Tolnai Népújság, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-03 / 285. szám
1994. december 3., szombat HÉT VÉGI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 11 Malmozás nélkül Fiatalosan, fürgén bukkan fel újra meg újra kék munkásruhájában, horgolt sapkában a fején, mözsi lakásuk teraszán Horváth István kosárfonó. Kezében mestersége címere: a kosár. Egész kis kiállítást rendez, afféle termékbemutatót. Mert termék ez mind a javából. — Ez itt egy nosztalgia kosár - emeli fel az egyiket -, imitált kandallóhoz rendelt ilyent valaki, aztán lakkozott fával rakta tele. Emez biciklikosár, úgy is van kialakítva - mosolyog. - Kialakulóban a A kosárfonó mintadarabjai A kaput szivessegbol fonja Horváth István farmergazdaság, azért készültek a gazdasági kosarak. Az újgazdagok és a tehetősek piknikkosarát mutatom most. Úgy van, jól mondják - néz ránk -, az meg a mózeskosár. A belevalóról majd a fiatalok gondoskodnak... Nevetünk, Horváth István meg térül-fordul, aztán egy pálmkásüvegből kínál. Jólesik a tüzesvíz, de a magyarázat is. — Gyerekkosár, ruháskosár, virágkosár, szilvaaszaló, gyümölcskosár, emezek pedig különféle formájú, nagyságú bevásárló kosarak. Méreteikkel követik az inflációt, ezért a nyugdíjasokra a kisebbekkel gondoltam. Van itt virágcserép alá való, meg demizson is, de csinálok kast, bucsért, kutyának, illetve macskának való kosarat is. Odahajtom a vesszőt, ahova akarom. Ha a megrendelő elmondja vagy fényképen megmutatja, mit szeretne, akkor megfonom. A mintázás jön magától - mosolyog -, a trükkjei pedig megvannak ennek a nehéz munkának. Mert nehéz ez az ujjnak, a kéznek, akár a zongorázás. Csak az nem tudja ezt, aki egyiket sem csinálta. Hogy Horváth István zongorázott-e vagy sem, nem kérdeztük, ám ha egyszer így vélekedett a nehézségről, akkor elhisszük neki. Ugyanígy azt is elhisszük neki, a gyümölcsös kosár úgy van kitalálva, hogy ne törődjön benne a gyümölcs. A demizson kötésének pedig az a trükkje, hogy vendéglátónk a talpánál kezdi, fent hagy egy rést - azt kibéleli ruhával -, így egyrészt felfogja a kerékpáron való szállítás esetén a lökéseket, ütődéseket, másrészt nyáron később melegszik fel benne a hideg ital, télen pedig nehezebben hűl ki a meleg folyadék. Jól kifundálták ezt az ősök tapasztalataira építve, s megtanulta Horváth István is kosárfonó édesapjától Cibakházán. Ott, ahol - úgy mondja - a gyerekszobában már elkezdte a mesterséget. Hogy aztán harminckét évig ne gyakorolja máskor, csak alkalom adtán. Merthogy Horváth István több mint három évtizedig tiszthelyettes volt a honvédségnél, s akkor nemcsak nem volt ideje a kosárfonásra, de nem is illett vele foglalkozni. így aztán az 1983-ban történt nyugdíjazása után is csak négy év elteltével „jött rá", hogy ért e régi szakmához. A lényeg azonban, hogy rájött és kiváltotta az ipart. Azóta dolgozik a Szigetvárról beszerzett vesszőből, mert ismerik és rendelnek nála. Nem jár piacra, mivel arra nincs ideje, ám amikor mennek hozzá, akkor van nyitva Mözsön, a Fém utcában, ahova októberben költöztek Szekszárdról. Mára már be is rendezkedtek. Most újra vesszőhajlításra igazodnak az ujjak, mert a malmozáshoz nincsenek szokva. Ékes László Fotó: Gottvald Károly A hónap műtárgya Beregszászi táj A természet színharmóniájának absztrakciója - ezt az alcímet is nyugodtan adhatnánk Veres Péter kárpátaljai festő a Tolna Megyei Könyvtár portagalériáján a hónap műtárgyaként kiállított Beregszász