Tolnai Népújság, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-24 / 277. szám

1994. november 24., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP KÉPÚJSÁG 3 Mi történt a táj háznál? A Wosinsky Mór Megyei Múzeum vezetése nevében dr. Gaál Attila múzeumigazgató kereste meg nyilatkozatával szerkesztőségünket és az alábbi tájékoztatást adta né­hány tényről, amelyek a Nép­újság 1994. november 22-t számában a szakályi tájház­ról megjelent írásban szere­peltek és mint írta: -„nyilván nem a cikk szerzőjének hibá­jából, de - nem derülhettek ki." Helyettesemmel a nyár vé­gén meglátogattuk a tájházat és a község vezetőivel akkor folytatott megbeszélésen el­mondtuk, hogy hagyományos falusi módszerekkel épített parasztházról lévén , szó, szakmailag nem kifogásol­ható, ha a tájház felújítását nem méregdrága vállalkozói, hanem a helyiek által is szíve­sebben támogatott házilagos kivitelezéssel végzik. Szó volt arról is, hogy - emlékezve a korábbi elmérgesedett vitákra - adott esetben kikérik a mú­zeum vezetőinek véleményét. Tekintve, hogy az épület a Kincstári Vagyonkezelő Szer­vezet tulajdonát képezi és az Országos Műemléki Hivatal cikkben is említett 400 ezer fo­rintos ígérvénye is teljesen jogszerűen az ingyenes hasz­nálónak, azaz a községnek szólt, ennél többet nem tehet­tünk. Azaz hogy mégis tet­tünk, főként abból az indíték­ból, hogy a kiállított tárgyak a múzeum törzsanyagához tar­toznak, biztonságuk a mi ér­dekünk is. Annak ellenére, hogy az épületen végzendő ál­lagmegóvó és felújítási mun­kálatok a múzeumot sem szakmailag, sem pénzügyileg nem kötelezik semmire, írás­ban engedélyeztük a múzeum néprajzos-muzeológusa szá­mára, hogy meghatározott hé­ten keresztül munkaidejében és múzeumi szakmai feladat­ként (!) művezesse ezen mun­kálatokat. Erre az időszakra heti két alkalommal lehetővé tettük számára a múzeum hi­vatásos gépkocsivezető által vezetett gépkocsijának hasz­nálatát is. Az is igaz, hogy ez utóbbiról kollégánk - ki tudja, miért? - önként lemondott. (Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy a munkák az enge­délyezettnél hosszabban tar­tottak, de a közös cél érdeké­ben ehhez is hozzájárultunk.) Minderre azonban már az Ön írásából ismert helyzetben ke­rült sor. Nevezetesen olyan körülmények között, amikor a község elöljárósága - egy vé­leményem szerint rendkívül nagy öngól következtében - kivette saját választott vezető­inek kezéből az ellenőrzés jo­gát. fgy már természetesen a mi felajánlott segítségünket sem vehették igénybe az emlí­tett munkákkal és a kifizeté­sekkel kapcsolatban. És itt álljunk is meg, mert ez az a pont, ahol néhány dolog­tól a leghatározottabban el kell határolnunk a megyei múzeumot, mint intézményt és annak vezetését. Kijelen­tem, hogy a múzeum népraj­zosával az e tárgyban folyta­tott megbeszélések során sem nekem, sem pedig helyette­semnek nem volt tudomásunk arról, hogy kollégánk a mun­kaidőben végzett munkáért külön szakértői díjat kíván felvenni. Erről a tényről és a szakértői díjnak a teljes beke­rülési költséghez viszonyított igen merész arányairól csu­pán lapjukból értesültük. (A korábbi hibák eredményeként tönkrement kemence említett költsége pedig már-már a komolytalanság határait sú­rolja, így avval nem is kívánok foglalkozni.) Mindez persze érthető, ha figyelembe vesz- szük, hogy - mint azt a mai napon megtudtam - a nyár legvégén