Tolnai Népújság, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-01 / 231. szám

1994. október 1., szombat HÉT VÉGI MAGAZIN MÉPÚJSÁG 13 Cumiztatásról, kismamáknak Az újszülöttek ugyan ma­gukkal hozzák a szopás refle­xét és igényét, ám a cumis­üvegben rejlő folyékony táplá­lék elfogyasztásával eleinte nehezen boldogulnak. Az ivást az apróságoknak szabá­lyosan meg kell tanulniuk s ezt a folyamatot a kismamák néhány gyakorlati tanács megszívlelésével meggyorsít­hatják. Ügyelni kell például a meg­felelő cumi kiválasztására. A babatápszernek lassan, fo­lyamatosan kell a függőlege­sen tartott üvegből csöpögnie, hogy a babát erőteljes szí­vásra, szopásra késztesse. Ha túl nagy a cumi nyüása, a kicsi félrenyel vagy túl sok levegő kerül a gyomrába. Akkor megfelelő méretű a nyílás, ha egy-egy üveg kiürítése 15-20 percig tart - ennyi idő kell egyébként ahhoz is, hogy a kis kosztos fáradtra igya magát. Az ivás tudományának elsa­játítása azért is fontos, mert a rugdalózással, izzadással be­következő folyadékvesztesé­get feltétlenül pótolni kell. S ez nem kevés; a csecsemők és kisgyermekek folyadékigénye ugyanis körülbelül háromszo- , rosa a felnőttekének. Szomjol­tónak jól megfelelnek a kü­lönböző, könnyen elkészíthető instant gyermekteák. Ezek nyugtatják a gyomrot és a be­leket, s gátolják a felfúvódást. A teákat különösen finom nyí­lású cumival adjuk, hogy ne túl gyorsan és habzsolva igya. A hígított gyümölcs- és zöld­séglé szintén jó babaital, mert gazdag vitaminforrás. Kivált a sárgarépa leve, gyümölcslével elvegyítve - de célszerű ehhez patikában külön megfelelő cumit beszerezni. Ügyelni kell arra, hogy az apróságok ne maguk „kezel­jék", tartsák kézben a cumis­üveget, mert könnyen úgyne­vezett folyamatos cumizóvá válnak. Amikor első fogaik kibújnak, a hosszas cumizás súlyosan károsíthatja a fog­sort. Hasznos viszont, ha mie­lőbb megtanítjuk őket csészé­ből inni. Ehhez praktikus „tanszer" a tanuló csésze, amelynek járulékos csőre van, ami megkönnyíti az átmenetet a cumiról a csészére. Nem tudja a bal kéz ... A balkezesség sokak szerint ügyetlenséget érzékeltető fo­galom. Rik Smits, holland pro­fesszor azt javasolja a jobbke­zeseknek: próbáljanak meg egy almát bal kézzel meghá­mozni. Nyomban megtudják, milyen nehéz a balkezeseknek abban a világban, ahol min­den, beleértve a szerszámokat, a „jobbkéz-szabály" szerint készül. Régebben a balkezest csök­kent értelmi képességűnek, egyes helyeken „bűnözésre hajlamosnak" kiáltották ki, és a mai babonák szerint is bal- szerencse, ha a fekete macska balról fut át az autó előtt. Az emberiség nagyjából tíz százaléka balkezes, a férfiak­nál valamivel nagyobb az arány, mint a nőknél. Az ál­latvilágban is létezik a jelen­ség: az állatok egynegyede bal-rtancsú, egynegyede jobb, a fennmaradó ötven szá­zalék pedig egyformán jól vagy rosszul használja mind a két vigy mind a négy lábát. A balkezesség független a bőrszíntől, az arányok minden népe »portnál azonosak. A japán iskolásoknál azért csak két százalék, mert kemény „átszoktatás" folyik ma is a felkelő Nap földjén, ahol nem is olyan régen még a férj elza- varhitta nejét, ha kiderült róla, hogy balkezes. Bizonyos forró éghajlatú, vízgondokkal küszködő országokban az a szokás, hogy a piszkos mun­kát bal, a viszonylag tiszta te­vékenységet pedig jobb kézzel végzik. A balkezesség titka közis­mert. Az agy bal féltekéje irá­nyítja jobboldali végtagjainkat és fordítva. Ez annyit jelent, hogy a többségnél a bal félteke irányítása domináns. A tu­domány azt is kiderítette, hogy a balkezesség örököl­hető. Két balkezes szülő csak­nem biztos lehet abban, hogy a magzat már a méhben a bal hüvelykujját szopogatja. A legújabb