Tolnai Népújság, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-24 / 303. szám
1994. december 24., szombat Karácsonyi Beszélgetések 5. oldal fi Göncz Árpád gyerekekről, családról, karácsonyról A köztársasági elnökkel töltött egy órában protokolláris formáktól mentes, közvetlen hangulatú beszélgetés részvevői lehettek az újságírók. A nagypolitika helyett ezúttal a családi kis közösségek, a karácsonyi készülődés gondja- iba-örömeibe közvetve vagy közvetlenül beleszóló témák kerültek terítékre. A család helyéről, szerepéről mai világunkban Az államfő széles horizontban láttatja e kis közösségek szerepének alakulását: — Hosszú évszázadokon át voltaképp a társadalmi, főleg a paraszti munkamegosztás eszköze volt a család, ahol maga a gyerek is hozzájárult e munka- megosztáshoz. Ez persze a XX. század végére általában - ha nem is mindenütt - megváltozott. S bárha a család körül és a családban sok minden átalakult, egy valami nem kérdőjelezhető meg: a családra szükség van. Ezért, ha a családot védjük, a család is véd bennünket, védi az országot. A köztársasági elnök úgy véli, hogy bármennyit emlegetik is, nincs külön. családpolitika - amint nincs külön szociálpolitika, lakás-, oktatás- vagy foglalkoztatáspolitika sem. Társadalompolitika van, amelynek ezek egy-egy elemét alkotják. — Tagadhatatlan, hogy világszerte átalakulóban van a család-modell, s megkockáztatom: a világban sokhelyütt bizonyos mértékig válságban van a család - folytatta. — S bizony nálunk is roppant nehéz a helyzetük. Persze nem mindegyiké. Vannak, amelyeknek naponta meg kell küzdeniük a fennmaradásért és azért, hogy reménytelenül le ne szakadjanak. És vannak, amelyek mesz- sze előreszaladtak. Ez is egyfajta jelzése annak a reális veszélynek, hogy a társadalom kettészakad. Elviselhetővé tenni a fogyatékosság terheit A beszélgetés ezután a legnehezebb sorsú kicsikre, a fogyatékos gyerekekre terelődik. Ahogy az elnök mondja, kiszámíthatatlan, hogy melyik családba érkezik testi vagy szellemi sérüléssel a nagyon várt jövevény. Aki ártatlan-akaratlan hozza magával a szülői lelkiismeretfurdalást, a bizonytalanságot, majd a későbbi életszakaszt beárnyékoló kínzó kérdést: ha kidől mellőlük az anya, az apa, lesz-e, akitől gondoskodást, törődést kap. Nem titok: a köztársasági elnök asszonya szinte minden idejében értük, sorsuk szervezett jobbításáért fáradozik. Göncz Árpád leplezetlen férji büszkeséggel mondja: — Feleségem istenáldotta személyiség; hetven évesen talált rá erre a napi 10-12 órát követelő csodálatos feladatra. Gondoljuk csak meg, voltak a múltban, vannak most is állami intézetek - tisztelet-becsület munkájuknak. Fedelet adtak, adnak a fogyatékos gyerekeknek és sok minden mást is. De egy valamit nem tudnak nyújtani: családi melegséget. S a köztársasági elnök a téma avatott ismerőjeként fejtegeti, hogy nálunk az elmúlt 4 évben csaknem 200 önkéntes, egymásról sokszor nem is tudó kezdeményezés bontakozott ki- megannyi humánus próbálkozás, kemény küzdelem egy családi környezetet is pótló hálózat létrehozásáért. Vannak köztük egyházi, világi vagy éppen állami intézmények. Szorgalmazói, talán szívük sugallatára is, „telibe találták” a legmodernebb szociológiai szemléletmódot. Az elnökné asszony nevével fémjelzett alapítvány e kezdeményezések fölkarolását vállalja. — Nem szervez mások helyett, nem diktál és nem lát el hivatali szerepet az alapítvány- magyarázza Göncz Árpád. Olyan társadalmi támogatottságért munkálkodik, amelyet azután maguk az érintettek hasznosíthatnak. A regölyi példa Újra személyes tapasztalatai tárházából idéz, a regölyi kastélyban működő gyermekintézmény példáját említi. Itt a korábbi otthon gazdasági vezetője nevelt ki, gyűjtött maga köré fölkészült gyógpedagó- gus-gárdát. Olyan kollektívát, amely meleg, tiszta lelki környezetben - filléres gondokkal szembesülve is - megadja a szükséges oltalmat a kis fogyatékosoknak. Az ilyen közösségek ügyét akaija szolgálni az alapítvány, amelynél, ahogy az elnök fogalmaz, kisebb személyzetű és szélesebb körű alapítvány aligha létezik. — Nagyon irigylem a feleségem - mondja tréfás-komolyán.