megkezdett mun­kákra a szakértői megbízás 1994. október 13-án született meg. A mindezek nyomán önkéntelenül felvetődő kérdé­sekre bizonyára a megbízást és egyéb okmányokat aláíró személy ad majd választ, de a kérdezés joga itt már nem minket, hanem a község la­kosságát és az OMVH szak­embereit illeti. Én csupán annyit kérdeznék még meg, hogy hogyan történhetett meg ilyen „pénzbőség" esetében, hogy a sióagárdi tájház kirab­lását követő hónapokban Sza- kály község visszautasítsa a riasztóberendezésre a megyei közgyűlés által megszavazott 25 ezer forintot, mondván, nincsenek olyan helyzetben, hogy a biztonsági rendszer felszerelését ugyanilyen arányban támogassák? Valaki talán erre is tudja a választ. Most pedig legjobb tudá­som szerint válaszolok az Ön írásának végén található kér­désre, melyet magam is feltet­tem telefonon a Kincstári Va­gyonkezelő Szervezet buda­pesti központja egyik illetéke­sének. Egyben elmondtam azt is, ha igaz az egyik napila­punkban is megjelent hír és a KIVASZ valóban értékesíteni fogja a szakályi tájházat, akkor a megyei múzeum ott dolgozó munkatársát azonnal vissza­hívjuk és eladás esetén a kiállí­tott tárgyakat onnan elszállít­juk. Kissé bonyolultra sikerült válaszából végül az alábbiak derültek ki: Az olyan ingatla­nokat, amelyek nem minősül­nek kiemelt nemzeti értéknek (mint például a simontornyai vagy ozorai várak) a vagyon­kezelő szervezet nem kívánja megtartani, így meghirdeti azokat. Ebben a körben talál­ható az említett tájház is, de neki - mármint a telefonvá­laszt adó tisztviselőnek - „re­ménye és meggyőződése, hogy a tájházra úgysem akad vevő, tehát minden maradhat a régiben". Mindaz - gondo­lom - az Ön számára sem meggyőzőbb annál, mint ami­lyen az én számomra volt! Huszonöt eves kórház Dombóváron A Dombóvári Városi Kór­ház 25 éves jubüeumi ünnep­ségét december 3-án, szomba­ton tartja. A program reggel 9 órakor szakmapolitikai fó­rummal kezdődik, ahol dr. Kökény Mihály államtitkár tart előadást. Az intézeti ünnepség dél­után 14 órakor lesz az Apáczai Csere János Szakközépiskola nagytermében, és ugyancsak a szakközépiskola ad otthont a 16 órai programnak is, a Mol­nár Dixieland Band koncertjé­nek. Szimpózium a szorongásról Az egészségvédelmi hónap rendezvényeinek sorában - amit a megyei ANTSZ szervez -, tegnap egy szimpóziumra került sor Szekszárdon, mely­nek témája a szorongás és a depresszó volt. Dr. Kiss Má­ria, a tisztiorvosi szolgálat egészségvédelmi osztályának főorvosa elmondta, hogy erre a konferenciára elsősorban háziorvosokat hívtak meg a hallgatóság soraiba. A cél az, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a betegségek jelen­tős része úgy kezdődik, úgy alakul ki, hogy a háttérben a szorongás és a depresszió „ügyködik". Erre nem min­den háziorvos gyanakszik. Ám akik a tegnapi előadáso­kat meghallgatták, sokat nyer­tek. A szakma hazai nagyjai ­Trixler Mátyás professzor, Arató Mihály professzor, dr. Morotz Kenéz és dr. Mérei György - beszélt a tünetektől a magatartásterápiáig, számos kérdésről. A rendezvényt az Upjohn Magyarország Kft. támogatta, melynek képvise­lője, Bakonyi Károly a cégről, és annak termékeiről adott tá­jékoztatást. Ez az amerikai központú vállalat, a világ egyik legnagyobb gyógyszer­gyártója. A magyar piacon egyelőre még csak 18 féle ter­mékkel van jelen; a skála a hajhullást gátló készítmények­től a daganatellenes szerekig terjed. És azért szponzorálták a tegnapi rendezvényt, mert a szorongás és depresszió keze­lésére is kínálnak gyógyszere­ket.