kutatások kimu­tatták: a jobbkezesek mintegy tíz százaléka majdnem olyan ügyes a ballal is. De ritka az olyan teljesen „kétkezes" em­ber, mint Michelangelo, aki a római Sixtus-kápolna meny- nyezetét a hátán fekve festette: felváltva hol az egyik, hol a másik kezét használta. Néhány név az ismertebb „balkezesek" közül: Goethe, Einstein, Nagy Sándor, Szeles Mónika, Bili Clinton, Robert Redford. Nem rossz társaság. Ferettczy Europress Kedvenc ételeim Tarka-barka és kókuszos Merk Józsefné ajánlja Tolnáról Először a tarka-barka süte­ményt ajánlom, melynek hoz­závalói és elkészítése a követ­kező: Ahány tojást veszünk, any- nyi tojás súlyú porcukrot, 1 to­jás súllyal kevesebb lisztet, 2 tojássúllyal kevesebb zsiradé­kot. A tojássárgát kikeverjük a zsírral vagy margarinnal, cu­korral, hozzáteszünk kb. 1/2 deci tejet vagy szódavizet és a sütőporral elkevert lisztet. A masszát elfelezzük, felébe cit­romhéjat, viníliáscukrot te­szünk, a másik felébe pedig kakaót. Felverjük a tojásfehér­jét kemény habnak, elosztjuk a két tésztába és óvatosan ösz- szekeverjük. Kanalanként - egy sárga, egy barna - liszte­zett, zsírozott tepsibe rakjuk. Tetejét megszórjuk kristály- cukorral, lehet vagdalt diót is belekeverni. Szép fényes lesz tőle. Ha kihűlt, pogácsaszag­gatóval félhold alakúra ki­szaggatjuk. Rendkívül mutatós és fi­nom csemege. A sült kókuszos hozzávalói és é készítése: 40 deka lisztet 25 deka mar­garinnal elmorzsolunk, majd 4 tojássárgát, 1/2 deci tejben kevés cukorral felfuttatott 3 deka élesztőt adunk hozzá és összegyúrjuk. (Nem kell több tej). A tésztát három részre oszt juk, kinyújtjuk és a tölte­léket rákenjük. Feltekerjük és vizes, éles kézzel felszeletel­jük. Zsírozott, lisztezett tep­sire helyezzük a szeleteket lapjával. így csigákat kapunk. Dióval is elkészíthető, de a kókusztól különösen finom ízt kap. Töltelék: 4 tojás fehérjét habbá verünk, majd 30 deka kristálycukrot teszünk bele és gőz felett keményre verjük. Ha kihűlt, 10 deka kókusz re­szeléket keverünk bele. Igen kiadós, érdemes elkészíteni. Kb. 60-70 darab lesz belőle. Szobanövények A Hydrangea macrophylla A Szekszárdtól néhány ki­lométerre lévő Decs-Szőlőhe- gyen találjuk az L & M virág­kereskedést, ahol cserepes vi­rágok százait gondozzák. Az L & M virágkereskedés­hez tartozó szekszárdi Atrium virágüzletben dolgozik Viola Miklósné, Szilvia, a Hydran­gea macrophylla-t, ismertebb nevén a hortenzia-t mutatja be. A virágboltokban a rózsa­szín, piros vagy fehér, 20 cm átmérőjű gömbvirágzatokkal díszítő hortenziákat kínálnak. Inkább a kiállítási csarnokok, tág;as termek alkalmi díszítő növénye. Lakásba a kisebb méretű, egy-két virágos pél­dányokból vásároljunk. Elvi­rágzásig tűző naptól védett helyen tartsuk, és bőségesen öntözzük. Elvirágzás után ül­tessük ki a kertbe fák, bokrok árnyékába. Télen takarjuk be lombbal, hogy biztosan áttelel- jen. Tavasszal terítsük meg földjét hansági tőzeggel, mert a hortenzia csak savanyú ta­lajban él meg. Akinek nincs kertje és to­vább szeretné nevelni, elvi­rágzás után tegye ki északi fekvésű ablak- vagy erkélylá­dába. Földjébe keverjen hansági tőzeget. A nyári hónapokban öntözze tápoldattal. A fagyo­kig maradjon kint. Levelei ősszel lehullanak. A levéltelen növényt 8-10 Celsius fokon kell tartani januárig. Ekkor vi­gyük be a fűtött szobába és kezdjük el öntözni. A meleg és a nedvesség hatására kihajt. Amikor a hajtások 10-15 cen­timéteresek, nézzük meg, hogy melyikben van virág. A meddőket tőből törjük ki. A hajtatás kezdete után 3-4 hét­tel ismét adagoljunk tápolda- tot. 3-4 hónap múlva virágzó hortenziánk lesz. Várjuk a leveleket, recepteket Továbbra is várjuk olva­sóink leveleit, amelyekben megoszthatják