Tolnai Népújság, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-01 / 231. szám
1994. október 1., szombat MAGAZIN KÉPÚJSÁG 15 Montgomery pizsamája 319 font sterlingért kelt el kedden egy árverésen a néhai Bemard Montgomery marsall, a második világháború legendás brit hadvezérének, az El Alamein-i győzőnek rózsaszínű flanel pizsamája. A „B. L. Montgomery" monogrammal ellátott pizsama 50 éven át egy ház padlásán kallódott, miután a marsall kölcsönadta egy tiszttársának, Hugh Ma- inwaring dandártábornoknak, aki viszont elfelejtette azt visszaadni a tulajdonosának, így aztán, amikor a dandártábornok hazaérkezett a háborúból, a felesége egy tombolán díjként továbbadta a pizsamát. A tombolán nyertes, a most 60 esztendős May Campbell a padláson felejtette a nyereményt - kerek fél évszázadon át. Az árverést rendező Sotheby,s szerint Montgomery pizsamáját egy távollévő vevő vásárolta meg, aki írásban tett ajánlatot a vételre. Kölnbe is beszökik az „Erotica” Olaszország után Németország is megrendezi a maga „Eroticáját": ahogy a rendezők fogalmaznak, „az erotika fogalma köré szervezett kul- túrvásárt". A vásár és fesztivál keverékeként hirdetett eseménynek november 19 és 27 között Köln ad otthont. A vásárt a belépődíjak bevételei tartanák el: a szervezők 40-50 ezer látogatóra számítanak - írja a dpa. Mivel Németországot nem éppen az erotika és a testi szerelem honaként tartja számon a köztudat, (sőt, a „szerelem élőhalottai" országának is titulálják) éppen ezért a fesztivál első számú célja a témáról nyíltan, tabuk nélkül „beszélni" a kép és a hang nyelvén egyaránt. A 4500 négyzetméternyi kiállítási területen erotikus festményeket, fotókat, filmeket, és erotikus divatot mutatnak be. A fesztivált csak 16 éven felüliek látogathatják, egy elkülönített „pornó-emelet" pedig csupán a felnőttek előtt nyűik meg. Emellett viták, előadások és színházi előadások is szerepelnek a programban, amelyet egy német cég és az „Eroticát" Olaszországban már három éve szervező olasz társaság rendez. Hívásvívás Egyetlen hónap alatt 6500-szor hívta fel telefonon volt munkáltatóját egy japán férfi, s ezt várhatóan nem is ússza meg börtön nélkül. A 46 éves Suzuki Suzumunak már priusza van túlzott telefonálásból: tavaly 8500-szor hívott fel egy hivatalt, pusztán azért, mert az nem volt hajlandó alkalmazni. Akkor is fülöncsíp- ték a kagylózót, és egyévi börtönre ítélték, amelyet azonban felfüggesztettek három évi próbaidőre. A férfi tehát az idén nem javított tavalyi rekordján, pedig nagyon igyekezett: napi csúcsteljesítménye 1200 telefonhívás volt. Koleratörténelem Oroszország legdélibb kormányzósága, a tavriai (a Krím egykori neve) már nagyon régen előkelő helyen áll a kolerás körzetek listáján. A XIX. század elején az összesen 48 európai kormányzóság között a 4., a század közepén a 7., a vége felé pedig a 12. helyet foglalta el. Ezer emberből 47-en betegedtek meg évente, a múlt évszázadban összesen 23 kolerás évet jegyeztek föl Oroszországban, ebből 17 ezen a vidéken is pusztított. Az 1910-es nagy járványig Szimferopolt elkerülte a betegség, ám abban az évben 523-an estek ágynak, 309-en fel sem keltek belőle. Tíz évvel később 1355-en lettek betegek, 619-en nem élték túl, 1922-ben pedig 853 beteget regisztráltak, közülük 517-et kellett rövid időn belül eltemetni. A szovjet időszakban „megszűnt" a kolera, legalábbis a propaganda szerint. Annyit azért tudni, hogy a huszas években is voltak