Tolnai Népújság, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-23 / 19. szám
6. oldal Erről — Arról 1995. január 23., hétfő Miért bírja a krokodil a víz alatt? Gyónás a számítógépnek Kínai toroktoma Ningbo, ez a partmenti kínai város is eldicsekedhet immár azzal, hogy ordító versenynek adott otthont. A település legelső toroktomáját egy üzlet- központ szponzorálta, s a küzdelem igencsak szoros volt. A UPI tudósítása szerint a több, mint háromszáz fős mezőnyből több tucatnyian lépték túl a 110 decibeles kiabálási küszöböt, ami rendkívül jó eredménynek számít. Akadt azonban olyan is, akit kizártak a viadalból: egy középiskolai diák 105,5 decibeles teljesítményét törölni kellett, mert ordítás közben a lábával jó nagyokat dobbantott. A tudósítók kiemelték, hogy meglehetősen kevés veterán ordító indult, alig akadt 70 év fölötti próbálkozó. Mivel az or- dítozás a város központjában zajlott, a küzdelemnek népes fültanú tábora volt. A járókelők körében nem aratott nagy sikert a kiabálás, sokan fülsértőnek minősítették a toroktornát és megbotránkoztatóan civilizálatlannak az ordítozást, akadt olyan is, aki megijedt. Japán és angol tudósok olyan részecskét találtak a krokodilok vérében, amely lehetővé teszi, hogy az állat több mint egy óráig visszatarthassa lélegzetét a víz alatt. A tudósok ezt a részecskét mesterségesen előállították az emberi vérben. A krokodilok arra használják lélegzetvisszatartási képességüket, hogy megfullasszák zsákmányukat. Vérük ,egy különös fajtájú hemoglobint tartalmaz. A hemoglobin őrzi a vérben az oxigént. Amikor a krokodil visszatartja a lélegzetét, bizonyos szövetei kémiai jelet bocsátanak ki, amely arra bírja a hemoglobint, hogy a szokásosnál több oxigént adjon le. A krokodil ezt az oxigént használja fel arra, hogy visszatarthassa lélegzetét. Az emberi szervezet is képes leadni ezt a kémiai jelet, de az emberi hemoglobin nem válaszol a jelre. A japán és az angol tudósok megtalálták a molekulát, amely a jelet kapja. Ezt a molekulát beépítették emberi hemoglobinba. A kémcsőben a hemoglobin ugyanúgy viselkedett, mint a krokodilé. Azt jelenti-e ez vajon, hogy az ember is egy óráig tartózkodhat a vízben lélegzés nélkül? Ez nem fog megtörténni - mondta az AP amerikai hírügynökség munkatársának Dr. H. Franklin Bunn, a Horward Egyetem kutatója. Ennek oka az, hogy a hemoglobin viselkedése nem az egyetlen magyarázata annak, hogy a krokodil egy óráig képes a víz alatt tartózkodni. A Nature tudományos folyóiratban megjelent kutatási eredmény ennek ellenére fontos lehet, mert bizonyos gyógyszerek készítéséhez segítséget nyújthat. Házasságtörés, kollégák följelentése vagy kömyezetszeny- nyezés: ilyen vétségeket most már nemcsak a papnak lehet meggyónni, hanem a számítógépnek is. Egy düsseldorfi vállalat ugyanis előállított egy elektronikus bűnlistát, amelyen 250 címszó szerepel. A programban megtalálhatók a tízparancsolat elleni vétségek ugyanúgy, mint a modem „bűnök”, mint például kömyeze- tromboló spray-k alkalmazása. Az új találmányt a nürnbergi Credo-Bit ,95 elnevezésű kongresszuson mutatták be - írja a dpa német hírügynökség. A kongresszus rendezője a „Plébános és számítógép” nevű egyesület, amelynek célja, hogy segítse az egyház nyilvántartási munkáját. Az egyesület 1986 óta informálja a plébánosokat, egyházközségeket és a hívőket. Norbert Albert, az egyesület szóvivője megnyugtatta a klerikális kétségeket hangoztató- kat: a program természetesen nem akarja pótolni a gyónást, csupán annak előkészítésére szolgál. A Miatyánkon és az Üdvözlégy Márián kívül a számítógépen még 58 más imádságot lehet lehívni, köztük gyermekimákat is. A súlyos bűnöket - gyilkosságot, rablást vagy nemi erőszakot - a program nem veszi a lelkére: jelzi, hogy hol van a legközelebbi gyóntatóatya. A nürnbergi kongresszuson más technikai újdonságokat is bemutattak. Ilyen például az elektronikus harangozó. A készülék a 3000. évig beprogramozza az ünnepeket, és működésbe hozza a templomi harangokat. Egy másik találmányt „Rhetor Desk 2000,,-nek neveznek. A szószékbe beépített monitorról a pap nemcsak az előzőleg számítógépre írt prédikációját olvashatja le, hanem a bibliai idézeteket is. Lopják az állatkerti madarakat Még egy hete sincs, hogy két tucatnál több ritka vörös flamingót loptak el egy Párizs környéki állatkertből. A Közép-Amerikából származó ritka és védett madarakat valószínűleg magánembereknek adják tovább a tolvajok. Most újabb állatkerti madárlopásról érkezett hír. A DPA jelentése szerint két nappal ezelőtt - éjnek idején - a dortmundi állatkertből loptak el kilenc ritka papagájt. Két madárkalitkát feltörve, az ismeretlen tettesek elvittek négy rózsaszínű és négy inkapapagájt, valamint egy sárgabóbitájú kakadut. A Délkelet-Azsiában és Ausztráliában honos, védett madarak értéke összesen 40 000 márka. Az állatkert