Tolnai Népújság, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-27 / 304. szám

2. oldal Világtükör Hazai Tükör 1994. december 27., kedd Az év legjelentősebb külpolitikai hírei / II. János Pál:,Áldott karácsonyt” A közel-keleti békefolyamat volt a UPI hírügynökség leg­jelentősebb külpolitikai híre 1994-ben. Az események top­listáját a hírügynökség előfi­zetői és munkatársai állították össze. 1994-ben a Gáza-öve- zetben és Ciszjordániában bevezették a korlátozott pa­lesztin autonómiát az Izrael és a Palesztinái Felszabadítási Szervezet között aláírt megál­lapodás értelmében. Izrael Jordániával is aláírta a béke- szerződést, amely hivatalosan is megszüntette a 46 évig tartó hadiállapotot. A kettes számú sztorinak a Bosznia-Hercegovinában dúló háborút ítélte az 50 kivá­lasztott intézményi előfizető és a munkatársak. A második világháború után fél évszá­zaddal és a volt Jugoszlávia felbomlása után négy évvel a nemzetközi erőfeszítések el­lenére is még mindig folyik háború Európában. A harmadik esemény a Dél-Afrikai Köztársaság első demokratikus választásának megrendezése volt. A vokso­lás véget vetett a fehér ki­sebbség uralmának és Nelson Mandelát az államfői székbe segítette. A következő jelentős ese­mény - a UPI szavazói szerint - a republikánusok térhódí­tása volt az amerikai kong­resszusban. A november nyolcadikai választások nyo­mán a párt nyolc év óta elő­ször került többségbe a szená­tusban és negyven év óta elő­ször a képviselőházban, sőt első ízben lett a kormányzók többsége republikánus. Az ötödik legfontosabb téma a ruandai polgárháború lett, amely félmillió ember életét követelte a hutu több­ség és a tuszi kisebbség harca miatt. A háború nyomán két- millióan menekültek Zaire-ba és több ezer ember halt meg betegségekben a menekülttá­borokban. A volt amerikai futballsz- tárból lett tévés személyiség, O.J. Simpson letartóztatása és pere volt a hatodik legérdeke­sebb hír tavaly. Simpsont az­zal vádolják, hogy megölte feleségét és annak barátját. A világkereskedelem törté­nései - a GATT-egyezmény aláírása és az észak-amerikai szabadkereskedelmi övezet megalakítása áll a lista hete­dik helyén. Nyolcadiknak a szavazók az ENSZ békefenntartó és se- gélymisszióinak küzdelmét választották, különös tekintet­tel a világszervezetnek a boszniai háborúban tanúsított tehetetlenségére. A kilencedik helyen Jean-Bertand Aristide haiti elnök visszatérése szerepel, aki a karib-tengeri ország talpraállítását vállalta. Tizedikként az észak-íror­szági békefolyamat végzett. Az ír Köztársasági Hadsereg, az IRA szeptemberben tűz­szünetet hirdetett, amelyet ok­tóberben követtek a protes­táns félkatonai szervezetek, majd béketárgyalásokra ke­rült sor 25 évi villongás után. Az év legjelentősebb kül­politikai személyiségének a UPI szavazói Nelson Mande­lát választották. Dráma Marseille-ben (Folytatás a 2. oldalon.) Mintegy negyedórás ostrom eredményeként vasárnap kora este kiszabadultak az iszlám terroristák által eltérített francia repülőgép utasai. A gépeltérí­tők röviddel 17 óra után kivé­gezték még egy túszukat, s a holttestet kidobták a Marseille melletti repülőtéren álló Air- busból. Pár perccel később két hatalmas robbanás hallatszott, majd feketébe öltözött kom­mandósok rohanták meg a gé­pet. A lövöldözés mintegy ne­gyed órán át tartott, s eközben a berobbantott ajtókon keresztül ötvennél több