- Olyan környezetben dolgozik, önkéntes társadalmi munkásokkal, gyógypedagógusokkal, akik - merem állítani - az ország legáldozatosabb, legrokonszenvesebb rétegét alkotják. Nekem felüdülés tudni és látni, hogy ilyen emberek vannak. Mert azt bizonyítják, hogy Magyarországon van társadalmi kezdeményezés, van elég erő és ötlet a legnagyobb nehézségek legyűrésére is. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb létrejön a fogyatékos gyerekeket megfelelő lelki és szellemi felkészültséggel ellátó hálózat. Megfogják egymás kezét, s az ő kezüket megfogja a társadalom. — Időnként, ha az értelmetlen civakodások, politikai viták rontják a kedvem, ezekre az emberekre gondolok. És azt kívánom: Isten áldja meg őket. S azt, hogy Isten áldja meg a feleségemet... Az elnök emlékezetes karácsonyai Az újságírói kérdések közül természetesen nem maradhatott ki a szeretet ünnepe: melyik volt az államfő legemlékezetesebb vagy épp legszomorúbb karácsonya? Göncz Árpád ezúttal nem „kapásból”, hanem némi tűnődés után válaszol. Börtönben töltött szentesték emlékét eleveníti föl. Az '56-os karácsonyét, amikor rabtársaival együtt még nem érezték elveszettnek a forradalom ügyét, s még nem tudták, személy szerint mi vár rájuk. Fénytelenebb, gyötrelmesebb volt '57 karácsonya. Mert az ünnep előtti héten, a kihallgatáson a fogvatartók megcsillantották a reményt: ha személyesen nem is, fényképről láthatják a családot. Éjfélkor azután hatalmas rúgás a zárkaajtón, s az ordítozó fegyőmél ott a várva várt fotó. De ki nem adja a kezéből, csak kajánul kérdezi: Ismeri? ... Igen? Akkor minek ez a fotó magának? S ha felakasztják? Akkor is minek ... Ha mégsem akasztják föl, majd úgyis meglátja őket... A szeretet, az együvé tartozás képes üzenete tehát a börtönbe megérkezett, de a címzett Göncz Árpádhoz nem jutott el. A Göncz család karácsonya ma Szívesebben beszél arról, hogy mint az utóbbi években, az idén is egybegyűlik a Göncz-familia, a gyerekek, az unokák. A feleség-nagymama a szervező, mert az öregekkel együtt 5 család programját kell összeigazítani. Karácsony napján, 25-én délelőtt lesz a családi találkozás. Istennek hála, erre nagyon alkalmas a rezidencia, van hol fölállítani a karácsonyfát, van elég hely, a gyerekek belakják az egész házat. — Hogy ki milyen ajándékot kap? Ázt nem mondom el, mert még előre megírják az újságban - neveti el magát. Any- nyit azért utóbb elárul, hogy feleségével együtt idejében begyűjtik a kívánságokat, s alapos mérlegelés után „diszkrecionális jogukkal élve” döntenek, hogy mi teljesíthető, mi nem. A karácsonyi kívánságlistákon jórészt elektronikus játékok, CD-lemezjátszók és hasonlók sorakoznak... A beszélgetésre szánt percek gyorsan elszaladnak, az államfőt már várják hivatali dolgai. Idő már csak a szívélyes búcsúra marad és egy rövid üdvözlésre: — Azt üzenem olvasóiknak, hogy szép és fontos tartozéka a karácsonynak az ajándékozás, az ajándék. De talán még fontosabb és tartó- sabb az együvétartozás érzése és a szeretet. Göncz Árpád szekszárdi látogatáson fotó: gottvald Gyertyagyújtás Gönczéknél FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY A jó sorsom nemrégiben - a regölyi látogatáson - összehozott Göncz Árpádnéval, a köztársasági elnök feleségével, aki szívesen vállalkozott egy kis beszélgetésre. Az alábbiakban megpróbálunk választ keresni arra, mi a népszerűségük titka, mit jelent a karácsony a köztársasági elnök családjának, hogyan ünnepelnek, mi lesz az ünnepi étek. Kiderül az is, hogy mit üzen a first lady a Tolna megyeieknek. — Megvallom, bár ismerem a protokollt, mégis gondban vagyok a megszólítással, hiszen Göncz Árpádnéval, a köztársasági elnök feleségével, a first ladyvel beszélgetnék, aki férjével együtt - tapasztalatom és a Népújság olvasóinak véleménye szerint - a népszerű emberek közé tartozik hazánkban, megyénkben. — Engem Zsuzsa néninek kell szólítani. — Mindenki ezt teszi? — Mindenki. Mondjuk, a hatvan év felettiek már zavarban vannak, de az ötven évesek még nincsenek. Szólítson csak nyugodtan Zsuzsa néninek. — Köszönöm szépen, élek a lehetőséggel. Kedves Zsuzsa