Tolnai Népújság, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-03 / 259. szám
1994. november 3., csütörtök KÖRNYEZET BARÁT WÚJSÁG 7 Természetvédelem XII. A Barcsi Tájvédelmi Körzet A baktérium megeszi a szennyeződéseket reggelire Magyarországon jelenleg 5 nemzeti park, 52 tájvédelmi körzet és 152 egyéb természetvédelmi terület található. Ezek bemutatását kísérli meg e sorozat. **■ A hetvenes évek közepétől nagyarányú védetté nyilvánítások kezdődtek hazánkban, amelynek mintegy előfutáraként tekinthető, sorrendben negyedik tájvédelmi körzetünk, a Barcsi Tájvédemi Körzet kialakítása 1974-ben. A védett terület kiterjedése 3417 hektár. A vidék védetté nyilvánítására már 1931-ben javaslatot tettek, a terület botanikai és esztétikai értékeit hangsúlyozva: „Az itteni égeres-nyí- res erdők erdészeti jelentősége csekély, de a botanikus, főként pedig a festő kifogyhatalan anyagra tesz szert a lápok süppedékes vidékén és a sötét borókával tarkított, fehér nyí- resek változatos világában". A védetté nyilvánított terület Somogy megye délnyugati szegletében helyezkedik el. Észak-déli irányban 15 km hosszú, szélessége mintegy 5-6 km. Az észak-déli irányú völgyekkel tagolt táj savanyú homokján jellegzetes, ugyanakkor rendkívül változatos élővilág alakult ki, emellett esztétikai szempontból is igen vonzó a vidék. A tájvédelmi körzet jelentős része közjóléti és üdülési célokat szolgál, melyek közül leglátogatottabb az itt létesített három erdei pihenő. A természetvédelmi szempontból legértékesebb részek fokozottan védettek, amelyek látogatása csak tudományos kutatás, vagy oktatás céljából, a természetvédelmi hatóságok engedélyével történhet. Bár a Barcsi Tájvédelmi Körzet említésére valószínűleg a legtöbb olvasónak az ősborókás jut az eszébe, természetvédelmi szempontból az itt tallható lápos, vizes, mocsaras területek legalább olyan értéket képviselnek. A fentiek közül a terület legészakibb részén található a Szé-. les-tó, amely az elmúlt aszályos esztendőkben kiszáradt. A védett terület középső részén van az értékes Nagyberek, amely vízellátását a Ri- góc-patak biztosítja. A terület déli részén húzódik a szintén fokozottan védett Rigóc mellék, amelyhez szervesen kapcsolódik a Rigóc-patak torkolati része, illetve a Dráva árterülete, ahol napjainkban is bőven van víz. A változatos domborzati viszonyokkal jellemezhető Barcsi Tájvédelmi Körzet növényvilága rendkívül gazdag. A homokpusztai gyepektől kezdve a maradvány tölgyeseken, borókásokon, telepített erdeifenyveseken, láperdőkön, halastavi hínárvegetáción át az ártéri erdőkig nagyon sokféle növénytársulás megtalálható itt. A tájvédelmi körzet, vagy ahoyg sokan ismerik, a Barcsi ősborókás névadó növénye a közönséges boróka nevű fenyőféle, amely a tudósok szerint ezen a vidéken nem is őshonos. Egykor a borókások úgy keletkeztek, hogy a levágott erdők helyére kihajtott jószág a szúrós borókát nem fogyasztotta, így az akadálytalanul elszaporodhatott. Eközben az állatok az egyéb fafajok csemetéit folyamatosan lelegelték. Manapság a legeltetések elmaradása miatt az egyéb fafajok ismét szaporodásnak indultak, a boróka kezd visszaszorulni. A változatos alakú borókák mellett sok más ritka növényfajra bukkanhatunk, különösen a tavaszi időszakban, így a'fekete kökörcsinre, a tarka nősziromra, vagy a hazánkban csak itt előforduló páfrányfélére, a királyha- rasztra. A terület növénytani gazdagságára jellemző, hogy csak a Nagyberekben 673 ma- gasabbrendű növényt írtak le, melyek közül 322 faj védett. Az itt előforduló 127 mohafaj közül 4 olyan is akad, amely csak itt fordul elő hazánkban. A változatos növényvilág, változatos állatvilág létezését teszi lehetővé. Például a homokgyepeken megfigyelhető a ritka sisakos sáska. A madarak közül észlelték