Tolnai Népújság, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-02 / 258. szám
I 1994. november 2., szerda VÁLLALKOZÁS - PIAC WÚJSÁG 5 A TOtmMBCVH SAD-szeminárium Az Európai Unió vám és külkereskedelmi rendszerével való további harmonizáció jegyében januártól egységes vámokmány, az úgynevezett SAD-okmány kerül bevezetésre. Magyarországon, az eddig használatos VÁM '91 helyett. Ennek ismertetésére, továbbá aktuális vámjogszabályok megtárgyalására szemináriumot szervezünk Szekszárdon, 1994. december 1-jén. Előadó Szabó Béla, a KO- PINT-DATORG Vámtanácsadó Kft. igazgatója lesz. Érdeklődni és jelentkezni a Kamarában lehet: Szek- szárd, Arany J. u. 23-25. Multiplikátorképzés A Magyar Gazdasági Kamara a német-magyar kormányközi együttműködés keretében gyakorlati oktatással, szakképzéssel és szervezéssel foglalkozók részére Multiplikátorképzés címmel 1994. november 21-25. között ötnapos, szakmai továbbképzést szervez Budapesten. A tanfolyamra olyan, tapasztalattal rendelkező gyakorlati oktatók, oktatásszervezők, humánpolitikai vezetők jelentkezését várjuk, akik főként a gazdaság területén dolgoznak és nyitottak az új, korszerű elvek, módszerek, megoldások iránt. A továbbképzés célja, hogy segítse a gazdasági követelményekhez alkalmazkodó, az európai szakmai igényeknek megfelelő, hazai szakképzés fejlesztését. A szeminárium feladata a szakképzés alapvető kérdéseinek, pedagógiai vonatkozásainak és a német, duális rendszerű ifjúsági képzés sajátosságainak ismertetése; párbeszéd kezdeményezése és a magyar-német közös vonások bemutatása. Az együttműködés további célja, hogy a szemináriumon résztvevők közül 9-10 fős számára egyhetes, németországi tanulmányút keretében a német szakképzés mindennapi gyakorlatát megismertesse. A továbbképzés helye: Konferencia- központ, Budapest, XI. Villányi u. 11-13. A szeminárium maximális létszáma: 25 fő. A képzés kezdési időpontja: 1994. november 21. (hétfő) 10.00 óra. Jelentkezés a Kamarában (Szekszárd, Arany J. u. 23-25.) november 4-ig. Szerveződő kamarák A kamarákról szóló törvény értelmében október 31-éig kellett megtartani az ipari és kereskedelmi, a kézműves, illetve az agrárkamarák megyei közgyűléseit. Az agrárkamarák szervezésének előkészítése mindenhol megkezdődött, létrejöttek az ideiglenes szervezőbizottságok, folyamatban van az osztályba és november közepéig valamennyi megyei küldöttgyűlést megtartják - mondta Bó- dis Tamás, az agrárkamarákat szervező elnöki kollégium vezetője. Elmondta: azért nem tudták tartani az eredeti határidőt, mert nem álltak rendelkezésre a vállalkozások adatai. Az agrárkamarák ugyanis az egyéni vállalkozókat, a mezőgazda- sági vállalkozókat és a jogi és nem jogi személyiségű cégeket tömörítik. Összesen 100- 120 ezer leendő kamarai tagot regisztráltak eddig, de az adatok pontosítása után vélhetőleg ez a kör sokkal bővebb lesz. Az agrárkamarák közül eddig egyedül a Csongrád megyei küldöttközgyűlést tartották meg, de a következő napokban lezajlik a többi is. A területi agrárkamarák 20-20 küldötteiből verbuválódott 400 tagú országos közgyűlésre és az Országos Agrárkamara tisztségviselőinek megválasztására a késés ellenére is az eredetileg tervezett, december 31-ei határidőre mindenképpen megtörténik. Az ipari és kereskedelmi