Tolnai Népújság, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-19 / 195. szám
12 KÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1994. augusztus 19., péntek Az LGT „családi" ügyei Egy és háromnegyed óra alatt két lemez Beszélgetés Solti Jánossal, akinek az is elég, ha beszámolnak mekkora problémát. Ez a szakma ilyen. — Nyilvántartod, hogy hány lemezre doboltál eddig? — Háromszázötvenvala- hányra. — Miért pont téged hívtak ennyiszer? — Talán azért, mert több stílusban is elboldugolok, másrészt, mert a kottaolvasás semmilyen problémát nem jelent. Egy csomó helyen csak kirakják a kottát, aztán beszámolnak .... — Egy lemez feldobolása körülbelül mennyi időt jelent számodra? — Szerintem én vagyok a világbajnok. Egyszer feldoboltam két lemezt egy és háromnegyed óra alatt. Beállással együtt. Persze, ez régebben volt. Ma már csak olyan munkát engedek ki a kezemből, amivel teljesen meg vagyok elégedve. — Hogyan alakult ki, hogy a turnékon te általában a Ja- mes-szel osztottad meg az öltöződ, a Presser meg a Somlóval? — A Pici meg a Somló mindig ilyen anya-lánya viszonyban voltak, ahol a Pici volt az édesanya. Mi meg jól elvoltunk a James-szel együtt. Ha már a családi vonatkozásnál tartunk, mint a testvérek. — Most a HBB-be vagy állandó tagként. Nem unod még a turnékat? — Ez a jó az egészben. Van, aki nem szereti, a Somló sem, a Pici sem, végül is a Locomo- tív valahogy így maradt abba. Én szeretem ezt, nekem ez az életem, és ezt akarom csinálni, ameddig bírom. KRZ Fotó: Ótós Réka ZUG-tárlat Kalmár István Felső tüzek hordozói. A magyar kortárs képzőművészet egyik nagy kísérletezője, kinek grafikai lapjai megállásra, gondolkodásra késztetik a nézőt, nyomot hagynak a befogadóban. (Az I. Országos Színesnyomat Grafikai Kiállítás anyagából.) -BP.Fotó: -ótós— Azt olvastam, kiskorodban hegedültél, furulyáztál... — Azután egyáltalán nem foglalkoztam a zenével, inkább atlétizáltam és sakkoztam. Dobos is úgy lettem, hogy szokás szerint csináltunk egy páran zenekart, s pénzre futballoztunk, így szedtünk össze a pénzt zenekari felszerelésre. Kisorosol- tuk, hogy ki, mi legyen és nekem jutott a dob. — Bár a Generálban is zenéltél - nem is akármilyen társakkal -, azért téged elsősorban az LGT-bői ismernek meg. Körülbelül a te odakerülésedkor kezdődhetett az együttes második nagy korszaka. — Én nem misztifikálom ezt annyira, logikusan azért, merthogy benne voltam. Nagyon jó zenekar volt és ennyi, semmi több. — Pedig ez azóta is az utolsó magyar zenekar, akinek talán Anglia táján lehetett volna valami keresnivalója. Utólag hogyan látod, valóban volt esélyetek befutni az EMI-nál, vagy túl volt dimenzionálva a dolog? — Most úgy látom, hogy nem volt esélyünk. Nem azt a zenét játszottuk, amit akkor kellett volna. Éppen a new wave sűrűjébe estünk bele, egy egyáltalán nem new wave zenével. Szóval, szerintem ott semmi esélyünk nem volt. Amerikában inkább lett volna. — Az utolsó LGT-koncert után, milyen szájízzel jöttél le a színpadról? —- Nagyon jól éreztem magam. Főleg, hogy újra együtt játszottunk, hogy jó volt a zenekar, hogy működött a dolog, hogy sikerült összehozni a Nyugati-pályaudvaron a búcsúkoncertet. — Az nem bántott, hogy három olyan embertől búcsúzol, akikkel együtt zenéltél több mint egy évtizeden át? Nem jutott eszedbe, hogy hiányozni fognak a zenekari próbák, a közös élmények? — Akkor én már játszottam a Hobo Blues Band-del. A barátok pedig megvannak, mert most is összejárunk, néha azért csapunk egy-két nagyobb bulit. Felhőtlen a kapcsolatunk, nincs egymással semmi bajunk, sőt, azóta már dolgoztunk is együtt. Csak nyilvánosan nem. De nekem ez nem okoz nem tudom Diáksziget-mazsolák Javában zajlik már a Hajógyári-szigeten a Diáksziget elnevezésű monstre kulturális fesztivál. Aki még ma útra kel, az láthatja többek között a Pál Utcai Fiúkat, Peter Ogit, vagy mondjuk a Barbarót. Holnap „ír nap" lesz, Jethro Tull-lal. A blues-színpadon lehet találkozni a RABB és a Tátrai Band csoportosulással. Hétfőn színpadra lép Bródy János, Koncz Zsuzsa, a Kispál és a Borz, a Vágtázó Halottkémek, a Herfli Davidson Blues Band, valamint a Jefferson Starship. Kedden a külföldi szárvendég Frank Zappa egykori zenekara lesz, a Grandmothers of Invention. Ezen a napon rendeznek egy rock and roll partit is. Szerdán a kemény műfaj kerül előtérbe, a Sex Action, a Sing Sing és az Omen vezérletével. A hab a tortán az Alvin Lee koncert lesz. Ma te vagy a karma Ez a címe a legutóbb megjelent I love you kazettának, amely már a második hanganyaguk. A fenti felvétel a tavaszi szekszárdi koncertjükön készült. Fotó: -ótósírott képek Az éden sárkányai Az ember kialakulása a tudomány mai állása szerint több millió éves fejlődés eredménye. Őseinkhez - így az Australopithecushoz, vagy a Homo habilishez - képest mára megváltozott általános testfelépítésünk, sót, agytérfogatunk is. Ebből adódóan jelentős fejlődésen ment keresztül az emberi intelligencia is - jóllehet ez az állítás megkérdőjelezhető, ha az utolsó néhány évezred háborúira gondolunk. Mégis, a fákon való ugráláshoz képest kétségkívül nagy előrelépést jelentett - igaz, a körülmények kényszerítő hatására - a földre történő leereszkedés, a két lábon járás és az eszközkészítés. Olyan lehetőség nyílt meg az emberi intelligencia élőt, melynek határait ma sem ismerjük, legfeljebb csak a hipotézis szintjén. Ilyen elméleti következtetés-halmazt tár elénk Carl Sagan Az éden sárkányai című könyvében, mely az Európa Kiadónál jelent meg - három kiadásban. A szerző a világűr- kutatás egyik legfőbb irányítója az Egyesült Államokban, de ezen művében elsősorban a biológia, az élettan és a pszichológia tudományára alapozva kalauzolja végig az olvasót a emberi intelligencia rejtelmein. Sagan végkövetkeztetésként az alábbiakat írja: „A jövő azoké a társadalmaké lesz, melyek inkább a sokféleséget bátorítják, mintsem a konformitást; azoké a társadalmaké, melyek hajlandók a különféle társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális kísérletekbe anyagi erőforrásokat beruházni és készek feláldozni a rövid távú előnyöket a hosz- szú távú haszon érdekében; azoké a társadalmaké, melyek az új eszméket a jövőbe vezető finom, kényes és mérhetetlenül értékes ösvényeknek tekintik." Szeri Árpád STÍLUS, ZENE, EGYEBEK Ne vedd magad túl komolyan Nagyon friss Jelek Idén is menetrendszerűen tavasszal jelent meg az Omen zenekar új nagylemeze. A Jelek nagyon friss, mai anyagot tartalmaz, amely rácáfol azokra a kétkedőkre, akik Szekeres Tamás távozása után - helyettese Sárközi Lajos ex-Sámán - temetni kezdték a zenekart. Horváth Attila szövegírót nem kell bemutatni senkinek - Piramis, Korái stb. -, ő ezúttal is kitűnően elkapta a feelinget. Fotó: Göbölyös László Wave Most pedig szó lesz bizonyos Áfonyákról és a Rénszarvasról, valamint némi Nedves, Buja, Friss növényzetről. Ilyen fura neveket kénytelenek választani - hosszas fejtörés után - a szigetországi zenekarok tagjai. De ez úgyis csak addig érdekes, amíg a zenéjükkel fel nem hívják magukra a figyelmet, utána a szó eredeti jelentése hátterébe szorul, mindenki a Freinre- iszre gondol, ha skorpióba csíp és Méhes Marietta minden Trabantok védőszentje. A áfonya sem olyan savanya többet, ha az ír Cranberries együttes énekesnőjének hangja cseng a fülünkbe. Delores O'Riordan a hölgy neve, négy éves kora óta énekel a templomban és az iskolában, ahogyan az egy vidéki, katolikus közegben való. Ä zenéket Noel Hogan írja, aki a gitáros, öccse basszusozik, Freg Lawler a dobos, ők hárman együtt fogtak a zenélésbe némi Cure, R.E.M., Smiths befolyás alatt, de igazán a NŐ csatlakozásával találtak magukra. Most megjelent első albumuk, melynek címe: Everybody else is doing it, So why can't we?, nagyon árnyalt, érzelemgazdag, de minden érzelgősségtől mentesen szép muzsika. A Moose (rénszarvas) is most kaparta össze a legelső albumát. („Honey bee.."), de tagjai korábban már megmártóztak az angol no- ise-gitárzenekarok némelyikében. Sokan őket tartják a néhány évvel ezelőtt kezdődött „sho- egazing" (cipőbámulás) névre keresztelt zenei irányzat elindítójának. Pedig a leszegett fejjel történő gitárnyúzásnak - állítólag - semmi más oka nem volt, mint az, hogy a zenekar énekes-szövegírója, Russol Yates a padlóra ragasztotta a szöveget. Ilyen „véletleneken" múlhat, felfigyelnek-e egy zenekarra. Volt még néhány hasonló a történetben, például amikor a dobos - Damien Warburton - nem jelent meg egy koncerten, hirtelen kölcsönkérték a már befutott Lush-ból Chris Acland kollégát, aki persze biztosan nem vállalt volna el akármilyen haknit. így gondolhatta a Stereolab gitárosa is, amikor beszállt Kevin McKillop gitáros helyett, miközben az gyermeke születésénél segédkezett. Szóval először a szakma támogatása ta- szigálta előre a szánt, és ha ezt az új lemezt meghallgatjuk, nem is marad kétség, miért. Kicsit torz, lebegős gitárzene, ami mégis valahogy tiszta, szelíd, izgalmas és megnyugtató. A Lush új albuma, a Split pedig nevéhez méltón friss és buja, kissé bátortalanul, de megkockáztatom, ez eddigi legjobb albumuk. Az együttes énekes-gitáros-zeneszerző frontembere, az édesapja révén magyar, a másik részről japán Miki Berényi és szerzőtársa, a gi- táros-háttérénekes Emma Anderson most mintha közelebb engedte volna magához a két fiút, a dobos Christopher Acland-et és a basz- szusgitáros Philip King-et. Valahogy az egész bátrabb, de még mindig rejtélyes; letisztult, de továbbra is lidérces, kedves és hátborzongató. Már-már gyanúba keverednék önmagam előtt, hogy elveszett a realitásérzékem, ha nem hallgattam volna meg a Nulladik Változat második, A bolyongás évei című kazettáját. Korábban is ígéretesnek tartottam ezt a zenekart, és most is az a véleményem, hogy zeneileg nagyjából rendben van, az instrumentális felvételek az album gyöngyszemei. Ami engem zavar az az ének, a szövegek és az előadásmód szándékoltan drámai hangvétele, amit az énekes-szövegíró fejhangon ad elő. Remélem azért nem szegi kedvüket a mérsékelten lelkes fogadtatás, együttmaradnak és sikerül megtalálniuk azt a saját hangot, ami fenti, brit kollégáik sikereinek kulcsa. „pápai"
