Tolnai Népújság, 1995. március (6. évfolyam, 52-76. szám)

1995-03-14 / 62. szám

6. oldal Erről Arról Utazóknak 1995. március 14., kedd Kis nemzetközi illemtan Kairóban ne mutassuk a cipőnk talpát A Der Standard című bécsi lap most, hogy Ausztria az Eu­rópai Unió tagja lett és nemzetközi kapcsolatrendszere ettől tovább szélesedik, illemkódex-félét állított össze osztrák üz­letembereknek: hol mire vigyázzanak? Néhány olyan gyöngyszem a nem egyszer váratlan javaslatok tárházából, amiből mi, magyarok - és nem csak üzletemberek - is ta­nulhatunk: Egyiptomban sértésnek számít, ha tárgyalópartnerünk arcába fújjuk a füstöt és megmutatjuk neki a cipőtal­punkat. Brazíliában még az alá­írt szerződésben se legyünk biztosak. Amíg nincs a ke­zünkben a pénz, minden meg­eshet. Bulgáriában fontos tisztviselők jóindulatát nyer­hetjük meg viszonylag olcsó ajándékokkal. Kínában hasonló, de nem azonos a helyzet. Itt az urak szabódnak, de a várt en­gedélynek vagy hasonlóan fontos okmánynak jót tesz, ha a szabódást nem vesszük ko­molyan. Elefántcsontpartot, számos más afrikai államhoz hasonlóan olyan emberek né­pesítik be, akiket a fehér em­ber régen rendszeresen meg­alázott. Emiatt a hozzájuk ve­zető út a szertartásos udvari­asság. Dániában a tárgyalások forgatókönyve évszázados hagyományok szerint alakul. Érdemes tanulmányozni e vi­king tradíciókat, beleértve az üzleti pohárköszöntők kifi­nomult rendszerét... Ecuadorban ne legyünk meglepve, ha az az úrvezető, aki belénk rohan, egyszerűen tovább áll. Minél súlyosabb az általa nekünk okozott kár, annál gyorsabban. Angliában gondosan ügyeljünk öltözetünk konzer­vatív eleganciájára. Ez nem meglepő. Az a tanács viszont igen, hogy a ködös Albionban az üzleti találkozókról (is) késni illik, a pontosság udva­riatlanságnak számít. Hongkongban rossz néven veszik, ha tolmácsunk Kína északi részéből szárma­zású. A brit koronagyarmat lakosai ugyanis a déli, kantoni nyelvjárást beszélik és az észak-kínai dialektusból nem sokkal többet értenek, mint a messziről jött vendég. Indonéziában olyan mérvű a cím- és rangkórság, hogy „honfitársaink valóság­gal otthon érezhetik magukat” írja nem titkolt öniróniával az osztrák lap. Kenyában és Kolum­biában a kereskedő ne sé­tálgasson. Nemcsak azért, mert nem igazán biztonságos, de azért is, mert partnerei ezt nem tartják üzletemberhez méltó tevékenységnek. Dél-Koreában a busás borravaló elegáns vendéglő­ben annyit is jelenthet, hogy a zenekar kissé váratlanul eu­rópai népdalokat kezd ját­szani. Malajziában és számos más muzulmán országban az üzletemberek sem esznek disznóhúst és értékelik, ha eu­rópai partnereik is mellőzik ezt a tisztátalan állatot. Az összeállítás egyik csemegéje az a tanács is, hogy malájnak fehérneműt (!) ajándékozni nagy sértés. Marokkóban ne flörtöl­jünk az üzletemberek hölgye­ivel, mert a megállapodás könnyen meghiúsulhat. Lengyelhonban ne mondjunk viccet a pápáról. Portugáliában ne ve­gyünk komolyan minden meghívást, mert könnyen csodálkozó arcokat vagy üres házat találhatunk. Oroszországban ne feledjük: az nem baj, ha mi nem tartunk lépést partnere­ink vodkafogyasztásával, de az igen, ha fanyalgással, vagy bármilyen más módon akadá­lyozzuk őket az ivásban. Spanyolországban, de másutt is, ajánlatos vigyázni a történelmi utalásokra. Bár Hispánia felett valóban fény­lett valaha a Habsburgok jo­gara, Madridban elkedvetle­nednek, ha valaki kedvesen megjegyzi: „Valamikor közös birodalomhoz tartoztunk”. Ez akkor is fájhat nekik, ha ma­gyartól, nem pedig osztráktól hallják. Szekszárdi Mikulás Űj-Zélandon A szeretet legyőzi a távolságot A világ túlsó felén, a tőlünk huszonnégyezer kilométerre fekvő Csendes óceáni szige­ten, Új-Zélandon járt egy szekszárdi mezőgazdász, Kaposi István. A hosszú út célja nem szakmai érdeklődés volt, jól lehet a három hónapi ott tartózkodás alatt még zöldbab termesztéssel is megpróbálkozott a nyugdíjas agrármérnök. Ennél fonto­sabb ok késztette utazásra, lányát és annak családját, unokáit ment meglátogatni a szigetország fővárosába, Wellingtonba. A negyven órás repülőút után az esős, hideg novemberből ragyogó napsütésbe, zöldellő tavaszba érkezett Kaposi István. Kevés a nagyszülő A tranzit váróban az unokákon, a tíz éves Bálinton és a nyolc éves Lillin kívül egy tucat gyerek várta ugrálva, kiabálva, „Isten hozott Pisti Papi!”