Tolnai Népújság, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-14 / 294. szám
2. oldal Világtükör 1994. december 14., szerda — Hazai Tükör Közigazgatási lett a köztársasági A köztársasági megbízotti hivatalok jogutódjaként folyamatosan végzi az önkormányzatok működésének törvényességi el- lenó'rzését, illetve a különböző hatósági ügyek elbírálását az ország 20 Közigazgatási Hivatala. Ismeretes: az önkormányzati választásokat követően december 12-től léptek hatályba az önkormányzati törvény módosításai, illetve a köztársasági megbízotti hivatalok átalakulásával összefüggő jogszabályok. Ez utóbbi szerint december végéig a belügyminisztertől kapott egyedi megbízás alapján dolgoznak a hivatalok vezetői. Szabó Lajos, a Belügyminisztérium önkormányzati főosztályának vezetője elmondta: a nemrég kiírt vezetői pályázatok elbírálását követően januártól már mindenütt új kinevezett személyek irányítják majd a közigazgatás e rendkívül fontos egységeinek munkáját. A Köz- igazgatási Hivatalok új jogosítványa, hogy az önkormányzatok gazdálkodását érintő ügyekben szükség esetén vizsgálatot kezdeményezhetnek az Állami Számvevőszéknél. Változás az is, hogy a védelmi koordinációs bizottság elnöke ezután már nem a hivatalvezető, hanem a megyei közgyűlések elnöke, illetve a főpolgármester lesz. Horn Gyula Párizsba érkezett Rövid, mindössze 24 órás munkalátogatásra kedd délelőtt Párizsba érkezett Horn Gyula magyar miniszterelnök. A kormányfőt, valamint kíséretét - többek között Kovács László külügyminisztert és Medgyessy Pétert, a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatóját - szállító különgép a francia főváros Orly- repülőterén szállt le, ahonnan Horn Gyula azonnal a miniszterelnöki hivatalba, a Matignon-palotába indult, hogy megkezdje tárgyalásait vendéglátójával, Edouard Balladur miniszterelnökkel. A látogatás egyik legfőbb témaköre Magyarország és az Európai Unió kapcsolatainak kérdése, a magyar integrációs szándék lesz: a francia álláspont ezen a téren igen fontos, már csak azért is, mert a jövő év elejétől Franciaország lesz az Európai Unió soros elnöke. A párizsi külügyi szóvivő a látogatást beharangozó sajtóértekezletén ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: Franciaország kedvezően fogadja a magyar csatlakozási kérelmet, s kész „elkísérni” Magyarországot az Európai Unióhoz vezető úton. Horn Gyula a francia miniszterelnök mellett Francois Mitterrand államfővel és Alain Juppé külügyminiszterrel is megbeszélést folytat, majd két rendezvényen találkozik a francia üzleti élet képviselőivel. Titkos amerikai dokumentumok Az Egyesült Államok Nemzeti Archívuma hétfőn a németországi náci pártokra és szervezetekre, valamint az amerikai hadvezetés 50-es évekbeli nukleáris terveire vonatkozó adatokat hozott nyilvánosságra. A náci szervezetekről szóló, csaknem 22 millió különböző anyagot tartalmazó adattárból először közöltek információkat. A berlini náci nyilvántartásból mikrofilmre vett adatok összességét folyamatosan adják majd közre, amint az ezekkel kapcsolatos kutatómunka 1996 derekára befejeződik - írta az AP. Ez a mikrofilmes, Amerikában őrzött nyilvántartás eddig zárolt volt. Ä dokumentumok rávilágítanak egyebek között Heinrich Himmler kicsinyes költségelszámolásaira, Adolf Eichmann jellemzésére, ám Hitlerről csupán végrendelete, a halála előtt megkötött házasságára vonatkozó adatokat közöltek. A zárlat feloldása az amerikai hadvezetés terveiről szóló, 44 millió oldalas titkos anyagot is érint. A hétfőn - első szakaszban - közölt adatok szerint az amerikai katonai vezetők nukleáris csapásokat terveztek 1954-ben kínai katonai célpontok ellen, Dél-Korea és a francia fennhatóság alatt lévő Indokína megvédése érdekében. Legközelebb még közelebb Holnap délután nyílik a Westel 900 GSM mintaboltja Szekszárdon! A Westel 900 rendszere új és korszerű összeköttetést biztosít. Több mint 200 állomásunk az év végéig a lakosság mintegy 80%-ának teszi lehetővé, hogy igénybe vegye a Westel 900 GSM világszínvonalú szolgáltatását! Szekszárdi mintaboltunkban akár fél órán belül működő Westel 900 GSM mobilkészülékhez juthat. A