Tolnai Népújság, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-17 / 41. szám

4. oldal Megyei Körkép — Konyhád Es Környéke 1995. február 17., péntek Kicsoda Ön, képviselő úr? Az oktatás, a kultúra és a jövő Szekerczés Szilárd: Aki közéleti szereplést vállal, annak a nyilvánosságot is el kell fogadnia. fotó: ótós Réka VÖLGYSÉG JÁRÓ Játékos vetélkedőt rendeznek a bonyhádi gyermekkönyvtárban hol­nap délután a gyerekeknek, akik minden hétvégén más-más programon vehet­nek részt az intézményben. Szintén a könyvtárban várják azok jelentkezését, akik szeretnének részt venni azon a gombaismereti tanfo­lyamon, ami március máso­dik felében indul. A kb. 30 órás tanfolyamot Kraszna- iné Skoda Klára, az ÁNTSZ Tolna Megyei Intézetének munkatársa vezeti, s az elő­adásokra szombatonként ke­rül majd sor. Amerikában jártam (Miami-Philadelphia) címmel tart előadást a bonyhádi művelődési köz­pontban dr. Faludi Béla, az Utazók Klubjának február 20-i, 17 órakor kezdődő összejövetelén. Az élmény- beszámolónak ez az első ré­sze lesz. A bátaapáti evangélikus templom tetőszerkezetének felújítása új szakaszához ér­kezett. A külső munkák végzésével mintegy 2,5 mil­lió forintos értékben a bonyhádi Frey és Gephard céget bízták meg. Az eleddig főként kül­földről érkezett adomá­nyokból végzett templom­felújítás várhatóan pün­kösdre fejeződhet be, ak­korra tervezik a templom új- raszentelését is. Addig is várják a munkák befejezéséhez szükséges adományokat a bonyhádi OTP-ben nyitott számlára, aminek száma: 8411321-7. Nagymányokon, Mő- csényben és Bátaapá- tiban a jövő hét csütörtö­kén tartanak helyi önkor­mányzati képviselő-testületi ülést. Az ülések mindegyikén fő napirendi pontként szere­pel az 1995-ös költségvetés tárgyalása. Ifjúsági hangverseny lesz a bonyhádi művelődési központban február 22-én, 14 órai kezdettel. A koncer­ten az Akadémiai Rézfúvós Együttes játszik. Közremű­ködők lesznek Molnár Zol­tán és Kirsch János trombi­tán, Gál László kürtön, Fe­jér András harsonán és Adamik Gábor tubán. Az if­júsági hangversenyen Mo­zart, Bach, Rossini, Petro- vics Emil, Gershwin művei, valamint örökzöldnek szá­mító jazz melódiák lesznek hallhatók. Szekerczés Szilárd, a Vörös­marty Mihály Általános Is­kola tanára az előző válasz­tási ciklus utolsó évében lett képviselő Bonyhádon. De­cemberben szintén listáról - a Szabad Demokraták Szövet­sége színeiben - került be a testületbe. Nem a politikai te­vékenységére a legbüszkébb, hanem Réka és Luca nevű kislányaira. Lényeges szá­mára, hogy abban az iskolá­ban dolgozik, amely régóta meghatározója a város életé­nek. Szeretné, ha a képviselő- testületben olyan munka folyna, amelyről négy év múlva jó szívvel lehet beszá­molni a választóknak. — A képviselőtestület össze­tétele a választások nyomán meglehetősen megváltozott. A munka is másként zajlik, mint korábban. — így van. Arra minden­képpen számítok, hogy a képvi­selők szerepe nagyobb lesz a döntések előkészítése során. Nemcsak arról van szó, hogy a kész anyagot véleményezzük, hanem egy-egy bizottság - sa­ját munkatervét kialakítva - önálló kezdeményezéssel is él­het. Korábban ez nem igazán működött. Másrészt szeretnénk, ha a Szabad Demokraták Szövetsé­gének programjából mind több megvalósulhatna, hiszen van­nak elképzeléseink a következő négy évre a város ügyeit ille­tően. A többi között épp e bi­zottságok működéséről az ön- kormányzati lakásokról vagy éppen a városi televízióról. — Mi a véleménye a