néni, árulja el, kérem, hogyan sikerült megmaradniuk Zsuzsa néninek és Árpi bácsinak! — Nem tudom . .. Nem tudom ... Talán egyrészt azért, mert az embernek a családi indíttatása sokmindent meghatároz, másrészt az lehet az oka, hogy fiatal korunkban nagyon nehéz időket éltünk, háború, Rákosi-rendszer meg az '56 utáni börtön - szóval ez azt jelenti, hogy az ember nem tudja elmondani, mikor én harminc éves voltam, milyen szép volt a fiatalságunk -, viszont felkészítette az embert mindenféle helyzetre. Azt hiszem, a gyerekeim ha nem is nyomorban, de a mostani értelemben nagy szegénységben nőttek fel, s ez nekik is csak a javukra válik, mert meg tudják becsülni, amit később kaptak és azonkívül kialakult egy értékrendjük, hogy mi az, ami fontos, mi az, ami ha van, van, ha nincs, nincs. — Ez az utóbbi gondolat, a fontosság tudata elvezethet bennünket - leszűkítve a lehetőségeket - a karácsonyhoz. Milyen Göncz Árpádéknál a karácsony? — A karácsonynak mindenütt megvan a szertartásrendje, a kialakult hangulata. Mi egy olyan érdekes család vagyunk, hogy az Árpád is egyetlen gyerek volt, meg én is, így rengeteg szeretetet begyűjtöttünk gyerekkorunkban. Nagyon sokáig négygenerációs család voltunk - a szüléink két éve haltak meg -, úgyhogy a karácsony addig is nagyon szép alkalma volt az ajándékozásnak, az ünneplésnek. Most már csak három generáció van - négy gyerekünk és unokáink lévén tizenhatan vagyunk - , de gondolom, pár év múlva ismét négy generáció leszünk... — Hányán ülik körbe a karácsonyi asztalt? — Húszán ... Húszán ... — Mi lesz a menü? — Szenteste minden család külön van otthon és mi, öregek pendlizünk. Nagy karácsony napján viszont van egy közös gyertyagyújtás nálunk, ekkor is osztjuk a gyermekkorunkban begyűjtött szeretetet - ezt viszi tovább, aki kapja - és mindenki kap ajándékot mindenkitől. Mindig elhatározzuk, hogy csak szimbolikus ajándékok lesznek, ám ehhez képest dugig van a szoba velük, mert képzelje el, húsz embernek húsz ajándék... Ez óriási ünnep, óriási örömsorozat... Aztán ebédelünk. A menü húsleves, töltött káposzta, rántott hús, be- igli, illetve somlói galuska. — Van valami különleges receptje Zsuzsa néninek? — Nincs. Azért nincs, mert én ínyenc főző életemben sosem voltam. Mindig nagy létszámra és nagyon éhes gyerekekre kellett főznöm, tehát a mennyiségen és nem a különlegességen volt a hangsúly. — Értem. Most, ha megengedi, akkor a család, a béke és a szeretet ünnepét más aspektusból közelíteném meg. Árpi bácsi - mondhatom ugye így az emberek többségével együtt? - azt írta a Szekszárdi Pünkösdi Fesztivál résztvevőihez fővédnökként a levelében egyebek mellett: „A szabadság újjáélesztette azokat a hagyományokat, értékeket, amelyeken nemzetünk kultúrája nyugszik.” Ez így van, de akad egy csomó nemkívánatos jelenség is ... — Nézze, kétségtelen, hogy ez a nagy szabadság meg a határok megnyitása nem egészen úgy sült el, mint ahogy azt az ember elképzelte. Ha azonban ismeijük a nyugati demokráciákat - nekem Amerikában volt az első élményem -, akkor megállapíthatjuk, hogy ott is a Zsuzsa néni nyomor, a piszok, a kulturálat- lanság meg minden egyéb mellett egészen magas erkölcsi és kulturális értékek vannak. Idő kell ahhoz, hogy abból az ösz- szevisszaságból, ami nálunk uralkodik, szétváljanak az értékek. Nagyon közel vagyunk az egyennyomorhoz és idő kell ahhoz, hogy igazából élni tudjunk a szabadsággal. — Azt tetszik mondani, hogy türelem kell? — Türelem, türelem, türelem. Bízom benne, hogy még mi is megérjük, de ha mégsem, akkor maguk mindenképpen. — Karácsony van. Kérem, üzenjen valamit a Népújság olvasóinak, a Tolna megyei embereknek. — Mert ugye, az a hír járja, hogy nagyon szeretjük Tolnát. Nos, az az igazság, hogy mi Zala megyeiek lévén az egész Dunántúlt szeretjük a halmaival, a változatosságával meg az emberek kedvességével együtt. Tehát: örüljenek, hogy itt laknak és töltsék meg az ünnepüket a hagyományokból táplált igazi tartalommal. Szeretetteljes, békés ünnepeket kívánok mindnyájuknak. — Köszönjük. Mi is hasonló jókat kívánunk Zsuzsa néninek és családja valamennyi tagjának. Ékes László
