Tolnai Népújság, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-20 / 247. szám
1994. október 20., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP KÉPÚJSÁG 3 Az áthelyezéshez (is) türelem kell (Folytatás az 1. oldalról.) A jelenlegi helyzetben, tehát a szíjk hálózati- és központkapacitás figyelembe vételével tudjuk csak az áthelyezési kérelmeket kielégíteni. — Konkrétan ez mit jelent, mennyit kell várni? — Ha olyan lakásba költöznek, ahol a régi tulajdonosnak telefonja volt, akkor néhány hét alatt realizálódik az áthelyezés. Amennyiben az új helyen még nem volt távbeszélő állomás felszerelve, úgy a 12/1991-es kormányrendelet szerint sorolni kell az igényeket és ha az sorra kerül, akkor lehet megvizsgálni, hogy ott, ahová kérik, van-e hálózatnak kapacitása. Harminc napon belül kiértesítjük A Bau Data Projekt Inform- ciós és Consulting Iroda negyedik éve gyűjti, rendszerezi és kiadja a tervezett, az induló és a folyamatban lévő hazai építési munkák legfontosabb adatait - tudhattuk meg azon a sajtótájékoztatón, melyet tegnapelőtt a szekszárdi Vállalkozók Házában tartottak. Mint azt Gáspár Anna, a cég képviselője elmondta, a Bau Data szolgáltatást végez. A vállalkozók a cégen keresztül juthatnak információkhoz, melyek részletes adatokat nyújtanak egy adott beruházáshoz. A beruházók számára a vála kérelmezőt arról, hogy milyen sorszámon vettük nyilvántartásba. — Várható-e javulás ebben az ügyben is? — Lényeges javulás a jövő év végétől várható, mert addigra készül el az a több mint négymilliárdos beruházás, melyet csak a 74-es góckörzet fejlesztésére fordítottunk, ezzel a 96 településen felmerült igényeket próbáljuk meg kielégíteni. Ez azt jelenti, hogy az 1996. december 31-ig beadott kérelmek 98 százalékát, onnantól számítva fél éven belül ki kell elégíteni. Vagyis aki beadta az áthelyezési kérelmét és már be is sorolták, azoknak az ügyét az önerősök bekaplalkozói ajánlatok lehetőséget adnak a legjobb, leggyorsabb, leggazdaságosabb megoldások kiválasztására. — Az információk gyűjtése országos hálózaton keresztül történik és felöleli a magas- és a mélyépítés, az infrastruktúra, a környezetvédelem területét, mind az új építés, mind pedig a felújítás, korszerűsítés munkálatait - mondta Gáspár Anna. — Mi a célja ennek a fórumnak? — A Data Bau Iroda kezdettől fogva országos és megyei fórumokon találkozik a hazai építési piac e kulcsfoncsolásával együtt vizsgálni fogjuk és szinte egyidőben szeretnénk ezt is megoldani. Ez egyébként az egész megyére vonatkozik. — Mi történik a később, tehát 1997. január elseje után beadott kérelmekkel? — Az igények 96 százalékát hat hónapon belül ki kell elégíteni. Tudjuk, hogy nagyon nagy az elvárás a MA- TÁV-val szemben a lakosság részéről, ezért is került sor ezekre a nagy összegű beruházásokra. Komoly erőfeszítéseket teszünk azért, hogy a telefonhelyzet javuljon megyénkben is. A lakosságtól, és a kérelmezőktől még egy kis türelmet kérünk. Mauthner tosságú szolgáltatásának felhasználóival, a magyar valamint a nemzetközi beruházásokban érdekelt szakemberekkel. A Tolna megyei fórum sorrendben a második. Célunk élőszóban közreadni legújabb piacértékelésünket, kapcsolódva a régióhoz. Témaköreink sorában a terület várható fejlesztései, az építési tevékenység folyamatának problémái szerepelnek. Egyébként van Tolna megyében is Bau Data Iroda, ennek vezetője Kovács Mária - mondta Gáspár Anna. A sajtótájékoztatót fórum követte. A fórum szervezői remélik, hogy a rendezvény lehetőséget ad a vállalkozók, a kivitelezők, valamint az építtetők és a beruházók találkozására. Garay Előd Fórum Szekszárdon A Bau Data bemutatkozott Rendőrségi törvény (10.) A