Tolnai Népújság, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-23 / 224. szám

4 MÉPÚJSÁG BONYHÁD ÉS KÖRNYÉKE 1994. szeptember 23., péntek Megtörik a tradíció, de a színvonal marad Szeptember 30. és október 2. között immár hatodik alka­lommal kerül megrendezésre Bonyhádon az Országos Nép­zenei Találkozó, s idén ehhez a programhoz kapcsolódik a Völgységi Kézművesek Talál­kozója is. A rendezvény házigazdája ezúttal is a bonyhádi Vörös­marty Mihály Ifjúsági- és Mű­velődési Központ lesz, miként eddig is. Az országos népze­nei találkozót az a valós igény hívta életre, hogy a feltörek­vőben lévő, de amatőrnek számító népzenei együttesek, énekes szólisták számára is lehetőség nyíljon a megmu­tatkozásra. Persze nem amo­lyan magamutogatás volt ez akkor sem, hiszen - mint most is - eddig minden alkalommal neves szakmai zsűri látta el a fellépőket útmutatással, taná­csokkal. A rendezvény színvonalát mutatja az is, hogy a Magyar Rádió a legjobb zenekarok és szólisták Bonyhádon felvett anyagait bemutatta, ami idén sem lesz másként. Egyébként a Zenei Világnaphoz, október elsejéhez is kapcsolódik az esemény, s ennek apropóján a rádió idén a Muzsikás együt­tes koncertjét élő adásban közvetíti Bonyhádról. A hatodik alkalommal meg­rendezésre kerülő népzenei találkozó egyébként idén minden eddiginél több jelent­kezőt vonzott, így az eleddig szokásos szombat délelőtti szakmai előadások helyett idén már versenyműsort vol­tak kénytelenek beiktatni a rendezők. Tizenöt zenekar és huszonnyolc szólista nevezett ugyanis az idei találkozóra, s közöttük - lévén határokon túli magyar népzenészek je­lentkezését is várták - lesz egy, a Vajdaságból érkező ze­nekar is. Változás még az eddigi ta­lálkozókhoz képest az is, hogy külön értékelik az ifjúsági és felnőtt kategóriában induló­kat, ám az Bizonyos, hogy a zsűrinek bőven akad majd dolga az értékelésnél. A zsűri tagjai között egyébként olyan neves személyiségek találha­tók, mint Alföldi Borús István a Magyar Rádió népzenei ro­vatának vezetője, dr. Halmos Béla zenész, népzenekutató, dr. Olcsvai Imre Kossuth díjas népzenekutató, a Magyar Tu­dományos Akadémia munka­társa, vagy a sokak számára ismert Fábián Márta énekes is. Az Országos Népzenei Ta­lálkozók eddig kétévenként követték egymást, ám ez a tradíció most megtörik. A rendezők ugyanis azzal a szándékkal, hogy Bonyhád csatlakozhasson a '96-os Expo rendezvényeihez most egy év kihagyással hirdették meg a találkozót. Az persze már a sors fin­tora, hogy ez a tervük nem látszik megvalósulni, ám ez semmit nem von le abból, hogy a rendezvény látogatói színvonalas műsorokban gyönyörködhetnek majd. Fotó: Gottvald -nagy­A találkozó programja Szeptember 30. 17 órakor: Fábián Mártonná népi ipar­művész első önálló kiállításának megnyitója. Megnyitja: Barsi Hajnal etnográfus. Közreműködik: Bonyhádi Szé­kely Kör Hagyományőrző Csoportja. 17.30 órakor: Könyvpremier - László Márton (Pintyer Feri Marcika) ha­lottaskönyve Virrasztóének címmel, Fábián Margit ta­nulmányával, valamint a Bonyhádi Székely Hagyomá­nyőrző Csoport Bukovinai székely népdalok című kazet­tájának a bemutatója. Okbóber 1. 10 órakor: Mesterségek találkozója - kéz­műves foglalkozások és bemutatók gyerekeknek és fel­nőtteknek: kosárfonó, bőrműves, fazekas, szövő, csipke­verő, gyöngyfűző. 10 órakor: A VI. Országos Népzenei Találkozó ünnepélyes megnyitója. Megnyitja: Oroszki István Bonyhád város polgármestere. 10.15 órakor: I. ver­senyműsor. 13.30 órakor: II. versenyműsor. 19 órakor: Népzenei koncert, vendég: Muzsikás Együttes. (A Ma­gyar Rádió élő adása a Zenei Világnap alkalmából.) 21 órakor: Táncházi versenyműsor. Október 2.10 órakor Mesterségek találkozója - kézmű­ves foglalkozások és bemutatók gyerekeknek és felnőt­teknek. 