című alkotásának. A festmény tájkép, akár hagyományosnak is mondhatnánk, hiszen ma már a legvadabb absztraktnak és a valóság valószínűt- lenül tökéletes illúziókeltésének ugyanúgy hagyománya van, mint a klasszikus komponálásnak. Veres Péter saját kiforrott stílusában közvetíti felénk a természetet, bár az első benyomás kísérletezésre vall: a kompozíció romantikus - azaz töredékes - a kidolgozás nagyvonalú, a színek között a világos harsány, szinte rikító sárga, fehér, zöld dominál. Azzal, hogy a színek jelentősége megnő, majdhogynem a forma elé helyeződik, a néző legbelsőbb és legmélyebb befogadó-faktorát „dolgoztatja meg", hiszen a színekhez fűződnek a legszubjektívebb ideák: a hangulatok. Ugyanakkor az első „akadály" is ebből fakad: a táj részleteit csak a színek megértése után lehet visszakódolni. Sőt, a fényt és a levegőt is, hiszen a képen azok is közel állnak ahhoz, hogy „testté legyenek". Veres Péter azonban nem kísérletezik: bizonyíték rá a könyvtár folyosóján látható másik festménye, amely hasonló filozófiával készült. A művész alkotásaival a képzőművészetet kedvelő közönség várhatóan bővebben is megismerkedhet a szekszárdi Művészetek Házában a közeljövőben megrendezendő, munkásságát bemutató gyűjteményes kiállítása alkalmából. T. F. Fotó: Gottvald Szerdáig a moziban Rejtett értékeink Oroszlánkirály, Walt Disney jegyében December 1-éig, azaz szerdáig látható a szekszárdi Panoráma Filmszínházban a Walt Disney Pictures legújabb produkciója, „Az oroszlánkirály". Az afrikai történetbe ágyazott felnőtt mese eredetileg a Dzsungelkirály címet kapta és elkészítése, csakúgy mint a többi Disney rajzfilmé éveket vett igénybe. A produkció mégis több mindenben különbözik az Aliz csodaországban vagy a 101 kiskutya című filmektől. Az oroszlánkirály ugyanis nem irodalmi adaptáció, hanem saját történet, melynek alapja az apa-fiú kapcsolat. A film az életnek azt a pillanatát ragadja meg, amikor a fiú ráeszmél, apja ráhagyományozta az összes tudását, minden bölcsességét. Az élet örök körforgását láthatjuk a Disney legújabb, egész estés varázslatában. Szerencsés ötletnek bizonyult, hogy a produkciónak egyszerre két olyan rendezője is volt - Roger Allers és Rob Minkoff -, akik hatalmas gyakorlattal rendelkeztek nemcsak a rajzfilm készítés, hanem színházi produkciók rendezése terén is. Ugyanígy szenzációs választás volt két olyan világhírű zeneszerzőt felkérni a film zenéjének megírására, mint Elton John és Tim Rice, akinek nevét a Jézus Krisztus szupersztár világsikerű alkotás jelzi. Jól sikerült a film szinkronizálása, a figuráknak olyan magyar színészek kölcsönözték a hangjukat, mint Sinkovits Imre, Ve- rebély Iván és Menszátor Magdolna. A kórus a Ber- gendi Együttes hangján szólal meg, nem maradva el az eredeti angol nyelvű változattól. /. kováts Apáthy István munkássága Nagy tehetőségeire büszke századunk is el-elcsodálkozik azon, hogy hányán, milyen tehetőségek és körülmények közül támadtak szinte a semmiből: nevesincs puszták szülöttei írók (Vas Gerebenek) tettek, vagy jogtudósok, mint a címben is említett Apáthy István, akivel Fürgéd szülötte még annyiban is egyezik, hogy mindkettőjük atyja gazdatiszt volt megyénkben. Százhatvanöt éve, 1829. augusztus 19-én született Beze- rédj István - szülőhelye, Hidja birtokosa - névnapja előtt egy nappal, augusztus 19-én, így azután szinte nem is kaphatott más keresztnevet. Ha birtokot nem is, de nevet már maga szerzett