-Wy­Sínen van a vasút? Lotz Károly, a közlekedési tárca vezetője reméli, hogy el­kerülhető egy esetleges vas­utassztrájk, ám megerősítette: jövőre semmiképpen sem nö­vekedhet a vasutasoknak kifi­zetett bértömeg. A közleke­dési miniszter mindezt a MÁV vezetőivel közösen tar­tott sajtótájékoztatón mondta tegnap. A miniszter várhatóan jövő héten kedden folytat megbeszélést a vasutasok jövő évi béréről az érdekképvisele­tek vezetőivel. Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszerve­zetének alelnöke a tájékozta­tást követően úgy vélte, hogy ha nem tudnak megegyezni e kérdésben, úgy még december közepe előtt sztrájkot hirdet­nek. Hasonló tartalmú nyilat­kozatot tett a sajtó jelenlévő munkatársai előtt Papp Gá­bor, a Vasutasok Független Szakszervezeti Szövetségének vezetője, aki rámutatott, hogy nem a vasút tartozik az állam­nak, hanem fordítva, hiszen az a pénz, amely jelenleg hi­ányzik a MÁV költségvetésé­ből, nem érkezett meg a fenn­tartótól. A miniszter beszámolt ar­ról, hogy még ebben az évben 900 kilométer hosszúságú mellékvonal legkedvezőbb üzemeltetési módját vizsgál­ják meg. Az már az eredmé­nyek birtokában derülhet ki, hogy mely vonalakat üzemel­tetnek a jövőben magántársa­ságok, esetleg önkormányza­tok. Amennyiben helyi érdekű vasút létrehozására nem lesz igény, úgy az önkormányza­tokkal és szakszervezetekkel folytatott tárgyalások után döntenek arról: milyen hosz- szúságú vonalszakaszokat kí­vánnak megszüntetni. Várha­tóan még idén elkészül a tárca közlekedéspolitikai koncepci­ója, amelyet a jövő év elején kívánnak a kormány elé ter­jeszteni. Ugyancsak 1995 első hónapjaiban kerülhet sor a MÁV és az állam közötti szer­ződés megkötésére. Kálnoki Kis Sándor, a MÁV Rt. elnöke elmondta, hogy a szanálási program keretében már 56 milliárd forintos kor­mányzati segítséget kapott a társaság, és jövőre 25 milliárd forintos konzorciális hitelt ve­het fel a tervezett veszteségek csökkentésére. Kálnoki Kis Sándor úgy vélekedett, hogy egyes magántársaságok vagy önkormányzatok eredménye­sebben tudnák működtetni a mellékvonalakat mint a MÁV Rt. Ehhez persze az is szüksé­ges, hogy a vasúti társaság megegyezzen az állammal a személyszállítás költségeinek finanszírozásáról. Szerinte így lehetővé válna, hogy a vasúti üzem nyereséget termeljen a jövőbeni üzemeltetőknek. A sajtótájékoztatón hangsú­lyozták, hogy a kulcskérdés a személyszállítás finanszíro­zása. Élkerülhetetlennek lát­szik a tarifaemelés, ugyanak­kor megállapították, hogy Nyugat-Európában az állam sokkal nagyobb mértékben dotálja a vonatjegyek árát. A másik feszültségforrás a MÁV-alkalmazottak bére. A tájékoztatón többen is hivat­koztak a miniszterelnök leve­lére, amelyben a többi között az áll, hogy a MÁV jövő évi bértömege nem haladhatja meg az ideit. Az érdekképvi­seleti szervezetek ez ellen máris tiltakoznak. Feltehetően két hónapon át tart az az előkészítő munka, amelynek eredményeként döntenek majd a különféle vasútvonalak sorsáról. Busch Károly, a MÁV Pécsi Igazga­tóságának vezetője lapunk munkatársának elmondta: képtelenségnek tartja, hogy Szekszárd vasút nélkül ma­radjon. Megalakult a kamara Az ideiglenes kamara szer­vező bizottság ez év májusá­ban kezdte meg munkáját, s