Tolnai Népújság, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-04 / 233. szám

FÖLÉNYESEN GYŐZÖTT A JOKERS ÉS AZ ASE (8. oldal.) 1994. OKTÓBER 4. KEDD ÁRA: 18,80 FORINT V. ÉVFOLYAM, 233. SZÁM Négy évvel ez­előtt elloptak apámtól egy pár csikót, akkor határoztam el, hogy megalapí­tom a polgárőr­szervezetet. A Seriff rendet tesz című írásunk a 4. oldalon olvasható. Bensőséges ünnepség Bogyiszlón A bogyiszlói református gyülekezet a közelmúltban fejezte be a parókia teljes külső tatarozását, új garázst épített és felújította 100 éves Angster gyártmányú orgoná­ját. A hálaadó istentiszteleten - vasárnap - Suhai Lajos, helybeli lelkipásztor tartott kezdő áhítatot és beszámolt az elvégzett munkákról. Kö­szönetét mondott mind­azoknak, akik közreműköd­tek és anyagi támogatást nyújtottak a közel 1 millió fo­rint értékű fejlesztések meg­valósításához. Dr. Tóth Albert tiszalúci lelkész a 149. zsoltár első verse alapján hirdette Isten igéjét: „Énekeljetek az Úrnak új éneket". Beszédében szólt az ének és zene fontosságáról a református kegyesség gya­korlásában, és beszélt arról a közösségteremtő, lelki gon­dozást eredményező erőről, amit a gyülekezeti együtté- neklés jelent. A hálaadó istentisztelet után egyházzenei hangver­seny következett. Ezen köz­reműködött Máté János or­gonaművész, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Ka­rának tanszékvezető profesz- szora. A kiváló orgonista Pa­chelbel, Bach, C. Frank, Liszt és Dubois műveket szólalta­tott meg. A szekszárdi Gár­donyi Zoltán Református Ki­segyüttes Goudimel Char- pentier, Balia P., Draskóczy, Maár M. darabokat énekelt. A kórust Naszladi Judit ve­zényelte, orgonán kísért Máté János. A műsort Decsi Kiss János ismertette. A felemelő koncert után a délutáni istentiszteleten Ge- renday Endre, volt bogyisz­lói lelkész fia és Farkas Já- nosné, valamint ifj. Farkas János, a paksi zeneiskola kántorképző tagozatának ta­nárai szolgáltak. Lemle Zoltán Tűzoltók a Parlamentben Az Országházból érkezett riasztásra hétfőn reggel 9 óra előtt néhány perccel a Fővá­rosi Tűzoltóság kilenc kocsi­val kivonult az Országházhoz, mert arról kaptak jelzést, hogy a kupolacsarnokban füstszag észlelhető. A tűzoltók maguk is megállapították, hogy való­ban van füstszag. Ezért a harmincnyolc tűz­oltó részletesen átvizsgálta a kupolát és térségét, és egy óra múltán megállapította, hogy a füstszag megszűnt, tűzre vagy a füst eredetére utaló jelet se­hol sem találtak. így a hely­színt átadták a kormányőr­ségnek és a parlamenti tűzol­tóságnak. Új égi tévécsatornák 14 újabb műholdas tévéadás indul Lassanként annyi lesz már a műholdas rádió- és tévéprog­ram, mint égen a csillag. Boly­gónk körül mintegy száz mű­sorszóró műhold kering a Földdel azonos sebességgel, hogy akár egész földrészeket besugározzon a reá lentről fel­lőtt programokkal. Elsősorban a magánkézben lévő kereske­delmi adók szaporodnak gyors ütemben. Információink szerint a kö­zeli jövőben újabb 14 olyan égi tévéadó-állomás kezdi meg működését, amelynek prog­ramjai Magyarországon is ve­hetők lesznek. A tévéműsor­sugárzás „hátterében" egy vagy több mono vagy sztereo rádióadó is frekvenciát kap, ami még tovább bővíti a máris bőséges kép- és hangválasz­tékot. Még ez ősszel megkezdi adását a német Kopemikus műholdról sugárzó Kabel Plus magánadó, amely a 40 éven felüli közönséget veszi célba játékfilmjeivel, sorozataival, szolgáltató-oktatási és hírmű­soraival. Szintén az idén (Folytatás a 2. oldalon.) RÖVIDEN CSAK A KINEVEZÉS HATÁROZATLAN, A RENDŐRKAPITÁNY NEM Mert amennyiben határozatlan lett volna munkájában Tolna megye öt rendőrkapitánya, most egészen biztosan nem vehette volna át határozatlan időre szóló kinevezését dr. Berta Attila rendőrfőkapitány­tól. A dolgok jobb megértéséhez tudni kell, hogy október elsejéig az említett vezetők határo­zott időre - öt évre - kaptak megbízatást a