Tolnai Népújság, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-03 / 232. szám

ALSÓNÁNA KÉTNAPOS ÜNNEPE (3. oldal.) 1994. OKTÓBER 3. HÉTFŐ ÁRA: 18,80 FORINT V. ÉVFOLYAM, 232. SZÁM A termésátlag faj­tától függően 90 és 120 mázsa hek­táronként, a must cukortartalma 16 és 19 magyar mustfok között változott. (Szüret közben a terme­lőkkel című írásunk a 4. oldalon olvasható.) Göncz Árpádhoz fordul az ellenzék Az ellenzéki pártok frakci­óvezetői levéllel fordultak Göncz Árpád köztársasági el­nökhöz, amelyben kérik: az alkotmányban foglalt jogával élve szíveskedjék az alkot­mánymódosításról, a helyi önkormányzatok képviselői­nek és a polgármesterek meg­választásáról szóló törvény, valamint az önkormányzati törvény módosításáról szóló, az Országgyűlés által szep­tember 30-án megszavazott javaslatokat megfontolás vé­gett az Országgyűlésnek visz- szaküldeni. Kónya Imre, az MDF képviselőcsoportjának tagja hozzátette: a választások előtti törvénymódosítás sú­lyosan veszélyezteti a demok­ratikus intézményrendszer stabilitását. Később a köztársasági elnök szóvivője bejelentette: Göncz Árpád ma találkozni kíván a parlamenti pártok frakcióve­zetőivel, hogy közvetlenül tá­jékozódhasson az álláspon­tokról. Fekete hétvége Szombaton 16 óra 30 perc­kor Nagydorog külterületén egy zetoron szállított rako­mány okozott balesetet. A ze- tor a rakomány megbillenése miatt S. A. helyi lakosra bo­rult, aki a helyszínen életét vesztette. Vasárnap 8 órakor a Szálka külterületén lévő erdő­ben ismeretlen holttestet talál­tak. A helyszíni szemle során kiderült, hogy a helybéli S. A.-t találták meg, aki szep­tember 13-án tűnt el otthonról. Megállapították azt is, hogy S. A. természetes halállal hunyt el. A hétvégén három súlyos, és négy könnyű sérüléssel járó baleset történt a megye útjain. A balesetek fő oka a közleke­dési szabályok be nem tartása, a túl nagy sebesség, valamint a vezető ittassága volt. Búcsú és szüreti nap A megye több településén ezen a hétvégén zajlott a ha­gyományos szüreti felvonulás és bál. Szakályban, Kajdacson és Őcsényben szombaton dél­után kezdődött a szüreti fel­vonulás, ahol a helyi és a ven­dég népi együttesek menet­táncában, népviseleti ruhába öltözött felnőttek és gyerekek felvonulásában gyönyörköd­hettek a települések lakói. A napot, ugyancsak a hagyomá­nyokhoz híven az esti szüreti bál koronázta meg. Dalmandon és Kismányo- kon volt búcsú vasárnap. Kismányokon a búcsú napján került sor a Kálvária felszente­lésére, az ünnepi misét és szertartást Mayer Mihály pé­csi megyéspüspök celebrálta. vm Fotó: dg Indul a felvonulás Szakályban TORNACSARNOKOT AVATTAK NAGYDOROGON. A hagyományos szüreti felvonulás és bál mellett még egy nevezetes esemény helyszíne volt szombaton Nagydorog. Ünnepélyesen felavatták és átadták a község lakóinak a többfunkciós tornacsarnokot, mely a kicsi és elavult tornaszoba helyett végre megfelelő sportolási lehetőséget teremt az általános iskola mintegy 400 tanulójának, emellett - művelődési ház híján - otthont ad ünnepségeknek s egyéb közös­ségi rendezvényeknek is. A több mint 30 millió forintos beruházással épült, mintegy 800 négy­zetméter alapterületű létesítményt az önkormányzat saját pénzén kívül állami támogatás se­gítségével tudták létrehozni, Rácz Zoltán tervei alapján, a kisdorogi Metalbau Kft kivitelezésé­ben. (Folytatás a 3. oldalon.) Fotó.Degré Gábor A flamand kormányfő