kényszerítő eszközök I. A rendőrségi törvény külön fejezetben foglalkozik a kényszerítő eszközök viszonylag széles tárházával, alkalmazásának körülményeivel. A célja ezen eszközök alkalmazásának az intézkedés eredményessége. Mivel ezek alkalmazása a személyi szabadság átmeneti korlátozásával jár, a jogszabály tételesen felsorolja az alkalmazás feltételeit. Ha a rendőr fizikai erőfölényben van, testi kényszert alkalmazhat. A fizikai erőfölény hiányában több rendőr együttesen felléphet, illetve állampolgárokat is segítségül hívhat. A bilincs támadás, szökés, önkárosítás megakadályozására, ellenszegülés megtörésére szolgál. Ez utóbbinál, illetve testi épséget - sajátját, vagy másokét -, és vagyonbiztonságot közvetlenül fenyegető támadás elhárítására vegyi vagy elektromos sokkoló eszközt, rendőrbotot, vagy kardlapot alkalmazhat. A gumilövedék, pirotechnikai eszköz, könnygázgránát, elfogó háló, ingerlőgáz és vízágyú alkalmazásakor a cél, hogy a kiváltott fájdalomérzés törje meg a támadó akaratát, ellenállását, az élet, testi épség és vagyonbiztonság érdekében. A sokunk által csodált szolgálati kutyák szájkosárral és anélkül is, pórázzal, vagy póráz nélkül is alkalmazhatók. Ha sem szájkosár, sem póráz nincs a derék négylábún, akkor súlyos sérüléssel fenyegető támadás elhárítására, súlyos bűncselekménnyel alaposan gyanúsítható személy elfogására, illetve a rendőr ellen intézett támadás vagy életét, testi épségét közvetlenül fenyegető magatartás elhárítására vehető igénybe. Autón menekülő elfogására útzárat - forgalmat elzáró műszaki akadályt - létesíthetnek a rend őrei, természetesen a közlekedés biztonságát ilyen esetben figyelembe kell venni. A kényszerítő eszközök sorában a legsúlyosabb a lőfegyverhasználat. Éppen ezért a törvény hosszadalmasan, tételesen felsorolja azokat az eseteket, amikor erre sor kerülhet. Terjedelme miatt most ettől eltekintünk, ám fontos leszögezni, hogy lőfegyver- használatnak csak a szándékosan, személyre leadott lövés minősül. Sorrendben megelőzi a fegyverhasználatot a felhívás, más kényszerítő eszköz alkalmazása, a szóbeli figyelmeztetés és a figyelmeztető lövés. Ám mindezek részben, vagy teljes egészében mellőzhetők, ha a késedelem az intézkedés eredményességét vagy életet, testi épséget veszélyeztet. (Sorozatunk következő részében tovább folytatjuk a kényszerítő eszközök alkalmazásának ismertetését.) Gergelics Zsóka Szekszárdon is bemutatkozik Ólommentes minőség Bogyiszlóról (Folytatás az 1. oldalról.) Pintér János, a cég első embere tájékoztatása szerint ebből a malomból nem kerülhet ki olyan végtermék, ami nem paprikából készül. Rendszeresen és mondhatni több lépcsőben ellenőrzött a Pintér-féle paprika. Lévén, hogy termékük keresett export-cikk is, a hazai vizsgálatok mellett a külföldi laborokban is szigorúan ellenőrzik a Pintér-paprikát, biztos, ami biztos alapon. Kifogás pedig eleddig sem külföldön, sem itthon nem merült fel őrölt paprikájuk minőségével kapcsolatban. Viszik is, mint a cukrot. Ennek a paprikának a népszerűsége az ólmozatlan benzinével is vetekszik, bár literje azért valamivel drágább, mint az üzemanyagé. Hiába, a paprikabotrány kirobbanása óta megnövekedett az ázsiója a megbízható gyártóknak és forgalmazóknak. Pintér János szerint a hamisítási ügynek volt egy olyan kedvező hatása is, hogy kiszűrte a szakmából a szélhámosokat. A szakma azon - nagyobb - része maradt tiszta, akiknek egzisztenciájuk, családjuk jövője múlik a szakmai tisztességen, akiknek elemi érdeke, hogy ne csak eladható, hanem fogyaszható paprikát állítsanak elő, adjanak el. A Pintér Kft. egyébként Kalocsa, Szabadszállás, Szeged környéki termelőkkel áll