Tolnai Népújság, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-07 / 288. szám
8 KÉPÚJSÁG HIRDETÉSEK - MAI MŰSOROK 1994. december 7., szerda Gyászközlemények + A Római Katolikus Egyház és Zombai Egyházközsége, valamint Zomba Község Önkormányzata mély megrendüléssel és fájdalommal tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. DEMSE PÉTER római katolikus esperes-plébános életének 79. évében elhunyt. Az elhunytat a község saját halottjának tekinti. Az engesztelő szentmise 1994. december 12-én, 11 órakor kezdődik, majd azt követően az elhunyt földi maradványán a zombai temetőben helyezik örök nyugalomba. (61299) Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KERN GYÖRGY volt szakács életének 38. évében elhunyt. Temetése 1994. december 9-én, 13.30 órakor a szekszárdi alsóvárosi temetőben lesz. A gyászoló család (61307) Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZARKA GYÖRGY életének 46. évében elhunyt. Temetése 1994. december 9-én, 15 órakor az újvárosi temetőben lesz. A gyászoló család (61306) Köszönetét mondunk mindazoknak, akik TÓTH JÁNOS (őcsényi lakos) temetésén részt vettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. (611731 A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik GÖTZSÁNDORNÉ Bodri Julianna temetésén részt vettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család (61137) Köszönetét mondunk mindazoknak, akik MÓNI GYULÁNÉ temetésén részt vettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. (61168) A gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS ÖZV. SÁGI IMRÉNÉ (1949-1993) „Küzdöttél, de már nem lehet, a csönd ölel át és a szeretet, fájó szívünk fel-felzokog érted, örökké szeretünk és nem feledünk Téged.” Édesanyád és szerető családod »Wi NÉPÚJSÁG HIRDETÉSI MELLÉKLETE december 9-én, pénteken jelenik meg. Hirdetését még feladhatja! Kedvezményes hirdetési lehetőség a mellékletben megjelenő hirdetésekre! Tel: 74/316-211. Hívjon, keressen bennünket! Expressz Lada 2107 jó állapotú, 1984- as, 240 e Ft-os irányárban eladó. Süvegjártó, Nagyszo- koly. Adásvétel Vendéglátóipari berendezések olcsón eladók (asztalok, székek, csillárok, kávéfőzők, hűtők, agregátorok és egyéb felszerelések). Megtekinthető a Paksi Halász- csárdában szombat-vasárnap 9-tól, amíg a készlet tart. Bérlet Bútorvásár! OTP hitelre vásárolhat bútort a GÁRDI BÚTORBOLTOKBAN! 30 km-en belül ingyenes házhoz szállítás. BÁTA- SZÉK: Árpád u. 1„ tel.: 113. SIMONTORNYA: Rákóczi u. 18., tel.: 74/386-036, SZEKSZÁRDI Rákóczi u. 36., tel.: 06-60/367-950. Üzleteink december hónapban szombaton is nyitva tartanak. Eladó 1 pár magaskápás lószerszám vagy borjúcsere érdekel. Tel.: 74/333-370,17 óra után. Garázst bérelnék Szekszár- don. 317-673, egész nap. Lakást bérelnék Bonyhá- don. Éppel, tel.: 74/351-602. Autó-motor Karácsonyi árengedmény! REDŐNY-RELUXA több féle színben, típusban. Tel.: 74/317-175 vagy 74/317- 584. Kárpótlási jegyet veszek. Tel.: 74/316-019. Osztrák fenyőlambéria hajópadló, szagélyléc, lépcsőlapok. balkonelemek Szekszárdon a vasútállomás területén. Nyitva: hétköznap 8.30-16 óráig, szombaton 9-12-ig. Tel.: 06-30/464-460. Olasz műanyag székek és asztalok, Szieszta gázkályhák, gázlámpák és gázrezsók, olajradiátorok, hősugárzók és takarítógépek kedvező áron kaphatók. Hargitai Üzletház, Szek- szárd, Kossuth L. u. 8. Tel.: 74/315-214. Teljesen felújított 1200-as Lada, friss műszakival, zöldkártyával és sertés forrázó eladó. Tel.: 340-323. Állás Kimagasló kereset másodállásban. Tel.: 74/317-735, ■6-13 óráig. Takarítást vállalok. "Bármi- kor”jeligére a Sajtóházba. Oktatás 86-os 324-es BMW eladó. Sióagárd, Kossuth u. 68. Audi 80 1.6 l-es, benzines szgk. 3 éves, friss műszakival, extrákkal eladó. Érdeklődni lehet az alábbi telefonon: 74/386-037. Eladó 1 Opel Kadett 13 LS, 86-os. Tel.: 74/334-300. Ladát vásárolnék. 