. Otthon, a ház ajtaján ugyancsak üdvözlő felirat. — Nagyszülőkben van a legnagyobb hiány Új-Zélaridon, - konstatálta a tényt Kaposi nagypapa. Ezért nem is ellenkezett, amikor pár héttel később a wellingtoni ma­gyar közösség - kétszáznegyven családról van szó, - egyik tagja arra kérte, lenne idén ő a Mikulás. így adódott, hogy 1994. de­cember 6-án szekszárdi Télapó szórakoz­tatta óriási sikert aratva a magyar szóra vá­gyó új-zélandi csemetéket. Készült a hosszú útra Kaposi István, még rétest sütni is megtanult előtte. Erre ugyan nem került sor, de a harmadik napon már körömpörköltet főzött, aztán kocsonyát. Vitte a hazai ízekre vágyó magyar csalá­doknak ajándékba. Mert itt a kisebbségben élő magyarok összetartanak. — Huszonnégy családnál voltam ven­dégségben a három hónap alatt, többhöz voltam hivatalos, de ennyire futotta az időmből. Nagyon kedvesek voltak, magá­nak csodálatos családja van, mondták. Bol­dog voltam, mert úgy éreztem, a gyerekeim által árad felém ennyi szeretet. Nyári karácsony Karácsony első napján a Bártfai család Kaposi nagyapával együtt a wellingtoni magyar konzul. Szentirmai Pál vendége volt. Az ünnepi asztalnál az európaiakon kívül indiai, maláj vendégek ültek. A nyolc fogásos menüsorból nem hiányzott a ha­gyományos angolszász karácsonyi étel, a gesztenyével töltött pulyka sem. Hogy milyen egy „nyári karácsony”, harminc fokos melegben? Nos Kaposi úr szerint épp olyan bensőségesen megható, mint itthon, a hidegben. Ahány nemzetiség Welliongtonban, az mind műsort adott és fellépett a főváros nemzeti parkjában lévő színpadon. A magyar gyerekek betlehemi játékot mutattak be. A különbség csak any- nyi, hogy Új-Zélandon a szent esti kará­csonyfa gyertyagyújtást kerti parti követte, mondja Kaposi úr. Az ott élő magyarok igyekeznek meg­őrizni a hazai szokásokat, óév búcsúztatás­ként, december 31-én Bártfai Mártiék ren­deztek nagy szilveszteri bulit, sok vendég­gel. Négy évszak egy szigeten Az új esztendő kirándulással kezdődött. A három hónap alatt a fővároson kívül a sziget jóformán minden természeti szépsé­gét sikerült megtekintenie Kaposi István­nak. Az iskolai szünetet kihasználva lá- nyáék tíz napos körútra vitték, 3600 kilo­métert autóztak. Jártak láma-farmon, „kiwi-országban” és új-zélandi szőlőültet­vényen, ahol a vulkanikus talaj miatt nem süllyesztett, hanem felszíni pincék vannak és a tölgyfa hordókat úgy importálják. — Meglepően jó boraik vannak, nagy­részt a nálunk is ismert fajtákat termesztik, Chardonayt, Cabemet, Pinot Noirt, talán négy szőlőfajta nevét nem hallottam eddig -, mondja a Szekszárdon nagy bortermelő hírében álló Kaposi István. Jártak Taupo-ban, ahol a világ egyik legnagyobb vulkánkitörése volt, megnézték a lávával borított, eltemetett falut, Te Wai- roa-t, az Új-zélandi Pompei-t. Megcsodál­ták Wai-O-Tapu-ban a minden nap percnyi pontossággal ugyanakkor kitörő Lady Knox gejzírt, Mangu-ban, a „Tüzes serpe­nyő tavánál”, a vulkanikus, 100 fok feletti vízhőmérsékletű tó vizében főtt kukoricát ettek. Voltak a Pokol Kráterénél, a Béka Paradicsomban, a füstölgő kénbarlangban, az „Ördög tintatartójánál”. — Fantasztikus színeket láttunk, vörös, sárga, kék, zöld volt a tó színe, egy festő­Magyar Télapó, helybeli krampusz művész palettáján nincs ennyi fajta színár­nyalat - halljuk. Mont Manganni-nál, a Csendes-óceán partjánál, januárban 24 fokos vízben „szé­dületeset fürödtek”, majd egy szál fürdő­nadrágban szánkóztak a 2796 méter magas Mount Ruapehu-n. — Volt