Tolnai Népújság, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-01 / 205. szám

8 «ÚJSÁG SPORT 1994. szeptember 1., csütörtök Karate­oktatás Tamásiban A Tamási Szövetkezeti SE karate-szakosztálya oktatást indít a tamási II. Számú Álta­lános Iskolában. Jelenkezni lehet szeptember 7-től, min­den szerdán 18 és 19 óra kö­zött a helyszínen. Lemieux nélkül a „Pingvinek" Véget ért a hónapok óta tartó találgatás, mely szerint kénytelen lesz-e nélkülözni erősségét, Mario Lemieux-t az észak-amerikai profi jégko­rong ligában szereplő Pitts­burgh Penguins. A 28 éves kanadai hokis bejelentette, hogy kihagyja az 1994-95-ös szezont. A „Pingvinek" irá­nyítója egészségi okok miatt nem léphet pályára. — Nagyon elszomorít, de nem állhatok a csapat rendel­kezésére a következő idény­ben. Továbbra is imádom ezt a sportot, de orvosaim taná­csára sokat kell pihennem. Minden ember az egészségét tartja a legfontosabbnak, így vagyok ezzel én is. Mindezek ellenére kijelentem: vissza akarok térni a jégre. Bízom benne, hogy egy év múlva is­mét játszani fogok - nyilat­kozta Lemieux. Szombaton a tolnai sportcsarnokban: Kézilabda Dunaföldvár Duna Kupa A Dünaf öld vári Városi Ké­zilabda SE szeptember 3-án, szombaton négy NB I/B-s fér­ficsapat résztvételével felké­szülési tornát rendez. A tolnai sportcsarnokban - ahol immár évek óta a bajnoki mérkőzése­iket is rendezik Orováék - a Honvéd Szondi SE, a Lajosmi- zse és a Dunaferr SE szerepel a házigazda dunaföldvári le­génység társaságában. A Dunaföldvár Duna Kupa tornán körmérkőzésekkel döntik. el a helyezések sor­rendjét. A népszerű sportág szurkolói így hat találkozón mérhetik majd le a mezőny já­tékerejét, s azt is, hogy a baj­noki rajt előtt melyik együttes hol tart a felkészülésben. A kupa részletes programja: 9 óra: Lajosmizse-Dunaföld- vár, 10.15: Honvéd Szondi SE- Dunaferr SE, 11.30: Dunaföld­vár-Honvéd Szondi SE, 14: Lajosmizse-Dunaferr SE, 15.15: Honvéd Szondi SE-La- josmizse, 16.30: Dunaföldvár- Dunaferr SE. A tolnaiak első NB íl-es győzelme Tolna-Tengelic 18-14 (10— 7). Tolna, 50 néző. V: Merkl, Lesták. Tolna: Malik- Isgum 2, Takács 4, Péter 6, Mayer 2, Fazekas R. 1, Sipos K. 3. Csere: Szabó (kapus), Faze­kas J., __ Rózsa, Konyecsnyi, Sipos Á. Tengelic: Csopák- Csáki 2, Soós 3, Győri, Buják E., Laczi 2, Séta. Csere: Tarr (kapus), Zsíros, Buják R., Lu­kács I. 7. Az első félidőt a ha­zaiak kezdték jobban a szem­látomást megszeppent vendé­gekkel szemben. Ezekben a percekben aki ismeretlen né­zőként tévedt be a csarnokba, az aligha tudta eldönteni, hogy a küzdőfelek közül me­lyik az újonc. A 15. perctől fo­kozatosan magára talált a Tengelic, ám hajrá újfent a ha­zai csapaté volt. Fordulás után is a tolnaiak kezdtek jobban, a 40. percben 15-8-ra elhúztak. Ennek elle­nére úgy tűnt, hogy a vendé­gek nem adják fel, hiszen az 51. percben 15-13-ra felzár­kóztak. Változatos, jóiramú küzdelmet hozott a véghajrá, amelyben megszerezte első NB Il-es győzelmét az újonc tolnai együttes. A felkészülésben előrébb tartó és az egyesület vezetői által teremtett nyugodtabb légkörben dolgozó hazai csa­pat jobb helyzetkihasználása döntött. Jók: Malik, Péter, Ta­kács, illetve Csopák, Lukács I. Kártérítési per A napokban nagyösszegű kártérítési igényt nyújtottak be a müncheni hatóságok el­len. A keresetet annak all iz­raeli sportolónak a hozzátar­tozói adták be, akiket az 1972- es müncheni olimpia alatt el­rabolt, majd meggyilkolt nyolc palesztin terrorista - adta hírül a Nemzetközi Olimpiai Bizottság párizsi kongresszusán Francois Car- rard, a NOB főigazgatója. A hírek szerint a