Tolnai Népújság, 1995. március (6. évfolyam, 52-76. szám)

1995-03-14 / 62. szám

1995. március 14., kedd Megyei Körkép 3. oldal Nemzeti ünnepünk Kölesden Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tisztele­tére március 15-én ünnep­séget tartanak Kölesden. Délelőtt 10 órakor a Kos­suth szobornál Sződi Imre, a választókerület országgyű­lési képviselője tart ünnepi beszédet. A borjádi méhesnél a ha­gyományoktól eltérően csu­pán koszorúzásra lesz lehe­tőség. Hőgyészen Az ünnepség már március 14-én megkezdődik a hő- gyészi Hunyadi János Álta­lános Iskola és Zeneiskolá­ban azzal, hogy az ötödik óra után megkoszorúzzák az iskolában lévő Petőfi Sán- dor-szobrot. Az ünnepség a művelődési házban folyta­tódik, ahol a 4. osztályosok egy jelenetet adnak elő. A községi ünnepségre március 15-én kerül sor, amikor 17.45-kor a művelő­dési háztól indul a fáklyás felvonulás. A fáklyás menet egy 1848-as honvéd tisztnek a temetőben lévő sírjához - az iskolások gondozzák - vezet. Az ünnepi megemlé­kezés keretein belül emlék­műsorra és koszorúzásra ke­rül sor. Simontornyán Március 15-én 17 órakor községi ünnepélyt tartanak a simontornyai művelődési házban, majd fáklyás felvo­nulás indul a Petőfi-szobor­hoz. Műsort adnak az iskola tanulói és volt diákjai. A műsor gerincét a művelő­dési ház színjátszó csoport­jának irodalmi összeállítása adja. Rendező: Szabó Eszter tanár. Az ünnepi megemléke­zésre nagy összefogással készültek, hiszen Doffkai Frigyes zeneiskolai tanár növendéke mellett a felnőtt kórus, Dolovainé Gyarmati Erzsébet vezetésével, a mű­velődési ház népi tánccso­portja pedig Tóth Tibor irá­nyításával szerepel. Szabadiné Lukács Mária és Enesei József tanárok a díszletkészítésben nyújtot­tak segítséget. A rendezők arra kérik az ünneplőket, hogy vigyenek gyertyát. Haza vagy haladas (Folytatás az 1. oldalról.) diktatúra és a világforradalom jegyében fogantak, akkor a „ha­ladás” volt előtérben, és emel­lett elhanyagolható volt a ma­gyar nép szabadságküzdelme. Nem volt véletlen a korábbi rendszer összemosó politikája. Bizonyára sokan emlékeznek a „három tavaszra”, amelyben egy kalap alatt ünnepeltük már­cius 15-ét, 21-ét és április 4-ét. így utólag tisztán látszik, hogy ezeket a mozgalmakat törté­nelmietlen volt egymásra csúsztatni, kilógott a nagy „po­litikai lóláb”, amely kommm nista forradalmi ívet próbált sugalmazni. Némi blöffel Petőfi verssora­ira „„Világszabadság!” S ezt elharsogják,/Elharsogják kelet­től nyugatig.. ” azt is rá lehet fogni: megálmodta a proletár internacionalizmust és a prole­tár-forradalom világméretű győzelmét, holott ez teljes kép­telenség. Az előző kormány alatt a „hazára” került hangsúlyt, ami­kor a „nemzeti szín” fontossága volt a meghatározó, s a követe­lések közül mondjuk az unió Erdéllyel, az önálló hadsereg, a függetlenség emlegetése került előtérbe... — A tanárnak milyen sze­repe van a kurzusváltások kö­zepette a téma közvetítésében ? — Azt gondolom, hogy a mindenkori hatalomtól, és tan­tervektől elvonatkoztatva na­gyon sok függ a tanár szemé­lyiségétől, ugyanis ő az, akitől az információt kapja a tanuló. — Március 15-étől a hata­lom mindig tartani szokott. . . — Igen, ilyenkor a hatalom fél mindig. Az ünnep alkalmas mindkét - előbb említett - do­log kifejezésére, sőt