utas kiszabadult. Az ostrom áldozatairól lap­zártakor még nem voltak vég­leges adatok. Az első jelentések szerint a francia csendőrség el­italakulatának tagjai a négy géprabló közül hármat megöl­tek, s az AP értesülése szerint a gép másodpilótája is életét vesztette - ezt azonban hivata­losan még nem erősítették meg. Az AFP úgy értesült, hogy hat utas, az Airbus kapitánya és nyolc kommandós könnyebb sérüléseket szenvedett. Kígyót-békát vegyenek! Jó hír az állattartóknak: január 1-jétől immár békát is árusít­hatnak a brit állatkereskedések. A környezetvédelmi miniszté­rium bejelentése szerint - ame­lyet a Reuter idézett - a béká­kon kívül a jövő évtől gőték is szabadon forgalmazhatók. Korábban azért tiltották meg az állatok árusítását, mert brit megítélés szerint veszélyezte­tett fajokról van szó. „Áldott karácsonyt” kívánt ma­gyarul vasárnap II. János Pál pápa, amikor a vatikáni Szent Péter bazilika erkélyéről 54 nyelven mondta el karácsonyi jókívánságait. A pápa karácso­nyi üzenetét és hagyományos „Urbi et Orbi” áldását mintegy 50 ezer ember hallgatta Szent Péter téren. A szertartást a világ öt földrészének 63 országában közvetítette élő adásban a tele­vízió. A pápa szombat éjfélkor, va­sárnap hajnalban a magánká­polnájában és vasárnap délelőtt a Szent Péter bazilikában ponti­fikáit három miséjének, vala­mint karácsonyi üzenetének központi témája egyaránt a csa­lád volt. 1994-et a család évé­nek nyilvánította az Egyesült Nemzetek Szervezete, s a kato­likus egyház idei tevékenysé­gének középpontjában is a csa­lád védelme állt.- Krisztus családban szüle­tett, s ez a család lett minden földi család modellje. A meg­váltáshoz a családon át vezet az út - hangoztatta a pápa. Az emberiség nagy családjá­ról szólva II. János Pál külön hangsúlyozta: „a háború tragé­diája a világ sok részén A kormány az agrárágazat 1995. évi támogatásának kérdé­seit tartalmazó előterjesztésről döntött legutóbbi ülésén.- A tervezett döntéseket előzetesen a lehető legszéle­sebb körben egyeztettük, s fi­gyelembe vettük az ágazati ér­dekegyeztető fórum vélemé­nyét is - nyilatkozta a kor­mányszóvivő. Az új rendelkezéseket - a pénzügyi forrásokat biztosító költségvetési előirányzatok par­lamenti elfogadása után - azonnal meghirdetjük, hogy a mezőgazdasági termelők 1995. január 1-jétől hozzájuthassanak a támogatásokhoz. A kormány ülésén a követ­kező, koncepcionálisan új in­tézkedésekről született meg a döntés: 1. / A gázolajat felhasználó mezőgazdasági termelők a jövő évtől kezdődően - a korábbi gyakorlat, a beszerzéshez adott állami támogatás helyett - visz- szatérítést igényelhetnek a fo­gyasztási adóból. A jogosultak köre is bővül. Ez egy nagyon fontos lépés az európai típusú szabályozás irányába és a szük­séges, de néha sértő gyakorlat, a mai támogatási rendszer át­alakítása felé. 2. / A szövetkezetek a tagi kölcsönök kamataihoz is FELHÍVÁS! Felhívjuk a zöldség­gyümölcs termelők és forgalmazók figyelmét, hogy a Paksi Konzervgyár 1995. január 20-án, 10 órakor szerződéses termeltetéssel kapcsolatban tájékoztatást tart. Tájékoztató helye: Paksi Konzervgyár, ebédlő. A fentiekkel kapcsolatos információ a 06-75/310-458-as telefonon kapható (Nyersanyag osztály) Mindenkit szeretettel várunk. Paksi Konzervgyár szed számtalan áldozatot az ár­tatlanok és a védtelenek között is”.