Tolnai Népújság, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-14 / 12. szám
1995. január 14., szombat Hétvégi Magazin 11. oldal „Pótszilveszteri” TévéNéző Szeri Sztárpád Egyre többet találkozunk vele a televízió képernyőjén. Remélhetőleg az itt következő „pótszilveszteri” írás sem csorbítja népszerűségét. Sőt! Mottó I.: „Ha nem én lennék sajátmagam kedvenc üstököse, akkor Szeri Sztárpád lenne az. Vagy más. ” Láp Pál Mottó II.: „Vajh mit látok ott, a hegyeken túl?! Hegyeket. ” Kak Tibi Mottó III.: „ — Pardon - szólt a bolha. — Semmiség - szisszent fel a véres hurka. Tukán kán Kevesen tudják Szeri Sztárpádról, a Lappföldtől a Tűzföldig ismert Tolna megyei zsurnalisztáról, hogy amikor megszületett, még ő is pici volt. Csak később nőtt meg. Nagyra. Tekintsük most végig életének főbb állomásait! A keresztségben a Sztárpád nevet nyerte, bár kifejtette a lelkipásztornak - latinul és ógörögül -, hogy nem idegen tőle a Győző sem. Minden iskolát kitűnő eredménnyel végzett, ő korrepetálta a tanárokat. Egy ideig műszaki tervezőként tevékenykedett, precíz tusrajzait bal kézzel, behunyt szemmel, görkorcsolyázás közben készítette; tíz perc alatt húszat. Sokat utazott, tapasztalt. Amikor egylevegővel lemerült a Mariana-árokba, és néhány hamuban sült pogácsával a tarisznyájában, fütyürészve meg- mászta a Csomolungmát, így nyilatkozott a sajtónak: — Különösebb fáradtságomba nem került ez a két erőpróba, csak bemelegítésnek szántam őket, mert hamarosan indulok a Holdba, gyalog. Mindig szívesen bízták Sztárpádra nagyzenekari művek előadását, hiszen virtuóz módon játszik billentyűs, fúvós, vonós és ütőhangszereken - egyszerre. S ha elereszti legendás tenorját, vagy zengő baritonját, a milánói Scalától, a Sydney operáig, tombol a vájtfülű közönség. Sporttrófeáinak se szeri se száma. Nemrég egy osztrák - pénzdíjas - viadalon hajtott végre emlékezetes síugrást. Olyan messzire repült az óriás sáncról, hogy Szicíliában érték utol a versenybírák a colstokkal. Kalandos és tartalmas ifjúkorának egyrészét a cirkusz porondján töltötte Sztárpád. Legendás hírű akrobata volt, lóháton és trapézon. Igaz, hogy a tripla szaltó miatt gondjai adódtak; nehezteltek rá légtomász társai, mert három helyett mindig négy-öt fordulatot tett a magasban. Felnőtt, megállapodott, és a médiák koronázatlan királyává vált. A demokrácia első éveiben ontotta az új rend fogyatékosságait szenvedélyesen ostorozó publicisztikáit. Ilyeneket: „Mostanság, manapság sok szó esik Nyugat-Szamoáról. Országgyűlési képviselőnk. Tábor Gábor is ellátogatott oda múlt hónapban, a zsebpénzéből. Tábort vert, aztán Tábort verték. Mert, mint kiderült tiltott helyen sátorozott. De ez még semmi, mert Tábor Gábor se többet, se kevesebbet nem állít, mint azt, hogy őt ott megfőzték a bennszülöttek. — Képviselő úr, akkor hogyan került ide, a mikrofonom elé? — Kiugrottam a fazékból - összegezte tapasztalatait Tábor Gábor -, és amúgy félig nyersen közöltem az emberevőkkel: A jó édes ... Aztán siettem, hogy elérjem a gépet.” Sztárpád mindennapjairól mindenki mindent tud ma már. Ő az összes televíziós vetélkedő abszolút győztese valamennyi hazai és égi csatornán, saját show-val lepi meg a Tejútrendszert, sőt, a közeljövőben a Jóistennel és Luciferrel szándékozik villáminterjút készíteni, a kiteljesedett emberről. Sok az irigye. Újabban nem adják át neki a helyet a buszon. Na ja, a siker, a szépség, az ész bajjal jár. (Kifogja nekem elhinni, hogy