nyilvá­nosság szerepéről? — Azt gondolom, hogy aki közéleti szereplést vállal, annak Geresdi Sándor, a bonyhádi szakmunkásképző intézet igaz­gatóhelyettese, amatőr csilla­gász. A Cikón élő férfitől a kö­vetkezőket tudtuk meg hobbijá­ról. Már általános iskolásként foglalkoztatták őt az égbolt tit­kai, a csillagok, a Hold. Gim­nazistaként már komolyabban kezdte érdekelni a természettu­domány, és a matematika-fizika értelmi anyaga. Szorgalmasan olvasgatta a különféle bolygók­ról szóló szakirodalmat, újság­cikkeket, könyveket. Hamaro­san megfogalmazódott benne, hogy maga is távcsövet készít, amivel majd az égboltot kém­leli. Az elképzelését meg is va­lósította, hiszen 1964-ben meg­épített egy egyszerű, lencsés távcsövet. a nyilvánosságot is el kell fo­gadnia. Ezért is tartom fontos­nak, hogy a testületi üléseket közvetítse a helyi tévé. Nemcsak ez lényeges, hanem magát a tévé működését is meg kellene reformálni. Most ter­vezzük, hogy körülnézünk a környékbeli helyi tévéknél - például Szekszárdon, Dombó­váron és a Magyar Televízió­nál, hogy a számunkra legked­vezőbb megoldást megtaláljuk. Mindenekelőtt azonban a város három rendszerét kell össze­kötni, aztán jöhet csak a szak­mai megújítás. — A testületi munkában mit tart még fontosnak? — Fel kell karolni a civil kezdeményezéseket. A közér­dekű kérdésekkel hozzánk for­dulókat nem szabad magukra hagyni. — Most áll fel egy munka- csoport, amely megvizsgálja a városi intézmények működését. — Igen és nem titkoltan Az ehhez szükséges pénzt nyáron kereste meg segédmun­kásként. Persze nem minden alkatrészt tudott megvásárolni, azokat barátaival készítette el. Hónapokig tartott például a szódásüveg-talpak csiszolása. Amikor egyetemre készült, elajándékozta egy hasonló ér­deklődésű társának a távcsövet. Kevés ideje jutott a csillagá­szatra, de figyelte az amatőr csillagászok mozgalmát. Felke­reste a miskolci toronyház tete­jén működő kupolás csillag- vizsgálót is, amit szintén egy amatőr épített. Hazatért és 1973-ban már szakkört vezetett. Tanítványai­val ismét saját tervezésű táv­csövet épített, s ehhez sok se­gítséget kaptak a Mezőgép dol­gozóitól is. A távcső - ami a máris szűkítésről beszélnek. Hozzáteszem: ha nem növek­szik az intézményeknek jutta­tandó pénz, az már csökkenés. Mint tanár azt mondom, hogy a szűkítés rendkívül rossz, mint politikus, azonban azt gondo­lom, hogy racionalizálni kell. Azt látni kell, hogy szűkítés esetén csökkenteni kell a fel­adatokat, és ez az intézmények által nyújtott szolgáltatásában is meg fog látszani. Nem tartom elképzelhető­nek, hogy intézményt zárjunk be. Az óvodában különösen ve­szélyesnek tartanám, ha növelni kellene a csoportlétszámokat, hiszen az szocializáció szem­pontjából az óvoda rendkívül fontos a gyermek fejlődése szempontjából. De így van ez más intézményeknél is, szóval azt gondolom, hogy ha az okta­tástól, a kultúrától feladatot vennénk el, az a jövő eljátszását jelentené. Hangyái gimnáziumban kapott helyet - avatásán maga Kulin profesz- szor is jelen volt. Ez a távcső később a művelődési házba ke­rült, ahonnan eltűnt. Senki nem tudja hol lehet. Geresdi Sán­dornak azért most is van táv­csöve, ez Kepler rendszerű. Ez­zel vizsgálja az égboltot, s ked­venc csillagképét az Oriont is. A tanár űr még gyermek volt, amikor Váralján és 20 kilomé­teres körzetben, egy fényjelen­ség 1957-ben embert, állatot egyaránt megrémisztett. A nap­lemente utáni jelenségről ké­sőbb derült ki, hogy