- Nem lehet nem gondolni az Európa szívében, a Balkánon dúló végtelen háborúra, s a Ka­ukázusra, ahol egyre aggasz- tóbbá válik a helyzet - mondta a Szentatya, megemlítve az an­golai polgárháborút, a ruandai öldöklést, Burundi ijesztően rossz helyzetét és a világ által elfelejtett szudáni háborút. - Algériában egy egész népet tart igénybe vehetik a 10, illetve 20 százalékos - a növénytermesz­tés és az állatenyésztés költsé­geihez nyújtott - kamattámoga­tást. Ez az intézkedés is egy áttö­rés a korábbi rendszerhez ké­pest. Eredményeként könnyeb­ben juthatnak hitelhez a szö­vetkezetek, tagjaik pedig von­zóbb kamatokkal számolhat­nak. Az új szabályozás erősíti a tagok és a szövetkezetek kö­zötti együttműködést, mert a kamatkedvezmény teljes egé­szében a szövetkezeti tagoknál marad. 3./ A mezőgazdasági terme­lőknek gyökeresen új támoga­tási konstrukciót ajánlunk a mezőgép-beszerzés és -haszná­lat elősegítésére. Ennek lénye­ges elemei a következők: - a mezőgazdasági termelő a fel­vett mezőgép-beszerzési hitel kamatának 70 százalékát kap­hatja meg támogatásként; - a mezőgazdasági vállalkozások támogatásának körét azzal is bővítjük, hogy a 70 százalékos kamattámogatással felvehető gépbeszerzési hitelt lehetővé tesszük a gépkölcsönzők és géppel szolgálgáltatást végzők számára is; - a termelők a tartó­san bérbe vett (lízingelt) mező- gazdasági gépek használatáért felszámított és megfizetett díj túszként fogva a gyilkos erő­szak, s Krisztus szülőföldjén is folytatódik a megosztottság - hangsúlyozta.- Érjen el mindenkit békekí­vánságom - mondta végül II. János Pál és Krisztus kegyel­mét kérte: szólítsa fel a népeket „a nyomorból, a munkanélküli­ségből, a tudatlanságból, a kö­zönyből, a hátrányos megkü­lönböztetésből és a türelmet­lenségből emelkedő falak le­rombolására”. 12 százalékának megfelelő tá­mogatást kapnak. Ezzel a hitelképes és hitel- képtelen termelőket egyaránt segítjük a mezőgazdasági gé­pek vásárlásakor. 4. / A jövő évtől a baromfitar­táshoz felvett hitelekhez is 10 százalékos kamattámogatást nyújtunk. Ezzel a kormány mind a négy meghatározó állattenyész­tési ágazatra (szarvasmarha, sertés, juh és baromfi) kiter­jeszti a finanaszírozási ked- vezméyneket. 5. / Hektáronként 16 000 fo­rintra emeljük fel a legfonto­sabb gabonafélék (őszi búza és árpa, szemes kukorica) ter­mesztéséhez igénybe vehető hi­telekhez kapcsoldó állami ga­rancia mértékét. 6. / Növekszik a melioráció és az öntözésfejlesztés támoga- ása is. A korábban már működő 40 százalékos vissza nem térí­tendő támogatáson túl a jövő­ben az ilyen célú hitelekhez 60 százalékos kamattámogatást is igényelhetnek a gazdák. 7. / Az agrárágazat szerve­zeti-szerkezeti átalakulását, a meglévő eszközök újrahaszno­sítását elősegítő reorganizációs támogatási forma 1995-ben to­vább működik - mondotta a kormányszóvivő. ALI AMI VAGY! IÁT TiYAT IKSI( Pályázati felhívás * Az Állami Vagyonügynökség meghirdeti a Minodent Fogászati és Fogtechnikai Kft. állami tulajdonban lévő, 4.320 eFt névértékű üzletrészét, amely a jegyzett tőke 77,7%-át képviseli, valamint a társaság elhelyezésére szolgáló, Budapest, Tűzoltó u. 79. szám alatti ingatlanrészt, a Szekszárd, Kisfaludy u. L szám alatti épületet valamint a Székesfehérvár, Mátyás király u. IL sz. alatti ingatlanrészt egyfordulós, nyilvános pályázat keretében történő értékesítésre. Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a kft törzstőkéje/jegyzett tőkéje 5.560 eFt, amelynek 77,7%-a kerül értékesítésre. A társaság elhelyezésére szolgáló ingatlanrészek állami tu­lajdonban vannak. Pályázni a kft. jegyzett tőkéjének 77,7%-át képviselő és 4.320 eFt névértékű üzletrészére valamint a tárgybeli ingatlanokra csak együttesen lehet, de az elővásárlási jog biztosítása érdekében külön meg kell jelölni a kft. üzletrészére megaján­lott összeget. Az üzletrész és az ingatlanok minimális vételára 18 MFt (Tizennyolcmillió forint). A vé­teli ajánlat 20%-át kárpótlási jeggyel kell megtenni. A kárpótlási jegyeket az ÁVÜ a ka­mattal növelt értéken számítja be. A vételár minimum 30%-át készpénzzel kell kifizetni. A vételár fennmaradó része az E-hitel igénybevételével is fizethető. Apályázatok benyújtásának feltétele az aljárási rendet is tartalmazó részletes pályázati felhívás megvásárlása 5.000,- Ft + áfa áron. A részletes pályázati felhívás az ÁVÜ köz­ponti címén (1133 Budapest, Pozsonyi út 56.) valamint az ÁVÜ Fejér és Tolna megyei információs irodájában kapható. Az ajánlatokat 5 példányban, zárt borítékban, cégjelzés és feladó feltüntetése nélkül, az eredeti példány megjelölésével kell beadni a megadott címen. A pályázat érvényességének feltétele 500.000,- Ft bánatpénz készpénzben történő letét­be helyezése. A letéti igazolást a pályázathoz mellékelni kell. A borítékon az alábbi szöveget kell feltüntetni: „Pályázat Minodent Kft.” Az Állami Vagyonügynökség fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa, a hogy a pályázótól pótlólagos nyilatkozatot vagy módosítást kérjen. Az Állami Vagyonügynökség 1995. március 15-ig dönt az üzletrész értékesítéséről és a szerződő fél személyéről. Ez a határidő 30 nappal meghosszabbítható. Az ajánlatok benyújtásának határideje: 1995. február 15., 12-14 óra. Az ajánlatok benyújtásának helye: Állami Vagyonügynökség, 1133 Budapest, Pozsonyi út 56. VIII. emelet, 804. szoba Carter, a költő Újabb névvel hosszabbodik a költészettel is foglalkozó egykori amerikai elnökök nem túl népes listája. A de­mokrata párti Jimmy Carter, aki 1976 és 1980 között volt az Egyesült Államok elnöke, január 9-én mutatkozik be a nagyközönség előtt is verses­kötetével, amelynek címe: Örökös számvetés (Always a Reckoning). Ezzel a teljesít­ménnyel Carter a harmadik amerikai költő-elnök Abra­ham Lincoln és John Quincey Adams után. A kiadó a Times Book, amely még sohasem jelent meg verseskötettel, Carterral kivételt tett, mondván: ez a kötet sokkal személyesebb hangú, semmint azt bárki egy ilyen pozíciót betöltött em­berről gondolná. A versek egy része mindazonáltal egyálta­lán nem mentes a politikától, ugyanakkor az „apolitikus” költemények meglehetősen széles tartalmi skálát ölelnek át. Lírai sorok szólnak az oposszumvadászatról, mezít­lábas pecázásról, családi köte­lékekről és a hajléktalanokról sem feledkezik meg Carter. Bár viszonylag későn raga­dott pennát, már fiatalabb ko­rában is papírra vetett számos szerelmes verset, mikor fel­eségének, Rosalynnak udva­rolt.- Nem tudom, hogy ma művészi értékűnek minősíte­ném-e ezeket - vallott Carter a Reuter jelentése szerint egy atlantai lapnak -, de a célnak legalább megfeleltek. II. János Pál pápa karácsonyi Urbi et Orbi áldása a Szent Péter bazilika előtt összegyűlt, közel 50 ezer embernek Legutóbbi ülésén döntött a kormány Az agrárágazat támogatásáról

Next

/
Thumbnails
Contents