10 órakor: III. versenyműsor. 13.30 órakor: Szak­mai értékelés. 15.30 órakor: Utcai felvonulás a Városi Könyvtártól a művelődési központig táncegyüttesek köz­reműködésével. 16 órakor: Díjkiosztó gálaműsor. Egy a tavalyi fellépő zenekarok közül Jó lesz vigyázni Mint azt már nagyon sokan láthatják, Bonyhádon a 6-os számú főközlekedési út és a Bátaszék felé vezető út keresz­teződésében villog a lámpa. Igaz, még nem ad piros és zöld jelzést, csak villog, de ez azt jelzi, hogy üzemképes a berendezés. Mint azt megtudtuk, hama­rosan valóban ellátja majd a tizenötmillió forintos beruhá­zás eredményeként forgalom- irányító szerepét, s ezzel szá­mos baleseti veszélyforrás megszűnik ebben a kereszte­ződésben, ami eleddig bizony sok tragédia színhelye volt. A tényleges üzembe helye­zésre várni kell még, addig az újonnan aszfaltozott útsza­kaszt szintbe kell hozni a főút­tal, padkákat kell építeni, s fel kell festeni a megfelelő útbur­kolati jeleket is. Ez azonban várhatóan nem tart már to­vább néhány napnál. Persze az időjárás, az égi áldás függ­vényében ez még csúszhat va­lamennyit. Az viszont bizonyos, hogy az ebben a kereszteződésben felállított forgalomirányító jelzőberendezés - melynek ér­téke tízmillió forint - nem old meg majd minden problémát, hiszen tapasztalat, hogy a nyílt útszakaszon rutinból ve­zetők nem figyelik kellőkép­pen az utat, így az úgyneve­zett utoléréses balesetekre kell számítani. Mindenesetre a be­rendezés nem állandó prog­ramú, hanem az útburkolat­ban elhelyezett érzékelők sza­bályozzák majdan azt, hogy melyik irányban mennyi ideig adjon szabad utat az arra ha­ladóknak. Az természetesen elképzel­hető, hogy a közlekedési szo­kások feltérképezésének eredményeit az élet valami­ben cáfolni fogja, ám a lámpa programján a tapasztalatok tükrében lehet módosítani. Mindenesetre jó lesz fi­gyelni az erre közlekedőknek hamarosan, hogy már nem csak villog, hanem valóban szabályoz is az új berendezés.-nagy­A munka már nem tart sokáig t Megújult a torony Bizony ráfért már egy ala­pos tatarozás a kisdorogi kato­likus templom tornyára, hi­szen az épületet már 180 esz­tendeje építették a község polgárai. Ez bizony nem kis idő, amit a kivitelező Renova Építőipari és Szolgáltató Kis­szövetkezet munkásai igen közelről láthattak. A kisszö­vetkezet - mint a pécsi püs­pökség megbízásából rend­szeresen dolgozó cég - még tavasszal kapott megbízást a torony felújítására. A munká­val már végeztek, s annak, hogy az eredeti határidőre nem teljesíthették a vállalt fel­adatot az az oka, hogy nem várt gondokkal találkoztak a szakemberek a magasban. A torony - aminek tetejére 71 lépcső, 23 létrafok, és még 8 állvány megmászásával lehet feljutni - szerkezeti elemeinek zöme annyira elhasználódott már, hogy azokat ki kellett cserélniük, s csak ezután ke­rülhetett sor a torony borító­lemezeinek cseréjére. Az ere­deti terv szerinti nyolcszáze­zer forintos beruházás így 1,3 millió forintosra növekedett, amit a pécsi püspökség finan­szírozott. A torony renoválására egyébként gyűjtés indult Kis- dorogon és megkezdődik a gyűjtés a kitelepített német­ajkú, volt kisdorogi hívők körében is. Ezt Kressz József szervezi, aki két évvel ezelőtt a Stuttgartban és környékén élő kisdorogi elszármazottak találkozóját is szervezte. Szeptember 24-én egyéb­ként Németországban ismét találkoznak a kisdorogiak, hogy csütörtöktől vasárnapig együtt lehessenek. A találko­zón dr. Mayer Mihály a pécsi katolikus egyházmegye me­gyéspüspöke misét celebrál.