Tolnai Népújság, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-09 / 290. szám

NEHÉZ GYŐZELEM SZÁZHALOMBATTÁN (7. oldal.) 1994. DECEMBER 9. PÉNTEK ÁRA: 18,80 FORINT V. ÉVFOLYAM, 290. SZÁM A kislányok a babaarcú, ked­ves külsejű, akár kistestvérkére hasonlító, öl­töztethető ba­báknak nagyon szoktak örülni. Kinek mit ajándékozhatunk? című írásunk a 13. oldalon. Nemzetiségi könyvtár Szegeden tegnap átadták a Csongrád Megyei Nemzeti­ségi Könyvtárat. A megyei közgyűlés klubjában két ter­met alakítottak át e célra. A testület évi 650 ezer forintot szavazott meg a könyvtár ki­adásainak finanszírozására. Szerb, szlovák, román, német, cigány és örmény nyelven megjelent kötetek kaptak he­lyet a polcokon. Egyelőre 600 könyvből válogathatnak az érdeklődők, de újabb 600 kö­tettel bővül a választék. Drágul a gáz, az áram Átlagosan 26 százalékkal drágul január elsejével az energia. A villany ára átlago­san 31,5 százalékkal, a gázé 21 százalékkal emelkedik. A la­kossági fogyasztók a gázért 53 százalékkal, az áramért pedig 65 százalékkal fizetnek a jövő évtől többet. Az emelés egy átlagos, 50- 60 négyzetméteres lakás ese­tében havonta körülbelül 1.170 forint többletkiadást je­lent. A kabinet az ellentétele­zésre 9 milliárd forintot szán, ebből 6 milliárd jutna a lakos­ság legrászorultabb rétegei­nek, 3 milliárd pedig az egész­ségügyi, szociális, közokta­tási, felsőoktatási és művelő­dési intézmények többletkölt­ségeinek részleges kompenzá­ciójára - hangzott el tegnap, a kormányülést követő sajtótá­jékoztatón. (Folytatás a 2. oldalon.) Önkormányzati tűzoltóságok Szakmai, szervezési és pénzügyi tekintetben egya­ránt jól és időben kell meg­kezdeniük a felkészülést az érintetteknek az önkormány­zati tűzoltóságok létrehozá­sára - mondotta csütörtöki, zalai körútját záró sajtótájé­koztatóján Világosi Gábor, a Belügyminisztérium államtit­kára. Hangsúlyozta: bízik benne, hogy az 1995 második félévé­től életbe lépő változás nyo­mán önkormányzati keretek között sem jut a mostaninál kevesebb pénz a tűzoltóság működési, fejlesztési céljaira. Autóbusz-alvázak Sydnybe Sydnybe szállít speciális au- hoz való alacsonypadlós vál­tóbusz-alvázakat a Mogürt, tozatot fejlesztett ki. Ausztrá- amely a Csepel Autógyárral liában több mint 50 Csepel al- közösen városi autóbuszok- vázas autóbusz közlekedik. Kevesebb a munkanélküli A regisztrált munkanélkü­liek száma november végén 522 ezer 400 volt, 7.200-zal kevesebb, mint egy hónappal korábban. A gazdaságilag ak­tív népesség és a munkanélkü­liek aránya, azaz a munkanél­küliségi ráta ezzel 10,4 száza­lék lett - közölte az újságírók­kal az Országos Munkaügyi Központ csütörtöki sajtótájé­koztatóján. A központ prog­nózisa szerint jövő év első fél évének végére további 30-60 ezerrel csökkenhet a munka- nélküliek száma. KÖNYTÁROSOK KITÜNTETÉSE — Szétvert és értékvesztett világunkban ilyen embe­rekre lenne szükség, mint ezek a könyvtárosok, akik évtizedek óta teszik a dolgukat -, mon­dotta Elekes Eduárdné igazgató tegnap délután a megyei könyvtárban tartott ünnepségen, amelyen tiszteletdíjas könyvtárosokat tüntettek ki. — Ennek a szakmának van múltja, és remélem, jövője is - mondta az igazgató, és felidézte azokat a meghitt pillanatokat, ame­lyekre az összes megjelent emlékezett. A hat tiszteletdíjas könyvtáros tiszteletére rendezett ünnepségen a felléptek a zeneiskola növendékei - Papp Ágnes, Ballabás Aliz és Környei Mik­lós -, Hauszer Edit, az I. Béla Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola 2. b osztályos tanu­lója szavalt, Németh Judit, könyvtáros pedig prózát mondott.