családta­goknak csaknem 25 millió dol­láros követelésük van a bajor hatóságokkal szemben. Ilyen még nem volt Magyarországon! Rekorddíjazású triatlon- verseny Nagyatádon A Nagyatádi Solar Club ez­úttal már ötödik alkalommal rendezi meg szeptember 3-án, szombaton a Fuji Kupa Iron- man hosszútávú triatlon or­szágos bajnokságot (3,8 km úszás - 180 km kerékpározás - 42 km futás). A rendezők a ko­rábbi években sem fukarkod­tak a (pénz)díjakkal, a mostani viszont mindenen túltesz! Egy biztos: Magyaroszágon még soha nem volt olyan triatlon- verseny, ahol ilyen hatalmas díjeső talált volna gazdára. Az abszolút verseny győz­tese a Fuji cégnek és az ERVA-Polaroidnak köszönhe­tően egy vadonatút Opel Corsa Swinggel távozhat majd Atádról. Külön színfoltja lesz a versenynek, hogy a kocsiért hatalmas csatát vívnak majd egymással a hölgyek és a fér­fiak. Az Opel ugyanis azt a győztest illeti meg, akinek az időeredménye jobban megkö­zelíti a hawaii pályacsúcsot (Emlékeztetőül: a férfiaknál az amerikai Mark Allen a csúcs­tartó 8,07:45-el, a hölgyeknél pedig Paula-Newby Fraser 8,55:29-el). Mindenesetre a „vesztes nem győztesének" sem kell majd különösebben szomorkodnia, hiszen ő - a Remac Computer jóvoltából - egy Pannon GSM 900 rádióte­lefont kap a hozzátartozó en­gedéllyel együtt. Ezzel még korántsincs vége a felsorolásnak, hiszen a férfi­aknál a 2-12. és a nőknél a 2-5. helyezettek között további 250 ezer forintot osztanak majd szét, s akkor még nem is esett szó a sok más értékes külön- díjról. Mindezek után érthető, hogy óriási az érdeklődés a nagyatádi Fuji Kupa Solar Ironmann OB iránt. Eddig már öt ország (a magyarok mellett lesznek lengyel, szlo­vák, észt és holland indulók is) több mint 150 versenyzője - köztük öt hölgy - küldte el a nevezését. Ott lesz a rajtnál a Világ Kupa-második Kropkó Péter, a bajnoki címet védő Varga József, a „biciklikirály­nak" titulált Siménfalvi Zol­tán, aztán Zsódér Zsolt, s ne­vezett az idei négyszeres távú világbajnok Káldy Attila is. Sőt, rajthoz áll az idén a rövi- debb távokon már két ara­nyérmet is begyűjtött észt Ojava Ulo. A nőknél a legna­gyobb név a tavalyi győztes Perczel Zsófiáé. Áz biztos, hogy nem lesz könnyű dolga, hiszen ott lesz a mezőnyben a korábbi háromszoros magyar Ironman-bajnok Hegedűs Erika, Lenti Anita és a mind szebb eredményeket felmu­tató Kropkó Zsuzsa is. Érde­kesség, hogy a 150 induló kö­zül 13-an 40 évnél idősebbek, heten pedig már az 50 eszten­dőt is túllépték. Az egésznapos versenyt kü­lönböző betétszámok teszik teljessé. Ismét sor kerül az új­ságírók, a szponzorok és a ho­natyák számára kiírt szuper mini-triatlonra, s természete­sen nem maradhat el a 10 km-es távúszóverseny sem a „Cet-rendért", amelyre eddig mintegy 40-en jelentkeztek már. A verseny központjából, az atádi strandról két hullámban rajtolnak majd el szombaton a versenyzők. Először 6 órakor az amatőrök, a seniorok és a veteránok, majd őket követik két órával később a profik. Az első célbaérkező 16.30 körül várható, míg az ünnepélyes eredményhirdetés valamikor éjfél körül lesz a Hotel Solar aulájában. Fenyő Gábor Kosárlabda Soproni tornán szerepel a Szekszárd Szeptember első hétvégéjén Sopronban ismét megrendezi a már hagyományos Krasznai Ferenc emléktornáját a Győr-Sopron-Moson Megyei Kosárlabda Szövetség. A meghívott hat csapat között szerepel a KSC Szekszárd együttese is. A szeptembe 2-4. közötti háromnapos torna körmérkő­zéses rendszerű lesz. A szek­szárdi együttes olyan rangos ellenfelek társaságában játszik majd, mint a Soproni VSE-GYSEV, a német első li­gás Osnabrück, aztán