Budapesten Megyénkben '94-ben közel négyezer hektáron, a tavalyinál nagyobb területen termesztettek cukorrépát. Mivel a tolnai répatermesztők zömmel a kaposvári és az ercsi cukorgyárak­kal állnak termeltetési szerződésben, a feldolgozókat kérdez­tük az idei kilátásokról — a cukorrépabetakarítás kezdetén. Hivatalos látogatásra Ma­gyarországra érkezett Luc van den Brande flamand minisz­terelnök vasárnap kora dél­után. Luc van den Brande ma­gyarországi tartózkodása alatt kormányközi megállapodást ír alá. Á politikus a tervezett program szerint hétfőn többek közt találkozik Horn Gyula miniszterelnökkel és Pál László ipari és kereskedelmi miniszterrel. A kaposvári cukorgyárban szeptember 24-én kezdődött a szezon. Németh Ferenc, a cu­korgyár termeltetési /, igaz­gató-helyettese érdeklődé­sünkre elmondta, hogy az itt folyó munkával összhangban, a gyár indulása előtti napok­ban kezdődött meg partner­gazdaságaik egy részénél a betakarítás. A szezon elején mindössze néhány, nagy ka­pacitású termelő kezdi meg a répa felszedését, hogy az in­dulásnál esetleg felszínre ke­rülő műszaki hibák esetén könnyebb legyen a koordiná­lás. A kezdeti melegebb időjá­rású időszakokban még csak 2-3 napra elegendő répakész­letet halmoznak fel raktáraik­ban, később, október derekán, a hűvösebb idő beálltávál in­dul meg az igazi nagyüzem, Lloyd Bentsen a magyar inflációról Lloyd Bentsen amerikai pénzügyminiszter szerint Magyaror­szágnak és Lengyelországnak további lépéseket kell tennie an­nak érdekében, hogy az inflációt „meggyőzőbben csökkentse" , egyszersmind meggyorsítsa a tulajdon magánkézbe juttatását. A Nemzetközi Valutaalap madridi ülésén az amerikai pénz­ügyminiszter elmondta: a két országban „haladás tapasztalható a liberálisabb gazdaság felé" , de még nagyon sokat kell tenni azért, hogy a reformfolyamatot megszilárdítsák. Vasárnap a Szlovák Statisz­tikai Hivatal igazgatója beje­lentette a választás hivatalos eredményeit. Első lett 34,96 százalékkal a Vladimír Meciar vezette De­mokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) és a Föld­művesek Pártjának (RS) vá­lasztási koalíciója. 10,41 száza­lékot ért el a baloldali Közös A NAP HÍREIBŐL A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az 1994. október 1-én meg­tartott lottósorsoláson az alábbi nyerőszámokat sorsolták ki: 1994/39. heti 6/45-ös lottó nyerő­számai: 3, 6,10,12,19,37 A pótszám: 40 A 39. heti 5/90-es lottó nyerőszámai: 4,18, 43, 68, 85 Ajokerszám:809561 Emelkedő kávéárak Átlagosan 32 százalékkal emeli a kávéárakat a Com- pack Douwe Egberts mától. A kávéár-emelést a kiszámít­hatatlan brazíliai időjárással, az árutőzsdei manipulációk­kal, az afrikai kávétermelő országokban tapasztalható bizonytalan politikai helyzet­tel, illetve árutartalékokat felhalmozó kereskedők ma­gatartásával magyarázzák. Madárijesztő-kiállítás A madár- és vadriasztás jel­legzetes eszközeinek legkü­lönbözőbb változataiból nyílt kiállítás vasárnap a szent­endrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. A kereplőket, csörgő-zörgő szélkerekeket, kitömött emberalakú bábu­kat, színes szalagfüzéreket bemutató tárlatnak a „Mada­rat fogtam, s megpatkol­tam..." címet adták a rende­zők. A rigmust egykoron To- kajhegyalján kiabálták a sző­lőpásztorok, hogy a dézs­máló hívatlan vendégeket el­riasszák. Ufó-kongresszus Nemzetközi ufó-kongresszus kezdődött szombaton