bűn üldözésére. A státus megváltozását tegnap Szekszárdon, a BM-klgb konferenciatermében jelentette be dr. Berta Attila: az érintett városi kapitányok - dr. Soczó László alezredes (Szekszárd), Oláh László alezredes (Paks), Kovács Zoltán őrnagy (Tamási), dr. Kustra József alezredes (Dombóvár) és dr. László Antal alezre­des (Bonyhád) - személyéről az illetékes polgármesterek is kedvezően nyilatkoztak az előze­tes megkereséskor. (Folytatás a 2. oldalon.) Fotó: Ótós Réka Kistájakért szövetkezve Falufejlesztés, térségi szövetségek, és lehetne folytatni a sort, hogy a legutóbbi években milyen ezekhez hasonló fogalmak terjedtek el a köznyelvben. Céljuk több ponton is azonos. A vidéki Magyarországért, a kisvárosokért, falvakért tenni aka­rás. Műanyag a paprikában A népegészségügyi szolgá­lat Heves megyei intézetében eddig megvizsgált 300 papri­kamintából 64 bizonyult szennyezettnek. Az ólomoxid mellett Redl és Red3 nevű, májkárosító hatású műanyag­színezéket is találtak a min­tákban. Eddig 86 személynél végeztek vérólom-vizsgálatot, de egészségkárosító értéket nem állapítottak meg. A nyugdíjak emeléséről Kovács Pál népjóléti minisz­ter tegnap a parlamentben elmondta: azért húzódott el a döntés a nyugdíjak visszame­nőleges kifizetésről, mert az új kabinetnek először meg kellett vizsgálni: milyen forrásokból teremti elő a szükséges 21,2 milliárd forintot. A törvényhozás kedden dönt a részletes vitára bocsá­tásról, és feltehetően sor kerül a határozathozatalra is. A Falufejlesztési Társaság egyik alapítója és titkára Köles Sándor szociológus, a magyar művelődési intézet munka­társa. Ő Amerikában töltött egy fél évet, ahol ugyanezt a problémát tanulmányozta. — Amerika északi részén / Göncz Árpád választási időpontja: december 11. A köztársasági elnök 1994. december 11-ére kívánja ki­írni az önkormányzati válasz­tásokat. Göncz Árpád ezt a hat parlamenti képviselőcso­port vezetőjével közölte hétfő délután, miután meghallgatta véleményüket az önkormány­zati törvénycsomagról és a vá­lasztás várható időpontjáról. Wisconsin államban jártam - kezdi a beszélgetést Köles Sándor - a legfontosabb ta­nulság volt számomra, hogy rendkívül sok szervezet nyi­tott a falu problémája iránt. Ezek egyik legfontosabb in­tézménye az egyetem. Olyan Pál László ipari és kereske­delmi miniszter és Luc van den Brande flamand minisz­terelnök hétfőn együttműkö­dési szerződést írt alá a két or­szág kapcsolatainak fejleszté­sére. A megállapodás értelmében a flamand kormány segíti a magyar gazdaság szerkezeti átalakítását, a beruházásösz­tönzést, továbbá a kis- és kö­zépvállalatok együttműködé­sét. A szerződés oktatási, kultu­rális és idegenforgalmi terüle­Nem vált pokoli toronnyá tegnap délután Szekszárdon a Bezerédj utca 28. szám alatti épület. (2. oldal.) Az ülések átlagos ideje 4 óra volt, így az összes tárgya­lási idő mintegy 232 órára te­hető. (2. oldal.) Eddig nem derült ki, hogy az áldozathoz miként került - ha került -, s használta-e a fémcsatos nadrágszíjat. (3. oldal.) A tanintézetekben már az idei tanévben is tilos élvezeti cikkek árusítása, fogyasz­tása. (5. oldal.) Új baktériumfajtát fedeztek fel brit kutatók az óceán mé­lyén. (6. oldal.) A kocsi elektronikus auto­mata váltóval készül, a város­ban autózó hölgyek nagy örömére. (7, oldal,) szolgáltatásokat nyújtanak az egyetemek, amit a falvak jól hasznosítanak. Ma a falufej­lesztés problematikáját kel­lene Magyarországon is ilyen módon végiggondolni. Van ugyan Környezetvédelmi és Területfejlesztési Miniszté­rium, de nincs ilyen intéz­mény sem regionális, sem nemzeti szinten. Azon kellene gondolkodni, hogy lehetne az egyetemekhez csatolni. (Folytatás a 3. oldalon.) ten is a kapcsolatok fejleszté­sét irányozza elő. A szerző­désnek része a nemzetközi szervezetekben való együtt­működés szándéka is. A megállapodásban rögzí­tettek megvalósítása érdeké­ben