sarkifény volt. Négy év múlva pedig ha­zánkban is észlelhető lesz teljes napfogyatkozás. Mi sajnos nem, de a tanár úr addig is sok érdekes égi jelenséget figyelhet meg. Hunyadi István Szalmonella Mórágyon Nem bűnesetről, s a vizsgálat alapján még csak vétkes mu­lasztásról sincs szó. Az viszont tény, hogy Mórágyon az isko­lához tartozó konyhán étkezők közül 5 3-an kaptak ételtől eredő szalmonellafertőzést. Január végén történt a fertő­zés, s a megbetegedettek között egyenlő arányban voltak óvo­dások, iskolások és az ott ét­kező nyugdíjasokat, dolgozókat sem kímélte a szalmonella bak­térium, ami igen magas lázzal, hasmenéssel járó betegséget okozott. Mórágyon előfordult kontakt fertőzés is, ami azt je­lenti, hogy fertőzött családtag­tól kapták meg néhányan a be­tegséget. Mint azt dr. Németh Lídiától, a bonyhádi tisztifőorvostól megtudtuk, a bejelentés után minden ott étkezőt megszűrtek, s közel az esetek felében pozi­tív eredményt kaptak. A vizsgá­lat idejére sajnos már nem állt rendelkezésre ételminta, és a január végi étlapokból sem le­hetett egyértelműen bármelyik étel bűnösségét megállapítani.' Csak gyanúsított van: a krump­lis nudli. Az biztos, hogy a to­jást szabályosan kezelték, erről egy éve feljegyzést kell készí­teni a konyhákon. A fertőzötteket most is rend­szeresen ellenőrzik, mindegyi­kük gyógyulófélben van.- nagy ­A tervek idén is valóra válhatnak Csorna József 1982-tól ta­nácselnökként, majd immár másodízben megválasztott polgármesterként tizenkét esztendeje Győré vezetője. Őt kérdeztük az önkormányzat terveiről, s az elmúlt négy esz­tendőben elvégzett munkák­ról is.- Kérem értékelje az elmúlt négy évet?- Győrében több beruházást is meg tudtunk megvalósítani. A munkanélküliség miatt sírók táborába pedig nem álltunk be. Megépült a Gloria Kft. cipő­gyártó üzeme a faluban, amit közös erővel az önkormányzat és a cég együtt fejleszt, bővít ezzel is új munkahelyeket te­remtve. Az elvégzett fejleszté­sek közé tartozik, hogy az úthá­lózat teljes egészében bitume­nes burkolatot kapott, kiépítet­tük a kábeltelevíziós rendszert, s a falu tv megkezdte működé­sét. A legnagyobb fejlődést mégis a régi álom valóra válása jelentette. A hívő nélkül maradt evangélikus templomot isko­lává alakítottuk. Megújult a kultúrotthon, az óvoda, s a két épület között ezer négyzetméte­res aszfaltburkolatot építettünk.- Ebben az évben mit sze­retnének megvalósítani?- A cipőüzem már megkez­dett bővítését kell befejeznünk, s ez hosszútávon bizonyára megtérül majd, hiszen új mun­kahelyeket teremtünk. A terve­zéssel persze - a költségvetés ismeretében - nem iramodha­tunk meg, hiszen kevés a pénz, s elsősorban az intézmények működtetését szeretnénk bizto­sítani. Mégis szeretnénk a rava­talozóhoz egy féltetőt építtetni, a Petőfi utcában pedig az árok­rendszert és a járdát kívánjuk felújíttatni. A Rákóczi utcában Csorna József: előre lehet lépni FOTÓ: ÓTÓS szintén járdafelújítást terve­zünk, valamint egy szemétsiló megépítését is tervbe vettük. Az ezekhez szükséges pénzeket pályázati úton próbáljuk majd előteremteni, s bízom benne, hogy céljainkat el is érjük.- A pénztelenség ellenére sok mindent el szeretnének érni. A pályázatokon nyert összegek mellé mi kell még ahhoz, hogy elképzeléseik valóra váljanak?