másokkal a háztartásban, a konyhá­ban szerzett régi és friss tapasztalataikat. Különö­sen szívesen vesszük egy-egy tájegységre jel­lemző vagy lassan-lassan feledésbe merülő étel, sü­temény receptjét. Gyalogos KRESZ, hatvanon felülieknek Az utcai baleseteknek gyak­ran az öregek a szenvedő ala­nyai. Az életkor előrehaladá­sával ugyanis egyre nehezebb a környezethez való alkal­mazkodás, ráadásul a motori­záció gyors terjedésével maga a környezet is sokkal több ve­szélyhelyzetet teremt, mint korábban. A „láb-buszon" közlekedő idős járókelők azonban biz­tonságosabban járhatnak-kel- hetnek, ha betartanak néhány íratlan szabályt. A magas kor­ból természetesen adódó fo­gyatékosság - a gyöngülő lá­tás, a rosszabbodó hallás, a lassuló mozgás - a közutakon súlyos balesetek forrása lehet. Hiúságból vagy más okból soha ne mellőzzék tehát se­géd­eszközeiket: a szemüveget, a hallókészüléket, a sétabotot. A ködös, csapadékos idő fokozottan veszélyes az idő­sebb gyalogosoknak: az utak nedvesek, síkosak, a látható­ság rossz - a járművek fékútja meghosszabbodik. Ha tehetik, ilyenkor ne menjenek a forga­lomba. A bevásárlást, ügyeik inté­zését, de még az egészségügyi sétát is úgy időzítsék, hogy a reggeli és a délutáni csúcsfor­galmat lehetőleg elkerüljék. A közlekedés forgatagában az öregeknek a járda jelenti a biztonságot - csak akkor lép­jenek le róla, ha muszáj. Ahol nincs járda, baloldalon, a for­galommal szemben haladja­nak. Esőben, síkos úton ne menjenek közvetlenül a járda- szegély mellett, mert előfor­dulhat, hogy megcsúsznak és az úttestre kerülnek. Az úttest - különösen az időseknek - veszélyes zóna. Ahol van zebra, feltétlenül azt használják. Gondoljanak arra, hogy az útkereszteződés előtti és utáni 25 méteres szakasz a legkockázatosabb terep. Átló­san soha ne menjenek át egyik oldalról a másikra. Átkeléskor ne csatlakozza­nak másokhoz; a fiatalabbak még átérhetnek akkor is, ami­kor a korosabbakat az úttest közepén utoléri a piros jelzés. Aki mégis így jár, ne veszítse el lélekjelenlétét, menjen egyenletes tempóban tovább a túloldal felé. A tétovázás, irányváltoztatás nagyon meg­nehezíti a járművezetők dol­gát. A lépcsőjárás hajlott korban megerőltető, de az aluljárók esetében érdemes vállalni: sokkal biztonságosabb, mint a felszínen átgyalogolni az utca túloldalára. Szürkület után kockázatos talpig sötét ruhában járni az utcákat. Viszont jó szolgálatot tesznek a fényvisszaverő öltö­zék-kiegészítők. Boton, cipő­sarokra erősítve vagy karsza­lagként hordva viselőiket biz­tonságos távolságból látha­tóvá tezik a járművezetők számára. Ezek hiányában vi­lágos sál, kendő vagy táska is csökkenti a balesetveszélyt. Papp Jánosné Ferenczy Europress Kóklerség-e a hipnózis? Már-már haláli nyugalom­ban fekszik a páciens a hátra döntött fogorvosi székben. Csupán azt tudja, hogy keze­lik, de sem félelmet, sem fáj­dalmat nem érez. Holott nem kapott injekciót. Ehelyett or­vosa hipnotizálta. Immár több tucat német fogorvos képes erre az újfajta kezelésre, ami például allergi­ások, terhes nők esetében na­gyon célszerűnek látszik, mi­vel a magzat érzékeny lehet a különféle gyógyszerekre, in­jekciókra. Vannak emberek, akik páni félelembe esnek a tű és a fecskendő láttán. Az a páciens, akit fogorvosa transzba ringat, elveszti kap­csolatát a külvilággal, nem fél és fájdalmat sem érez. „Álta­lában valami szép és kellemes dologra emlékeztetjük a bete­get, aki annyira beleéli magát a másik élménybe, hogy köz­ben kikapcsolódik a fájda­lomközpontja" - magyarázza dr. Rainer Lehnen. A hipnózis hatékonysága egyébként élet- tanilag mérhető: lassul a lég­zés, a szívdobogás, a vérben alig termelődik stresszhor- mon, a vérnyomás csökken. A