a kamarai törvényben előírt ok­tóber 31-i határidőt túllépve tegnap délután sor került a Tolna Megyei Kézműves Ka­mara alakuló küldöttgyűlé­sére, amin a 63 küldöttből öt- venen jelentek meg. Mint Majtényi Ferenc, az ide­iglenes szervező bizottság el­nöke beszámolójában a kül­dötteknek elmondta, nem volt könnyű végigcsinálni a ka­mara megalakulásához szük­séges adatgyűjtést, ami még nem teljes, így változatlanul feladata lesz az egyébként már így is 4500 gazdálkodót regisztráló kamarának a gaz­dálkodók számbavétele. Mint mondta, a megalakulás késé­sét a törvény végrehajtási rendeletének hiánya, valamint finanszírozási problémák je­lentették, ám ennek ellenére bizonyára jól működő kamara válik a Tolna Megyei Kézmű­ves Kamarából. Ä finanszíro­zásról elmondta, hogy az igé­nyelt ötmillió forinton felüli összegből kétmilliót kaptak, ám a takarékosság révén eb­ből hétszázezer forint már a kamara vagyonát jelenti. A küldöttek egyébként az elnöki beszámoló után elfogadták a kamara alapszabályát, majd ideiglenes költségvetési sza­bályzatát is. Áz alakuló küldöttgyűlésen választották meg a kamara el­nökét, helyetteseit és más tisztségviselőket is. HÍREK A MEGYÉBŐL Jótékonysági koncert Decsen Ma este hat órakor kezdődik a szekszárdi zeneiskola köz­reműködésével az a jóté­konysági hangverseny a de- csi faluházban, melynek be­vételét a helyi általános is­kola javára fordítják. Néptáncosok évzárója A Bartina Néptánc Egyesület december 3-án 19 órától a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Házban ad év­záró néptáncműsort. Ebben közreműködik az egyesület négy korcsoportja. A műsorszámok között sze­repel egyebek mellett a Bar­tina és a Kisbartina zenekar műsora, a táncosok pedig bemutatnak kólót, szőlőőr­zést, és az ököritói tűzvészt is. Würtz Ádám emlékkiállítása Szekszárdon November 25-én (pénteken) a szekszárdi Művészetek Házában nyűik 16.30-kor Würtz Ádám grafikusmű­vész emlékkiállítása. A tárlatot Kocsis Imre Antal Szekszárd város polgármes­tere nyitja meg. A megnyitón közreműködik Lozsányi Ta­más orgonaművész. A kiállí­tást Kratochwill Mimi művé­szettörténész rendezte. Katalin bál Dunaföldváron Dunaföldváron, a helyi mű­velődési házba november 25-én, este hét órától várják az érdeklődőket a Katalin bálra, amelynek bevételét az 1. és 4. számú óvoda gyer­mekeinek karácsonyi aján­dékvásárlására fordítják a szervezők, akik mindenkit szeretettel várnak. Közmeghallgatás Szedresen A szedresi általános iskola ebédlőjében november 28-án 18 órától tart közmeghallga­tást a helyi önkormányzat képviselő-testülete. Ezen Szedres polgármestere tart beszámolót a testület elmúlt négy évben végzett munkájá­ról, majd a jelenlévők kérdé­seire válaszolnak a képvise­lők. Matematikai tagozat alakul A Tolna Megyei Matematikai Tehetséggondozó Alapít­vány szervezésében kerül megrendezésre a Bolyai Já­nos Matematikai Társulat Tolna Megyei Tagozata ala­kuló ülése november 30-án, 14 órától a szekszárdi Ady Endre Szakközépiskolában. A tagozat megalakulását az elnökség megválasztása kö­veti, majd Reiman István egyetemi tanár tart előadást a rácsgeometriáról. Együttműködnek Mint arról tegnapi szá­munkban beszámoltunk, hét­főn olasz - Veneto tartomány­beli - gazdasági szakemberek jártak Szekszárdon, a Tolna Megyei Vállalkozói Központ vendégeként. A látogatás konkrét eredménye egy, a vál­lalkozói központtal kötött