a leg­utóbbi Sió Kupán is megis­mert török Galatasaray és a Soproni Postás, valamint a KSC gárdájának régi riválisa, a Szombathelyi SE. Szeliversztova (elől) pontot szerez a Soproni Postás ellen Az igazi büntetés Vasárnap Beremenden volt minden, ami a közön­ség szórakoztatásához kell: gólok, kiállítások és kiha­gyott büntető. Csak egy va­lami hiányzott, de az na­gyon. A színvonalas, jói­ramú játék. Aki ismeretlen nézőként tévedt be a pályára ezen a délutánon, az joggal gon­dolhatta, hogy a kellemes nyárvégi napsütésben sétál­gató játékosok a megyei baj­nokság középcsapataiként találkoztak egymással. A minden évben nagy reményekkel és új igazolá­sokkal rajtoló Paks ezen a mérkőzésen bebizonyította, hogy tud sokkal gyengéb­ben és lélektelenebből ját­szani, mint az igen szerény képességű ellenfele. A vesz­tes mérkőzést követő értéke­lésen Mihalecz István veze­tőedző több labdarúgó telje­sítményét is ostorozta. Ki a fegyelmezetlen magatartá­sáért, ki a súlyos taktikai hi­báért kapott elmarasztalást. Az igazi büntetés azonban kedden délelőtt következett, amikor nem lehetett már magyarázkodni, csak szem­benézni a valósággal és vi­deón lepergetni a találkozó filmjét. A megdöbbent ar­cokról azt olvashattuk le, hogy „Úristen, ezek mi va­gyunk?!" Jó negyedóra eltel­tével többen reklamáltak Hornyák pályaedzőnél, hogy kapcsolja ki a „lassító" gépet. A fiúk viccnek szán­ták ugyan, de a valóságban a képernyőn látott szánal­mas produkció másfél órás büntetést jelentett a keretta­gok számára. Talán csak azon érdemes elgondolkodni, hogy ha a magyar profi labdarúgókat az ilyen teljesítmények után premizálják, akkor való­színű, hogy hónap végén már szűkös a pénztárca.- Klement­Labdarúgó Magyar Kupa Féltucat paksi gól Paks-Barcs 6-1 (1-1), Paks, 200 néző. V: Kovács N. Paks: Zele- Jenei, Éger (Orosz), Nagy- Bozsér (Magyari), Ko­vács B., Búzás, Sánta, Kul­csár- Kádár, Horváth Á. Edző: Mihalecz István. Barcs: Füredi- Hajmási, _ Papp T., Zeller R., Papp Á- Karsai (Vilics), Mangult, Korán (Laklia), Zeller T.- Horváth J., Cservölgyi. Edző: Karsai Tibor. A 17. percben Kádár beadását Sánta 16 méterről a jobb sarokba lőtte. 1-0. A 29. percben Horváth J. elhúzott a jobb oldalon és 14 méterről ki­egyenlített. 1-1. A 49. percben Búzás büntetőből szerzett is­mét vezetést a hazaiaknak. 2- 1. A 62. percben Horváth Á. beadását Magyari 8 méterről vágta a léc alá. 3-1. A 64. percben Kovács B. beadását Horváth Á. 10 méterről he­lyezte a hálóba. 4-1. A 77. percben egy előre vágott lab­dára Sánta csapott le és csa­pata ötödik gólját szerezte. 5- 1. A 85. percben Kovács B. le­rázta őrzőjét és a kimozduló Füredi mellett a hálóba nyeste a labdát. 6-1. Szünet utáni játékával ma­gabiztos, megérdemelt győ­zelmet aratott a Paks. Ha Fü­redi kapus nem véd olyan nagyszerűen, akkor még na­gyobb arányú is lehetett volna a hazaiak sikere. Jók: Jenei, Nagy, Sánta, Kádár, illetve Papp T., Horváth }., Füredi. Zalaegerszegi TE-Gerjen 3-1 (1-0). Zalaegerszeg 300 néző. V: Hosszú. ZTE: Vincze- Zugor, Kocsárdi, Kovács, Horváth J.- Lendvai (Németh) Fújsz, Kutasi (Ko- szov), Szabó III.- Sztipáno- vics, Szőke. Edző: Madár Gá­bor. Gerjen: Blazsó- Bildhé- ber (Volár), Kalmár, Somo­gyi, Andi- Fodor, Szabó L., Szabó T., Varga, Taba- Nagy Zs. Szakosztály igazgató: Pálfi Gábor. Az első találatra 40 percet kellett várniuk a ZTE szurkolóinak, ekkor a kapura törő Némethet Kalmár lerántotta, a gerjeni hátvédet a játékvezető kiállította. A meg­ítélt szabadrúgásból Fújsz la­posan a hálóba lőtte a labdát. 