- A képviselő-testület tagja­ival jól együtt tudok működni, egy hajóban evezünk. Mind­annyian a település javát igyek­szünk szolgálni, s a megkezdett községpolitika folytatására kö­telez bennünket a választás eredménye is. Igaz, Győré la­kosságának segítségére is szá­mítunk, hiszen az itt élő embe­rek eddig is segítették törekvé­seinket. Tenniakarással, együtt gondolkodással, a békétlenség és irigység félretevésével előre lehet lépni, s mi így dolgozunk.- nagy ­A bonyhádi Városi Könyvtárban e hét keddjén rendezték meg azt a bukovinai székely mesemondó versenyt, amin sokan indultak. Az alsó tagozatos általános iskolások 30-an, felsősök 12-en, míg a felnőtt kategóriában ketten szerepeltek a versenyen. A versenyhez kapcsolódott az a rajzpályázat is, amire több, mint kétszáz meseillusztrá­ció érkezett. Képünkön Kontár Veronikának a bonyhádi Széchenyi István Általános Iskola tanulójának első díjjal jutalmazott munkája látható. fotó: ótós Körülöttünk _________ írta: Nagy László A virágárus A ndersen egyik szívszorító meséjében a kis gyufaárus lány történetével ismerkedhettünk meg, aki miután ellobbantotta utolsó gyufáját is, fagyhalált halt. Szerencsére ettől nem kellett tartania annak a nénikének, aki a nagy napon, vagyis Valentin és Bálint nevenapján kis tálcájáról kínálta a hóvirágot Bony- hád egyik közintézményében. Szép idő volt aznap, szebb, mint amit az ember február közepén remélhet. Tán azért fonnyadtak meg hamar a kis csokrok, amikért mindössze 15 forintot kért. „ Tudják, ma van az a nem is tudom, milyen nap. Vegyenek hát virágot!" Valahogy ezekkel a szavakkal kínálta portékáját. Nem nagy sikerrel. Azért nem adta fel könnyen. Bár nem moz­gott otthonosan az épületben, igyekezett minden esetleges kun­csaftot felkutatni. Nagy igyekezetében nem tántorította el semmi, csak egy fránya kilincs. Az a gombos fajta. De ő az ajtó mögött is szerette volna felkutatni a Valentin napján esetleg hó­virágot venni vágyókat. Megkérdezte hát, hogy oda hogyan tudna bemenni? Enyhe döbbenet, visszafojtott mosoly, valami együttérzés féle részünkről. Aztán a válasz: az a férfi toalett. JT'zután kiment az épületből az idős virágárus, akinek még 1-jmost is hallani vélem vékony, gyenge hangját: Virágot ve­gyenek, olcsó a virág! Bűnös Sarok Kocsilopás A rendőrségtől kapott tájé­koztatás szerint az elmúlt hét­végén egy Fáy lakótelepi par­kolóból ismeretlen tettes elkö­tött egy Mercedes 220D tí­pusú személygépkocsit. A kocsira elrendelték az orszá­gos körözést. Az autó értéke kb. 300 ezer forint, rend­száma: BTF 200. Az éj leple alatt Február 5-re virradóra a mucsfai óvodába az ajtó betö­rése után hatolt be valaki, aki onnan csak kis mennyiségű cigarettát vitt el. A kár. a ron­gálás miatt mégis 8000 forint. Ugyanezen az éjszakán egy őcsényi kiskereskedő lengyeli zöldségesboltjának ajtóüvegét is betörték, ám oda a tettesnek nem sikerült behatolnia. Egy nappal később szintén ajtóbe­törés módszerével hatolt be valaki az éj leple alatt a Kis- vejke határában lévő vadász­házba. A betörés eszközét a vadászház melléképületében szerezte az elkövető, aki a va­dászházból élelmiszert és sze- ■ szes italt, s néhány tárgyat vitt el. Az itt okozott kár 4-5 ezer forintra tehető. Szintén hato- dika éjjel egy mucsfai lakó­ház konyhájába törtek be, élelmiszert vittek el 1-2 ezer forint értékben. Ezen cselek­mények elkövetésével alapo­san gyanúsítható P. József mucsfai lakos, aki büntetett előéletű. Őt a rendőrök elfog­ták, s a kihallgatás során P. József beismerte a négy bűn- cselekmény elkövetését. Az ügyben a vizsgálat még tart. Kedvenc csillagképe az Orion

Next

/
Thumbnails
Contents