német betegsegélyező pénztárak egyelőre nem térí­tik meg a hipnózisos kezelé­sek árát, mert az jóval drá­gább, mint a hagyományos módszer. Hiába, ha a páciens vonakodik a tűtől és a fecs­kendőtől, ki kell nyitnia a pénztárcáját. Ferenczy Europress Hét jótanács emésztési problémák ellen Elsősorban a rossz táplálko­zási szokások rovására írható, hogy az egészségügyi statisz­tikák szerint az emberek egy­negyede emésztési problé­mákkal küszködik. Persze, a székrekedést, a gyomorpana­szokat előidéző okok között ott van a mozgás-szegény életmód, a gyakori stressz, a túlhajszoltság is. Ugyanakkor a terhességnek, a szoptatás­nak szintén gyakori velejárója a felfúvódás, a puffadás. Némi önfegyelemmel és a rossz beidegződések korrigá­lásával ki-ki önmaga is rend­ben tarthatja „bélügye- it": hét jótanács megszívlelésével enyhítheti vagy megelőzheti a kellemetlen tüneteket. 1. Étrendjébe feltétlenül ik­tasson be salakanyagokban gazdag táplálékot: gyümöl­csöket, főzelékféléket és fino­mítatlan, korpás lisztkészít­ményeket. 2. Étrendjében feltétlenül rit­kítsa a nagyon zsíros és na­gyon édes fogásokat. 3. Lassan, az ételt jól meg­rágva egyen - így fokozódik a nyálelválasztás, könnyebb az emésztés. 4. Figyeljen arra, hogy na­ponta legalább másfél-két li­ter folyadék kerüljön a gyom­rába. 5. Minden étkezésnek adja meg a módját: a futtában, si­etve, szinte csak kötelesség- szerűen elköltött étel teherté­tel a gyomornak. 6. Szánjon minden nap né­hány percet egy kis tornára; főként az intenzív lélegzéssel kombinált speciális hasizom­gyakorlatokra és a hasfal masszírozására - ez elősegíti a könnyű székletürítést. A renyhe bélműködést általában is megelőzheti a rendszeres egészségügyi sétákkal. 7. Szoktassa rá önmagát, hogy naponta, lehetőleg azo­nos időszakban legyen szék­lete - a rendszeresség ebben is nagyon fontos. Végül egy intelem: sokszor indokolt, hogy enyhe hashaj­tóval éljünk, de a szervezet egy idő után hozzászokik a bélműködés ajzószeréhez. Ezért a hashajtóra is érvényes az a szabály, hogy „olyan so­kat, amennyi szükséges és olyan keveset, amennyit le­het". -ptk­Sós tészták Hagymás hájas tészta Hozzávalók 4 személynek: 30 dkg, 1 csomag hájas tészta (mélyhűtött), 2 póréhagyma, 25 dkg főtt sonka, 25 dkg ementáli sajt, 2,5-3 dl tejföl, 1 tojás, szerecsendió, 1 kávés­kanálnyi sűrített tej, 1 tojás sárgája. A hájas tésztát hagyjuk felengedni. A hagymát meg­tisztítjuk, hosszában félbevág­juk, és egy csészényi sós víz­ben 10 percig főzzük. Majd le- csöpögetjük. A sütőt előmele­gítjük. A tésztát kinyújtjuk 2 téglalap alakú formára. Á tej­felt elkeverjük a tojással, bors­sal, szerecsendióval, a tojás- sárgáját és a sűrített tejet is be­lekeverjük. A sütőlapot meg­vizezzük, rátesszük a tészta egyik felét, amit megrakunk sonkával, sajtszeletekkel, hagymával, végül a tejfeles keveréket ráöntjük. Tetejét le­fedjük a tészta másik felével, és kevés tejjel elkevert tojással megkenjük. Villával meg- szurkáljuk, hogy a gőz köny- nyen kijöjjön. Kb. 25-30 percig Hawai pizza Készítsünk el 4 adag pizza­tésztát. Tetejére a következő­ket tegyük: 1 doboz ananász­konzerv, 10 dkg reszelt sajt (ementáli), 25 dkg főttsonka. Az ananász karikákat lecsö- pögtetjük. A pizzatésztára először rászórjuk a reszelt saj­tot, majd körberakjuk ananász karikákkal és sonkaszeletek­kel. Tetejét megkenjük kevés olajjal, és frissen őrölt borssal megszórjuk. Közepes lángon előmelegített sütőben 20 per­cig süssük. Akkor vegyük ki a sütőből, ha a pizza széle szép világosbarnára sült, és a sajt megolvadt rajta. Az ananász­konzerv levét tejjel keverve esetleg kevés konyakkal, pezsgővel hígítva frissítőként fogyaszthatjuk. K.E.

Next

/
Thumbnails
Contents