annak, amit tegnap kifejezett, annak az ellenkezőjére is. Hogy ma mit kezd vele a hatalom! nem tu­dom. Mindenesetre akkor vált igazán érdekessé, amikor 1989-ben kettős március 15-ét csináltunk. Ekkor vált egyér­telművé, kik azok, akik a régit akarták konzerválni, és akik - pártokhoz való tartozástól füg­getlenül - valami újat akartak. Megjegyzem persze, hogy ille­gális ünneplést korábban is tar­tott az ellenzék, de inkább csak a nagyobb városokban. Egyéb­ként 1990 óta a dolog megint kezd ellaposodni. — Azt gondolom, az embe­rek még sokáig sokféleképpen gondolkodnak majd erről az ünnepről. Ez baj? — Nem, én ezt teljesen normális dolognak tartom, ta­lán, azért is, mert éppen szak­mámnál fogva, nagyobb a rálá­tásom. Nyilván én is tartozom valahová, én ezt nem is titko­lom, hogy a konzervatív, nép­nemzeti irányt választottam. — A forradalom óhatatlanul felidéz egy fogalmat: ha azt mondom hazafiság ? — Akkor az jut eszembe, hogy úgy szeretem a magyar­ságot ahogy van. Ez egy jó érte­lemben vett nacionalizmus, ami nem jelenthet másokra telepe- dést, de enged büszkének lenni az eredményeinkre, a tudósa­inkra, művészeinkre, sportoló­inkra és még sok mindenkire. Természetesen jelenti az elkö­vetett hibák elismerését is. Hadd tegyem hozzá: amikor én magyar hazafíságról beszélek ­48 kapcsán - , akkor gondolok egy lengyel Bemre, egy szerb Damjanich-ra egy horvát Kné­zich Károlyra, egy örmény Kiss Ernőre, hadd ne soroljam ... — Mi az üzenete március 15-ének? — Példamutatás volt ez Eu­rópa számára, hiszen csak mi csináltuk végig a forradalmat. Ez példa lehet ma is a felnö­vekvő nemzedékek számára. — Mennyire az? — Nem a gyerekek hibájá­ból nem az. Sikerült leszoktatni az embereket a hazafíságról és elvenni a gyerekek kedvét az ünnepléstől. Nem is volt olyan rég, amikor március 15-én dél­előtt a munkásőrség díszmene­tet gyakorolt Bonyhádon... —; Mit remél a jövőtől? — A depressziós időszak nem kedvez a magasztos esz­méknek. Nagyon sok szem­pontból mélyponton vagyunk. Mint tanár - és mint magánem­ber - nem mondhatok mást, mint hogy értékeket kell a gye­rekeknek megmutatni, amivel azonosulni tudnak. Van a do­lognak technikai oldala is. Nem tartom például jó gyakorlatnak, hogy az iskolákban az ünnep előtti napon, (vagy akár napok­kal előbb, ha úgy adja ki a nap­tár) reggel fél nyolctól nyolcig tartják a megemlékezéseket. Meg kell adni az ünneplés mód­ját, és közös dolgunk, hogy a legjobb megoldást megtaláljuk. Azt semmiképp nem javasol­nám, hogy kötelezővé tegyük az ünneplést, hiszen akkor ün­nepiünk igazán, amikor azt be­lülről érezzük. Hangyái János Fiatalság és forradalom Történelmi tanulmányainkból tudjuk, az 1848-as forradalom lelke és mozgatói a Márciusi Ifjak voltak. Tudjuk azt is, a fel­kelések, elégedetlenségi mozgalmak, függetlenségi törekvések „motorjai” általában a 18-25 éves korosztály tagjai. Mi az oka, hogy éppen ne­kik, a mindenkori tizen-hu- szonéveseknek jut a forradal­már szerepe? Álljon itt erről két vélemény. Herczeg József, Paks város polgármestere: — Ennek a korosztálynak nincsenek még olyan kötöttsé­gei, mint például a család, a gyerekek, csak saját magukért felelősek, s ez sokszor akár a meggondolatlanságig képes el­vinni őket. Lényeges azonban, hogy mindig jót akarnak, a kö­zösségért, a haladásért. Ám