El-Dorádó, húsom, négy évszak egy szigeten belül, tavasz, nyár, ősz, tél, képzelheti - mutatja a csodálatos helyszí­neken készült több száz színes fényképet Kaposi István. )tA legek” A „leg”-ekről szólván: a legszuperebbek az unokák voltak, a legszebb a Roto- ura-kömyéki vulkanikus táj. A legmélyebb benyomást az új-zélandi emberek egymás­hoz való viszonyulása, toleranciája, hallat­lan kedvessége tette a szekszárdi vendégre. — Sétáltam egyedül a wellingtoni főut­cán és akárcsak otthon, rám köszöntek, oda jöttek hozzám ismeretlen emberek. Sajnos nem beszélek angolul, mondtam, de azért kezet ráztak, és kedvesen elköszöntek. A véletlen hozta, de éppen a 63. szüle­tésnapján, november 13-án utazott Kaposi István a távoli földrészre, ott köszöntötték a gyerekei, unokái. Az emlékül haza hozott üdvözlő kártyán felirat. „Drága Édes­apa!.„mindig oly sok minden nyugodott a te válladon. Köszönjük, Márti.” Lányának sorai alatt az unokák ákom-bákom betűi: Nagyon vártalak már!: Bálint. Jó időt: Lilla. — Életem álma teljesült ezzel az uta­zással. Azt a 89 napot, amit Új-Zélandon vendégként töltöttem, mindenkinek tiszta szívemből kívánom, de a 90. napot, amikor elbúcsúztam, azt senkinek, mert az szörnyű volt. Amikor a vejem, dr. Bártfai Gusztáv állást kapott a wellingtoni egyetemen és a gyerekek elutaztak Budapestről, nehezen törődtem bele a döntésükbe. De most, hogy velük tölthettem három hónapot, láttam, hogyan élnek, milyen szépen nevelik az unokáimat, rájöttem, igazuk volt. A szere­tet a világ másik végén is él, legyőzi a tá­volságot, az óceánokat. F. Kováts Éva Kaposiék az őslakó maorik ruhájában Velence. Egy szép felvétel a Szent Márk térhez közeli bazársorról, ahol évről évre sokezer magyar turista is megfordul. Érdemes felfedezni Tolna megyét is! „Csak” a bőség zavarával kell megküzdenie an­nak, aki úgy dönt, hogy a Tolna Tourist Kft. szolgáltatásait veszi igénybe. Az utazási iroda (7100 Szekszárd, Széchenyi utca 38. telefon: 74/312-144, telex: 14-222, telefax: 74/315-252) elsősorban Tolna megye látnivalóit, kulturális- és sportrendezvényeit - ezzel együtt szálláslehető­ségeit - kínálja a pihenni vágyóknak. Az iroda a megye számos pontján rendelkezik jól felszerelt kempinggel, családias környezetet biztosító apartmanokkal, romantikus vadászhá­zakkal, illetve az előbbiekhez hasonló kényelmet biztosító nyaralóházakkal. A vizek szerelmesei számára a közvetlenül a Duna partján található Kék Duna Kemping nyújt ideális helyszínt és el­foglaltságot: nemcsak a fürdési lehetőség, hanem a még érintetlen növény- és állatvilág megisme­rése tekintetében is. Hasonlóan egyedülálló ka­landot kínál a Gemenci erdő, melynek felfede­zése ugyancsak a Tolna Tourist jóvoltából lehet­séges. A szervezett látogatás keretében kisvasút szállítja az utasokat azon az erdőn keresztül, mely - nagyrészt természetvédelmi terület lévén- gyakorlatilag megközelíthetetlen az egyéni tu­rista számára. A fürdőzés kedvelői számára a Dombóvár mel­letti Gunaras, illetve Dombori kempingje lehet az ideális úticél. Az utóbbi, vízisportok űzésére is alkalmas fürdőhely egyébként - lévén a Holt-Duna mellett - a megye egyik jelentős hor­gászparadicsoma is egyúttal. S ha már szó esett Gunarasról, ahol a hévíz nőgyógyászati és reu­matológiai betegségek kezelésére alkalmas, ak­kor feltétlenül említést érdemel Tamási is: az itt található gyógyvíz elsősorban a fájós mozgász- szervekre gyakorol jótékony hatást. Mindent összegezve: ha elérhető áron és szín­vonalas szolgáltatás keretében kíván az utas gondtalan időtöltés részese lenni, akkor nem biz­tos, hogy messzire kell menni: Tolna megyében is találhatunk olyan látnivalókat, kikapcsolódást biztosító elfoglaltságokat, melyek egész életre szóló élményt nyújtanak a bátor felfedezőknek. A Tolna Tourist Kft. ezzel az üzleti filozófiával és választékkal mutatkozik be az Utazás '95 elne­vezésű rendezvényen. (x)

Next

/
Thumbnails
Contents