(Folytatás a 3. oldalon)Fotó:DEGRÉ _ RÖVIDEN Amennyiben sikerül kidol­gozni és elfogadtatni valami­lyen egységes követelmény- rendszert, egyik iskolatípus sem jelentene zsákutcát. (2. oldal.) A helyiek disznót vágtak, ebédet a kultúrházban tálal­tak, melyre hivatalos volt az egész falu. (4. oldal.) Ma már többéves tapaszta­lattal könnyebb felismerni egy-egy betegséget, most az az izgalmas, hogy a feladato­mat sikeresen meg tudjam ol­dani. (4. oldal.) A pékségre költeni kellene, mert elavultak a gépek és a kemence, felújításra szorul az egész épület. (5. oldal.) Az éjszakába nyúló verseny után Balogh László szekszárdi tanítványai 33 érmet vihettek haza. (7. oldal.) A tárlaton felvonult a kor­társ festőművészet színe-java. (8. oldal.) Áldozatkész életmentők Idén augusztus elsején délután 14 órakor T. L.-né és M. F. együtt fürdőztek a madocsai strandon. Ezt követően rövid ideig a parton tartózkodtak, amikor T.-né újra fürdeni készült. Ugyanabban az irányban lépkedett a derékig érő vízben, mint korábban. Pár lépés után azt tapasztalta, hogy nincs talaj a lába alatt. Gazdasági iránytű A következő napokban, he­tekben dőlhet el; folytatni tudja-e a kormány a gazdaság modernizálását, az egyensúly javítását, a növekedés meg­alapozását, mondta Drasko­vics Tibor, a PM közigazgatási államtitkára a vállalkozóknak rendezett „Gazdasági iránytű '95" konferencián. Igyekezett partra úszni, de próbálkozása eredménytelen maradt, többször vizet nyelt és segítségért kiáltozott. M. F. a segítségére indult, de ő maga is veszélybe került, többször elmerült és vizet nyelt. A parton tartózkodó, helyben lakó Sereg József, va­lamint a bölcskei Almási Pál azonnal a két ember segítsé­gére indult. T. L.-nét együtt a partra segítették, M. F. pedig már egyedül a partra úszott. Ez az eset tehát szerencsé­sen végződött, csakúgy mint az egy hónappal későbbi, ami Sióagárdon történt. Néhány perccel 17 óra után érkezett otthonába Potyondi Imre, aki a szomszédból jajveszékelő (Folytatás a 3. oldalon.) Kongresszus kezdődött a magas vérnyomásról Nyílt nap a Rendőrtiszti Főiskolán Csaknem ötszáz szakember, elsősorban háziorvosok rész­vételével tegnap Budapesten megkezdődött a Magyar Hypertonia Társaság II. tu­dományos kongresszusa. A háromnapos tanácskozás témái között szerepel a magas vérnyomással kapcsolatos új kutatási eredmények ismerte­tése. Elemzik a hypertonia megállapításának, illetve a gyerekkori magas vérnyomás kezelésének lehetőségeit, elő­adás hangzik el továbbá a hypertoniás betegek sürgős­ségi ellátásáról. Bemutatják a magas vérnyomás kezelésére jelenleg rendelkezésre álló medicinákat. Megváltozik jövőre a felvé­teli rendszer a Rendőrtiszti Főiskolán - közölték a tegnap tartott nyílt napon. Nappali tagozaton négy évre emelik az eddig hároméves képzést. A jövőben a sorkatonai szolgálat beleszámít a főisko­lai évekbe, azaz a fiúk már érettségi után - és a sikeres felvételit követően - azonnal folytathatják tanulmányaikat a Rendőrtiszti Főiskolán, ahová az idén tizenötszörös volt a túljelentkezés. További újdonság, hogy a nők a civil életből is jelentkez­hetnek, eddig ugyanis csak rendőrnőket vettek vei a főis­kolára. Új midibuszok az Ikarusból A budapesti midi autó­buszprogram szerint megér­keztek az Ikarus gyárból