szó esett Gunarasról, ahol a hévíz nőgyógyászati és reumatológiai betegségek kezelésére alkalmas, akkor feltétlenül említést érdemel Tamási is: az itt található gyógyvíz elsősorban a fájós mozgász- szervekre gyakorol jótékony hatást. Mindent összegezve: ha elérhető áron és színvonalas szolgáltatás keretében kíván az utas gondtalan időtöltés részese lenni, akkor nem biztos, hogy messzire kell menni: Tolna megyében is találhatunk olyan látnivalókat, kikapcsolódást biztosító elfoglaltságokat, melyek egész életre szóló élményt nyújtanak a bátor felfedezőknek. A Tolna Tourist Kft. ezzel az üzleti filozófiával és választékkal mutatkozik be az Utazás '95 elnevezésű rendezvényen. (x)
