Tolnai Népújság, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-23 / 276. szám

r r NOVEMBER A Nap kél 7.00 órakor nyugszik 16.01 órakor 23. | SZERDA Névnap: Kelemen A Hold kél 20.41 órakor nyugszik 10.39 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: NAGY LÁSZLÓ Telefonszámunk: 316-211,315-468 Telex: 314-251. Telefax: 315-508. Hűvös, napos idő Várható időjárás ma estig: Továbbra is derült, napos, de hűvös, az év­szakra jellemző lesz az idő. A reggeli órákban leszáll a köd, s többhelyütt ködszitálásra is lehet számítani. A nyugati, északnyugati szél megélén­kül, időnként megerősödik. A legmagasabb hőmérséklet a kora délutáni órákban 6,11 Celsius fok körül alakul. Isler, linzer és krémes Nagydorogról Névnapok története Kelemen. Latin eredetű név, jelentése: szelíd, kegyes. A kato­likus liturgikus naptárban Római Szent Kelemen pápa vértanú (+ íGl) Szent Péter tanítványa és harmadik utódja volt, aki ép­pen ezért az ő tekintélyével rendelkezett az egyház ügyeiben. Száműzték, majd tengerbe fojtották. - Az ortodox és a görögka­tolikus naptárban Szent Amfilok ikoniai püspök. (Ortodox: Né- vai Szent Alexandrosz, görögkatolikus: Szent Gergely püspök.) Előfizetőink, olvasóink figyelmébe! A NÉPÚJSÁG kézbesí­tésével, árusításával kap­csolatos észrevételeiket munkaidőben a 316-211-es telefonon várjuk. Balesetek A rendőrség budapesti saj­tóközpontjától kedden reggel kapott tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában a közutakon összesen 29 baleset járt szemé­lyi sérüléssel, ezek közül hat halállal végződött, 12 hely­színről súlyos és 11-ről köny- nyű sérülteket 1 szállítottak kórházba a mentők. Elrabolta a vízdíjat Győrben hétfőn délután két férfi megtámadta Sz. László 48 éves díjbeszedőt, és elrabolta táskáját az addig összegyűj­tött 150 ezer forint vízdíjjal együtt. Megfojtotta az asszonyt Kecskeméten hétfőre virra­dóra egy ismeretlen bement R. Andrásné 53 éves helyi lakos otthonába, az asszonyt vala­milyen tárggyal bántalmazta és végül megfojtotta. Kiállítás Várdombon A várdombi Iskolagalériá­ban november 24-én csütörtö­kön nyílik Minker Tibor grafi­kus kiállítása, délután 14.00 órakor. A kiállítást megnyitja Deák István grafikus, és a kiállított művek december 9-ig látha­tóak a Várdombon, a Galériá­ban. Napi igék Katolikus: Jel. 15,1^4. Lk. 21,12-19. Református: lSám. 5. 2Kor. 2,12-17. Evangélikus: Mk. 13,31-37. Jel. 21,15-27. Ortodox: Kol. 3,17-4,1. Lk. 9,44-50. Csecsemő a konténerben A főváros III. kerületében hétfőn reggel a Füst Milán utca 30. számú ház előtti sze­metes konténerben egy leány­csecsemő holttestét fedezték fel. A szakértői vizsgálatok szerint a még élő kisded 24-72 órával korábban kerülhetett a konténerbe. A csecsemő halá­lát testhőmérsékletének lehű­lése okozta. A rendőrség nyomozást indított az anya kézre kerítésére. Tűzhalál A főváros XIV. kerületében eddig tisztázatlan körülmé­nyek között tűz keletkezett a Benkő utca 36. szám alatti csa­ládi házban. A tűzoltók a konyha ajtajában holtan talál­ták meg a tulajdonost, a 79 éves Rokács Lászlónét. A zsákmány: kétmillió Debrecenben hétfőre virra- dóah egy ismeretlen betört az Űjvigadó étterembe, álkulcs- csal kinyitotta a páncélszek­rényt, amelyből kétmillió fo­rintot zsákmányolt. ZUG-koncertek A szekszárdi ZUG ifjúsági centrumban pénteken 21 órá­tól a Blues Factory ad koncer­tet. Másnap - ugyanebben az órában - az Electric Soul lép fel. A Nagydorog és Vidéke Áfész az 1950-es évek végén építette meg cukrászüzemét. A környék egyik legjobban menő üzeme volt sokáig, az­tán jöttek a szűkösebb eszten­dők. A cukrászüzem olyan le­hetetlen helyzetbe került, hogy az