kamarák szervezésében is gondot okozott az adatszolgáltatás nehézkessége - mondta Miklósi Ferenc, az Ipari és Kereskedelmi Kamarák elnöki kollégiumának vezetője. Ennek ellenére már hat megyében - Győr-Sopron- Mosonban, Hajdú-Biharban, Fejérben, Szabolcs-Szatmár- Beregben, Zalában és Baranyában - már a megyei közgyűlések is lezajlottak. A többi megyében ezt a fórumot november közepéig hívják össze. Az Országos Kereskedelmi és Ipar Kamara decemberi megalakításának Miklósi Ferenc nem látja akadályát. Kárpótlási jegyek a tőzsdén Október 24-28. A kárpótlási jegyek ára a Budapesti Értéktőzsdén stabilizálódni látszik, igaz, alacsony szinten. A heti átlagár az október 24-28. közötti üzleti héten 400 forint volt, az egyes napokon az átlagár stabilan 400 forint körül mozgott. Á múlt heti összesített forgalom azonban jelentős csökkenést mutat az előző hét adásvételéhez képest. Október 24. és 28-a között 129 üzletkötésben csupán 40,9 millió forint volt árfolyamértéken az adásvétel. Éz az előző hét forgalmához képest 67,8 millió forintos csökkenést jelent. Ebből is látszik, hogy a kárpótlásijegy-tulajdonosok kivárnak, minden bizonnyal arra számítanak, hogy előbb-utóbb a kormány jelentősebb állami vagyont kínál majd a jegyek ellenében. Dátum Üzletszám Forgalom Átlagár millió forintban árfolyamértéken Okt. 24. 28 6,462 392 Okt. 25. 37 16,364 403 Okt. 26. 15 4,173 401 Okt. 27. 25 7,579 400 Okt. 28. 24 6,350 400 Adószabály-módosítások Október 29-ei dátummal megjelent a Magyar Közlönyben az 1994. évi pótköltségvetésről szóló törvény, és ennek megfelelően hatályba lépett számos, az adózást érintő jogszabálymódosítás. Ennek megfelelően az elmúlt héten szombattól már nem lehet igénybe venni az adóalapcsökkentő kedvezményt a hároméves lejáratú, állam által kibocsátott értékpapírok vásárlásakor. Ugyanakkor a már eddig megvásárolt államkötvényekre természetesen érvényes az adóalapcsökkentés lehetősége. Szintén a kihirdetés napjától, vagyis szombattól hatályos a jövedéki törvény módosítása, amelynek értelmében többek között emelkedik a lehetséges bírság mértéke. November 1-től változik a fogyasztási adók többsége. A személygépkocsik esetében a változás az 1600 köbcentiméternél magasabb kategóriába tartozó személygépkocsikat érinti, amelyeknek fogyasztási adója az eddigi 12-ről 22 százalékra emelkedik. Az ennél kisebb katalizátoros személy- gépkocsik fogyasztási adója 0, a benzinüzeműeké pedig 12 százalék. Az 1600 köbcentit meghaladó katalizátorral felszerelt személygépkocsik fogyasztási adója 10 százalék. Jelentős az emelés az üzemanyagok esetében is, amelyek esetében az ólmozott benzineknél már literenként 41,60, az ólommenteseknél pedig 35,50 a fogyasztási adó. Számos szeszes ital fogyasztási adója is emelkedik, egyetlen kivétel a szőlőbor, amelynek fogyasztási adója továbbra is 11 százalék marad. Több adót kell fizetni keddtől a dohányosoknak, ezer darabonként számítva a cigaretta fogyasztási adója 1210 forint, ami az ár 65 százaléka. November 1-jétől a kamat- jövedelem utáni forrásadó mértéke 10 százalékról 0 százalékra csökken, vagyis nem kell a kamat után adózni. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint ezt a törvényi rendelkezést, amely a pótköltségvetéssel egyidejűleg lép hatályba, a következőképpen kell értelmezni: a november 1. előtt keletker zett kamatjövedelem után - beleértve a kamatprémiumot is - továbbra is kell adót fizetni. Mint ismeretes, 1994. január 1. előtt a kamatjövedelmeket 20 százalékos forrásadó terhelte. Január 1-jétől november 1-jéig az adó mértéke 10 százalék volt, s azt követően lesz 0 százalék. így tehát a kamatot attól függően terheli az adó, hogy az mikor keletkezett. Csak a november 1. után keletkező kamatjövedelem adómentes. Nyugati érdeklődés a BB iránt Három nyugat-európai bank fontolgatja, hogy versenybe száll a Budapest Bankért, és ez azt jelzi, hogy feltámadt a lelkesedés a volt kommunista országokban lévő befektetési lehetőségek iránt - írta a Financial Times című brit lap keddi számában Nicholas Denton, volt budapesti tudósító. A Budapest Bankért felforrosódó verseny változást jelez a nyugati bankok keleti stratégiájában. A keleti állami bankok eddig szívesen hiteleztek rossz adósoknak, és ezért a nyugati bankok inkább saját fiókok alapításával igyekeztek hídfőállást szerezni. A BB privatizációja lehet az eddigi legjelentősebb akció. Magyar tisztségviselők 100 millió dollárt elérő eladási árat remélnek. Államkötvény 1997/K Legyen akár kényelmes... ...elfoglalt, előrelátó, a Magyar Államkötvény ideális befektetés. A legkedvezőbb befektetési forma mindazoknak- akik megtakarításaik értékét utánjárás nélkül akarják növelni;- akik rendszeres jövedelmet akarnak általa elérni;- akik tőkét gyűjtenek - például gyermekeik taníttatásához, ingatlan vásárlásához vagy vállalkozás beindításához. ________Államkötvény 1997/K________ A befektetők 1994. október 31.-november 4. között vásárolhatnak államkötvényt a kiemelt értékesítés keretében legfeljebb az 1 994. október 21-én tartott aukción kialakult átlagárfolyam (nettó 98,50%)+0,2 százalékponttal és a kibocsátás napjától felhalmozott napi kamatokkal megnövelt értékén a kijelölt forgalmazóknál. A vételár naponta a következő: 105,17%; 105,25%; 105,32%; 105,39%; 105,46%. A legújabb Magyar Államkötvény 1997/K 3 éves futamidejű (1994. augusztus 3. - 1997. augusztus 3.) értékpapír. A kötvény mozgó kamatozású, melynek alapja az 1, 3 és 6 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama +1,75% kamatprémium. Á kötvény első félévre érvényes (1994. augusztus 3. és 1995. február 3. közötti) kamata évi bruttó 26,55%. Törlesztés névértéken 1997. augusztus 3-án. A kötvény alapcímlete 10 000 Ft. Kamatfizetési időpontok: 1995. február 3. 1996. augusztus 3. 1995. augusztus 3. 1997. február 3. 1996. február 3. 1997. augusztus 3. Amennyiben az esedékesség munkaszüneti nap, úgy a kifizetés a következő munkanapon teljesül. ________Másodlagos forgalom________ A z Államkötvény 1997/K, mint az eddig kibocsátott összes Magyar Államkötvény, a futamidő alatt napi árfolyamon eladható és megvásárolható a tőzsdén és egyes forgalmazóknál. ___________Állami garancia___________ Á llami garancia van rá. Mind a kamatfizetést, mind a törlesztést az állam szavatolja. _____Külföldiek is vásárolhatják_____ A Magyar Államkötvény 1997/K sorozatát külföldiek is vásárolhatják. Forgalmazó- és kifizetőhelyek: MNB Tolna Megyei Igazgatósága Szekszárd, Auguszt Imre u. 7. Dombóvár, Dunaföldvár, Paks, Tamási, Tolna OTP Bank Rt. Szekszárd, Bonyhád,