Tolnai Népújság, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-27 / 304. szám
1994. december 27., kedd Tájoló 5. oldal Tévénéző Tégy szalmát a bébi alá Karácsonykor mindenki jó keresztény. Még a vulgáranarchis- ták, a judeohumanisták, sőt talán a jégbefagyott ördög is. Szenteste gyertya, csillagszóró, vagy a fenyőre csipeszeit, lengyelpiacon vásárolt égősor mellett charitasszá szépítjük az egész év elszürkült önzését - kegyes csalás. Ebben pedig segít nekünk a televízió, mint csendes, de nagyhatalmú családtag, úgy, hogy amolyan műsorfélével melengeti szívünkben a rejtőző jóságot. Azelőtt úgynevezett nagyfilmeket használhatott eszközül, Dosztojevszkij, Victor Hugo adaptációkat, (Jean Val- jan az idén a Duna TV-ből köszönt vissza), a gyökeres történelmi fordulat után már nem volt ok titkolni, hogy Magyarország népének döntő része a keresztény kultúra emlőin is nevelkedett, és a karácsony keresztény ünnep. így képernyőre kerülhetett Zefirelli újszövetségi képregénye, a Názáreti Jézus, de fájdalom, az örömhírt nem sokan vitték filmre. Jó eséllyel pályázhatna még a december 24-i főműsoridőre Pasolini Máté evangéliuma című filmje, amely az előbbinél jóval igényesebb feldolgozás, vagy a szeretet-pedagógiát talán a legszebben bemutató Legyetek jók, ha tudtok, ez utóbbit vetítette tavaly a Duna TV. Szerencsére azonban 1991-ben készült egy spanyol-olasz film, a Vigaszodé Marcelino, s ez pontosan megfelelt a célnak (ha nincs Jézuska, tégy szalmát a bébi alá). A kolostorukat újjáépítő szerzetesek csecsemőre bukkannak a romok között, és elhatározzák, hogy maguk nevelik fel - ő a kis Marcelino. A Szűzanyában az édesanyját véli felismerni, benne a nép meg az újraszületett kis Jézust. (Ezt a szálat az alkotók el- varrják.) A csecsemőből okos kissrácot nevelnek a barátok, maga Krisztus menti meg a gonosz gróf karmai közül, ő adja neki a Vígaszadó nevet. A film legendának készült, de inkább vita, életrajz lett belőle, a csoda bemutatásának tanító célzata nélkül. Legendákat, Szent Ferenc legendáit írta viszont celluloidra 1950-ben Robero Rossellini, többek közt Fellini közreműködésével. A Ferenc, Isten lantosa című világhírű film - vasárnap este volt látható a kettesen - gyanúsan hiteles. Olyan egyszerűséggel, megdöbbentő közvetlenséggel idézte a Ferencről és követőiről szóló történeteket, hogy már-már elhisszük, azok valóban úgy estek meg. Zefirelli Napfivér, Holdnővére kapcsán megfogalmazódott a kérdés: lehet úgy élni, ahogy Szent Ferenc tette, van-e akkora ereje a hitnek, hogy mindent legyőzzön? Rossellini alkotása sokkal egyértelműbb választ ad: igen - és ebben már nincs csalás. T. F. Történetek, számítógépen Ókori egyiptomi pletykák, üzleti alkudozások elevenednek meg a szupertechnika csatornáin. A University of Michigan diákjai ugyanis számítógépre visznek egy mintegy 10 ezer darabból álló egyiptomi papi- rusztekercs-gyűjteményt. A kultúra nem áru, de a kultúrház „árulásra” kényszerül A kultúra „szentélye” Tamásiban ... __és Dombóváron A z ünnepek előtti napokban szinte minden kultúrház szélesre tárja kapuit... az árusok előtt. Kell a bevétel, a terembérleti díj az intézmények fenntartásához, működtetéséhez. Aranykapu, Aranycsengő, stb. elnevezésű vásárokat tartottak, a korábban ilyesmit nem látott falak között. A megítélés, a fogadtatás vegyes, dehát a szükség törvényt bont, tulajdonképpen a nem éppen jövedelmező kulturális rendezvények meg- tarthatóságát „szolgálta” a bazár. - Wy Ev-forduló a televízióban Már az utolsó „simításokat” végzik a televízióban a szilveszteri műsoron. László György, a Szórakoztató Stúdió vezetője:- Csaknem százötvenen dolgoznak az ünnepi műsoron. Nem titok, hogy Szilveszter éjszakáján az adást felvételről sugározzuk. Rettenetesen nagy nyomás nehezedik ránk. Szinte teljesíthetetlen elvárásoknak kell megfelelnünk. A magam részéről olyan műsort szeretnék készíteni, ami segít az embereknek kikapcsolódni és egy kicsit „lebegni” a sok-sok keserű hétköznapot lezáró éjszakán. A szilveszteri műsor este héttől hajnali három óráig tart majd, közben levetítünk egy amerikai filmét is „Fogd a nőt és fuss!” címmel.- A vidámság óráiban az ország legnépszerűbb humoristái vonulnak majd fel: külön műsora lesz Gálvölgyi Jánosnak, Nagy Bandó Andrásnak, Kern Andrásnak, Fábry Sándornak, a Holló Színháznak, a Rádiókabaré csapatának. A klasszikus kabaré műfajában „Aktuális? Aktuális!” címmel a színészvilág színe java lesz látható: Ló- rán Lenke, Antal Imre, Bodrogi Gyula, Bajor Imre, Haumann Péter, Körmendi János és még sokan mások.- A nézők, úgy tűnik hiába várják Hofi Géza műsorát?