Tolnai Népújság, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-11 / 188. szám

1994. augusztus 11., csütörtök HAZUNK TAJA «ÚJSÁG 5 Növényvédelem / Hová lett 20 mázsa búza? Bőséges a zöldségkínálat Az ország piacain bőséges a zöldségkínálat. Az árak nem, vagy csak csekély mértékben térnek el a tavalyi hasonló időszaktól. Ez a Földművelé­sügyi Minisztérium legfris­sebb összegzéséből tűnik ki, amelyet a területi tapasztala­tok alapján a zöldséghelyzet­ről készített. A zöldségfélék közül fo­lyamatban van a zöldbab és a csemegekukorica betakarí­tása. A zöldbabból közepes termés várható. A csemege- kukorica viszont jó hozammal kecsegtet. Csongrád megyében meg­kezdődött a dughagymáról termelt vöröshagyma betaka­rítása. A kezdeti tapasztalatok szerint a termésátlagok hektá- ranként 18-19 tonna körül alakulnak. A termelői ár bel­földi értékesítés esetén 20-25 forint között alakul kilo­grammonként, míg exportra 30-35 forintért kínálják a ter­mést. Változó képet mutat ugyanakkor a szántóföldi pa­radicsom termelés. Az öntö­zött területeken általában a növények megfelelő fejlettsé- gűek, másutt viszont hullik a tövekről a termés. Az étkezési paradicsom szedése már ko­rábban megkezdődött, az ipari célú paradicsom betaka­rításához azonban csak ké­sőbb fognak hozzá. A paprikát a szárazság és a légköri aszály egyaránt súj­totta. Több helyen az öntözés ellenére is rossz termés vár­ható, mivel a megtermékenyí­tés sem volt kedvező, ugyanis a tövekről a virágok is lehul­lottak. A konzervuborka-termést és felvásárlást ellentmondásos helyzet jellemzi. A nyugati vevők igényei szinte hétről- hétre változnak, erre a felvá­sárló szervezetek azonnali ár- változtatással reagálnak. Pél­dául az év 29. hetében még kí­nálati piac volt ebből az áru­ból, ám a 30. hétre már keres­leti piac alakult ki. Nyugat- Magyarországon az 1-3 centis uborkáért például 155 forintot fizettek kilogrammonként, a 9-12 centiméteresért viszont csak 7 forintot adtak kilón­ként. A lényeges felvásárlási árdifferencia hatására a terme­lők természetszerűleg a sze­désnél a kisebb méretet része­sítik előnyben. Nagy várakozás előzte meg az idei aratást, az opti­mistábbak hektáronként 70 mázsás rekordtermésre szá­mítottak. Mára kiderült, hogy mindez illúzió volt csupán, a valóság: alig több, mint 50 mázsa megyei átlagban. Pedig az előzmények csupa jóval kecsegtettek: a mag szinte mindenhol időben a földbe került, a vetések za­vartalanul átteleltek, szépen fejlődtek és kiadós csapadék (pl. Szekszárdon 509 mm) hullott a tenyészidőszak so­rán. Az időjárásra igazán nem lehetett panasz, mint ahogy nem is volt. Legalábbis június közepéig ... Ekkor azonban egyre több aggasztó jel mutatkozott: a búza levelei sok helyen korán leszáradtak, a szemek megszorultak. A gazdálkodók utólag egybe­hangzóan a kánikulát és az aszályt jelölték meg első számú felelősként a történte­kért. No, de tényleg ennyire mostoha volt már az időjárás júniusban, a szemkitelés idő­szakában? A meteorológiai adatokból kiderül, hogy az idei június nem volt különösebben ki­rívó: az utóbbi 5 év viszonyla­tában a havi középhőmérsék­let (21,4 °C), de a napi maxi­mumok középértéke (26,8 °C) is átlagos volt, a csapadék (megyeszerte 50-60 mm esett) csak 1992-ben volt több