szóvivője, aki a lopásról tájékoztatta a sajtót, hangsúlyozta, hogy a papagájokat elektronikus úton megjelölték, s ez bármikor lehetővé teszi pontos azonosításukat. Az IBUSZ BANK Kékestető Értékjegye ideális megtakarítási lehetőséget kínál Önnek. Teljes pénzügyi szabadságot nyújt, mert szükség esetén visszaválthatja, és így bármikor hozzájuthat pénzéhez. Ugyanakkor jó befektetés is, hiszen - a negyedévenként növekvő sávos kamat miatt - minél tovább megőrzi, annál magasabb hozamra számíthat: a maximális, kétéves futamidő utolsó periódusában értékjegye már 33%-kal kamatozik! Ráadásul a Kékestető Értékjegy változó kamatozású, így hozama igazodik a mindenkori piaci kamatokhoz. A Kékestető Értékjegy bemutatóra szól, szabadon átruházható. Bármelyik kijelölt IBUSZ BANK fiókban váltható 20.000, 50.000, 200.000 és 500.000 Ft-os címletekben. Futamidő (idősávok) Éves kamat 1 -91 nap közötti időszakra 20% 92-182 nap közötti időszakra 22% 183-273 nap közötti időszakra 24% 274-365 nap közötti időszakra 26% 366-456 nap közötti időszakra 28% 457-547 nap közötti időszakra 30% 548-638 nap közötti időszakra 32% 639-730 nap közötti időszakra 33% A váltástól számított 91 napon belüli visszaváltás esetén nem jár kamat. IBUSZ BANK Kékestető Értékjegy. Önre gondoltunk. BUSZ BANK Dombóvár, Hunyadi tér 27. Paks, Táncsics u. 2-4 Szekszárd, Augusz Imre u. 1-3. Arra gondoltunk... LJ m Egy értékpapír általában vagy magas kamatozású, vagy könnyen visszaváltható & Az IBUSZ BANK Kékestető Értékjegye viszont magas kamatozású és könnyen visszaváltható Fogyatékos babák Hongkongban Sokkoló ötlettel állt elő egy hongkongi játékgyártó: testi fogyatékos játékbabákat kezdene gyártani nevelő célzattal. - Ezek segítségével a szülőknek könnyebb lenne gyermekükkel elfogadtatni a „másságot” és megtanítani őket arra, hogy hasonló társaikat ne csúfolják, hanem szeretettel és törődéssel vegyék körül őket - nyilatkozta a reménybeli gyártó, Victor Lau egy hongkongi játékvásáron az AP-nek. Lau elmondta, hogy a babák gyártásának gondolata a való életben tapasztalt és olvasott tragédiák nyomán vetődött fel benne. A babák nemzetiséget is „kapnának”: így egy malajziai játékfiú elefántormánnyal, egy tajvani nyúlszájjal, egy kínai pedig zöld, kígyószerű arccal készülne. A sorozatgyártásra azonban még várni kell, a vásáron legalábbis Lau nem kapott egyetlen megrendelést sem. A játékkereskedők ugyanis nem fogadták kitörő örömmel az ötletet: egyesek szerint a figurák rémálmokat okoznának a gyerekeknek és mentális fejlődésüket is megzavarnák. A baba száraz maradt Szokatlan módját választotta egy svéd anya annak, hogy le- csitítsa hisztiző gyermekét: bezárta az elektromos ruhaszántóba, majd pedig be is kapcsolta a készüléket. Szerencsére pár pillanattal később jobb belátásra jutott és kiengedte kétéves kisfiát a szorult helyzetből. Az ügyből per lett, s az anya azzal védekezett, hogy ő maga is stresszhelyzetbe került a gyermeki hiszti miatt, s csak azután folyamodott a szárítóhoz, hogy minden más higgadt módszer hatástalannak bizonyult. Azzal nem próbált mentegetőzni, hogy csupán a kisfiú könnyeit akarta felszántani. A bíróság végül szabadlábra helyezte, hogy el tudja látni a gyermek felügyeletét. Az eset egy évvel ezelőtt történt és azóta a kisfiún páni félelem lesz úrrá, valahányszor meglát egy szárítógépet. Az állatok előre érzik a földrengést A tudományos mérési és előrejelzési módszerek tökéletesedtek, azonban a szakértők még mindig nem képesek biztonsággal előre megmondani, hol várhatók pusztító földrengések. A természet viszont ebben is segíthet - ha odafigyelünk. A legbiztatóbb eredménnyel az állatok viselkedésének tanulmányozása kecsegtet. Az 1988-as pusztító örményországi földrengés előtt például számos példa akadt az állatok különös viselkedésére. A lakosok kikérdezése alapján - utólag - a szakemberek mintegy 200 esetet jegyeztek fel, amikor a házi- és vadállatok viselkedése a közelgő katasztrófára utalt. Ezt persze akkor még nem lehetett tudni: néhá- nyan „hittek" a lakhelyükről menekülni igyekvő, szokatlanul nyugtalan állatoknak, s elmentek. Ők megmenekültek, de a többség nem tulajdonított különösebb jelentőséget az állati előrejelzésnek... Az örményországi földrengés előtt - amely végül húsz várost és 342 falut érintett - különösen a kutyák és macskák váltak idegessé. De a madarak, patkányok, egerek, sőt még az akváriumi halak is szokatlanul nyugtalannak mutatkoztak. Még az epicentrumtól száz kilométerre is furcsán viselkedtek az állatok: az ottani lakosok a rengések előtt néhány perccel már biztosan tudhatták volna, hogy katasztrófa közeleg - ha figyelték volna a biológiai jeleket és „hallgatnak” is rájuk. A szakértők most azon fáradoznak, hogyan lehetne az állatokat közvetlenül és nagy „találati” biztonsággal felhasználni a földrengések előrejelzésénél. 7