miniszteri szintű vegyes bizottság alakul. Flandria a kormányközi együttműködési szerződések megkötését fontos presztízs- kérdésként kezeli, és Magyar- országgal az elsők között kö­tött ilyen jellegű megállapo­dást. Magyar-flamand együttműködés Információ és könyvtár Információ és könyvtár címmel háromnapos munka- értekezlet kezdődik kedden Budapesten, a Földművelésü­gyi Minisztérium, a CAB In­ternational, valamint az Or­szágos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ szervezésében - je­lentették be a rendezvény hét­fői sajtótájékoztatóján. Az értekezlet célja többek között: bemutatni a térségünk hét országából érkező külföldi szakembereknek és a hazai résztvevőknek az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ újonnan kialakított számító- gépes rendszerét, valamint tá­jékoztatást adni a CAB Inter­national tevékenységéről és szolgáltatásairól. A NAP HÍREIBŐL Adomány a nagyatádi menekülttábornak Lefoglalt ruhaféleségeket adott át a vám- és pénz­ügyőrség a nagyatádi mene­külttábor lakóinak tegnap Budapesten. A mintegy 3 tonnányi különféle, főként alsó- és felsőruházatot, va­lamint lábbeliket tartalmazó ajándékcsomagot azokból a lefoglalt árukból állították össze, amelyeket csempészet, illetve vámorgazdaság címén koboztak el jogerősen or­szágszerte. Magyar gépírók sikere Regensburgban Elsöprő sikerrel szerepeltek a magyar gépírók az ausztriai Regensburgban a hét végén rendezett nemzetközi ifjúsági gépíróversenyen. Mind az egyéni, mind a csoport ver­senyben hazánk képviselői szerezték meg az első helyet - tájékoztatta a távirati irodát hétfőn a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövet­sége. A legeredményesebben a debreceni Hegedűs Ibolya Csilla dolgozott: a 30 perces sebességi másolásban 14.123 leütést teljesített mindössze 4 hibával; a hibátlansági ver­senyben a 4.653 leütést hibát­lanul produkálta. Mindkét versenyszámban magyar lány szerezte meg a második helyet: a sebességi kategóriá­ban Juhász Krisztina, a hibát­lanságiban Gazdag Ágnes állhatott a dobogó második fokára. Az összetett verseny első díját a három fiatal ma­gyar gépíró 51.926 leütéssel nyerte az osztrák, a cseh és a német csapat versenyzői előtt. Új kertészeti folyóirat A Kertészeti Tudomány a Kertgazdaság című folyóirat jogutódjaként jelenik meg negyedévenként ezer pél­dányban tartalmilag és for­mailag is megújítva. Az újjá­szervezett- és szerkesztett lappal a Földművelésügyi Minisztérium a kertészeti ágazat hazai és külhoni tu­dományos eredményei meg­ismertetését szeretné elősegí­teni. Mindezt Manninger Sándor helyettes államtitkár mondta az új tudományos fo­lyóiratot bemutató hétfői saj­tótájékoztatón. Konyári Napok Természetes anyagokból - fából, kötélből, szalmából, kukoricaszárból - készült készségfejlesztő játékok be­mutatójával és vásárával hét­főn megkezdődött a Konyári Napok csaknem kéthetes programsorozata. A hajdú­bihari kistelepülésen hagyo­mány már, hogy kulturális és sport programokkal köszön­tik az őszt. Idén lesz vers- és prózamondó verseny, mese­délutánokat, táncházat tarta­nak, ismeretterjesztő előadá­sokat és színielőadásokat szerveznek és vidám szüreti felvonulás is lesz. Zarándokút a Vatikánba A Vatikánba indult zarán­dokúira Szombathelyről teg­nap a Páneurópa Unió Ma­gyar Egyesületének vasi regi­onális csoportja. A mintegy 80 zarándokot - Pálinkás György titkár elmondása szerint - szerdán fogadja II. János Pál pápa, aki magyarul köszönti majd a szombathelyieket. Á programban szerepel az 56-os mártírról, Pallavicini Antalról elnevezett intézet megtekintése is Bolognában, ahova a csoport tagjait elkíséri hazánk bolognai konzulja és vatikáni ügyvivője. Szerdán, a pápai fogadás után, a csoport­tal utazó vasi üzletemberek­nek lehetőségük lesz talál­kozni az olasz üzleti élet kép­viselőivel. A zarándokok pénteken ér­keznek haza.

Next

/
Thumbnails
Contents