a mostaninál, a levegő relatív nedvességtartalma pedig idén volt a legmagasabb. Az igazi rekkenő hőség (a 33-36 °C-ok) csak június utolsó nap­jaiban köszöntött be, ami­korra a gabona gyakorlatilag mindenütt beérett, vagyis a továbbiakban már aligha ká­rosodhatott számottevően. Hová lett akkor a hiányzó 20 mázsa? Hogy lehet az, hogy az ideinél kedvezőtle­nebb időjárású '90-es és 91-es években közel 6 tonna búzát arattak le egy hektárról? Nos, a kudarc okai megle­hetősen összetettek. Ele­gendő csak a földtulajdon kö­rüli hercehurcákra, a sokszor elhanyagolt agrotechnikára, az el-elmaradozó talajvizsgá­latokra, az egyre csökkenő műtrágya-felhasználásra és nem utolsó sorban a növény- védelmi hiányosságokra gondolnunk. Ez utóbbinál érdemes egy kicsit elidőzni, mert köztudott, hogy az idén a károsítok ugyancsak sok kellemetlenséggel szolgáltak, a búza növényegészségügyi helyzete szinte emberemlé­kezet óta nem volt ennyire rossz. A megyében általános (a teljes vetésterületre kiter­jedő) vörösrozsda-járvány tombolt, az érzékenyebb faj­tákon (Martonvásári 21, 15, 19, 23) rendkívül súlyos fer- tőzöttség alakult ki. A sárga­rozsda inkább a szegedi (GK) fajtákat károsította kismér­tékben, néhol erősebben. A gabonalisztharmat is okozott kisebb helyi járványokat (ahol a rozsdák nem szorítot­ták ki teljesen), és ott volt még kezdetben a levélszeptó- ria, a végén pedig a kalászfu- záriózis is. A vetésfehérítő bogarak és lárváik egy-egy elhanyagolt táblát teljesen le­taroltak. De vajon mennyit vihet el például egy „kiadós" vörös- rozsda-fertőzöttség a termés­ből? Hektáronként 1-2-5 má­zsát? Esetleg tizet is? Nos, egy nagyparcellás kí­sérletünk a termésméréskor igencsak megdöbbentő eredményt adott. Kiderült, hogy a kezeletlen terület és a leghatásosabb készítménnyel (egyelőre még nincs forga­lomban) kezelt parcella kö­zött nem kevesebb, mint 34 mázsa a különbség 1 hektárra számítva. Azaz, ahol a ter­mésmérésig (július 1.) egész­séges maradt az állomány, ott 73 mázsa, ahol pedig a rozsda volt az úr, ott csak 39 mázsa termett, mert a levelek egy hónappal előbb leszáradtak, a szemek csak a normális nagyság felére tudtak meg­nőni (felületes szemlélődő aszálykárra gondolhatott volna). Az üzem hatékony és jól időzített védekezésének köszönhetően erről, az egyébként 200 hektáros táblá­ról átlagosan 64 mázsa ter­mést sikerült betakarítani, ami a kezeletlen területhez viszonyítva 25 mázsás nö­vekményt (kb. 23-25 ezer fo­rintos árbevételi többletet) je­lent hektáronként. Az eleinte igen drágának tartott (hektá­ronként közel 4 ezer forintos) növényvédelmi költség tehát hatszorosan megtérült. A hő­ség semmivel sem volt ki­sebb, mint a megye más terü­letein, ennek ellenére ezt az érzékenyebb, középkésői bú­zafajtát (MV 15) egyáltalán nem viselte meg. Erre utal a legjobb kezelés 46,2 grammos ezerszemtömege (szemben a kezeletlen 24,6 grammjával). Természetesen ez csak egy kiragadott példa, de számos hasonló akad, ami azt látszik igazolni, hogy ahol idén a növényvédelemre igazán odafigyeltek - nemcsak egy­szerűen védekeztek, hanem igyekeztek a fő károsítok (élen a vörösrozsdával) ellen a leghatékonyabb készítmé­nyeket a lehető legoptimáli­sabb időpontokban kijuttatni - ott nem volt ritka a 70 má­zsa