Westel 900 GSM előfizetői már nemcsak Magyarországon használhatják GSM készüléküket. A hálózathoz csatlakozó európai országok száma folyamatosan növekszik. Döntsön mellettünk! Szeretettel várjuk hétfőtől péntekig 9-17:30 óráig, szombaton 9 és 14 óra között Szekszárdon, az Arany János u. 4. alatt! Decemberben mintaboltunk ünnepi nvitvatartással várja az érdeklődőket. Ha bármilyen kérdése van, kérjük hívja a (06-74) 315-715-ös vagy a (06-30) 435-900-as telefonszámot! Világgazdaság - sorokban Az IBM leállította az úgynevezett Pentium-chipeket tartalmazó személyi számítógépek szállítását, mert kiderült, hogy a hibahányad jóval magasabb a jelzettnél - közölte a Reuter az IBM hétfő esti bejelentését ismertetve. A nagysebességű Pen- tium-chipekről a gyártó, az Intel cég is közölte, hogy hibák előfordulhatnak, de szerinte a hibahányad elhanyagolható, s csak nagyon komplikált matematikai számításoknál lehetségesek. Az IBM azonban kimutatta, hogy a hibák már kis sebességnél, közönséges programoknál is jelentkeznek. Az IBM most térítés nélkül kicseréli a chipeket a már eladott számítógépekben. Lengyelországban az elmúlt két évben 1 milliárd dollárt költöttek a rendkívül elavult telefonrendszer korszerűsítése. Egy átlag lengyelnek mégis éveket kell még várnia arra, hogy saját telefonja legyen. A Reuter jelentése szerint a 38 milliós Lengyelországban 4,9 millió telefon van és ezzel gyakorlatilag az utolsó Európában, csak Albániát előzi meg. Több száz egyiptomi, közép- és kelet-európai, valamint volt szovjet köztársaságbeli vállalat képviselői adnak egymásnak találkozót a kedden Kairóban kezdődött úgynevezett üzleti hét alkalmából, amelynek célja a két- és a többoldalú gazdasági együttműködés fejlesztése. A vendégországok között szerepel Oroszország, Ukrajna, Kazahsztán, Csehország, Szlovákia és Magyarország is. Számos országból több tucatnyi vállalat van jelen, Magyarország egy vállalattal és egy bankkal képviselteti magát. A francia bortermelők éles támadást intéztek az Európai Unió tervezett intézkedései ellen. Hubert Bouteiller, a borde- aux-i borászok szövetségének vezetője a szervezet éves közgyűlésén hétfőn kijelentette, hogy a brüsszeli kvótatervek katasztrofális hatást gyakorolnak a hagyományos francia borvidékek jövőjére. Az EU a túltermelést a szubvenciók visszafogásával és kvótákkal akarja csökkenteni: az éves össztermelést a jelenlegi 189 millió hektoliterről 154 millióra szorítják vissza, függetlenül a gyártott borok minőségétől, a francia bortermelés pedig a jelenlegi évi 53,6 millió hektoliterről 51,8-ra esik visz- sza az évszázad végéig. Kína külkereskedelmi forgalma meghaladta a 200 milliárd dollárt az év elejétől november végéig terjedő időszakban - közölte kedden a kínai vámfelügyelőség. A 200,28 milliárdos forgalom 22 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Korábban a távol-keleti ország éves forgalma sohasem lépte át a 200 milliárd dolláros határt. A mérleg is kedvezően alakult Kína számára: 102,53 milliárd dollár exporttal 97,75 milliárd import áll szemben. A kivitel 31, a behozatal 13,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Heves harcok voltak Csecsenföldön Tanácskozás a libamájkivitelről A magyar libamáj kivitelét ismét engedélyhez kellene kötni, mert az idén bevezetett liberalizáció miatt megugrott az export mennyisége és zuhantak az eladási árak - vélték a Baromfi Terméktanács keddi ülésén. A 12 legnagyobb feldolgozóüzem szerint 1200 tonnában kellene maximálni a libamáj-kivitelt az idei várható 1800 tonna helyett. Az exportőrök hajlandók az önkorlátozásra, de ennek csak akkor van értelme, ha az ipari tárca döntést hoz a szeptemberben kezdeményezett és a kivitel korlátozásáról szóló ügyben. / Énekek éneke A szépség és a szeretet himnusza a bibliai Salamon királynak tulajdonított Énekek éneke. A Somlyó György fordításában olvasható versgyűjteményt Sza- lay Lajos remek illusztrációival díszítve, ez év karácsonyának egyik legszebb ajándékaként jelentette meg a Gyomai Kner Nyomda. Az újdonságot a nyomda vezetői kedden mutatták be a budapesti Rákóczi úti Fókusz Könyváruházban. Papp Lajos