kisebb járványok Ukrajnában. A moszkvai kormányzat 1926-ban mondta ki hivatalosan, hogy „legyőzték" a kolerát. Szemtanúk szerint a legutolsó, rendkívül komoly járvány 1970-ben volt Ukrajnában, főleg az odesszai megyében. Odesszát teljesen lezárták, karanténokat állítottak föl, az áldozatok számát azonban nem tették közzé. Műtőasztalról a dutyiba Egyeneseit a műtőasztalról került az iráni rendőrség őrizetébe egy kábítószercsempész, aki előzőleg mintegy száz, összesen 820 gramm ópiumot tartalmazó tasakocs- kát nyelt le - írta kedden a Kayhan című iráni lap. Mivel a szokatlan étek alaposan megfeküdte a gyomrát, a férfi kénytelen volt orvoshoz fordulni. A teheráni kórház sebészei még a műtét alatt értesítették a hatóságokat, Így az altatásból épphogy magához térő csempészt a rendőrök rögvest őrizetbe vették. Iránban a kábítószercsempészek egyre gyakrabban rejtik saját gyomrukba az „árut". Tizenhat esztendei böjt Egy kínai nő, aki tizenhat esztendeig böjtölt és nyolc éven át őrizte az ágyat, ma normális életet él, amelyet kara- oke-dalolás és szerelem tesz teljessé. A UPI hírügynökség szerint Hsziung Caj-ting vénájába 10-15 naponként glukózt fecskendeznek. „Ha ugyanis eszik, akkor szédül és ök- lendezik" - adta hírül a tiencsini esti lap. Tizenhat évvel ezelőtt Hsziungot titokzatos betegség döntötte le lábáról, kimaradt az iskolából. Az orvosok figyelmeztették a családját, hogy készüljön föl a legrosszabbra. Ám kómában töltött három esztendő után, a leány egyszercsak eszméletre tért. Mindamellett Hsziung további nyolc éven át nyomta az ágyat Hebej-tartományi falujában, mígnem 1986-ban a semmiből előter- mett egy ősz öregember, aki fél órát beszélgetett vele, majd eltűnt mint a kámfor - jelentette a kínai újság. - Senki sem tudta, ki volt az öreg, ám Hsziung egycsapásra felkelt, és búcsút intett nyolc esztendeje őrzött fekhelyének. Jóllehet még mindig nem képes enni, újra- kezdte a tanulást, és 1989-ben be is fejezte a középiskolát - írta a lap. Hsziung ma egy rokkant katonák számára létesült otthonban dolgozik. Olykor karaoke-dalokat zeng, és sok fiatalember teszi neki a szépet, bár a szíve már egy Cseng nevű erdőkerülőé - ér minden jel szerint szerencsés véget a történet. Az étkezési zavart sohasem diagnosztizálták. Dohányzás és impotencia A dohányzás életrövidítő hatásaira a legtöbben ügyet sem vetnek: a statisztikák és fenyegetések mit sem használnak, ha a leszokásról van szó. A férfi dohányosokat azonban úgy tűnik egy ennél hatékonyabb módszerrel mégiscsak le lehet szoktatni: egyszerűen arra kell figyelmeztetni őket, hogy nemcsak életüket, de férfiasságukat is veszélyezteti a túlzott dohányzás. Izraeli orvosok tapasztalatai szerint a férfierejük meggyengülésétől, vagy éppen elvesztésétől félő férfiak igen nagy számban hagyják abba a dohányzást. Az erekció létrejöttéhez szükséges kis erek vérellátása a hosszú távon folytatott intenzív dohányzás hatására alaposan megromolhat. Már napi egy doboz cigaretta is árt a férfierőnek - állítják az izraeli klinika orvosai. Eredményeikből kitűnik, hogy a férfiasság elvesztésétől való félelem nyomán igen nagy számban hagyták abba a dohányzást a klinikán kezelt férfiak. 