körüli átlag sem, ahol vi­szont - pénzhiány, a szakérte­lem hiánya, munkaszervezési gondok vagy puszta nemtö­rődömség következtében - a szükséges védekezések elma­radtak (rosszul sikerültek), ott kénytelenek voltak jóval kevesebbel (esetenként a 30-40 mázsával) is beérni. A szakembereket is meg­lepő, katasztrofális vörös- rozsdajárvány kialakulása el­sősorban a sok árvakelésnek (elhanyagolt búzatarlók), az enyhe télnek és a meleg, csa­padékos tavasznak, nyárelő­nek köszönhető, azaz az elve­szett 20 mázsáért közvetve azért az időjárás is okolható. Fűzi István Tm-i Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás Vásárnaptár Országos állat- és kirako­dóvásár: Augusztus 12.: Sásd. Augusztus 13.: Mohács. Au­gusztus 14.: Dabas, Szekszárd. Országos állatvásár: Au­gusztus 13-14.: Pécs Autóvásár: Augusztus 13.: Szekszárd. Augusztus 14.: Dabas, Pécs. Szántóföldi vetésterület Parasztgazdaságok, mezőgazdasági vállalkozók Az ország szántóterülete május 31-én meghaladta a 4,7 millió hektárt, ebből az idén 4,48 millió hektárt vetettek be, 4,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Míg ta­valy 411 ezer, az idén már alig 236 ezer hektár szántóterület maradt vetetlen. A a tulajdonosok időben dönthettek a megszerzett föl­dek sorsáról, amelyeket saját műveléssel, de főként bérbea­dással hasznosítanak. A szántóterület egyre na­gyobb hányadát a gabonafé­lék foglalják el, a tavalyi 58 százalékkal szemben az idén 61,5 százalékot. Ebben az év­ben a gabona vetésterülete megközelítette a 2,9 millió hektárt. Ebből a búza valami­vel több, mint 1 millió hektá­ron, az árpa 425 ezer hektáron, a rozs 90 ezer hektáron, a zab 57 ezer hektáron, a kukorica 1,3 millió hektáron terem. A cukorrépa vetésterülete a múlt évi 100 ezer hektárról 106 ezer hektárra emelkedett. 418 ezer hektárra emelkedett a napra­forgó vetésterülete is. Burgo­nyát 58 ezer hektáron vetet­tek, 2000 hektárral nagyobb területen, mint tavaly. Tavaly 86 ezer hektáron, az idén már 102 ezer hektáron termelnek paradicsomot, zöldborsót, vöröshagymát, fe­jeskáposztát és zöldpaprikát. A paraszti polgárosodásban jelentős átalakulás megy végbe, amelyben nincs komoly szerepe a nemzedéki átörökítésnek - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal közelmúltban vég­zett felmérése. A kutatók arra keresték a választ, kikből, mely társadalmi rétegekből kerülnek ki a parasztgazdaságok fenntar­tói, illetve az egyéni vállalkozók, s milyen források tették lehe­tővé e gazdaságok kialakítását. Az MTI-hez eljuttatott információk szerint megállapítható, hogy a szülői háttér, a család korábbi földtulajdona nem befo­lyásolta számottevően az utódok vállalkozóvá, önállóvá válá­sát. A mezőgazdasági önálló vállalkozók 33 százalékának nem volt földtulajdona 1948-ban, 26,1 százalékuknak 5 hektárnál kevesebb, 19,9 százalékuk 5-10 hektár közötti, 10,4 százalékuk 10-20 hektár közötti, 10,6 százalékuk pedig 20 hektár feletti nagyságú területet birtokolt. A felmérés arra is rámutat, hogy minél nagyobb a gazdaság, annál inkább jellemző a monokultú­rás termelés, a szakosodásra való törekvés. A legnagyobb gaz­daságok az állattartók, ezen belül is elsősorban a baromfite­nyésztés jellemző. Azok a parasztgazdaságok, amelyek első­sorban monokultúrás