-nagy- -fotó: ótós ­Már lebontották az állványzatot is Megmutatta magát a város Nem el, hanem kitűnt Szeptember 10 és 18 között rendezték meg Bonyhád né­metországi testvérvárosában Wernauban a „Schwäbischen Fleiß", azaz Sváb szorgalom nevet viselő kiállítást és vá­sárt. Természetesen Bonyhád is képviseltette magát a rangos rendezvényen, melynek a nyolc nap alatt több, mint fél­millió látogatója volt. A két­évenként - immár ötödik alka­lommal - megrendezésre ke­rülő kiállításon, amit Ba- den-Würthenberg tartományi pénzügyminisztere, Gerhard Mayer-Vorfelder és a wernaui polgármester, Roger Kehle közösen nyitott meg, több bonyhádi kiállító is jelen volt. A Wemauer Anzeiger nyomán Az újpetrei kiállítókkal közö­sen birtokolt két, összesen 30-40 négyzetméter alapterü­letű standon, amiket Marko- vics Mihály rendezett be, be­mutatta termékeit több bony­hádi vállalkozó is, így megis­merkedhettek a kiállítás láto­gatói a völgységi városban gyártott vadászfelszerelések­kel, cipőkkel, valamint az itt készült borokkal is. A nyolc napos kiállítás azonban nemcsak a kiállítók­nak volt hasznára, akik üzleti tárgyalásokat folytattak, s üz­leteket kötöttek is, hanem Bonyhádnak is. A két standot nagyon sok vendég - köztük Wernau vezetői és egy tarto­mányi képviselő is - kereste fel, akik német nyelvű brossú- rákból ismerhették meg a vá­rost és környékét. A Sváb Szorgalom című ki­állításon és vásáron tehát meg­jelent a magyar szorgalom, a magyar termék. S mint ahogy azt megtud­tuk, Bonyhád nem el, hanem kitűnt a tizenkét pavilon ösz- szesen négyezer négyzetméte­res alapterületén.-nagy­VÖLGYSÉGI HÍREK Zöld Pizsamabéka és a többiek A bonyhádi Vörösmarty Mi­hály Ifjúsági és Művelődési Központban szeptember 28-án fél kettőkor és fél négykor kerül bemutatásra Bella István, Mészöly Gábor és Rossa László mesemusi- cal-je. A Flonvéd Kamaraszínház és a székesfehérvári Vörös­marty Színház közös pro­dukciójában a gyerekek meg­ismerkedhetnek Áni Mánin kívül még sok más érdekes szereplővel, így Lápi Set- tenke, a Zöld Pizsamabéka, Delfinmacska és Vazamotor Nátha is színpadra lép. A zenés mesedarab rende­zője Novák Ferenc, a díszle­tet Götz Béla, a jelmezeket pedig Imrik Zsuzsa tervezte. A belépőjegy ára: 100 forint. Szüreti felvonulás Cikón Szeptember 24-én délután három órai kezdettel kerül sor a cikói szüreti felvonu­lásra. Jó idő esetén a helyi hagyo­mányőrző csoport fiataljai, és felnőtt táncosai vonulnak majd a menetben. Kedvezőt­len időjárás esetén a helyi művelődési ház nemrégiben megújult színpadán adnak ők két órás műsort az érdek­lődőknek. Este nyolctól szintén a műve­lődési házban kerül sor a szüreti bálra, ahol nemcsak hajnalig lehet majd mulatni, hanem az is kiderül, hogy ki lesz az idei szüret szépe. Önkormányzati ülés Bonyhádon Szeptember 29-én délután öt órakor kezdődik Bonyhád Város Önkormányzati Kép­viselő-testületének soron kö­vetkező ülése a régi város­háza első emeleti nagytermé­ben. Az ülésen szóBeli tájé­koztató hangzik el az önkor­mányzat tulajdonában lévő intézmények műszaki állapo­táról is. Az ülés két fő napi­rendi pontja pedig a polgár- mesteri hivatal munkája és az ügyintézés helyzete , vala­mint a nemzetiségi és idegen nyelv oktatásának feltétel- rendszere, a nyelvoktatás eredményeiről szóló beszá­molók lesznek. Az elsőnek dr. Kovács Péter jegyző, míg a másodiknak Rónai József, a polgármesteri hivatal humán szolgálatának főmunkatársa lesz az előadója. Új tűzoltóautó Bonyhádon Az elmúlt hétvégén ünnepé­lyes keretek között adták át a fennállásának 120. évforduló­ját ünneplő Bonyhádi Önkén­tes Tűzoltóegyesületnek azt a Mercedes tűzoltóautót, ami­hez harminc méter magas, gépezetes, emelőkosaras lét­raszer tartozik. A kocsi né­metországi Hochheim váro­sának ajándéka, s különleges feladatok ellátására alkalmas.

Next

/
Thumbnails
Contents