mindezt kedves, baráti fricskának szántam? Még tán maga Sztárpád sem . .. Pedig óvjon az ég az ő rettenetes haragjától!) Wessely Gábor Archív kép Szeri Sztárpádról - az első kerékpáros világversenyén készült FOTÓ: DEGRÉ Rejtett értékeink Cholnoky Imre munkássága Megyénk múlt századi történetében előkelő helyet foglal el Dunaföldvár, nem utolsó sorban azért, mert az ott élt és oda származott köznemesség meghatározó ereje volt a reformkori haladó irányzatoknak, majd később derekasan kivette részét a '48-as hagyományok ápolásában és fenntartásában. Mindebben fontos szerep jutott idősb Cholnoky Imrének. A csolnokosi Cholnoky családot ugyan nem találjuk meg Nagy Iván nevezetes könyvében, de ettől még igen büszkén ápolhatták hagyományaikat, amelyek a XVII. századig vezethetők vissza. A címben foglalt férfiú 1820-ban született Kecskeméten, szülővárosa gimnáziuma után Székesfehérvár, Vác, majd a jogi tanulmányokkal Győr és Pest következett életében, 1841-ben köz-, két év múlva váltóügyvéd lett - Szinnyei József Magyar írók élete című lexikona szerint. Megyénk életébe ez idő tájt kapcsolódhatott bele, hiszen Bölcskén volt birtoka, Duna- földvárott pedig számos barátja látogatta házát. Ügyvédi munkája azonban jobbára a fővároshoz kötötte, itt jelent meg első műve 1847-ben a Váltóeljárási rendszer megyékre és városokra nézve címmel. A forradalom, mint annyi kortársát, őt is magával ragadta: a nemzetőri haditanács tagja lett, előbb az úgynevezett Fekete sereget, majd az Etele vadász-csapatot alakította meg, ő maga pedig főhadnagyként 1848. október 15-től, november 28-ig már századosként az eszéki vár őrségében szolgál. Az erősség azonban csakhamar kapitulált, 1849. február 13-án bevonulnak falai közé a császáriak. A megegyezés értelmében a védősereg eltávozhat, ha megígéri, hogy nem fog fegyvert Ferenc József ellen. Cholnoky ígérete ellenére újra beáll a honvédséghez, bár nem harcol, hanem az Országos Hadparancsnokság beosztott tisztje július 14-én. Ezután az Asbóth Lajos ezredes parancsnoksága alatt szerveződő 132. zászlóalj őrnagya lesz, Világosnál esik fogságba. Hamarosan bölcskei birtokára menekül, innét idézik a haditörvényszék elé, amely 145 éve, 1850. január 15-én tizenöt évi várfogságra ítélte. A meglepően súlyos elmarasztalásban nemcsak esküszesége játszhatott szerepet, hanem az a mű is, amely a maga korában igen népszerű volt, de kézirata csak Cholnoky halála után tíz évvel került elő. A Kossuth Lajos indulója című verset egyik szekszárdi barátjának ajánlotta. Soraiból a lelkesedés és a műgond egyaránt kiviláglik: „Fegyverre fiuk!/ Hős harcra int a tárogató./ Bűnhődjék az,/ Ki országháborgató!/.../ Előre hát neved halhatatlansá- gaért!/ Harcra rokonid, hazád léte- a szabadságáért!/ Rohanunk! Foszlik/ Remeg és oszlik,/ Fut az ellenség! /.../ Porrá zúzza karunk a/ Durva erőszak harcosait,/ Kardunk sújtsa agyon a/ Kényuralomnak zsoldosait!/ Csillag lesz belőlem,/ Ha hősként elesem;/ Szerelemmel kacsint fel/ Büszkén rám kedvesem...” Cholnoky szerencséjére 1851-ben kegyelmet kapott, de az ügyvédi gyakorlattól eltiltották. Bölcskén gazdálkodott, 1867 után pedig ismét visszatér hivatásához. A Tolnamegyei Közlönyben 1882-ben jelent meg A jobbágy címmel részlet A magyar úrbéri jog című munkájából. Ebben a fogalom etimológiáján kívül tulajdonképpen a polgár és az alattvaló közti különbséget tárgyalja, ma is magvas és korszerű gondolatokkal: „Az egyén alkotja az államot. Az