kapcsolatban, termeltetési szerződések alapján érkezik ide a paprika. Elvétve Bogyiszlón termett alapanyagot is őrölnek, de nem jelentős mennyiségben, mivel a nagybani termelői kedv itt alábbhagyott, inkább a kistermelés a jellemző. A malomba a paprika szárított, feldolgozásra kész állapotban érkezik a termelőktől, az őrlés előtt már csak ellenőrző válogatásra kerül sor. A Pintér-féle üzem jobbára kalocsai és szegedi fajtákat dolgoz fel. A malom éves teljesítménye 200 tonna őrölt paprika, ezt a mennyiséget 120-150 vagon nyers paprikából lehet előállítani. A tulajdonos elmondta, hogy Magyarországon a meghatározott beltartalmi értékek mellett leginkább a paprika színe határozza meg a minőséget. Ez alapján a Kalocsa környéki „Kalocsa Aranya" minőség a csúcsok csúcsa. Ezután következik a „különleges", a „csemege", az „édesnemes", a „gulyás", és a „rózsa". Utóbbi kettő Pintér János szerint már nemigen hasonlít a környéken használatos paprikákra. A Pintér-malom mellesleg csak a különleges, illetve a csemege minőségű paprikára „szakosodott". Üzemük belföldre és - nagyobb volumenben - külföldre termel. Egyrészt saját jogon exportál, másrészt export kiszállításra bérmunkát végez. Külföldi partnereik vannak Svájcban, Hollandiában, Németországban, Oroszországban. Belföldön szinte mindenhol megtalálható az itt őrölt paprika, húsipari, konzervipari cégek, vendéglátó- helyek használják fel. Természetesen a kereskedelem is forgalmazza. Igaz, egyelőre inkább csak Békés megye üzleteiben találkozhat a polgár az innen származó piros színű zacskókkal. Hamarosan azonban gyökeres fordulat várható ezügyben, hiszen körülbelül két hét múlva Szekszárdon, a Csatári torokban működő kis ABC-ben, valamint Tolnán is kapható lesz a Pintér-paprika, ráadásul a közvetítő kereskedelmet kiküszöbölve, termelői áron. sk Emlékünnepség Szekszárdon Bábszínház, Tamásiban A tamási Diákcentrumban idén is megvásárolható a Csi- pike bábszínházi bérlet. A négy előadásból álló sorozat nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében. A ház munkatársai minden évben biztosítanak lehetőséget az óvodáskorúak és a kisiskolások számára, hogy részük lehessen az érdekes és szórakoztató bábszínházi előadásokban. A „Csipike bérlet" első darabja a „Mazsola", ez látható ma délelőtt 10 és délután fél három órai kezdettel a budapesti Fabula bábszínház előadásában. A Diákcentrum munkatársai közösségi játékokra is invitálják a diákokat. Október 21-én, pénteken a házigazda kerestetik című műsorra várják a nyolcadikosokat. A program délután négy órakor kezdődik. A Szekszárdon élő ötvenhatos veteránok is meghívást kapnak az október 23-án, vasárnap délután fél háromkor a Városháza konferenciatermében kezdődő ünnepi testületi ülésre, amellyel kezdetét veszi az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint a Köztársaság évfordulójára rendezett városi ünnepség. Ezt követően a ’ Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetsége Tolna Megyei Szervezete és Szekszárd Önkormányzata koszorút helyez el a Városháza falán lévő emléktáblánál, majd ökumenikus istentiszteletre kerül sor a belvárosi római katolikus templomban. Az ünnepség a megemlékezők és cserkészek tiszteletadásával folytatódik az '56-os emlékműnél, ezután a Magyar Honvédség katonái és a díszőrség vonul fel történelmi zászlókkal. Négy órakor kezdődik a ko- szorúzási ünnepség, a Himnusz elhangzása után a Beze- rédj István Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet diákjainak műsora és Erdős László ezredes, a Honvéd Hagyományőrző Iroda vezetőjének megemlékezése következik, a koszorúzást után a Szózat hangjai csendülnek fel. A Polgármesteri Hivatal kéri