Áfész vezetősége a bezárásán gondolkodott. Az édességeket előállító műhely azonban még mindig „talpon van", és ontja a finomságokat. Két-három éve környékben szinte egyedülálló előállítók, mármint a cukrásztermékek tekintetében. Fának ütközött A Bács-Kiskun megyei Csátalja külterületén hétfőn késő este egy útkanyarban H. József, huszonegy éves bát- monostori lakos személygép­kocsival megcsúszott és egy fának ütközött. A jármű vezetője a helyszí­nen életét vesztette. Agyban dohányzott A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bánhorvátiban hétfőn délután a Szabadság utca 24. szám alatti ház nyárikonyhá­jában az ágyban dohányzott a 45 éves rokkantnyugdíjas Zsuponyó Bálint. A férfi el­aludt, cigarettájának parazsa meggyújtotta az ágyneműt, a bútorokat, s a lángok között életét vesztette. Jazz-zene a Pink Paksban November 29-én a jazz kedvelőit invitálják a Pink Paksba. Dreher Antal jazz kvartettjének előadása bizo­nyára különlegeségnek szá­mít, hiszen ismert, örökzöld dallamokat adnak elő. Min­denkit szeretettel várnak. LÁTTÁM Lányok és asszonyok A sejtelmes szombat éjszakai fényekben gyönyörű, szeretnivaló lányok tébláboltak magányosan tömeg- szerte, és hajnali négyig vártam hiába, hogy legalább egyikük felkérjen egy táncra. Nem értettem, hogy vágya­ikon erőszakot téve miért fosztják meg magukat egy, a harmadik iksz környékén járó, bizonyos tapasztalattal bíró, (félhomályban) megnyerő külsejű, nyakkendős férfi társaságától, akinek a modoráról már nem is beszélek. Nem jöttek a lányok, csak azok a gyönyörű pilláik ver­destek gyönge madárszárnyakként, hogy belesajdult a szívem. így aztán pirkadatkor csupán némi italok okozta élményekkel gazdagabban vackoíódtam be gyermekem anyjához, azon asszony mellé, akinek jó vagyok vasta­godó derékkal, gyérülő hajjal is, aki derűsen készít ne­kem szódabikarbóna-oldatot, és elnézőn mosolyog, ha néha a gyönyörű fiatal lányokról álmodom. sk Az üzem vezetője Világ László, aki már a hatvanas évektől kezdődően itt dolgo­zik. Rengeteg terméket készí­tenek, a hagyományos süte­mények között megtalálhatók a különböző krémesek, a fő­zött sütemény-költemények és a csokoládé bevonatú, már­tott finomságok. Mindezeket hét községbe szállítják ki, ezen kívül éppen egy tucat vállal­kozó viszi a környéken talál­ható cukrászdákba. Alig két hete, hogy a négy főállású cukrász mellé még egy külön műszakot is beállí­„Két A 47. heti „Két Lotti (33-ból 3-at)„ játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 40.796.954,- Ft tovább halmo­zódik a 6-os nyerőosztályban. A 3 találatosok nettó nye­reménye: 15.529,- Ft. A 2 talá- latosoké: 239,- Ft. A „Két Lotti" nyerőszámai: 19, 23, 53 és 12, 22, 38 tottak, a hét végére. Három ember szárazsüteményeket készít, melyeket a tolriai köz­pontú PRO-COOP Kft.-n ke­resztül értékesít a nagydorogi Áfész. A termékek között van az isler, a daráltsütemény, a linzerkarika és a sajtos kocka. Természetesen ezenkívül kö­zel húsz féle édesipari termé­ket, valamint két tucat fajta tortát készítenek, nagy szak­mai hozzáértéssel. A fenséges, édes ízek kedvelőinek készí­tett sütemények nagyon fi­nomak, ízletesek - ezt e sorok írója is tanúsíthatja. -garay­Lotti” A heti és előfizetéses szel­vényeket péntekig veszik át, fizetnek nyereményt a megyei postahivatalokban, takarék- szövetkezetekben, IBUSZ és EXPRESS irodákban. Sorsolás keddenként 10.40-kor a Danubius Rádió­ban és minden héten 100.000 forintot nyerhet a nyeretlen szelvény is! Fogamzásgátló injekció a férfiaknak Az injekció formájában be­adott fogamzásgátló „férfitab- letta" a jövő évezred eleje előtt valószínűleg nem válik való­sággá - nyilatkozta