együttműködési megállapo­dás aláírása volt. A partnerek megállapodtak abban, hogy az együttműkö­dés kezdeti lépéseként jövő év közepéig folyamatosan in­formálják egymást a befekte­tési lehetőségekről, kereske­delmi kapcsolatok kiépítésé­ről, a közös szaktanácsadási és képzési lehetőségekről. Elhatározták, hogy 1995. június 30-ig egy üzletember találkozót szerveznek Szek­szárdon. Az olasz és a magyar szak­emberek az együttműködés első szakasza tapasztalatainak figyelembevételével alakítják majd ki a közös munka folyta­tásának szempontjait. Tudják, hová mennek rendelkezésükre állni a Quo Vadis csoport. Először tehát a jelenlevők megtudhatták, hogy a Quo Vadis Group elsősorban ingat­lan- és településfejlesztési marketinggel, valamint a ha­gyományos, főleg ese­mény-marketinggel foglalko­zik. Jelenleg egyik legfonto­sabb rendezvényük a Buda­pesten megrendezendő Natu- rexpo '96 természeti, vadá­szati, horgászati világkiállítás. Mjvel a Naturexpo kiegé­szítő rendezvényeinek egyik kiváló helyszíne lehet szinte egész Tolna megye, a tájékoz­tatóra meghívott cégek képvi­selői többnyire ezzel kapcsola­tos ötleteiket fogalmazták meg, illetve jelezték a „marke­tingeseknek", milyen jellegű segítség kellene elképzeléseik megvalósítására. A tájékoztatót követően is folytatódott a lényegretörő munka, ekkor már konkrét tárgyalásokra is sor került. A látottak-hallottak alapján nem kétséges, a Quo Vadis megle­hetősen jól tudja, hogy merre is tart. Rendhagyó „sajtótájékozta­tót" tartottak tegnap a szek­szárdi Gemenc Hotel Vadász­termében. A meghívott tájé- koztatandók ugyanis zömé­ben Tolna megyei cégek, in­tézmények voltak, amelyek­nek többsége valamilyen mó­don kapcsolódik az idegen- forgalomhoz. A marketinggel foglalkozó nemzetközi Quo Vadis Group és ennek egyik társult vállalata, a szekszárdi Dyrén Reklámügynökség be­mutatkozása tehát elsősorban ezen meghívottak számára volt igazán fontos és hasznos, tekintve, hogy a célratörő be­mutatkozás szinte azonnal üz­leti tárgyalásba csapott át. így történt, hogy a Quo Vadis spanyol ügyvezető igazgatója, (a sevillai expo egykori pénzügyi igazgatója) - miután röviden vázolta, mi­lyen tevékenységet folytat cége általában és konkrétan, valamint elemezte a marke­tingszakma jelenlegi helyzetét itthon és a világban - azonnal megkérdezte a jelenlevő cégek képviselőit, vajon milyen marketing-segítséggel tudna Még egyszer a csizmaügyről Nyilatkozik az újvárosi cipőbolt vezetője Nemrégiben írtunk egy sárpilisi olvasónk panaszáról, aki a szekszárdi újvárosi cipő­boltban olyan csizmát vásá­rolt, amelyik beázott. Szerette volna visszakérni az árát, de nem kapta meg, felajánlották ellenben neki, hogy megjavít­tatják a lábbelit, amire ő nem akart várni. E közjáték után fordult hozzánk. Megoldani nem tudtuk a problémáját, csak megírni. Akkor nem nyilatkozott az üzlet tulajdonosa, ifj. Baka Fe­renc, most viszont kérte, hogy közölhesse az alábbiakat: — Jogszerűen jártunk el. Felajánlottuk az ügyfelünk­nek, hogy igen rövid határ­időn belül megjavíttatjuk a csizmáját. A törvény szerint ugyanis az első ütemben a hi­bás, de javítható cipő javíttatá­sát kell elvégezni, 8 napon be­lül. Ha a kuncsaft nem elége­dett ezzel a javítással, úgy a KERMI jogosult dönteni. En­nek 2-3 hét az átfutási ideje. Pénzvisszaadás is előfordul­hat, de csak a folyamat végén.-Wy-

Next

/
Thumbnails
Contents