azt is megfigyelhetjük, hogy a for­radalmak, felkelések után a kormányok tagjai már a higgad­tabb, megfontoltabb, negyve­nes, ötvenes korosztályból ke­rülnek ki. A fiatalok bátorsága, lendülete azonban nagyon fon­tos a célok elérésében, s ezt tá­mogatni kell. A két korosztály kiegészíti egymást, hiba tehát, ha szembefordulnak egymás­sal. Nem szabad a fiatalok bá­torságát, újító szándékát lebe­csülni, de az idősebbek meg­fontolt higgadtságát sem sza­bad „maradiságnak, betokoso- dásnak” bélyegezni. Dr. Rosner Gyula, a paksi múzeum igazgatója: — A tizen-huszonévesek korosztálya már felnőtt, érett ésszel képes és tud egy közös­ség érdekében tenni, ám még képtelen végiggondolni, ez mi­lyen áldozatokkal járhat. Átél­tem ezt jómagam is, az 1956-os októberi forradalom idején, s ez olyasmi lehetett, mint annak idején március 15-e. Elmondha­tatlan, felemelő, pezsdítően boldog érzés volt. Eszünkbe sem jutott, hogy akár meg is halhatunk. De alkalmam volt látni a helyzetet más aspektus­ból is, amikor a fiam 1989-90-ben, Budapesten egye­temista volt. Akkor már „forrt” az ország, s nem lehetett tudni, hová fejlődik a dolog. Akkor, mint apa, aggódtam és féltettem a fiamat, arra gondoltam, mi lesz, ha ő is kivonul majd az ut­cára, mint én annak idején, s ha ismét lőni fognak? Ápaként, középkorúként már más szem­mel láttam a dolgokat. Mindez igazolja fenti véleményemet, a tizen-huszonévesek elragadó, elszánt lendülete a korosztály sajátossága, minden forradalom és felkelés lelke. Venter Marianna Egy morgolódó ’48-as és Babits Mihály A Halálfiai című Babits-re- gényben páratlan érzékkel és hűséggel formálja meg az író Ujfalussy Imre honvédszáza­dos alakját. Számunkra nem­csak az érdekes, ami ténysze­rűen igazolható, hanem az is, amit Babits - éppen regénye révén - megőrzött, életéből, eszméiből, politikai látásmód­jából. Magyarország térképe előtt Sátordy Imruska (a regény­beli Babits Mihály) megtudja cseperedő gyerekként, hogy „ezért Döme bácsi (azaz Ujfa­lussy Imre) hajdan puskával csatázott az ellenségek ellen, akiket Imruska valami rette­netes, szoknyás és szárnyas lényeknek képzelt, egy kép nyomán, amely János vitéz csatáját ábrázolta a boszorká­nyokkal”. „Később, amint nagyobb lett, megtudta azt is, hogy Döme bácsi szabadság­hős, ezek az ellenségek az osztrákok, és hogy minden bajnak oka az, hogy Magyar- ország csak színleg független állam, valójában leigázott tar­tomány!” „Döme bácsi, más idők tanúja, túl már a szerel­men, csak unalmat talált sötét szobájában. Ama más idők - melyeket a történelem nagy időknek is mond - nagyobb szórakozásokat ismertek; de eszméik unt ereklyékké vál­tak, mint régi fegyverek, me­lyekre többé semmi szükség; hisz minden rendben: haza és szabadság!” „Miska (Babits apja) pedig a 67-es újságot olvassa, bölcs férj s megfon­tolt politikus: de más volt a bölcsesség más időkben! Nem lesz ebből az országból semmi” - gondolja Döme bá­csi, akinek belső szobájában ott vannak a mai Babits Mú­zeumban látható „fából fara­gott láncok, amiket szabad­sághősök készítettek a töm­lőében”, meg Batthyányi La­jos kivégzése olaj nyomatban. Ilyesmikkel próbálja Ujfa­lussy Imre újraéleszteni ’48 szellemét a fiúcskában - ha már az apjában nincsen meg. Máskor „szavainak honfizá­porát ismét a pöttöm