vezérigazgató elmondta: a kötet tisztelgés a nyolcvanöt esztendős Szalay Lajos festő- és grafikusművész munkássága előtt. Szalay életművét ezernyi szállal hatotta át a Biblia. Az Énekek éneke témáihoz számos rajzot készített, amelyek ciklussá kerekedtek, kötetben azonban még nem láttak napvilágot. Két Lotte Az 50. heti Két Lotti (33-ból 3-at) játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 41.943.957,- Ft tovább halmozódik a 6-os nyerőosztályban. A 3. találatosok nettó nyereménye: 17.087,- Ft. A 2 találatosoké: 226,- Ft. A „Két Lotti” nyerőszámai: 7,45,47 és 24,42,56. A heti és előfizetéses szelvényeket péntekig veszik át, fizetnek nyereményt a megyei postahivatalokban, takarékszövetkezetekben, IBUSZ és EXPRESS irodákban. Sorsolás keddenként 10.40-kor a Danubius Rádióban és minden héten 100.000 forintot nyerhet a nyeretlen szelvény is! Csecsenföldön az éjszakai viszonylagos nyugalom után kedden reggel újabb harcok törtek ki az előrenyomuló orosz csapatok és Dzsohar Dudajev elnök fegyveresei között. Az Interfax jelentése szerint Ingus- föld felől, délnyugati irányból előrenyomuló alakulatokat három kilométerre a csecsen-in- gus határtól megállították a csecsen felkelők. A másik irányból, északról előrenyomuló orosz alakulatokat a Teri hegyháton támadták a csecsének Tolsztoj Jurt település közelében. Pervomajszkoje település közelében az orosz légierő támadást intézett a csecsen állások ellen. A hétfői harcok áldozataira vonatkozó adatok egyelőre nem ismeretesek. Csecsen forrásokból kedden azt közölték, hogy legalább hetven orosz katona halt meg az előző napi harcokban. Moszkvában viszont állítják, hogy a harcok kezdete óta 9 katona vesztette életét és 14—en megsebesültek. Az éjszaka kiszabadult az az 59 orosz katona, aki Dagesztánban, Hasza- vürt település térségében esett a helyi lakosság fogságába. Groznij felett kedden hajnalban orosz harci repülőgépek csaknem két órán át köröztek, s világító rakétákat lőttek ki a légtérbe. A légvédelem időről időre tüzet nyitott a vadászrepülőgépekre. Lépre akarta csalni a rendőrséget Társaságának több mint 100 ezer márkás hiányát próbálta Magyarországon legalizálni Ralf Főit 35 éves német állampolgár. A Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság keddi sajtótájékoztatóján elmondták: a heidelbergi férfi azzal a történettel állt elő még tavaly júliusban, hogy fegyveres rablás áldozatául esett Sopron- kövesdnél. Állítása szerint két magyar fegyverrel támadta meg, s elrabolt tőle 113 ezer márkát. Német gyerekek zánkai üdültetését fizette volna ebből az összegből az európai üdülő gyermekek szövetsége nevében, amelynek ügyvezető igazgatója volt. A rendőrség gyanúját azonban felkeltették a kihallgatásokon észlelt ellentmondások atekintetben, hogy valóban megtörtént-e a rablás, ezért felvették a kapcsolatot az Interpol- lal. A heidelbergi hatóságok utóbb eljárást kezdtek a cégvezető ellen, mivel a pénzügyi ellenőrzések kiderítették, hogy Főit saját céljaira használta a társaság pénzét, amelynek kasszájából több mint százezer márka hiányzott. A heidelbergi ügyészség csalással gyanúsítja és ez év júliusában letartóztatta. A megyei rendőr-főkapitányság az eljárást megszüntette az ismeretlen tettesek ellen, amint hogy azok nem léteznek. Az ügy kapcsán a zánkai üdülő- centrumot 1,3 millió forintos kár érte. Még a magyarországi nyomozás időszakában a csaló mellé szegődött egy magyar származású Németországban élő újságírónő, aki tavaly nyáron több német helyi lapban drámai hangú cikkeket közölt a magyar közbiztonsági viszonyokról és a magyar rendőrség agresszív bánásmódjáról. A sajtótájékoztatón beszámoltak egy másik bűnügyről is. December 11-én Győrött, a Marcalváros egyik íakásában súlyosan bántalmaztak három magyar nemzetiségű román állampolgárt. Agyba-főbe verték őket, az egyik férfi életveszélyes, a másik súlyos sérüléseket szenvedett, a harmadik sértett - egy nő - könnyebben sérült. A bántalmazás oka az eddigi vizsgálatok szerint egy budapesti kft. vezetői és alkalmazottai közötti nézeteltérés lehet. Nagy valószinűséggel a kft. vezetői bízták meg a leszámolással a végrehajtókat.