Tolnai Népújság, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-11 / 36. szám

16. oldal Hétvégi Magazin 1995. február 11., szombat Kopaszok és sörbarátok Beethoven és Napoleon haja Beethoven, minden idők egyik legnagyobb zeneszer­zője 1827 március 26-án, 56 éves korában, Bécsben halt meg. A szakértők ed­digi véleménye szerint máj­betegség és „vízkór” végzett vele. Amerikai tudósok azonban most úgy vélik, hogy a zeneszerző hajának beható vizsgálata adhat csak megbízható választ a kom­ponista akkori egészségi ál­lapotára és halálának igazi okára. A kaliforniai Berke- leyben működő Beethoven Tanulmányi Központ ezért megszerezte a zeneszerző hajfürtjét. Ira Brilliant, a Beethovenért rajongó tudós a Sotheby’s cég londoni ár­verésén - mint ismeretes - átszámítva 850 ezer forin­tért szerezte meg a fürtöt, amelyet most alapos mik­roszkopikus vizsgálatnak vetnek alá. A történelem fintora, hogy éppen most kerül sor a Beethoven által egykor annyira tisztelt, majd mé­lyen megvetett Napóleon hajának hasonló tudomá­nyos vizsgálatára is. Napó­leon 1821 május 5-én, 50 éves korában halt meg szá­műzetésben Szent Ilona szi­getén, s az FBI szakértő csoportja most az amerikai Napóleon Társaság megbí­zásából akar fényt deríteni az ex-császár halálának okára. Napóleonnal ugyanis egyesek szerint arzénmér­gezés, míg mások szerint gyomorrák végzett. A vizs­gálat alapjául szolgáló nyolc hajszál egy francia Napó­leon-rajongó birtokában van, s azt lepecsételt vörös bőrdobozban őrzik. Tartalmát tekintve ugyan telje­sen eltérő, de a tagok által egyaránt fontosnak tartott - ámbár fölöttébb különös - kér­désben hallatott magáról a na­pokban egy lengyel, illetve egy cseh bejegyzett politikai párt. A Reuter varsói jelentése ar­ról számolt be, hogy a lengyel Kopaszok Pártjának tagjai kö­zül sokan éhségsztrájkba kezd­tek. Hogy miért? Nos, azért mert így akarnak nyomatékot adni annak a követelésüknek, hogy tagjaik - tehát akiknek koponyáján még a napsugár is elcsúszhat - kinevezhetők le­gyenek akár a legmagasabb közjogi méltóságokba is. „A tiltakozók azt akarják, hogy a készülő új lengyel al­kotmány garantálja a legmaga­A drámai történet szálait most bogozták ki: a farkasok az utolsó jégkorszak vége felé fel­áldozták szabadságukat a ké­nyelem oltárán, az erdőben folytatott vadászat helyett az emberi települések közelébe merészkedtek és ráfanyalodtak az ételmaradékokra. A Canis lupus nagy árat fize­tett ezért a kétesértékű fényűzé­sért: kisebb lett az agyának a térfogata, öröklött betegségek támadták meg, s kiszolgáltatta magát a tenyésztők kénye-ked- vének. Dórit Feddersen-Peter- sen, a kiéli egyetem etológus ál­latorvosa úgy véli, hogy még mindig meglepően keveset tu­dunk leghűségesebb társunk és háziállatunk történetéről. Raymond Coppinger ameri­kai etológus szerint a farkasok magukat szelídítették meg, sabb állami tisztségeket is ko­paszok számára” - nyilatkozta Witold Slusarski, a sztrájkolok szóvivője. Kifejtette: ezt azt je­lenti, hogy a kulcsfontosságú kül- védelmi és belügyminisz­térium élére is kinevezhessenek olyanokat, akiknek fejét vala­mikor haj borította. Mint a Reuter a hírrel kap­csolatban megjegyzi, e három minisztérium élére történő ki­nevezés jogán jelenleg Walesa elnök és Pawlak miniszterelnök vitatkozik - ők viszont nem kopaszok. A cseh Sörbarátok Pártja va­sárnap azzal a felkéréssel for­dult Vacláv Havel köztársasági elnökhöz, hogy nyújtson támo­gatást az ország kis serfőzdéi­nek, amelyeket - szerintük ­hogy ételmaradékhoz jussanak. Izraelben és Olaszországban ma is látni