Tolnai Népújság, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-27 / 49. szám
6. oldal Sport 1995. február 27., hétfő Az 1994. év legjobbjai: Varga Zsuzsa, Czanka Attila és az Atomerőmű SE kosárlabda csapata Díjkiosztó színes gálaműsorral edzőik és egyesületi vezetőik társaságában. Gratulálunk sikereikhez, amellyel az országhatáron belül és azon túl is öregbítették szűkebb pátriánk, Tolna megye sportéletének hírnevét - mondta bevezetőjében a műsorvezető. Sajnos, egy kellemetlen hírt is be kellett jelentenie, miszerint két díjazott, Till Barbara és Kovács Antal, valamint edzőjük, Hangyási László az utolsó pillanatban lemondta a részvételt, ugyanis szombat-vasárnap Münchenben, egy A-kategóriás nemzetközi cselgáncsviadalon léptek tatamira. Őket hozzátartozóik képviselték. No, de sebaj, máris kattoghattak a fényképezőgépek, foroghattak a filmfelvevők, ugyanis a női verseny ered(Folytatás az első oldalról.) Igazi tavaszt idéző napsütéssel „kedveskedett” az időjárás a gálaműsor közönségének. Ennek ellenére nem teltek meg teljesen a csarnok széksorai, pedig a távolmaradók sajnálhatják a „hiányzást”, hiszen a szervezők minden feltételt biztosítottak a kellemes, szombat délutáni ki- kapcsolódáshoz: volt itt tánc, zene, humor, és ami a legfontosabb - sport. Néhány perccel három óra után felharsant az ünnepség kezdetét jelző szignál, s a parketten a 40 tagú decsi Csillagrózsa Néptánc Együttes „Vasárnap a Sárközben” című műsora kelt életre. Hangulatos előadásukat követően Kindl Gábor, a Pop TV producere, a rendezvény szpíkere köszöntötte a sportolókat, a szponzorok képviselőit, a tisztelt nagyérdeműt, és a díjkiosztót személyes jelenlétével megtisztelő Bach Józsefet, a Megyei Önkormányzat elnökét, valamint Kocsis Imre Antalt, Szek- szárd város polgármesterét. — A Tolnai Népújság 1994- ben sorrendben 17. alkalommal szavaztatta meg olvasóit, majd azt követően a szakembereket is arról, hogy az esztendő hazai és nemzetközi versenyein elért eredmények alapján kiket tartanak megyénk legjobb sportolóinak, illetve csapatainak. A szavazás eredményeként kialakult sorrend dobogós helyezettjeit invitáltuk ma egy rövid ünnepségre, őket köszöntjük Szuhanyik Csilla-Hergenrőder Jácint bugi-vugi duó A Gyermekek Háza modern tánccsoportja A decsi Csillagrózsa néptáncegyüttes nyitótánca ményhirdetése nyitotta a ceremóniák sorát. Az év legjobbja kitüntető címet Varga Zsuzsa triatlonos országos sprintbajnok, a Kelet-Középeurópai Körverseny aranyérmese és a főiskolás világbajnokság második helyezettje szerezte meg. Az idén 15 éves jubileumát ünneplő Szekszárd Big Band gyors, pergő ritmusú zeneszámokkal „tartotta szinten” a jelenlévők hangulatát. Az együttes dalai után a pécsi Gáspár Róbert modemtánc-bemuta- tója, és a szintén a Mecsekaljá- ról érkezett Szuhanyik Csilla- Hergenrőder Jácint bugi-vugi duó előadása szórakoztatta a nagyérdeműt. A férfiak eredményhirdetése a fent említett okok miatt nem lehetett teljes, de ez mit sem zavarta a súlyemelő Czanka Attilát, aki 1994-ben sikeres esztendőt zárt, s így a szavazás eredményeként ezúttal a képzeletbeli dobogó legfelsőbb fokára állhatott. Győzelméhez nem férhetett kétség, hiszen amellett, hogy az augusztusi Húsos Világ Kupán megjavította súlycsoportja világcsúcsát, a novemberi isztambuli világbajnokságról két bronzéremmel tért haza. Ha díjkiosztó, akkor évek óta nem