fiúra zú­dítva: mert leigázott ország gyermekének legzsengébb években kell megtanulnia a haza szent nevét s e szent névhez illő komolysággal élni: Magyarország pedig lei­gázott ország. De ám minden a példaadástól függ; és min­den ország támasza és talp­köve a tiszta erkölcs... Az öreg mély fájdalommal telt el... A haza lelkiismerete kialszik . ..” Amire Babits felnő, tökéle­tes lesz benne a kettősség: „tudta már, hogy fából van ez a kard; jól tudta, hogy békés időt élünk, nemigen jön újabb szabadságharc, Ferenc József királyunk dicsőségesen ural­kodik, s tartsa Isten mentül tovább, mert utána rosszabb következhet. A hatvanhetes mű öröknek látszott abban az időben, s a függetlenségi eszméről maguk a független­ségiek se hitték, hogy valaha kormányképes lehet! A ma­gyar harc történelem volt már, s a történelem könyvekbe való, mint a mesék. Imrus még borzongva irigyelte a hő­söket, kik ebben a mesében éltek ... s halált szenvedtek, nem a királyért, ki olyan em­ber, mint mi, hanem a hazáért, ki mindnyájunk anyja”. Az örökké zsörtölődő Döme bácsi, aki így mégis to­vábbadta eszméit, elérte cél­ját. Szekszárdon halt meg 1911. március 18-án; sírját az utóbbi években kegyelettel koszorúzzák meg március 15-én. t. g. A nemzeti kérdésről Csehországi, szlovákiai, romá­niai és hazai résztvevői lesznek A polgári átalakulás és a nem­zeti kérdés a szomszéd népek közgondolkodásában, irodal­mában, történetírásában cím­mel március 14—én Békéscsa­bán lezajló kerekasztal-beszél- getésnek. A Körösi Csorna Sándor Főiskola kelet-közép- európai nyelvek és kultúrák tanszéke által szervezett ta­nácskozást az 1848/49-es ma­gyar polgári forradalom és sza­badságharc évfordulója alkal­mából tartják. A rendezvényen Réti László egyetemi docens, tanszékvezető vezeti a beszél­getést, amelyen egyebek közt részt vesz Richard Prazak, a Cseh Köztársaság budapesti nagykövete, Karol Wla- chovsky, a budapesti Szlovák Intézet igazgatója, Berényi Má­ria, a Magyarországi Román Kulturális Intézet vezetője és Máté Gábor, a kolozsvári Ba- bes-Bolyai Egyetem tanára. A kerekasztal-beszélgetés nyil­vános, a rendezők várják az ér­deklődőket a kedden délelőtt tízkor kezdődő eseményre. A sajtószabadság határai (Folytatás az 1. oldalról.) Tancz Józsefné, tanár, nyugalmazott iskolaigazgató.- Biztosan megszokás is, hogy az ember odafigyel a sajtóra. Abból az igényből ered, hogy az ember tájéko­zott akar lenni, érdekli mások vélemé­nye. Az újságíró abban a helyzetben van, hogy sok információt szerezhet, tehát érdekel amit mond, ha nem to­lakszik előtérbe a saját véleményével, hanem lehetőleg tényeket közöl ve­lem, az olvasóval. A sajtószabadság, szerintem addig tart, ameddig nem sérti mások szemé­lyiségi jogait. Az újságíró, ne ferdítse el se a tények hátterét, se a megkérde­zett véleményét. Legyen korrekt, hi­szen nagy a felelősége. Horváth Endre, az MMG Automa­tika Művek Rt. szekszárdi gyárának igazgatója.