állam csak annyi jogot és hatalmat gyakorolhat, amennyit annak az államot alkotó egyének átengednek. Az állam csak eszköz, de nem egyén. Az állam hatalma közvetett, mert jogosan csakis a polgárok engedményezése határáig terjedhet. Ha az állami hatalom az engedményezettjogos korlátokat túllépi: hatalma erőszakká fajul el s jogtalan lesz... Az egyéni szabadság egyik fő kelléke, hogy mindenki saját ügyét a jog keretében elintézhesse, s e célból másokkal is szövetkezhetnek .. . Önkormányzat nélkül nincs biztosított egyéni szabadság. Az egyéni szabadság csakis a decentralizáció talaján tenyészhet. A centralizáció és egyéni szabadság együttesen: önámítás”. Élete utolsó évtizedeiben Dunaföldvárott ügyvédkedett, itt érte a halál 1901. április 12-én. Emlékét ma senki, semmi nem őrzi. ür. Töttó's Gábor Aki birtokba vette a csontot Németh János fotó:GOTTVald A természethez és a vadhoz való kötődést a Hegyhát-beli Kisszékelyben, szülőfalujában szívta magába Németh János, aki csontfaragó művészként a legősibb kézimunkák avatott mestere. A kisszékelyi mindennapok voltak azok is - az elemi iskola 1-5. osztályát e csodálatos fekvésű és jó levegőjű faluban töltötte, majd visszajárt 1978-ig a nagyszüleihez amelyek az erdész hivatását választatták vele. Azt pedig a génjeiben hozta magával, hogy mindazt, amit meglátott és megszeretett a természetben, azt természetes anyagba, az erdőben talált hullajtott őz- és szarvasagancsba faragva adja azoknak, akik kedvelik az ékszereket, a dísztárgyakat, a különféle praktikus eszközöket. Németh János a szarvasagancs minden centiméterét használja Egy a mestermunkák közül valamire. A nagyobb és gondosan kimunkált medálokat a rózsájából készíti, a gombokat, a nyakkendőtűket, a szalvétakarikákat, a kulcstartókat, a mandzsettagombokat a szárból és az ágakból. Minden úgy kezdődött Németh Jánossal, ahogy az általában lenni szokott: először unaloműzésként, saját maga kipróbálására, szórakozására, egyszerű eszközökkel egyszerű motívumokat faragott, aztán amikor már birtokba vette a csontot, bonyolultabb motívumok is kikerültek a keze alól. Szerencse, hogy a csontfaragó pályán induló fiatal erdész találkozott Csergezán Pállal, az Európa-szerte ismert vadászfestővel, aki meglátta Németh Jánosban a tálentumot és tanácsaival támogatta az új útra indulót. Muray Róbert festőművész támogatása - közös kiállítások rendezése - a megismertetést szolgálta. A faragóművész mert azzá lett a Kisszékelyből indult fiú - 1980-ban mutatkozott be először itthon egy erdészeti találkozón, ahol az erdészek, a vadászok, az érdeklődők az egész kiállított kollekciót megvásárolták tőle. Ettől kezdve már keresték a munkáit, megrendeléseket, kiállítási lehetőségeket kapott országhatáron belülről és főleg kívülről. Nyolc éve már, hogy a csontfaragásból él - vallja -, de megmaradt a vadászat és a természet szeretete is. Hogyne maradt volna meg, amikor mélyen beivódott a zsi- gereibe, aztán meg örömet, pihenést, szórakozást, „mágnest”, munkát és örök témát jelent. Mert témája elsősorban a hazai erdő, a hazai vad - a szarvasok, az őzek, a vaddisznó, a récék, a szalonka, a kutya -, s mivel mindegyik fellelhető Európa szinte valamennyi országában, ezért a határainkon túli vadászok szívéhez is közel állnak. Az ismertséggel, elismertséggel új kihívásoknak kellett megfelelni. A zerge, a jávor- szarvas, a siket- és a nyírfajd, a kőszálikecske, majd Afrika és Alaszka vadjai is csontba