1-0. Fordulás után hosszú időre sok hibával tarkított egykapuzássá vált a játék, a ZTE egy ideig nem tudta em­berelőnyét gólokra váltani. Aztán a 80. percben Szőke egy lapos lövést követően bevette Blazsó kapuját. 2-0. Röviddel ezután Szabó III. volt eredmé­nyes hat méterről. 3-0. A Ger­jen emberhátrányban is szépí­teni tudott Volár révén. 3-1. A ZTE megszokott összeál­lításából többen is hiányoztak, ám így is biztosan nyert. Jók: Koszov, Szabó III., illetve So­mogyi, Volár. Modahl „kokszolt ff Minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a brit Diane Modahl doppingolt. A 800 méteren jó nemzetközi eredményekkel rendelkező fu­tónőt már a Nemzetközösségi Játékokról hazaküldték, mivel június 18-i tesztje pozitívnak bi­zonyult. A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség szóvivője, Chris Winner bejelentette, hogy megszületett a B-vizsgálat eredménye is. Az ellenőrzést a NOB által elismert lisszaboni laboratóriumban végezték, s az ellenpróba is megerősítette a til­tott szer használatát. így Mo- dahlra négyéves eltiltás vár. Ma kezdődik a világbajnokság Mától minden szempontból a vizek városává válik Róma: kezdődik az úszó-, vízilabda-, műugró-, műúszó- és hosszú- távúszó-világbajnokság. A csúcseseményen a két fő sportágban, az úszásban és a pólóban táplálhatnak érmes reményeket a magyar színek képviselői. Jóllehet az utóbbi évek egyik legszorgosabb medálhalmozója, Darnyi Ta­más visszavonulásával a ko­rábban két biztos magyar ara­nyat jelentő férfi vegyesú­szásban „felére" csökkentek az esélyek, amennyiben az ifjú utód, Czene Attila csak a 200 m-es távon indul. Ott viszont feltétlenül dobogóeséllyel áll rajthoz a barcelonai olimpia bronzérmese. Az 1992-es nyári játékok öt úszóelsősége közül megismételhetetlen ma­rad a siker a római vb-n a női 400 m vegyesúszásban is, ezen a távon ugyanis nem nevezett Egerszegi Krisztina, aki vi­szont a 200 m háton feltétle­nül, a 100 m háton pedig való­színűleg megvédi a perth-i vi­lágbajnokságon szerzett cí­meit. A magyar Himnusz fel- csendülése várható férfi mel­lúszásban is, a 100 m-en a vi­lágcsúcstartó Güttler Károly és a világbajnok Rózsa Nor­bert személye jelentheti a ga­ranciát erre, míg 200-on Rózsa világranglista éllovasként dé­delgethet győzelmi álmokat. Rajtuk kívül éremváromá­nyosnak számít a férfi 4x100 m-es vegyesváltó, a dobogó közelébe juthat még a pillan­gózó Horváth Péter és a hátú­szó Deutsch Tamás is. A vízilabdázóknál mind a férfiak, mind a nők érmekkel gazdagabban térhetnek haza az Örök Városból. Benedek Tiboréktól még a világbajnoki győzelem sem lenne meglepe­tés, annál inkább annak szá­mítana, ha az eredményhirde­tésnél a magyar válogatott hi­ányozna az emelvényről. A női pólósválogatott az 1993-as sheffieldi EB-bronzát válthatja át vb-bronzéremre, sokak sze­rint a női szakágban bármi­lyen sorrend előfordulhat. Te­hát akár világbajnok is lehet a magyar együttes, miként az sem zárható ki, hogy csoport­jából be sem jut az elődöntőbe. Ami a lebonyolítást illeti, a férfi vízilabdában négy né­gyes csoportban kezdi meg a küzdelmeket a 16 csapat. A-csoport: Románia, Egyesült Államok, Hollandia, Német­ország; B-csoport: Új-Zéland, Ausztrália, Spanyolország, Horvátország; C-csoport: Gö­rögország, Dél-afrikai Köztár­saság, Kuba, Oroszország; D-csoport: Kanada, Magyar- ország, Olaszország, Kazahsz­tán. A körmérkőzéses cso­portselejtezők után a 3. és a 4. helyen végzettek az alsóház­ban folytatják, míg az első kettő a középcsoportban. Ide a csapatok magukkal viszik egyik selejtezőbeli eredmé­nyüket, tehát a volt csoport­társsal nem játszanak újból.

Next

/
Thumbnails
Contents