a dpa-nak a münsteri női klinika szapo­rodás-egészségtani intézeté­nek vezetője. Az injekció tesztoszteront tartalmaz majd, s a hetek-hó- napok alatt kifejtett hatása ab­ban nyilvánul meg, hogy a fér­fiszervezet természetes tesz- toszteron-termelő képességét csökkenti, amely hat a sper­matermelődésre. Ezt állat- és emberkísérletek is igazolták már, s az Egészségügyi Világ- szervezet, a WHO ez irányú kísérletei szintén alátámasz­tották. A „férfiinjekciót" első­sorban azoknak a pároknak ajánlják, ahol a nő nem szed­het tablettát. Tej ivó a piactéren Sokak nagy örömére tejbár nyílt Szekszárdon, a piactéren. A tejivót régóta hiányolják a megyeszékhelyen élők, a rit- kábban-gyakrabban ideuta­zók, főként a kispénzű diákok. Egy hete, hogy az új üzlet a Keszthelyiné és társai Bt. üzemeltetésében várja a ven­dégeket. Mint azt az üzletve­zető, Keszthelyiné Vajda Má­ria elmondta, vállalkozásának azért lett célpontja a tejbár, mert tudja, hogy régi álom vá­lik valóra az üzlet megnyitá­sával. Igény volt a megye­székhelyen egy olyan kultu­rált helyre, ahova a reggelizők már hat órától betérhetnek. Keszthelyiné azt szeretné, ha idővel kialakulna a törzsven­dégek köre. Ä termékek között a tej- és az édesipari termékek, vala­mint a különböző pékáru van többségben. Várják tehát azo­kat - és nem csak kora reggel - akik szeretik a tejet, a tejter­mékeket.-Garay- Fotó: Gottvald A kicsi, de hangulatos helyiségben sok finomságot árulnak Humor Marseilles-ben A kikötő egyik piszkos csapszékében nagy kár­tyacsata dúl. A félszemű Francoisnak már egy vasa sincs, ezért felajánlja az el­lenfelének, egy tehergőzös kapitányának: ha veszít, megcsókolhatja a felesé­gét. A partit elveszíti és a kapitány elindul a nőhöz. Kisvártatva bosszúsan visszajön. — Csalás az egész! Nem tudtam bemenni a feleségéhez, épp a révka­lauzzal csókolózott. — Az lehetetlen! - ki­áltja a férj. - Én nem kár­tyáztam a révkalauzzal. Ok és okozat — A férje idegkime­rültségben szenved. Ab­szolút nyugalomra van szüksége ... — Látja, doktor úr! Ezt mondom én is neki na­ponta ezerszer... Hajnali kaland — S mit szólt a felesé­ged, mikor hajnalban ha­zatértél? — Egy szót sem. Azt a két fogamat különben úgyis ki akartam húzatni. Papagájok — Mi az? Vettetek még egy papagájt? — Igen. A feleségem­nek is van, legyen nekem is. — És tud már beszélni? — Hogyne! Ha a fel­eségemé azt mondja: „Már megint lehamuztad a sző­nyeget", az enyém rögtön válaszol: „Már megint odaégetted a rántást". Még szép! Megszületik a család első gyermeke. — Hiszen ez a gyerek fekete - őrjöng az apa. — Még szép - válaszol az asszony -, hiszen te mindig eloltottad a vil­lanyt! Kívánság A vámvizsgálatnál egy fiatal nőtől megkérdezik: — Konyak? Whisky? — Ha szabad kérnem egy feketekávét... «ÚJSÁG Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető Igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőság ás kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-508. Készült a szerkesztőség számitógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányokat terjeszti az AS­IA Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynök­ségei. Árusítását a PANNONHÍR Hirlap- kereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadó­nál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautal­ványon és átutalással a 469-98949 045- 00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfi­zetési díj: egy hőnapra 425 Ft, negyedévre 1209 Ft. Az árus példányok ára: 18,80 Ft. A terjesztéssel kapcsola­tos észrevételeket szíveskedjen a kiadó­hoz, a 74/316-211-es telefonszámon be­jelenteni. Indexszám: ISSN 0865-9028

Next

/
Thumbnails
Contents