a homokterületekre jellemző ugartyúk előfordulását. Az ősborókások egyik jellegzetes madárfaja a lappantyú. A láperdők rendszeres lakója a réti sas. A területen átfolyó Rigóc-patakot duzzasztva halastavak füzérét hozták létre, ahol a jellegzetes vízi madarak, mint a vöcskök, récék vagy a gémfélék megjelenésére is számíthatunk Andrési Pál A baktériumokról a legtöbb embernek járványok, karantén, enyhébb esetekben a jó öreg Maripen rémképe ötlik az eszébe. Tény, hogy például a Salmonella, vagy a Coli baktériumokról nem éppen előnyösen vélekedik a köz. Pedig - némileg leegyszerűsítő hasonlattal élve - csakúgy, mint az embereknél, a baktériumok között is vannak jóságosak, meg gonoszak. Előbbiekre példa a joghurt, vagy mondjuk a szilázs-erjesztésnél igen hasznos szolgálatot tevő mikroorganizmusok. Ennél persze jóval nagyobb a jelentőségük: a „lebontó" baktériumok a biológiai körforgás nélkülözhetetlen szereplői, nélkülük lehetetlenné válna a földi élet. Közismert, hogy az emberi tevékenység következtében milyen mértékben halmozódtak fel a környezetszennyező anyagok a természetben, ezek kezelése, tárolása milyen óriási gondokat jelent, és hogy mennyire megoldatlanok ezek a problémák. A francia Bio- nergies kutatólaboratórium viszont a szennyeződések megszüntetésére kínál megoldást: a természetben előforduló lebontó baktériumok munkáját kihasználva, természetes módszerrel áll a környezetvédelem szolgálatára. Pályázat A világ 47 országában működő Würth német cég magyarországi kereskedelmi kft-jének Reinhold és Carmen Würth Alapítványa pályázatot hirdet középiskolai és fő- isklai hallgatók számára. A pályamunkákat két témakörben várják: 1. „A környezetszennyezés problémájának ábrázolása művészeti eszközökkel". Ebben a témakörben elsősorban A Bionergies szakembereinek - némi túlzással - nincs más dolguk, mint megtalálni a „megfelelő baktériumot a megfelelő helyre". Ennek érdekében először elemzik a megszüntetni kívánt szennyeződésfajtákat, ezután pedig a speciális „feladat" elvégzésére lebontó baktérium törzseket szelektálnak. Különféle eljárásokkal a baktériumok munkájának hatékonyságát több százszorosra növelik, majd a mikroorganizmusokat az adott szennyeződéssel, (némi elemózsiával) együtt szárítják, csomagolják. Az átmenetileg nyugalomba kerülő baktériumok akkor kelnek ismét életre, ha vízben feloldják őket. Először a „magukkal hozott" élelmet fogyasztják el, majd, ha a nekik megfelelő szennyeződéssel találkoznak, bekebelezik azt is. Ha viszont már nincs mit enniük, a baktériumok elpusztulnak. Ez az eljárás tehát szó szerint megsemmisíti a szennyeződéseket, természetes úton, mindenféle káros következmény nélkül. A cégnek több száz, speciális szennyeződést lebontani képes törzse van raktáron, de ha nincs a célnak épp megfelelő, egy hónapon belül képesek az új törzs létrehozására. a művészeti középiskolák és felsőoktatási intézmények tanulóinak pályamunkáira számítanak. 2. „Alkotó gondolatokkal egy jobb környezetért". Javasolt témák: a., Az ipar, a közlekedés és a háztartások által okozott környezeti szennyezések csökkentése, b., Egészséges és környezetbrát lakó- környezet. c., Környezetkímélő termékek és szolgáltaá- sok kifejlesztése. E témakörben bármely középfokú és felsőfokú oktatási Rendkívül sokrétű tehát a technológia felhasználási lehetősége. Alkalmazható a mindennapi életben, háztartásban, de legnagyobb jövője valószínűleg élelmiszeripari és szennyvíztisztító üzemekben, valamint a természetben előforduló szennyezések, például az olajszennyezés megszüntetése érdekében történő felhasználásban lehet. A környezetvédelmi funkció mellett a technológia jelentős költségmegtakarítást eredményez az üzemeknél, amit számos külföldi és újabban hazai hazai példa is bizonyít. A baktériumok