- Sajnos az idei szilveszteri összeállításban nem lesz Hofi. De ez nem azt jelenti, hogy harag vagy nézeteltérés volna a háttérben. Valószínűleg korábbi betegsége, egészségi állapota miatt nem vállalta a felkérést.- A kabaré összeállítás mellett mire számíthatnak még a nézők?- Külön kiadással jelentkezik a Rózsa György vezette TOP-SHOW. A vendégek között fellép Gilbert Becaud, Kylie Minoque és még sok sztár. Az idősebbeknek Szilveszteri nótázás címmel sugárzunk összeállítást, a fiataloknak pop-rock bulit „rendezünk”. Pályázati Figyelő 1. Pro Renovanda Cultsra Hangariae Alapítvány Diákok a tudományért szakalapítvány pályázata. Céljuk a felsőoktatásban kiemelkedő tudományos teljesítményt elért fiatalok alkotó, tudományos tevékenységének segítése. A pályázatok benyújtásának határideje: 1995. szeptember 30-ig folyamatos. 2. A Diákújságírók Országos Egyesülete országos diákrádiós és diákújságíró pályázatot hirdet. Bármilyen iskolatípus tanulói, szerkesztőségei pályázhatnak, a felső korhatár 25 év. Beküldési határidő: 1995. január 31. 3. A NATUREXPO 96. Kft. gyermekrajz pályázatot hirdet két korcsoportban (6-9, és 10-14 éves korig), melynek témája: A természet és én. A pályázat beadási határideje: 1995. február 15. 4. A Magyar Fogorvosok Egyesülete és a Fővárosi Gyermekfogászati Prevenciós Bizottság pályázatot hirdet 1994. Az egészséges száj éve alkalmából olyan, a nyomtatott sajtóban megjelent publikációkra, a rádióban elhangzott, a televízióban bemutatott műsorokra, melyek ismertetik és terjesztik a fogbetegségek megelőzésének korszerű módszereit, illetve felhívnak és ösztönöznek a fogászati egészségvédelemre. Beküldési határidő: 1995. január 15. A pályázatokról bővebb felvilágosítás kérhető a Paksi Ifjúsági Irodában: Paks, Gagarin u. 2. Tel: 75/311-646. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 14-20 óráig. A Tolna Megyei Gyermek és Ifjúsági Információs-Szolgáltató Irodában, Szekszárd, Béla tér 6. Tel: 74/311-928. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 13-17 óráig. Diákszínjátszók a tolnai művelődési házban. Kilenc gimnazista és három általános iskolai tanuló alkotja a csoportot. A közelmúltban mutatkoztak be a város művelődési házában Sámuel Marsack mesedarabjával, A bűvös erdővel. Szép sikert arattak. Rendezői instrukciókkal Baranyai Istvánná könyvtáros látta el őket. Januárban újabb előadásokat terveznek Tolnán és Mözsön. fotó: chochol Erzsébet Videovilág A sivatag törvénye Tradíció és haladás, Kelet és Nyugat kultúrájának találkozása, erről szól az amerikai kalandfilm, a Maktub, a sivatag törvénye. Két cizellált ezüst doboz, az egyikben ezüst tőr, a másikban fekete selyemzsinór. Mellettük vörös boríték, rajta feketebetűs arab írás, Maktub, meg van írva, ez a sorsod. A férfi, aki kapta, egy arab sejk fia, - Kabir Bedi -, érti mit üzen a távoli sivatagból népe. A fiatal, gazdag amerikai üzletasszony, - Christine Sanders, aki a felesége volt az arab férfinek, nem ért semmit. Ő csak a fiáért, a 12 éves Róbertért aggódik. Hogy nem is alaptalanul, az hamarosan kiderül, mert a gyerek eltűnik a drága, bentlakásos magániskolából. Apja, törzse hívó szavára elviszi a gyereket a sivatagba, a benizai- rokhoz, mert a nagyapa, - Omar Sharif - őt akarja örökösévé tenni. Christine egy arab ügyekben jártas volt CIA fejvadász segítségével akarja visszaszerezni a fiát. Vajon sikerül-e az akciójuk, megfelelnek-e a sivatag kegyetlen törvényeinek? Aki megnézi a megyei könyvtár vi- deoklubjában található színes, szinkronizál amerikai, látványos, kalandos akciófilmet, az választ kap a kérdésre. A rendező mindent megtett a siker érdekében, a történet szebbnél-szebb tájakon játszódik, meseszép keleti városokat, - Marakech, Oran, - láthatunk, ráadásul olyan világhírű színészeket, mint Omar Sharif és Kabir Bedi. fi kováts Motorola 7200. 7200 Ft-ért*, kamatmentesen! * Még nem késő, hogy részletesen is szemügyre vegye a Motorola 7200-as mobiltelefont. December 30-ig ugyanis még kamatmentes részletre is az Öné lehet. így csak 7200 Ft-ra van szüksége, hogy akár már ma használhassa mobiltelefonját, amennyiben a Pannon GSM előfizetőjévé válik. És a további részletek? 12 hónapon át Önnek csak havi 7200 Ft-ot jelentenek. Sőt! A részletek tartalmazzák <8> MOTOROLA az egyéves biztosítási díjat is, hogy az új évben Ön nyugodtan használhassa mobiltelefonját. Motorola 7200 kamatmentes részletre! Szeretettel várjuk Önt alábbi viszonteladóinknál: Perfect Phone Kft., 7100 Szekszárd, Rákóczy út 2., tel.: (74) 311-792, Global 900 Kft., 7100 Szekszárd, Széchenyi Üzletház, tel.: (74) 315-035, Pir Kft., 7030 Paks, Újtemplom úti üzletsor, tel.: (75) 312-584 (Az árak az ÁFA-t nem tartalmazzák.) PANNON QSM