termeléssel foglalkoznak, csak egészen elenyésző mértékben, 0,7 százalékban művelnek kertet, szőlőt és gyümölcsöst, 1,1 százalékban szántóföldet, 32,8 százalékban viszont sertést tartanak, 22,8 százalékban pedig baromfit nevel­nek. Meglepő eredményeket hoztak a vizsgálat adatai a jövedel­mezőséget illetően. Kiderült, hogy az utóbbi évek kedvezőtlen piaci viszonyai ellenére is az állattartás sokkal nyereségesebb­nek bizonyult, mint a növénytermesztés. A baromfitenyésztők körében 78,7 százalék volt azoknak a gazdaságoknak az aránya, amelyeknek bruttó termelési értéke meghaladta az 5 millió fo­rintot. A sertéstenyésztők 7,4 százalékuk került ugyanebbe a kategóriába, a növénytermesztők viszont csak igen elenyésző mértékben érték el az 5 millió forint feletti bruttó termelési érté­ket. A vizsgálat összességében megállapítja, hogy miközben a mezőgazdasági nagyüzemek összeomlottak, a vállalkozói gaz­daságok hatékonyan tudtak működni, s ha viszonylag szerény mértékben is, a magánszférában folytatódik a tőkebefektetés. A mezőgazdasági vállalkozók forrása ma már nem az öröklésből származó rész, hanem inkább a bankhitel. Miért „Pepi" a Szarvasi Arborétum? A minapi „Paprikalesen a kutatóknál" c. rövid tudósítás nyomán egyik kedves bo­gyiszlói olvasónk (J.Á.) régi jó ismerősöm lévén megkér­dezte, hogy miért „Pepi-kert" a híres Szarvasi Arborétum népiesnek tűnő elnevezése? Mint elmondta, sok ilyen és ehhez hasonló érdekes titu­lussal lehet találkozni közvet­len környezetünkben is, mint pl. „Borrév", „Bukodi", „Ózsák", stb., amely táj-, vagy határrészek elnevezés eredete a laikus szemlélődő előtt örök homályban marad. Nos hát, a szarvasi „Pepi-kert" e nevét az 1800-as évek elején nyuga­lomba vonult „Pepi" bece­névre hallgató Bolza Józsefről kapta, aki nagy természet­kedvelő lévén nyugdíjasként 1830-ban kezdte - kezdetben 5 hektárnyi terület - betelepíté­sét az idegen világrészek al- havasi, forró égövi, sziklás- és mocsaras tájai legkülönlege­sebb fafajaival. Munkáját mélfo utódai, fia, Bolza Péter és unokája, Bolza Pál folytatta. Ma már az 1943. óta védetté nyilvánított és 1946-ban Bolza Pál által az államnak ajándé­kozott - a világ minden tájáról kb. 1600 fafajt és változatot magába foglaló Pepi-kert" 42 hektáron terül el. A termé­szetimádó turista ha ide betér, elmondhatja, hogy a fél vilá­got látta, mert megtalálhatja itt a japán páfrányfenyőt, a malonyai oszlopostuját, a kali­forniai mammutfenyőt, a ka­ukázusi fenyőt, a virginiai bo­rókát, több száz, nálunk szin­tén nem őshonos örökzöldet, fát és cserjét is, a hazai és kö­zeli tájak jellegzetes fajai mel­lett. így lett ez az arborétum a természettudomány, az erdő- és kertgazdaság hazai kincses­tára. Szakái László Öten pályáztak megyénkből A kert-vetélkedő vizitje Idén januárban, amikor a kertek még szürkén, csú­nyácskán kucorogtak a hó alatt, dr. Szabó János FM-mi- niszter fővédnökségével a Kertészek és Kertbarátok Or­szágos Szövetsége, a Földmű­velésügyi Minisztérium, a Szabad Föld, a Falutévé, a Fa­lurádió és a Kerti Kalendá­rium szerkesztősége meghir­dette az I. Országos Kertvetél­kedőt árutermelő kertészek és kertbarátok részére. A pályá­zat nem titkolt célja volt a pél­damutató kertészek tevékeny­ségének szélesebb körben