mindazokat, akik koszorút kívánnak elhelyezni az emlékműnél, szándékukat október 21-én 15 óráig jelezzék a hivatal ügyfélszolgálati irodáján. Átalvető: maradnak, akik voltak HÍREK A MEGYÉBŐL Tájékoztató a Duna-holtágakról Tájékoztatóra hívta ma délelőttre a Tolnai Dunáért Alapítvány kuratóriuma, a holtágak megmentésében érdekelteket: Tolna térségének polgármestereit, a horgászegyesület helyi, megyei képviselőit, a Szekszárd-Paks Vízitársulat, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőit, a paksi Atomerőmű Rt., az ÁNTSZ képviselőit, valamint Tolna város főépítészét. A tájékoztatón Károlyi István, a kuratórium elnöke szól a fadd-dombori, a tolnai, a bogyiszlói holtág vízutánpótlásának, a galériaövezetek mezőgazdasági hasznosításának, valamint a közeltér- ben elhelyezkedő öntözéses gazdálkodás lehetőségeiről Ezt követően a meghívottak víziúton megtekinthetik a problémát jelentő területeket. Ismét hétig nyitva a könyvtár Vége a nyári nyitvatartásnak a megyei könyvtárban: hétfőtől csütörtökig ismét reggel kilenctől este hét óráig tart nyitva az intézmény. Szombaton változatlanul kilenctől déli egy óráig várják az olvasókat. Előadás tejtermelő gazdáknak A Tolna Megyei Gazdakörök Szövetsége rendezésében kerül sor ma este hét órakor intenzív tejterméléssel foglalkozó gazdák számára dr. Györkös István szakmai előadására állategészségügyi kérdésekről. Az előadó, a herceghalmi Állattenyésztési Kutató Intézet főmunkatársa a tejelő tehenek funkcionális csülökápolásának nemzetközileg is elismert holland módszerét mutatja be videofilm, és más szemléltető eszközök segítségével. Az előadás helyszíne: Szekszárd, Hunyadi út. 4. Önkéntes nyugdíjpénztár alakul Megyénkben először alakul önkéntes nyugdíjbiztosító pénztár október 21-én, a Szekszárdi Mezőgazdasági Részvénytársaságnál. A tagdíjat - valószínűen egy biztosított után havi ezer forintot - az Rt. fizeti, az 1995-ben nyugdíjba menők már hozzájuthatnak a nyugdíjkiegészítéshez. Rendkívüli testületi ülés Tolnán Tolna városközpontja rendezési tervének ismertetése szerepel a város képviselőinek ma 15 órakor kezdődő rendkívüli ülésének napirendjének élén. Az ülésen terítékre kerül az új tolnai gimnázium tornatermének építéséhez benyújtott pályázat, valamint megválasztják a helyi választási bizottság tagjait. Erdélyiek határon innen és túl * „A magyar kormánynak látnia kell, hogy deklarálhatja ő magát 10 millió, vagy akárhány ennél kevesebb magyar kormányának, akkor is ő marad 15 millió kárpát-medencei magyar reményének eszköze..." - írja az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületének "kislapja", az Átalvető szeptemberi száma Jótanuló vagy hülyegyerek? című kommentárja. Á kommemntár írója arra a következtetésre jut, hogy ha a magyar politika nem szorítja a románságot a helyzet megoldására, akkor az Európa-iskolában nem jótanulókká, hanem hülyegyerekké válunk. A cikk csupán egy a sok közül, amely a határainkon túli magyarság dolgaival foglalkozik, a lapszám román és magyar nyelven közli az Erdélyi Körök tiltakozását a kolozsvári Mátyás szobor ügyében, a Szent István '94 címmel megrendezett, a határon túli magyarság tanácskozásának zárónyilatkozatát, a Magyarság Nemzetstratégiai Bizottságának felállítására vonatkozó döntést. Átéltük-túléltük címmel olvasható a kiadványban Mayer Lajos, marosvásárhelyi orvos visszaemlékezése, és folytatódik az erdélyi fejedelmeket bemutató sorozat, ezúttal Bát- hori Andrással, Sebestyén Mihály marosvásárhelyi történész munkája nyomán. A lap felhívja a figyelmet az ez év májusban megjelent székely halottas könyvre, amely 17. századi temetési énekeket mentett meg az utókornak. < > > i x