szemétdombokon turkáló farkasokat. Egyes kuta­tók szerint sakálok és prérifar- kasok is párosodtak a szelídített farkasokkal, de Feddersen-Pe- tersen kizárja ezt a lehetőséget, mivel a rókáknak 36, míg a ku­tyaféléknek 78 kromoszómájuk van. De máig is rejtély, miként tudott a vad farkasból párezer év alatt tacskó és uszkár, ber­náthegyi és terrier kifejlődni? Most úgy kerültünk közelebb e titok megfejtéséhez is, hogy az emberi gének kutatásának min­tájára megkezdődött a kutyák génállományának a feltérképe­zése. így hamarosan pontosí­tani lehet azokat a géneket, amelyek magyarázatot adnak arra, miként alakult ki az ame­rikai Kennel Club által elismert hátrányosan érint az Ivan Ko­camik pénzügyminiszter által szorgalmazott, előkészületben levő új adótörvény. „Elnök Úr, ne engedje, hogy megfosszanak bennünket attól, amiben a leg­jobbak vagyunk a világon, ne­vezetesen a sörfajták sokféle­ségétől” - idézi az AFP a sörba­rátok Havel elnökhöz intézett felhívását. A Sörbarátok Pártja egyrészt köztársasági elnöki minőségé­ben fordult Vacláv havelhez, másrészt viszont annak tudatá­ban, hogy a köztársaság első embere valamikor a trutnovi serfőzdében dolgozott. Havel ugyanis 1974-ben néhány hó­napon át munkásként dolgozott a hradeceki vidéki házához kö­zel fekvő serfőzdében. 136 fajta? A leletek és a korai feljegyzések tanúsága szerint az első fajtákat általában mun­kára szánták. A korai tenyész­tők nem értettek ugyan a gene­tikához, de kiválasztották a leg­jobban terelő, futó, szagoló példányokat. Rodney Honeycutt genetikus öt évvel ezelőtt kísérletbe kez­dett, hogy a DNA-összehason- lítások révén felderítse 28 ku­tyafajta kapcsolatait. A kísérlet kudarcba fulladt, mert ezzel a módszerrel még a spánieleket sem sikerült megkülönböztetni a farkasoktól. A géntérkép segítségével ele­jét lehet majd venni a veszélyes következményekkel járó túlte- nyésztésnek és beltenyésztés­nek: a tulajdonosoknak taná­csokat adhatnak, hogy milyen kutyákat tenyésszenek. A szabadságukat adták a kényelemért Hogyan lett öleb a farkasból? Házi sztriptíz. Nemzetközi versenyt írtak ki Angliában, házi sztriptízre. Címe: hogyan vetkőzz a férjed vagy a szere­tőd előtt? A nyertes, ha akarja, állást kaphat valamelyik sztriptízbárban is. '* *> *■ß *'*«k FEB-fotó A csontváz és a kampó A nemi vágy nem őrület A takarékos Pacino AI Pacino gondosan vigyáz a pénzére, ezért utasította el ba­rátnője kérését. Lyndall Hobbs rendező ugyanis egy csecsemőt szeretett volna örökbe fogadni, ám az 54 éves Oscar-díjas, nem igazán szegény sztár attól tart, hogy a gyermeket neki kellene eltarta­nia. A francia szexológusok Nizzá­ban tartott konferenciáján a szakértők megkísérelték össze­gyűjteni a beteges szexuális magatartás ismertetőjegyeit. Mivel ennek megítélése sokféle és igen szélsőséges, a kutatók­nak is fejtörést okoz, hogyan tegyenek különbséget az elfo­gadott és elutasítandó szexuális szokások között. Annyi bizonyos, hogy az erős függés a szerelmi partner­től, vagy a testi szerelemtől, az önuralom hiánya nem tartozik a kiegyensúlyozott szexualitás jellemzői közé. De nem „sze­xuális őrült”, akiben nagyon erős a nemi vágy. Még akkor sem, ha sokak számára elvisel­hetetlen gyötrelem, ha nincs al­kalom az azonnali kielégülésre. A testi szerelem utáni vágy belső feszültségét az aktus után határtalan megkönnyebbülés követi, állítják a szakértők. Az európai kultúra elismerten nagy csábítóinak, így Casanovának és Don Jüannak az erkölcsi megítélése is megosztja a köz­véleményt: sokan a beteges szexuális magatartásúak közé sorolják