76/351- 115. Mitsubishi Colt 83-as kitűnő állapotban eladó. Tel.: 75/333-777,14-17 óráig. Passat kombi dizel eladó, ugyanitt kettes ekék, kultivá- tor, nyugati segédmotorok, fűnyírók és egy 1000-es vasesztergapad eladó, családi okok miatt. Dunaszent- györgy, Rákóczi u. 77. Törött, totálkáros autót veszek. 061-283-0237, 06 30/423-784. Vásárolnék 10 éves korig bármilyen Ladát, Samarát, 4 ütemű Wartburgot. Magyas áron, azonnal fizetek. Telefon: 06-60/304-150, 76/351- 105. BU-BO BT. AUTÓSISKOLA TIR, Szolgáltatói tanfolyam 1994. december 22-én, 17 óra. Gyorsított járművezetői tanfolyam: 1994. december 6án, 17 óra, 1994. december 22-én, 17 óra. Előadások: délelőtt-délután. Tel.: 74/315-337, 06-60/363-073, 06-30/464-429. Ingatlan 600 m2-es tanya eladó a ci- kói úton, villany van. Érdeklődni: Bonyhád, Marx K. u. 15. 650 n-öl szőlő, konyhakerttel eladó, vagy gk-ra cserélnénk. Tel.: 74/318-020, este. Családi ház eladó Szek- szárd, Fagyöngy u. 1. Ház eladó tetőtér-beépítéssel. Bátaszék, Deák F. u. 85. Kis családi ház eladó. Fadd, Tasnád u. 28. Tolnán, Festetich u. 61. számú ház áron alul eladó. Hosszú épület és nagy telek (1600 m2). Érdeklődni lehet 74/340-527 telefonon. Vegyes Felvételre keresünk középfokú végzettségű tejipari, élelmiszeripari, mezőgazdasági munkatársat átvevő - laboráns munkakörbe. Dám Tej, Tamási, Deák F. u. 6. Elveszett AJ 52869512-2- 37 sz. bélyegző. Használata érvénytelen. Mérei Sándor, Koppányszántó. Jade bemutató december 6án, csütörtökön a VIK Drogériában (Szekszárd, Béri B. Á. u. 10.) ingyenes sminkelés, sminktanácsadás, bőrdiagnosztika. Szerettei várunk minden kedves érdeklődőt, vásárlót. KARÁCSONYI GÁZKÉSZÜLÉK VÁSÁR! GF 25 „p" 19.500 GF 25 „k" 17.400 GF 30 „p" 22.500 GF 30 „k" 20.500 GF 35 „p" 21.000 GF 35 „k" 18.900 GF 40 „p" 25.900 GF 40 „k" 23.900 F 850 „p": 24.000 F 850 „k": 22.100 F 25: 9.300 CIRKO GEIZERE* C-18: 44.000 C-30: 61.000 C-24: 53.000 C-40: 66.900 SC-24: 59.000 ZC 18: 54.900 Továbbá gáztűzhelyek, gázbojlerek forgalmazása amíg a készlet tart. Áraink az áfát tartalmazzák. Zomba, Rákóczi u. 4. Tel.: 333-237. Nyitva: hétfőtől péntekig 8.30-11 -ig, 14-17 óráig (61241) Hű” a választások éve a Sutáknál is! Válasszon Ön is szőnyeget, padlószőnyeget vagy tapétát a Sulák Áruházból! Válassza: wgMztiató minőséget - a kedvező árfekvést- a készpénzfizetést 30% árengedménnyel- vagy kárpótlási jegyre történő vásárlást - a nyugdíjasok, szerdán a «5% árengedményt A választás helye: lé 16 telefon: 74/316262 Pécs, CENTRUM Áruház Bajcsy-Zs. ét 4. tél.: 72(432-500 Szekszárdi áruházunkban vasárnap Is várjuk Önöket! Válassza ismét a Sulákot, hiszen a Sutákkal mindig jól jár! MTV1 5.28: Műsorismertetés. 5.30: Falutévé. 5.50: Határtól határig. 6.00: Napkelte. Reggeli információs magazin. 6.40: Reuters. Gazdasági híradó. 6.55: Mese. 7.00: Hírösszefoglaló. 9.00: KÉK. Közéletről, életmódról, kultúráról - száz percben. Benne: 9.35: Játék. 9.45: Kadétok és kollégisták (olasz filmsorozat). 11.20: Játék. 11.30: Helena (olasz tévéfilmsorozat). 12.00: Déli harangszó. 12.05: Üzlet délidőben. 12.20: Képújság. 14.55: Műsorismertetés. 15.00: Falutévé (ism.). 14.20: Repeta - Történelem. 16.00: Hírek. 16.05: A fő-város peremén. 