hiányozhatnak a Paksi SE ritmikus sportgimnasztikásai. Látványos karika és szalaggyakorlatuk, valamint jäzzbalett bemutatójuk most is üde színfoltja volt a gálaműsornak. Produkciójukat követően a ceremóniák záróakkordjára, a csapatverseny eredményhirdetésére került sor. A Népújság olvasóinak és a szakemberek szavazatai alapján 1994. legjobb Tolna megyei együttese: az Atomerőmű SE férfi kosárlabda csapata. Az atomos legénység sikerszériájának történetét napjaink írják a rájátszás bravúrjaival. És még mindig nem volt vége: újabb modemtánc-bemu- tató következett, ezúttal a szekszárdi Gyermekek Háza csinos hölgyei adtak elő két fergeteges műsorszámot. Előadásukat követően pedig színre lépett a gála sztárvendége: Nagy Bandó András, aki többször is hangos Bach József Medgyesy Dóra Nagy Bandó András Kovács Antal édesanyjának gratulál Kerekes László A női egyéni eredményhirdetés nevetésre és tapsra ragadtatta a nézőket. A kétórás, színes műsor a szekszárdi Krisztina Vari- obic Stúdió és a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem hallgatói által közösen előadott remek aerobic-bemutatóval ért véget. A díjkiosztót Bach József köszöntője zárta, aki gratulált a Osztatlan sikere volt a jubiláló Big Band-nek Vastapsot kaptak a paksi ritmikus sportgimnasztikások Vérpezsdítő aerobic-bemutató fotó: ótós Réka Gáspár Róbert jutalmazottaknak, a nézőknek pedig megköszönte, hogy jelenlétükkel értékelték a versenyzők teljesítményét. A díjazottak Tolna megye 1994. évi legjobb sportolói és csapatai: Nők: 1. Varga Zsuzsa (Szekszárdi Vízmű SE) válogatott triatlonos 5868 pont- tahedzó'i: Németh Gyula, Monostori Pál, Horváth László), 2. Till Barbara (Atomerőmű SE) válogatott dzsúdós 5394 (edző: Hangyási László), 3. Hermész Éva (Atomerőmű SE) kajakos 4807 (edző: Makrai Csaba). Férfiak: 1. Czanka Attila (Húsipari SE Szekszárd) válogatott súlyemelő 10.080 ponttal (edző: Kovács Vilmos), 2. Farkas Zoltán (Húsipari SE Szekszárd) válogatott súlyemelő 4427 (edző: Kovács Vilmos), 3. Kovács Antal (Atomerőmű SE) válogatott dzsúdós 4136 (edző: Hangyási László). Csapatban: 1. Atomerőmű SE férfi kosárlabda együttese 4624 ponttal (edző: Simon Károly), 2. Húsipari SE súlyemelő csapata 4334 (edző: Kovács Vilmos), 3. Paks NB Il-es ifjúsági labdarúgó együttese 2387 (edző: Patkós István). Köszönet a támogatásért A szervezők köszönetüket fejezik ki az alábbi szponzoroknak, akik a díjak felajánlásával, valamint a közös költségek felvállalásával támogatták a szombati gálát: Budapest Bank Rt. Tamási Fiókja, Paksi Városi TV, Szekszárdi Autószerviz Kft., Korall Építőipari és Szolgáltató Kisszövetkezet Szekszárd, Fauna-Higiénia Gmk Szekszárd, ITV Reprint Iro- dagéptechnikai Kft. Szekszárd, Hőgyészi Vegyesipari Szövetkezet, Aliscavin Rt. Szekszárd, Paksi SE, Kesjár Virágbolt Tolna, Szekszárdi Húsipari Rt., Tolna Megyei Ruhaipari Szövetkezet Paks, AC Szekszárd, Húsipari SE, Tolna Megyei Diáksport Tanács, Sárszeg Afész, Szigma-Szekszárd KSC, Bringa Alapítvány Szekszárd, Westel Rádiótelefon Kft. Pécs, Szekszárd Város Önkormányzata, Paksi Atomerőmű Rt., Szekszárdi Vízmű Kft., Paksi Agrárfejlesztő Rt., Paks Város Ön- kormányzata, Szekszárd- Paksi Vízitársulat, Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. Tolna Megyei Irodája, Tolna Megyei Testnevelési és Sporthivatal, Szekszárd Városi Sport és Szabadidőközpont, Pop TV, UFC Szekszárd.