őket. Lehet, bár a hoz­zájuk hasonló széptevők iránt korunkban is igen nagy a keres­let. FEB Aki a németországi Harz- hegységben felkeresi Falkens­tein kastélyát, az óvakodjék at­tól, hogy belépjen a torony til­tott szobájába. Ez ugyanis a helybéliek hite szerint szeren­csétlenséggel jár. Azok az amerikai katonák, akik 1945 áprilisában megszáll­ták a kastélyt, a gróf figyelmez­tetése ellenére betörték a to­ronyszoba ajtaját: véres mészá­roskampót láttak, amely láncra akasztva a mennyezetről lógott le! Ez április 23-án történt. A gróf és a grófnő álmatlanul töl­tötte az éjszakát, s másnap ér­kezett a hír a közeli Ballens- tadtból: meghalt a gróf na­gyanyja, abban az órában, ami­kor a katonák betörték az ajtót! Ezt az ajtót korábban csak egyszer nyitották ki: 1839-ben renoválták az akkor 700 esz­tendős kastélyt, s a teremben egy befalazott női csontvázat találtak! Az egykori várúr így tüntette el áldozatát, akinek ki­léte mindmáig ismeretlen - írja könyvében az angol Simon Marsden, aki utánajárt néhány klasszikus kísértet-történetnek. I Meglepő történet. Maggie Jaycock huszonhat éves angol fiatalasszonyon életmentő májátültetési műtétet hajtottak végre. Férje, a harminchét esztendős Paul megdöbbenve hallotta az operáló orvostól, hogy felesége négy hónapos terhes. A házaspárnak már volt egy kétéves kislánya, Hayley. A szülők előbb megdöbbentek, majd izgalommal várták az új kis jö­vevény érkezését. Rebecca - császármetszéssel - a szokásosnál két hónappal korábban jött a világra. A kisbaba és a mama egészséges. . FEB-fotó Szerelmi horoszkóp Előrejelzések szerint idén a legjobb "parti" a Mérleg jegyé­ben született nő vagy férfi, mert az októberiek meglepően sok jeggyel - szám szerint néggyel - alkothatnak harmonikus párost. Őket az önfejű Kosok követik, akikkel két csillagjegy szülöttjei mégis jól kijöhetnek. De mit is tartogat az 1995-ös év a többiek számára? Mire számíthat a Bika... ...és a Kos? Erősen vonzzák egymást. A Kos ösztönössége lelkesítheti a Bikát. Jó együttműködést alakíthatnak ki. •••CS ft Bika? Nagyon meggyőzőek együtt. Egyformán háziasak, és va­gyonkájukat szorgalmas mun­kával gyarapítják. ...és az Ikrek? Az Ikreket boldogsággal tölti el, hogy ráhagyatkozhat a Bi­kára, de önmaga nem a hűsé­ges fajtából való. A Bika sokat megbocsát, ha valóban szereti a másikat... ...és a Rák? Jó párosítás. Mindkettő érzé­keny. Mindkettő becsüli a harmóniát, a családi életet, szeret jókat enni és megnyug­vással tölti el, ha a pénzügyek valamelyest szilárdak. ...és az Oroszlán? Közös bennük az érzékiség, közösek céljaik. Mindkettő szeret jól élni s szívesen köt kölcsönös előnyökkel járó kapcsolatot. ...és a Szűz? Mindkettő szorgos fajta és nem hivalkodik. A Szűz folyton talál valami kivetniva­lót, a Bika pedig nagyon nem szereti, ha állandóan szekál­ják. ...és a Mérleg? Közös bennük a művészi ihlet. Mindketten szeretik a szerel­met, és értékelik szép ottho­nukat. ...és a Skorpió? Az érzékiség és a szenvedély jól kiegészíti egymást. A Skorpió féltékenysége idege­síti a Bikát. ...és a Nyilas? Mindkettő türelmes és erre szüksége is van kapcsolatuk­nak. A Nyilas szereti a válto­zatosságot, a Bika pedig leg­főképpen a nyugalmát félti. ft Bak? Az anyagiak iránti vonzalom köti őket össze. Hűségesek, de nem mindig értenek egyet. ...és a Vízöntő? A Vízöntő önállósági törek­vése nyugtalanítja a Bikát. Mindketten kreatívak. ...és a Halak? Ideális páros! Otthonukban mindenki jól érzi magát. Van gondjuk rá, hogy otthon min­dig finom ételek készüljenek.

Next

/
Thumbnails
Contents