16.30: A kisasszony (brazil tévéfilmsorozat). 17.00: Tárgyalás. 17.15: Mizujs? 17.25: Cimbora. 17.50: Egy elsüllyedt világ képei. 18.05: Álljunk meg egy szóra! 18.15: Üzlet. 18.30: Zsákbamacska. 19.00: Telesport. Benne: TS Nagykarácsony a Budapest Sportcsarnokban. 19.15: Madárparádé. 19.30: Híradó. 20.15: Casino Salz- burg-AC Milan - Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkőzés. 22.25: Válogatott filmklasszikusok - ő (spanyol film). 23.55: BBC-híradó. 0.15: Képújság. MTV2 14.55: Képújság. 15.00: Műsorajánlat. 15.05: Sváb passió (dokumentumfilm, II/U 15.45: Igaz történet (kanadai rajzfilm). 16.10: Zöld béka. 16.30: Oscar Junior. 16.50: Műsorajánlat. 16.55: Az én kicsikém (amerikai tévéfilm). 18.00: Körzeti híradók. 18.13: Magyarország ma. Gerendás, az új falu. 18.45: Zöldpötty. 19.00: Kisfilmek a nagyvilágból: Macskák - Szeretet és gyűlölet; XX. századi portrék - Keith Haring - a vonal művésze. 20.10: Európáért Budapesten. Összefoglaló az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet eseményeiről. 21.05: Mindent vagy semmit! Műveltségi vetélkedő. 21.40: Múzsa. Kulturális hírműsor. 21.50: Kék percek. A legfrisebb rendőrségi hírek. 22.00: Objektív. Háttérműsor hírekről, eseményekről. 22.30: Időjárás. 22.35: Hazai pálya (filmfolyóirat). Duna TV 8.00-14.00: Képes Krónika. 14.00: Lapozó. 14.15: Ami még jön (angol sci-fi). 15.50: A zene arcai. 16.45: Don Quijote. 17.15: Muzzy in Gon- doland. 17.20: This is the Way. 17.40: Futrinka utca. 17.55: Műsorismerte- tés. 18.00: Híradó. 18.15: Fábri Zoltán-sorozat - Nappali sötétség. 20.00: Régiók. 20.45: Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.15: Idegenek Velencében (angol-olasz-amerikai filmdráma). 22.55: A jövő öröksége. 23.50: Hervay Gizella: Levél helyett. HBO 17.30: National Geographic felfedező - A Karib-tenger gyémántjai. 18.30: Piros cipellők (amerikai musica). 20.45: Svindlerek (amerikai játékfilm). 22.35: Érettségi buli (amerikai vígjáték). 0.10: Zenemánia - Fats Domino és barátai (koncertfelvétel). ATV 5.30-8.30: Reggeli - Zenés magazin a stúdióból. 19.00: Képes ajánlat. 19.10: Világmagazin. 19.25: Játékfilm. 21.05: Érdekességek a nagyvilágból - Protonbomlás. 21.15: 21.15: Alfa - Új idők magazinja. Dombóvári VTV 9.00: A HTV-30 műsora. 15.00: Képújság. 19.00: A kis herceg (angol rajzfilm). 19.30: Tavaszi zápor (magyar film). Paksi VTV 18.30: Félóra - szórakoztató összeállítás. 19.00: Paksaméta - a TelePaks hírmagazinja. Tervezett témák: Hírek; Lapszemle; Céggyűrű átadás; Lakásárverés; TEIT-pályázat; Kiállítás az ESZI-ben. 19.30: MTV Híradó. 20.00: Film: Zirkonium. POP TV 6.30: Vekker. Reggeli információs műsor. 6.35: Aerobic. 6.45: Programelőzetes. 7.00: Hírek, időjárás, közlekedés. 7.05: Sporthírek. 7.15: Horoszkóp. 7.18: A nap vendége. 7.30: Hírek. 7.35: A rendőrség ügyeletéről jelentjük. 7.55: Hírek, időjárás, közlekedés. 8.00: Műsorzárás. Szekszárdi VTV 17.50: A Magyar Szocialista Párt választási műsora. 18.50: Csáki Béla, a Magyar Szocialista Párt polgármesterjelöltjének bemutatkozása. 19.00: Ma este - Napi hírösszefoglaló. 19.15: Hogyan válasz- szunk? Stúdióbeszélgetés dr. Palkó László jegyzővel és dr. Farkas László főjegyzővel. 19.50: A Szabad Demokraták Szövetségének ajándékműsora. 21.00: A Szív TV műsora. Benne: 21.05: Tarzan (XXVI/ IV) - Tarzan és a kerecsensólymok. 21.35: Harle-Tóksó. 22.10: Egészségmagazin. 23.00: Szín-ház-tűz-néző. Antritt Rádió Kábelen a 103,7 MHz-en, az éterben a 102,5 MHz-en 6.00: Köszöntés; napjárás; holdjárás; évfordulók. 6.20: Névnapi köszöntő, névmagyarázatok, néveredet. 6.25: Piaci hírek. 6.30: Hírek. 6.40: Reklámok. 7.00: Hírek. 7.15: Kulturális ajánlat. 7.20: Lapszemle. 7.30: Hírek. 7.45: Horoszkóp. 8.00: Hírek. 8.15: Egyházak percei. 8.30: Pénzügyi információk. 8.45: A munkaügyi központ hírei. 9.00: A mi rendőrségünk. 9.30: Egészségügyi rovat (védőnő). 10.00: Hírek. 10.15: A délelőtt hullámhosszán. Benne: Telefonos játék, zene, információk, érdekességek. 12.00: Hírek. 12.15: Örökzöld melódiák. 14.00: Hírek. 14.15: Tarka-barka. Benne: telefonos játék, érdekességek, információk. 16.00: Hírek. 16.05: Életfonal magazin - Az ANTSZ műsora a Rádió Antritt II. stúdiójából. 17.00: Rapfélóra. 17.30: Reklám. 18.00: Felfedezők nyomában - Horváth Ádám műsora. 18.30: Hírek. 18.35: A mi rendőrségünk (ism.). 19.00: Esti mese. 19.15: Telefonos játék. 20.00: Műsorzárás - Holnap azt hallják ... (másnapi előzetes). Bajai Rádió 89,9 MHZ 7.00: Jó reggelt kívánok! 9.00: Bajai Krónika (ism.). 9.30-16.00: Mindent bele! 13.03: Locsi-Fecsi. 13.45: Mindent bele! (folytatás). 14.00: Hírek. 14.05: Pop-rock. 15.00: Hírek. 15.03: Mindent bele! (folytatás). 16.00: Hírek. 16.03: Hrvatski Odjeci (horvát nyelvű magazin). 17.00: Hírek. 17.03: Pop-rock. 17.30: Bajai Krónika. 18.00: Locsi-fecsi (ism.). 19.00: Hírek. 19.03: Hazai - magyar slágerek. 19.55: Hírek, december 8-i műsorelőzetes. Pécsi Rádió A 873 Khz Kh-on, a 71,03 és 71,81 MHZ URH sávon. 5.55-9.00: Hajnaltól reggelig. Benne: 6.00: Kossuth krónika. 6.15: Dél-dunántúli krónika - Regionális lapszemle. 6.30: A BBC reggeli magyar műsora. 7.00: Kossuth krónika. 7.15: Dél-dunántúli krónika, lapszemle. 7.30: Közlekedési információk. 8.00: A nagyvilág és a régió hírei, országos lapok szemléje. 8.10- 9.00: Hétköznapi történetek. 12.00- től 19.30-ig csak a 873 KHz-es kh adón.: 12.00: Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00- 16.00: Dél-dunántúli hírmagazin - A Pécsi Rádió köz- szolgálati műsora. 16.00- 18.00: A „Pannónia Rádió" szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00: Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30: A MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00: A MR horvát anyanyelvi műsora. 20.30: A MR szerb anyanyelvi műsora. Szekszárdi Rádió 104,5 MHz-es frekvencián 6.00- 10.00: Jó reggelt Szekszárd! Színes magazinműsor, napi előrejelzésekkel, un. forró drót információkkal, ügyeleti hírek. 6.30: Útinform. 7.00: Hírek. 7.45: Lapszemle. 8.00: Hírek. 8.15: Horoszkóp. 8.30: Sporthírek. 8.45: Gazdasági hírek, helyi banki információk. 9.00: Gasztronómiai kalandozások. 9.30 Kulturális programajánlat. 9.45: Munkaügyi központ hírei. 10.00: Hírösszefoglaló. 10.10- 12.00: Barátom, Szekszárd! 11.00: Vidám percek. 11.30: Pecze István jazz-műsora. 12.00: Hírek. 12.00- 17.00: START, Délután! 13.00- 13.30: Énekeljetek az Úrnak - Egyházi műsor. 14.00: Hírösszefoglaló. 15.30-16.00: A Hungaroton Gong kiadó újdonságai. 16.00: Vidám percek (ism.). 17.00: Diákpercek. 17.30: Hírösszefoglaló. 17.45: Gazdasági hírek, banki információk (ism.). 18.00: Kulturális programajánlat. 18.05-18.15: Csáki Béla polgármesterjelölt bemutatkozása. 18.15- 18.45: Karizma - Gospel zenei magazin. 19.00: Sporthírek. 19.10: Lapszemle. 19.15- 21.00: Nosztalgia slágerlista. Moziműsor iiinimii Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Az oroszlánykirály (15.30, 17.30 és 20 óra). Kisterem: Édeshármas (15.15 és 19.30 óra). Filmklub: Fiatal Tör- less (17.30 óra). Paks, Művelődési Központ: Foglalkozása: bérgyilkos (19 óra).