például a szennyvíziszap térfogatát akár harmadára képesek csökkenteni. Egy másik érdekesség: Franciaországban 20 ezer Uter olajszennyezésből a baktériumok lebontó tevékenységének köszönhetően mindössze 700 liter maradt. A Bionergies termékek a francia és a magyar illetékes hatóságok engedélyével rendelkeznek. A Tolna megyei forgalmazó a szekszárdi „Rend-Szerv" Szolgáltató Iroda (Tel: 314-456). A szer gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban az iroda referenciaanyaggal áll az érdeklődők szolgálatára. sk intézmény hallgatója vagy hallgatói kollektívája pályázhat a konkrét környezeti téma problémafeltáró és feladatorientált feldolgozásával, maximum harminc gépelt oldal terjedelemben. Mindkét témakör díjazására 350 000 forint áll rendelkezésre. A pályamunkákat dr. Vass Károlyné nevére, Würth Szereléstechnika Kft. H-2041 Budaörs, Gyár u. 2. kell beküldeni. Beérkezési határidő: 1994. november 15. Eredményhirdetés: 1994. december 6. „Keressük egymást!” Kedves Egyedülálló Olvasó! Segítséget ajánlunk önnek a kapcsolatteremtéshez. Jeligés bemutatkozó levele megjelenik lapunkban. Hetente sorsolással döntjük el, hogy a következő héten ki mutatkozhat be. Levelét adja fel az alábbi címre: „őszinte Szó" Társkereső Szolgálat, Szekszárd, Mártírok tere 10. A borítékra írja rá: „Keressük egymást!". Ugyancsak itt érdeklődhet a jeligéjére érkezett levelei iránt személyesen (munkanapokon 16.30-18 óráig) és ezidőben telefonon (316-722). Vidékieknek - név és cím közlése után, a postaköltség megtérítése mellett - elküldik a válaszokat. Az „őszinte Szó" Társkereső Szolgálat konzultációs lehetőséget ajánl fel a bemutatkozó levél megírásához, a válaszlevelek értelmezéséhez és a választáshoz, a kapcsolat- teremtéshez. Az egyedülálló olvasónak ajánljuk, hogy ha valaki megtetszik lapunkban, írjon a fenti címre, ahonnan eljuttatják levelét a jelige tulajdonosához. Jelige: Mérleg Kisvárosban egyedül élő, 58 éves (168/68), felsőfokú végzettségű, jó megjelenésű nő vagyok. Természetem szerény, türelmes, megértő, becsületes, monogám. Nem szeretek senkinek rosszat, bánatot okozni, amit másoktól is elvárok. Szeretek kirándulni, utazni, táncolni, olvasni. Káros szenvedélyem nincs. Hangulatom többnyire vidám. Saját lakásomban élek, anyagi körülményeim . rendezettek. Keresem egy korban hozzám illő, jóérzésű, becsületes, hasonló érdeklődésű és természetű férfi bemutatkozó levelét. Jelige: Barackvirág Városban élő, kiegyensúlyozott, anyagilag rendezett körülmények között élő 36 éves, 164 cm magas, szellemi foglalkozású nő vagyok, két gyerekkel. 35-45 év közötti józan életvitelű, vidám természetű úr ismeretségét keresem e hirdetés útján, akiben társra, barátra találhatnék. Kedves időtöltéseim közé tartozik a kirándulás, zenehallgatás, szeretek keresztrejtvényt fejteni és sokat tartózkodni a szabadban. Szívesen végzem az otthoni háztartási munkát, örömömet lelem benne. Jelige: Szeretnélek megtalálni 23 éves, 175 cm magas, barna hajú, érettségizett fiatalember vagyok. Szeretek sportolni, utazni, túrázni, rejtvényt fejteni, olvasni. Természetem alkalmazkodó, nyugodt, vidám. Rendezett körülmények között élek, káros szenvedélyem nincs. Az életemből hiányzik egy becsületes, ragaszkodó társ, akivel kölcsönösen megérthetnénk, szerethetnénk egymást. Akinek nem minden a disco, aki szereti a mozit, a színházat is. Várom ánnak a 20-26 év közötti hölgynek a levelét, aki hasonló természetű és hiányzik életéből egy megértő társ. Örülnék a fényképes levélnek. ♦ Kérjük a „Magányos szív", a „Fáj a magány", valamint a „Nagy szerelem" jelige tulajdonosait, hogy leveleiket vegyék át az „Őszinte Szó" szolgálatnál, Szekszárdon, a Ba- bitsban! fotókat Gottvald Károly !, készítette a tolnai Duna-holtágon Az elmúlás szépsége