mindehhez Nagykanizsán folytatott gimnáziumi tanulmányai és a Piarista rend rövid kitérője után. A rend másodéves novíciusa, amikor 1848 forgataga magával ragadja s tüzérként, később hadnagyi rendfokozattal ki is tüntetve magát: „Görgei Artur fővezér az ő két kartácslövésével állíttatá helyre a Monostornál megingott hadi rendet" 1849. július másodikén - mondja róla Szinnyei József életrajza. Alig hét hónap múlva már menekülnie kell, s ennek későbbi életére kiható módját választotta: hogy Haynau figyelő tekintetét elkerülje, Pestre iratkozott be hallgatónak a jogi egyetemre. Mellékesen a bölcsészetet is elvégezve 1857-ben jogtudor, két év múlva ügyvéd tesz. A pályamódosítás annyira sikerült, hogy 1870-ben már az egyetem professzora, aki a váltójogot, kereskedelmi és tételes nemzetközi jogot tanítja. „Ez időtől szakadatlanul működött a jogirodalomban és a kodifikációban" - olvashatjuk róla a nekrológban, s ennek igazi értelmét csak az Apáthy István éri föl, aki tudja, mennyire szövevényes és átláthatatlan volt a múlt században az Árpád-kortól a Monarchiáig egymásra rakódó törvények rendszere. így érdemes továbbolvasnunk a méltató szavakat: „Tankönyvei, a kereskedelmi, a váltó- s a nemzetjog, melyek több kiadást értek, valamint legújabb műve a csőjog /amit nem régiben újra szorgalmasan lapozgattak a törvényalkotók!/ közkézen forognak s általánosan úttö- rőkül, hézagpótlókul vannak elismerve." Tegyük hozzá, tizenkilenc munkája többségére igaz ez a megállapítás, köztük a szerzői jogról írott alapműre, az alapítványok jogi természetére vonatkozóra éppúgy, mint a tételes európai nemzetközi jogra. Munkássága kivívta a hivatalos elismerést is: 1873-ban előbb levelező, majd száztíz éve, 1884. június 5-én rendes taggá választotta a Magyar Tudományos Akadémia, 1874-ben királyi tanácsossá, 1881-ben a Vaskorona rend kitüntetettjévé avatta az uralkodó. Százöt esztendeje, 1889. december 4-én bekövetkezett halála után mint a letenyei kerület 1878-ban és 1881-ben is megválasztott, 1884-ben újra bizalmat kapott képviselőjét mutatta be emberi vonásával egy másik képviselő, Mikszáth Kálmán: „Nemes arcvonásai hadd álljanak itt. Sokan hasonlatot találnak arca és a Verbőczy ránk maradt arcképe között. Magas, daliás ember volt, míg a dereka meg nem hajlott; szép, nyílt tekintete nagy figyelemmel csüg- gött a szónokokon, bár a politikával kevesebbet törődött, mint a jogi étet szubtilitásaival (finomságaival). Míg az ülésekre járt, mindig bent ült s a legselejtesebb beszédeket is végig hallgatta. Mikor emiatt gúnyolódtak vele, rendesen azt szokta felelni: — A rossz beszédekből tanulom megbecsülni a jó beszédeket. De a nagyszabású rakétás „Leis- tungok" iránt sem volt valami nagy elragadtatással: — A beszéd még nem tett. Egy fa elültetése többet használhat az országnak, mint a legragyo- góbb oráció". Lehet, hogy gyermekkora Szedrese idéződött vissza benne ilyenkor? Ki tudja. Az azonban tény, hogy ő is az újonnan alakult községben, sőt még előbb, az első megyei óvodában láthatta maga körül Bezerédj István és felesége, Amália munkásságának gyümölcsét: az eperfákkal hasznosult és díszlő pusztát, a neki is alapképzést adó óvodát meg az iskolát, ahol Páz- mán Györgytől, a később számos elismerést kapott pedagógustól tanulhatott legtöbbet. Apáthy méltatlanul elfeledett alakjának felidézését legalább annyira magára vállalhatná megyénk jogásztársadalma, mint szülőhelye, Szedres. Dr. Töttős Gábor