- Sokat olvasok, újságot, és szépi­rodalmat is. Az utóbbi években a nagy politikától némiképp elfordultam, ala­posabban a gazdaságról szóló lapokat, cikkeket, híreket kísérem figyelem­mel. Mindez nélkülözhetetlenül fon­tos, annak érdekében, hogy ismerjük a gazdaság helyzetét, s benne a mienkét. A mi cégünk igen nyitott, szükségünk van minden információra, igyekszem mindenhova elmenni is, ahol ezekről a témákról esik szó, ahol jó elemzés, vagy újdonság várható. Részben azért is fordultam el a nagypolitikától, mert azt látom, hogy a parlamentben nem a gazdasággal foglalkoznak, hanem olyan témákkal, amelyek nem érde­melnének ennyi időt. Senkinek nem jó, ha egy-egy iparág, minisztérium, intézmény, vagy cég belső ügyei, vitái idő előtt napvilágot látnak a sajtóban. Saját bőrömön is ta­pasztaltam ennek hátrányait, amikor egy bérvita miatt, amit sikerült is ren­dezni, sztrájkhangulat volt a gyárban. Bomba Ernőné, adótanácsadó.- A sajtó az egyetlen dolog, ahol tá­jékozódni lehet a gazdaságban, a poli­tikában, hogy az ember el tudja magát az egészben helyezni. Olyan hatalmas információmennyiség zúdul ránk nap, mint nap, amit nerfi tudnánk feldol­gozni, ha nem tennék minden nap elénk a híreket. Sajtó nélkül az embe­rek nem tudnák mikor, mit és hogyan kell elintézni. Csak az én szakmámnál maradva, honnan tudnák, hogy mikor milyen adót kell befizetni? Még ennél is kevésbé ismernék a kötelezettségei­ket, a jogaikat és lehetőségeiket. A vál­lalkozók nem tudnak dönteni informá­ciók nélkül, sokszor egy újságcikk hívja fel a figyelmet arra, hogy mibe érdemes befektetni, mit érdemes ter­melni, mert arra van éppen szükség. Jó lenne, ha a sajtószabadságnak nem lennének határai, de szerencsére ezek véget érnek mások személyiségi jogainál, illetve a magánélet határai­nál. Ezt nem tudom másként, csak ilyen ellentmondásosan megfogal­mazni, mert a sajtó nagyhatalom, és sok bajt tud okozni, ha visszaélnek vele. Bognár Jenő, Bátaszék polgármes­tere.- Számomra nélkülözhetetlen az olvasás, az információ, a tájékozott­ság, e nélkül a munkámat nem tudnám elvégezni. Az már a sors fintora, hogy most sokkal többre lenne szükségem, mint azokban az években, amikor ráér­tem többet olvasni. A mi munkánkban nagyon fontos a nyilvánosság, beleértve a jogos kriti­kát is, hiszen senki sem végzi hibátla­nul, a dolgát, de azzal nem tudok mit kezdeni, ha például kis helyi lapok az­zal próbálnak szenzációt kelteni, hogy belerúgnak emberekbe. Pár plusz el­adott példány miatt ott próbálnak vi­hart kavarni, ahol a beavatkozásuk nélkül még a szél sem fújna. Beval­lom, ezzel a magatartással nem tudok mit kezdeni, különösen most, amikor az emberek a mindennapok megannyi gondjával, bajával küszködnek. Gergelics Zsóka, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.- Számomra minden újság, és min­den média fontos, hiszen velük együtt kell a munkámat végezni, aminek a lé­nyege, hogy a sajtóban a rendőrségről, a rendőrökről a valóságnak megfelelő kép alakuljon ki, de fokozva a lakos­ság bizalmát irántuk. Mindkét oldalról tudom, hogy hallgatni lehet, ha vala­milyen fontos érdek ezt kívánja, de ha az ember leül az újságírókat tájékoz­tatni, vagy éppen írni, akkor már csak az igazság következhet. Talán azt kellene mondanom, hogy a sajtószabadság határait a jogszabá­lyok keretei jelölik ki, de - azért is, mert vannak még e téren hiányok - mivel az erkölcs tágabb fogalom, ezért ezt mondom. Olvastam egy idézetet, amit nagyon igaznak érzek: „A tolinak ereje sokkalta nagyobb, mint azok gondolják, akik tapasztalásból még nem ismerik.” Ihárosi Ibolya

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents