Tolnai Népújság, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-02 / 258. szám

2 KÉPÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1994. november 2., szerda Pártok és választások Fidesz: pragmatizmus — A közvéleménykutatá­sok azt mutatják, hogy a Fi­desz is azon pártok közé tar­tozik, melyek a nagyobb tele­püléseken indulhatnak vi­szonylag jó eséllyel a választá­sokon - adott tájékoztatást Majsai-Németh Zsolt, a fiatal demokraták Tolna megyei szervezetének elnöke a célki­tűzésekről. — Ettől függetle­nül igyekszünk a községek­ben is jelen lenni, s polgármes­ter-jelölteket is indítani. — Egyedül vagy más pártok­kal összefogva? — A kép ezen a téren vál­tozatos, a helyi csoportok önállóan döntenek ebben a kérdésben. — Létezik olyan tömörülés, mellyel a Fidesz semmiképpen sem lép választási szövetségre? — Úgy fogalmaznék, hogy a baloldali blokkal nem kör­vonalazódik ez a fajta együttműködés. — A pártok olcsó kampány­ban reménykednek. Valószínűleg a Fidesz sem költ milliókat... — Attól tartok, még plaká­tokra sem igen futja a pén­zünkből. Csendes, szerény kampányra számítunk, olyan­ra, ahol a programok ütköz­nek és méretnek meg. — Milyen programmal in­dulnak a fiatal demokraták? — Feltétlenül helyre sza­bottal, olyannal, ami minde­nütt az adott önkormányzatra érvényes. Meghatározó irá­nyunk az oktatáspolitika, a he­lyi gazdasági kérdések és a környezetvédelem felé mutat. Programunk hagyományosan liberális, s hangsúlyozottan pragmatikus. -szá­Kis katasztrófa A gigantikus győzelmek és piszlicsári kudarcok, a halha­tatlan hősök és említésre sem méltó rendbontók országában eshetnek csak meg ilyen esetek. Ezek az oroszok mindig meglepik a világot valamivel. Jól emlékszünk a határsértő koreai utasszállító repülő ügyére, amelyik, bár lelőtték, mégis - az első híradások szerint - sértetlenül elhagyta az ország légterét. Vagy a csernobili (ma már ukrán) erőmű balesetére, melynél - kezdetben - három-öt tűzoltó halálá­ról számoltak be, akiknek a fejére pottyant valami „meghi­básodott" tartószerkezet. S most itt az új „sztori", a szibériai kőolajfolyam. Sejthető, hogy ez se semmi, ha már február óta szivárog az a szép szál cső, és a hatalmas kiterjedésű szutyokáradat egyre dagad, immár másfél méter mély, és átszakította a megfékezésére sebtében épített védőgátat is. Szóval hömpö­lyög a kőolaj, de úgy vannak vele, hogy elfér, majdcsak el­nyeli az az irdatlan széles, mocsaras pusztaság. Egy újabb fogalommal is megismertette Moszkva most az információfaló emberiséget, ez pedig a kis katasztrófa. Mert, ahogy a kommentátoruk mondta, katasztrófa ugyan van, de nem akkora, mint amekkorának azt nyugaton beál­lítják. Végül is: távol esik tőlünk, mi közünk hozzá? Lehet en­nek a jelentéktelen malőrnek bármilyen hatása is a hazai kőolajszármazékok árára? Wessely Vita nélkül megállapították a jövő évi helyiségbérleti díja­kat, támogattak egy intézmé­nyi alapítványt, majd a for- nádi vízhálózatot önkor­mányzati tulajdonba vették. Az utolsó napirend tárgya­lása megért volna egy szocio­lógiai tanulmányt. A hosszú, helyenként a sü­ketek párbeszédéhez hason­lító elbeszélések a szakmun­kásképző és szakközépiskola fejlesztési, beiskolázási elkép­zelései kapcsán alakultak ki. Miután legtöbben a képvise­lők közül hiányolták a bizott­ságok szakmai, pénzügyi elő­készítését, megértőén meg­hallgatták a jegyzőnek a jövő évi költségvetéssel kapcsola­tos aggodalmait, elvetették az alpolgármester áthidaló, majd a polgármester elutasító javas­latát, végül név szerinti sza­vazással elfogadták az intéz­mény vezetőjét. Jellemző adalék, hogy a pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke a négy év során először tartózkodott, mondva, hogy a finanszírozhatóság ismerete nélkül ilyen hosszú távú dön­tést nem tud támogatni. A cik­lus utolsó testületi ülését a tervek szerint december else­jén tartják. Munkaterv szerinti ülését tartotta október utolsó napján, 17 órai kezdettel a városházán Tamási Város Önkormányzati képviselő-testülete. Több vélemény is elhang­zott az utóbbi időben egyes körökből (pl. vállalkozók, közalkalmazottak) az infor­mációhiányra panaszkodva. Nos, ehhez képest ezen az ülésen sem lehetett felfedezni a képviselőiket a széksorok­ban. Az érdemi munka két be­számolóval kezdődött, az egyik a háziorvosi szolgálat tapasztalatairól, a másik a hi­vatal igazgatási osztályának munkájáról szólt. A testület mindkettőt - az előbbinél fel­adatmeghatározással - tudo­másul vette. Költségvetés-módosítás, a szavazatszámláló bizottságok kiegészítése, majd a vásár- és piactartás rendeleti újraszabá­lyozása következett. Az áprilisi ülésen elfogadott lakásrendelet kapcsán módo­sítást kezdeményeztek a bér­lők, nevezetesen a vételár csökkentését indítványozta. A testület a rendeletmódosítást nem fogadta el, de a követ­kező ülésen újratárgyalja a témát. őzre célzott, emberre lőtt A 18 éves V. Róbert szegedi lakos hétfőn délután Óföldeák külterületén egy nádasban kisgolyós lőfegyverével vadá­szott. Őzre célzott, ám a golyó a Földeáki Vadásztársaság 31 éves hivatásos vadászát találta el, és a halálát okozta. A rend­őrség foglalkozás közben el­követett halált okozó gondat­lan veszélyeztetés vétségének alapos gyanúja miatt indított eljárást a fiatalember ellen. Zarándokúton Fatimába az EKHO-val (3.) Szentgálon is szól a harang Fatima, a zarándokok városa A temetések Szentgálszőlő- hegyen eddig csendben zajlot­tak, ami alatt az értendő, hogy nem volt a település temetőjé­ben lélekharang. Régi vágyuk teljesült hát a helybelieknek most, amikor önttettek és fel­avattak egyet. A szertartást Antal Géza sióagárdi plébá­nos végezte, tegnap koradél­után. Ezt követően pedig a fa­lucska központjában lévő hősi emlékmű megkoszorúzásán vettek részt az egybegyűltek. Szentgálszőlőhegyen, mely közigazgatásilag Zombához tartozik, 114-en laknak. A rendezvényeken természete­sen részt vett a zombai pol­gármester, Szulimán Ferenc is. Elmondta, hogy a harang árát, a 160 ezer forintot, a helyi ta­karékszövetkezet, a helyi me­zőgazdasági szövetkezet, a szekszárdi gázszolgáltató rt., és a helyi önkormányzat adta össze. Sokat jelent ez az „apróság" lelkileg az itt élő embereknek. - Wy ­Fotó: Ótós A vallásos emberek azt tartják, ha bárkinek is sikerül eljutnia a portugáliai Fati­mába más emberként, gazda­gabban tér haza, mint amikor elindult. A gazdagság nem pénzzel, hanem élmények­kel, hittel mérhető. Október 10. hétfő: Az eltelt est emléke másnap reggel is mélyen bennünk élt, s ez foko­zódott, amikor a Szent Anna kápolnában megtartott szent­misét követően végigjártuk a golgotát, ahol embernagyságú szobrokkal ábrázolták Krisz­tus szenvedését. A magyarok itt is letették névjegyüket, mert a keresztút X. állomását - Jé­zust megfosztják ruháitól - Magyarország katolikusai állí­tották 1912-ben. Az evangé­lium mély titkát hirdeti az 1600 méter hosszan elhelyezett 115 szobor. A keresztút mint­egy üzenet a szívekbe, az együttérzés, együttszenvedés útja és a szeretet megnyilvánu­lása. Mintegy kikapcsolódás­ként Loyolába látogattunk, ahol a jezsuita rendet megala­pító Inigo Lopez de Loyolát ismerhettük meg, aki példa­mutató életével igyekezett má­sokra is hatást gyakorolni. A szent életéből kimagasló ér­tékű könyveket, tárgyi emlé­keket őriznek a bazilika mel­letti kaszárnyában. Október 11. kedd: A loyolai látogatás után szorongó érzés kerített hatalmába mindenkit. Nem is csoda, mert hiszen röpke egyórás út választott el bennünket Fatimától. Fatima korábban ismeretlen portugál falu volt, ma Lourdes nagy­sága mellett a világ katolikusa­inak a legnagyobb Szűz Mária kegy- és zarándokhelye. 1917. május 13-án és még hat hóna­pon át minden hónap 13-án három gyermeknek jelent meg Mária. A jelenési kápolnához - ahol a Fatimái Szűz szobrát is őrzik - mentünk megérkezé­sünkkor. A kegytemplom előtti téren - 600 méter hosszú, s itt közel egymillió ember fér el - a csoportunk apró pon­tocskának tűnt. A templom a maga egyszerűségével, min­den díszítést mellőzve, tiszte­letet parancsoló. Megható, amit a zarándokok a két pász­tor iránt tanúsítanak, sírjukat virágokkal halmozzák el. A harmadik gyermek, Lucia, ma a 80. esztendejében jár, és karmelita nővérként él Coimb- rában. Este a portugál nyelven cellebrált rózsafüzér imádság végeztével magyar papok kí­séretében érkezett meg a ván­dorszobor, amely hónapokon keresztül járta hazánk egy­házmegyéit. - p. téri ­(folytatjuk) (Az utazást a Szekszárdi EKHO Au­tóbuszközlekedési Gmk támogatta.) A magyarok állították a lourdesi keresztút X. állomását Mely azonnal meleget ad bárhol és bármikor. Használja egy nyaralóban fő fűtőeszkűzként, vagy otthon - a fűtési idényen kívül - kiegészítő fűtés­ként; a PB gázzal működő Prímagáz kályha tökéletesen megállja a he­lyét. S hogy miért? 0 Azonnal meleget ad, mert nem a levegőt, hanem a közvetlen kör­nyezetet melegíti. 0 Gazdaságos és takarékos, mert a kívánt hőfokot Űn állítja be, így az amúgy sem drága gázzal még takarékosabban gazdálkodhat. 0 Könnyű és gurul is. A palack nélkül bármelyik autóban szállíthatja, de a saját kerekein is könnyedén gurul. Kéményre sincs szüksége, mindenhol fűt, ahol gazdája kívánja. 0 Könnyen kezelhető. Ugyanazzal a kapcsolóval kezelheti az elektro­mos gyújtót és a hőfokszabályozót. Sőt, az ára is szívet melengető, hiszen idén is a tavalyival azonos áron juthat hozzá 11.995,- Ftért. A Prímagáz kályhákról több mint 2000 Prímagáz cseretelepen kaphat felvilágosítást, de ha visszaküldi címünkre a lenti szelvényt, in­gyenes, minden részletre kiterjedő termékismertetőt is küldünk Önnek. Cím: Hordozható nyár 1300 Budapest, 3. PF. 225. Bárhol, bármikor meleget ad. Ez érdekel! Kérem, küldjenek a számomra részletes termékismertetőt a Prímagázzal működő hordozható kályháról. Név: □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ Cím: □□□□□□□□□□□□□□□□□ □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ Irányítószám: □□□□ tn fii PRÍMAGÁZ építőanyag AJÁNLATUNK KEDVEZŐ ÁRON MEGVÁSÁROLHATÓK: ■ Kiskunhalasi ablakok, er­kélyajtók, belső ajtók ■ Padlásfeljárók ■ Farostlemez belsőajtók ■ Mineral Wolle húszig, anyag ■ Tetó'fólia, párazáró fólia ■ Velux tetőablak MEGRENDELHETŐK ILLETVE BEFIZETHETŐK: ■ YTONG, kiváló tulajdonsá­gú,' még változatlan árú fa­lazóelemek ■ BRAMAC termékek ■ WIENERBERGER falazó és födémelemek ■ Leier-BCM falazó-, fódém- és burkolóelemek THÉTA Kft. Bonyhád, Perczel u. 80. Tel.: 74/351-644/5 mellék A Paksi Halászati Szövetkezet igazgatósága pályázatot hirdet a tulajdonát képező Paks, Dunaföldvári u. 5/A. sz. alatt lévő Paksi Halászcsárda hosszútávú bérleti üzemeltetésére. A vendéglátó üzlet osztályba sorolása II. osztályú. Az üzemeltetési megállapodás feltételeiről a szövekezet Paks, Dunapart 1. sz. alatti székházában személyesen adunk részletes tájékoztatást. A pályázat benyújtásának határideje 1994. november 12. ..................... (594 72) T űzhalál Iránban Tizenkilenc pakisztáni za­rándok égett bent egy busz­ban Iránban, amikor a jármű­ben felrobbantak a főzéshez használatos gázpalackok - je­lentette hétfőn a Reuter hí­rügynökség. A beszámoló szerint a zarándokok Irak síita szent városait, Kerbelát és Nadzsafot keresték fel. Malá- jer nyugat-iráni város közelé­ben megálltak, hogy vacsorát készítsenek. A férfiak leszáll­tak a buszról, tizennyolc asz- szony és egy gyermek viszont a járművön maradt. A főzés­hez használt gázpalackok ed­dig ismeretlen okból sorban felrobbantak, s a detonáció nyomán a busz azonnal lángba borult. Az áldozatok egy része a jármű hátsó részé­ben rekedt, mivel az ablakokat bezárták és rácsokkal látták el. Hosszú ülés Tamásiban

Next

/
Thumbnails
Contents