78 százalékuk azonnal abbahagyta, és ennek a csoportnak a nyolcvan százaléka később sem szokott vissza. Ezzel szemben áll az az adat, amely szerint a szívinfarktustól fenyegetettek körében csupán negyven százalék mondott le a füstölgésről. A klinika egyik orvosa szerint a cigarettásdobozokra ezentúl nem azt kellene nyomtatni, hogy a „Dohányzás káros az egészségre" hanem sokkal inkább azt, hogy a „Dohányzás impotenciát okozhat" - ezzel sokkal jobb eredményeket érnének el. MÁGUS állampapír Államkötvény 1997/K ^ Legyen akár kényelmes... ...elfoglalt, előrelátó, a Magyar Államkötvény ideális befektetés. A legkedvezőbb befektetési forma mindazoknak- akik megtakarításaik értékét utánjárás nélkül akarják növelni;- akik rendszeres jövedelmet akarnak általa elérni;- akik tőkét gyűjtenek - például gyermekeik taníttatásához, ingatlan vásárlásához vagy vállalkozás beindításához. _______Államkötvény 1997/K_______ A befektetők 1994. október 3-7. között vásárolhatnak államkötvényt legfeljebb az 1994. augusztus 26-án tartott aukción kialakult átlagárfolyam (102,57%)+0,2 százalékponttal és az aukció értéknapjától felhalmozott napi kamatokkal megnövelt értékén a kijelölt forgalmazóknál. A vételár a névérték felett van és naponta emelkedik, mivel a kamatozás a kibocsátás napjától kezdődött. így a vételár naponta a következő: 103,14%; 103,21%; 103,28%; 103,36%; 103,43%. A legújabb Magyar Államkötvény 1997/K 3 éves futamidejű (1994. augusztus 3. - 1997. augusztus 3.) értékpapír. A kötvény mozgó kamatozású, melynek alapja az 1, 3 és 6 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama +1,75% kamatprémium. A kötvény első félévre érvényes (1994. augusztus 3. és 1995. február 3. közötti) kamata évi bruttó 26,55%. Törlesztés névértéken 1997. augusztus 3-án. A kötvény alapcímlete 10 000 Ft. Kamatfizetési időpontok: 1995. február 3. 1996. augusztus 3. 1995. augusztus 3. 1997. február 3. 1996. február 3. 1997. augusztus 3. Amennyiben az esedékesség munkaszüneti nap, úgy a kifizetés a következő munkanapon teljesül. Másodlagos forgalom _______ A z Államkötvény 1997/K, mint az eddig kibocsátott összes Magyar Államkötvény, a futamidő alatt napi árfolyamon eladható és megvásárolható a tőzsdén és egyes forgalmazóknál. __________Állami garancia__________ Á llami garancia van rá. Mind a kamatfizetést, mind a törlesztést az állam szavatolja. _____Külföldiek is vásárolhatják_____ A Magyar Államkötvény 1997/K sorozatát külföldiek is vásárolhatják. Forgalmazó- és kifizetőhelyek: OTP Bank Rt. Szekszárd, Bonyhád, Dombóvár, Dunaföldvár, Paks, Tamási, Tolna • MNB Tolna Megyei Igazgatósága Szekszárd, Auguszt Imre u. 7. Sebgyógyítás sebesen Amerikai tudósok olyan technikát dolgoztak ki, amelynek segítségével a súlyos sebek, sérülések is gyorsabban gyógyulnak. A technika révén elkerülhető a hegesedés is. A kutatást a bostoni Brigham and Women's kórházban végezték. Az eredményekről a Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratának szeptember 27-i számában adtak hírt. Dr Elof Ericksson, a kutató- csoport vezetője elmondta a Reuter brit hírügynökség tudósítójának, hogy a technika nagyszerű eszközt ad az orvosok kezébe a sebek meggyógyítására. Kifejtette, hogy az orvosok máris alkalmazzák azt a módszert, hogy úgynevezett „folyékony műanyag- burokkal" veszik körül a sebet. Ez megóvja a fertőzéstől és olyan anyagból áll, hogy mellette fájdalomcsillapítókat és más gyógyszereket is lehet alkalmazni. Az eljárás lényege, hogy az orvosok emberi növekedési hormonokat juttatnak a sebbe. A kísérleteket sertéseken végezték, a sertések bőre ugyanis hasonló az emberi bőrhöz. Ericksson reményei szerint az eljárást néhány év múlva embereken is alkalmazhatják.