Debre­cenben. A kétnapos találko­zón mintegy négyszáz érdek­lődő előtt nyolc országból ér­kezett ufó-kutatók ismertet­ték legújabb megfigyeléseik eredményeit. Reviczky Kál­mán nyugalmazott honvéd ezredes, USA-ban élő ufó-ku­tató a tanácskozás kapcsán kifejtette: a nagy földi katonai akciók ufó-ellenőrzés alatt állnak. E megfigyelések egyébként mára nyugatról át­tevődtek keletre. Akupunktúrás kongresszus Immár kilencedik alkalom­mal tartott kongresszust a Magyar Akupunktúrás Or­vosok Társasága a hét végén. Az egri tanácskozáson mint­egy 120 olyan belgyógyász, szemész, nőgyógyász, és ál­latorvos vett részt, akik na­ponta gyakorolják a gyógyí­tásnak ezt az ősi keleti mód­ját, amelyet 40 éve alkalmaz­nak Magyarországon is. Nebulóért üzlethálózat Megkezdte működését a Ne­bulóért Kft., amely az okta­tási intézmények technikai ellátására jött létre, a tanszer- és taneszközgyártó cégek el­fekvő készleteit közvetíti az iskolákhoz. Az oktatási in­tézmények így - a lánckeres­kedelmet kikerülve - olcsób­ban és gyorsabban juthatnak különböző iskolai bútorok­hoz, számítástechnikai fel­szerelésekhez, tornaszerek­hez és más iskolai tanszerek­hez. Jelenleg 82 szállítójuk van: gyártók és elsődleges forgalmazók. A Nebulóért kft. 12 megrendelő irodát működtet az országban, ame­lyek katalógus alapján tájé­koztatják az érdeklődőket. í RÖVIDEN Jó kezekben van a népzene ügye azokban a városokban, falvakban, ahonnan a talál­kozó résztvevői jöttek. (3. oldal) A közgyűlés hatáskörét részben maga a törvény, rész­ben pedig az alapszabály fogja meghatározni. (3. oldal) Jó volna, ha a sétány, mely az autóbusz-pályaudvartól a Hild-díjas térig tart, folyta­tódna Szekszárd két legősibb teréig, a Garay és Béla térig. (4. oldal) A DVMSE 18 perces jó tel­jesítmény után védekezésben és támadásban egyaránt igen gyenge játékot nyújtott. (7. oldal) Fordulás után még 12-10-re felzárkóztak az újonc dal- mandiak, ezzel azonban el is lőtték puskaporukat. . (7. oldal) mind a termelőknél, mind a feldolgozóknál. Tolna megyéből a Hamag Kft. volt a kaposváriak első beszállítója, de az elmúlt né­hány nap alatt több nagydo­rogi, györkönyi és szakcsi magántermelőjük már végzett is a betakarítással. Dombóvá­ron egyelőre még várnak a ré­paszedéssel, magasabb cukor- tartalmat remélve, de az elkö­vetkező hetekben itt is, csak­úgy, mint az attalai, a várongi szövetkezetekben, valamint Kaposszekcsőn és Hőgyészen is lezajlik majd a betakarítás. (Folytatás a 2. oldalon.) Választás (KV) négypárti koa­líciója. A Magyar Koalíció 10,18 százalékos eredményé­vel a harmadik lett. Bejutott a parlamentbe a Ján Carno- gursky vezette Keresztény- demokrata Mozgalom (10,08 százalék), és a Meciar-moz- galmat támogató Szlovák Nemzeti Párt (5,04 százalék) is. Török erőmű magyar részvétellel Tansu Ciller miniszterelnök ünnepélyes külsőségek között helyezte el a kangali Herrn erőmű III. blokkjának alapkö­vét. Az eseményen - amelyen megjelent a török kormány több tagja - beszédet mondott többek között dr. Vásáry Ist­ván ankarai magyar nagykö­vet is. A 260 millió dolláros beru­házás megvalósítására neves japán, német és török cégek részvételével nemzetközi konzorciumot hoztak létre. A konzorciumot a magyar Tran- selektro vállalat vezeti, amelynek részesedése az üz­letben kb. 65 millió dollárt tesz ki. * A cukorrépa idén is savanykás Választások Szlovákiában

Next

/
Thumbnails
Contents