a BKV-hoz az első IK-405 tí­pusú autóbuszok, amelyeket a Fővárosi Önkormányzat EBRD-hitel felhasználásával vásárolt. A járművek csütörtöki be­mutatóján Demszky Gábor főpolgármester is részt vett. Az idén leszállítandó tíz da­rab midibuszt különböző for­galmi és műszaki körülmé­nyek között nyolc-tíz napig teszteli a BKV. Ezt követően az első buszok a 158-as és a 39-es autóbusz vonalán köz­lekednek majd, később pedig a forgalom elől elzárt terüle­teken, így a Várban is ilyen járművek szállítják az utaso­kat. A NAP HÍREIBŐL Ipari védegylet Megalakult a Magyar Ipari Védegylet. Az egyesület lét­rehozását a Magyar Szellemi Védegylet határozta el, melynek tagjai között vállal­kozók, mérnökök, közgazdá­szok és termékgyártó szak­emberek találhatók. Az egye­sület célja, hogy elősegítse a magyar ipari és agráripari termékek előállítását, for­galmazását és értékesítését. Anyaoltalmazó otthon Az' Anyaoltalmazó Alapít­vány Háza 1992. november 28-a óta fogadja a családjuk­ból menekülésre kényszerült anyákat és gyermekeiket. Eddig 250 anya és 341 gyer­mek talált menedékre, segít­ségre a XX. kerületi Flóris utca 228. szám alatti otthon­ban. Az alapítvány munka­társai a szervezet kétéves fennállás alkalmából adtak számot eredményeikről, ku­darcaikról és terveikről teg­nap. Xantus-emlékülés Száz éve halt meg Xantus Já­nos. A neves utazóról, termé­szet- és néprajzkutatóról csü­törtökön emlékeztek meg a róla elnevezett múzeumban Győrött. Szakemberek mél­tatták sokoldalú tevékenysé­gét, értelmezték életművének mához szóló üzenetét. Egye­bek között elhangzott: ame­rikai és kelet-ázsiai gyűjtőút­jain gazdag néprajzi és zoo­lógiái anyagot gyűjtött össze, ezek egy részével hazai köz- gyűjteményeinket gyarapí­totta. „Zoo-centrum” Európa első állattenyésztési és állatgyógyászati üzletköz­pontjának felépítését tervezi Budapesten az Anivet Kft. Erről Váraljai Péter, az Ani­vet Állattenyésztési, Állat- gyógyászati Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója tá­jékoztatott. A 8 ezer négy­zetméteres létesítmény előre­láthatólag 600 millió forintos költséggel épül majd fel. A felépülő üzletközpontban a kft. olyan teljes körű áruellá­tást és szolgáltatást szeretne biztosítani a hazai állatte­nyésztőknek, állattartóknak, állatorvosoknak, méhészek­nek, vadászoknak, horgá­szoknak, lótartóknak, halá­szoknak, hobbyállat-tartók- nak, állatforgalmazóknak és az állati termékek feldolgozó­inak, amely megfelel igénye­iknek. Lepkék a kalapon Márton László Lepkék a ka­lapon című művét mutatja be a Budapesti Kamaraszínház a hét végén. A szerzőt Gozsdu Elek Köd című regénye ih­lette a kétrészes bohózat megírására. A premiert szombaton, illetőleg vasár­nap tartják az Asbóth utcá­ban. Szociális bérlakások Szociális bérlakásokat épít az állami lakások értékesíté­séből származó bevételéből a balassagyarmati önkormány­zat. A beruházás első ütemé­ben, mintegy 16 miihó forin­tért hat kisméretű, de össz­komfortos garzonlakás készül el 1995. június 30-áig. Az épü­let földszintjén két kisebb üz­lethelyiséget alakítanak ki. A városban jelenleg harmincra tehető azoknak a családoknak a száma, amelyek pályázhat­nak majd ezekre a lakásokra. A program folytatásáról már majd az új önkormányzatnak kell dönteni. Kiss Tamás al­polgármester szerint, ha a vá­rosi tulajdonban lévő lakások értékesítése folytatódik, biz­tonságosan finanszírozható a további építkezés.

Next

/
Thumbnails
Contents