vágyódtak. Könyveket, albumokat bújt, külföldi állatkerteket látogatott és hozta a fényképeket, hogy a kért vadat megformázhassa. Sikerrel tette. Úgy, hogy alkotójuk neve és az általa agancsba vésett természet része lett a magyar vadászati kultúrának. Németh János újabban ismét hazajár, ám ezúttal Gyulajra. Mondja, nem véletlen a nosztalgia és az sem, hogy egyre kevesebbet akar külföldre menni, mert kint minden üzlet, de barátságot itthon lehet szerezni. Higgyük el, hogy igaza lehet. Ékes László A hitoktatókat csak hitegették... A Tolnavármegye 1895. január 27-i számának ötödik oldalán számolt be nem kevés iróniával a megyeszékhelyen történt eseményekről: „Hitoktatás a szekszárdi iparostanonc iskolában. A múlt évben tudvalelőleg a vallás- és közoktatásügyi miniszter elrendelte, hogy a jelen tanév elejétől fogva az egész ország iparostanonc iskoláiban heti egy órában a hittant is tanítsák. az intézkedés mindenesetre csak dicséretére válik a vallás- és közoktatás miniszterének, mert aki valaha látott inasiskolát - s ki ne látott volna, ha máskor nem, az utcai csoportosulások alkalmával - azt tudni fogja, hogy ezekre az elvadult, elfásult gyerekekre nagyon is ráfér egy kis vallásoktatás, egy kis erkölcstan. De amilyen jól elgondolta a miniszter ideális szempontból, annyira nem volt tekintettel az ügy gyakorlati oldalára, s így történt, hogy midőn elérkezett a tanév eleje, minden felekezet hitoktatója lelkiismeretesen megkezdte működését, de arra senki sem gondolt, hogy ezt a munkát, mégpedig keserves munkát, díjazni is kell. Végre azonban úgy karácsony táján, a hitoktatók egyike felvetette a tandíj kérdését, de erre már választ adni senki sem tudott. Hiába kérdezték Ponciustól, Pilátustól, erről felvilágosítást adni senki sem bírt. Talán ha a miniszter kötelességévé tette volna a papoknak, hogy az inasiskolában - missiót teljesítve - díjtalanul tanítsanak, beletörődtek volna a megváltoztathatat- lanba; de mivel ezt az áldozatot senki sem kívánja, méltán várhatták a hitoktatók, hogy fáradságuk -- s milyen fáradságuk! - legalább a Szekszárdon megállapított silány 35 forint évi tiszteletdíjjal jutalmaztassék. Mindezideig azonban ez sem történt meg, sőt mivel kilátás sincs rá, hogy egyáltalán megtörténjék, a hitoktatók a tanítást beszüntették, illetve várakozó álláspontot foglalnak el az ügy kifejlődéséig. Most már kíváncsiak vagyunk a dolgok további fejleményeire”. Ha szelíden is, de ez volt az első pedagógussztrájk megyénkben, noha nem nevezték annak. A mai „inasiskolát” azonban aligha fenyegeti hasonló veszély ... -ős - bor • • Ökumenikus imahét Szekszárdon Az 1995. január 16-22-ig megtartandó szekszárdi imahét helyszínei és eseményei: Január 16., hétfő, 17 óra, újvárosi rk. templom, igét hirdet Szilvássy Géza ref. lelkipásztor. Január 17., kedd, 17 óra, evangélikus templom, igét hirdet Farkas Béla rk. plébános. Január 18., szerda, 17 óra, belvárosi rk. templom, igét hirdet Gyurkó József metodista lelkész. Január 19., csütörtök, 17 óra, református templom, igét hirdet Johann Gyula evangélikus lelkész. Január 20., péntek, 17 óra, református templom, igét hirdet Puskás Attila rk. káplán. Január 21., szombat, 17 óra, metodista imaház, igét hirdet Mim Ede rk. plébános. Január 22., vasárnap, 17 óra, evangélikus templom, igét hirdet: Szabó Oszkár rk. káplán. Közreműködik: A Gárdonyi Zoltán kisegyüttes és a belvárosi római katolikus templom kamarakórusa. Mindenkit szeretettel várnak.