való megismertetése, a minőségi termelésre való ösztönzés. Azóta már sok liter öntöző­víz szivárgott le a talajba, a kertek is kivirultak, sőt mos­tanra már kevéssé tudják tit­kolni ráncaikat. Napjainkban járják a kertbíráló bizottságok a versenyre benevezett ker- tészkedők birodalmait, hogy az ún. középbírálatot megejt­sék, és újabb adatokat, ténye­ket szolgáltassanak a főzsűri­nek a végleges döntés megho­zatalához. Megyénkben Fe­hérvári József, az FM. Hivatal kertészeti referense és Hor­váth József, a szekszárdi Kert­barátkor elnöke szenmlélte meg szakértői szemmel a ker­teket. Túlzás lenne azt állítani, hogy Tolnából tolongtak a je­lentkezők a Kert-vetélkedőre, ugyanis összesen öten szálltak sorompóba megyénkből. Györkönyből Vígan Gyuláné, akinek kertjében szinte mind­egyik konyhakerti növény megtalálható, és egy kis kerti tó biztosítja számukra az él­tető vizet. Kajdacsról Háhner Jánosné, aki részben értékesí­tésre termel uborkát, borsót, szőlőt paprikát, festőmályvát és még egy sor más növényt. Nagydorogról Jaksa Jánosné, akinél a gyógynövényterme­lés (macskagyökér) és a szá­razvirágtermelés (sárga és pi­ros cickafark, szalmarózsa, sóvirág) dominál, valamint néhány különleges növény is virít a kertjében (tüskés uborka, rózsakáposzta, an­gyaltrombita). Az ugyancsak nagydorogi Molnár Ferencnél Jaksáék virágoskertje a fő növény a szőlő és az uborka, amelynek egy részét a piacon értékesíti. A szekszárdi Gémes István kertjében pedig természetesen a szőlő, vala­mint sokféle gyümölcs és más, a család szükségleteit kielé­gítő növény is megtalálható. Az első négy „versenyző­ben" közös, hogy valameny- nyien kapcsolatban állnak a nagydorogi AFESZ-szel, amely szövetkezet mindig is különleges figyelmet fordított a mezőgazdasági kisterme­lőkre, amit bizonyít az átla­gosnál jóval több termeltetési szerződés szövetkezet és kis­termelő között, és az igen nagy volumenű felvásárlás. A vetélkedőn való indulást is az ÁFÉSZ szorgalmazta Nagy- dorogon és környékén, siker­rel. A céljuk azonos volt a ver­senyt szervezőkével: olyan termelők induljanak a vetél­kedőn, akiknek tevékenysége mindig is példamutató volt, akik jó értelemben tudják „megfertőzni" a kertbaráto­kat. A kertek elbírálása során tu­catnyi szempont jelezte, me­lyek azok a kritériumok, ame­lyek alapján következtetni le­het arra, vajon a kert és kerté­sze jó úton halad-e a minden igényt kielégítő minőségű, el­adható kertészeti termékek előállítása felé. A technológia hagyományos, integrált (kör­nyezetkímélő) illetve „bio" volta például a bírálati szem­pontok sorában az elsők kö­zött szerepelt. De ugyanúgy fontos volt többek között a növényvédelem és a táp­anyagutánpótlás módszere, és az is, milyen új, egyéni meg­oldást alkalmaz a kertész. A versenyen indulók nem vallottak szégyent. Bár a ker­tek nem augusztusban - pláne nem hetek óta tartó forróság után - a legelőnyösebb külse- jűek, a bírálók összességében elégedettek voltak a látottak­kal, hallottakkal. Kíváncsian várjuk, az országos főzsűri hogyan értékeli a tolnai kerté­szek munkáját, hogy vajon decemberben, az értékes díjak átadásánál találkozunk-e kö­zülük valakivel?-s­Munkában a zsűri: Fehérvári József vizitál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents