Tolnai Népújság, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1994-08-19 / 195. szám

12 KÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1994. augusztus 19., péntek Az LGT „családi" ügyei Egy és háromnegyed óra alatt két lemez Beszélgetés Solti Jánossal, akinek az is elég, ha beszámolnak mekkora problémát. Ez a szakma ilyen. — Nyilvántartod, hogy hány lemezre doboltál eddig? — Háromszázötvenvala- hányra. — Miért pont téged hívtak ennyiszer? — Talán azért, mert több stílusban is elboldugolok, másrészt, mert a kottaolvasás semmilyen problémát nem je­lent. Egy csomó helyen csak kirakják a kottát, aztán be­számolnak .... — Egy lemez feldobolása kö­rülbelül mennyi időt jelent szá­modra? — Szerintem én vagyok a világbajnok. Egyszer feldobol­tam két lemezt egy és három­negyed óra alatt. Beállással együtt. Persze, ez régebben volt. Ma már csak olyan mun­kát engedek ki a kezemből, amivel teljesen meg vagyok elégedve. — Hogyan alakult ki, hogy a turnékon te általában a Ja- mes-szel osztottad meg az öltö­ződ, a Presser meg a Somlóval? — A Pici meg a Somló mindig ilyen anya-lánya vi­szonyban voltak, ahol a Pici volt az édesanya. Mi meg jól elvoltunk a James-szel együtt. Ha már a családi vonatkozás­nál tartunk, mint a testvérek. — Most a HBB-be vagy ál­landó tagként. Nem unod még a turnékat? — Ez a jó az egészben. Van, aki nem szereti, a Somló sem, a Pici sem, végül is a Locomo- tív valahogy így maradt abba. Én szeretem ezt, nekem ez az életem, és ezt akarom csinálni, ameddig bírom. KRZ Fotó: Ótós Réka ZUG-tárlat Kalmár István Felső tüzek hordozói. A magyar kortárs képzőművé­szet egyik nagy kísérletezője, kinek grafikai lapjai megál­lásra, gondolkodásra késztetik a nézőt, nyomot hagynak a be­fogadóban. (Az I. Országos Színesnyomat Grafikai Kiállítás anyagából.) -BP.­Fotó: -ótós­— Azt olvastam, kiskorodban hegedültél, furulyáztál... — Azután egyáltalán nem foglalkoztam a zenével, in­kább atlétizáltam és sakkoz­tam. Dobos is úgy lettem, hogy szokás szerint csinál­tunk egy páran zenekart, s pénzre futballoztunk, így szedtünk össze a pénzt zene­kari felszerelésre. Kisorosol- tuk, hogy ki, mi legyen és ne­kem jutott a dob. — Bár a Generálban is zenél­tél - nem is akármilyen társakkal -, azért téged elsősorban az LGT-bői ismernek meg. Körülbe­lül a te odakerülésedkor kezdőd­hetett az együttes második nagy korszaka. — Én nem misztifikálom ezt annyira, logikusan azért, merthogy benne voltam. Na­gyon jó zenekar volt és ennyi, semmi több. — Pedig ez azóta is az utolsó magyar zenekar, akinek talán Anglia táján lehetett volna va­lami keresnivalója. Utólag ho­gyan látod, valóban volt esélyetek befutni az EMI-nál, vagy túl volt dimenzionálva a dolog? — Most úgy látom, hogy nem volt esélyünk. Nem azt a zenét játszottuk, amit akkor kellett volna. Éppen a new wave sűrűjébe estünk bele, egy egyáltalán nem new wave zenével. Szóval, szerintem ott semmi esélyünk nem volt. Amerikában inkább lett volna. — Az utolsó LGT-koncert után, milyen szájízzel jöttél le a színpadról? —- Nagyon jól éreztem ma­gam. Főleg, hogy újra együtt játszottunk, hogy jó volt a ze­nekar, hogy működött a do­log, hogy sikerült összehozni a Nyugati-pályaudvaron a búcsúkoncertet. — Az nem bántott, hogy há­rom olyan embertől búcsúzol, akikkel együtt zenéltél több mint egy évtizeden át? Nem jutott eszedbe, hogy hiányozni fognak a zenekari próbák, a közös élmé­nyek? — Akkor én már játszottam a Hobo Blues Band-del. A ba­rátok pedig megvannak, mert most is összejárunk, néha azért csapunk egy-két na­gyobb bulit. Felhőtlen a kap­csolatunk, nincs egymással semmi bajunk, sőt, azóta már dolgoztunk is együtt. Csak nyilvánosan nem. De nekem ez nem okoz nem tudom Diáksziget-mazsolák Javában zajlik már a Hajó­gyári-szigeten a Diáksziget elnevezésű monstre kulturális fesztivál. Aki még ma útra kel, az láthatja többek között a Pál Utcai Fiúkat, Peter Ogit, vagy mondjuk a Barbarót. Holnap „ír nap" lesz, Jethro Tull-lal. A blues-színpadon lehet talál­kozni a RABB és a Tátrai Band csoportosulással. Hétfőn színpadra lép Bródy János, Koncz Zsuzsa, a Kispál és a Borz, a Vágtázó Halottkémek, a Herfli Davidson Blues Band, valamint a Jefferson Starship. Kedden a külföldi szárven­dég Frank Zappa egykori ze­nekara lesz, a Grandmothers of Invention. Ezen a napon rendeznek egy rock and roll partit is. Szerdán a kemény műfaj kerül előtérbe, a Sex Ac­tion, a Sing Sing és az Omen vezérletével. A hab a tortán az Alvin Lee koncert lesz. Ma te vagy a karma Ez a címe a legutóbb megjelent I love you kazettának, amely már a má­sodik hanganyaguk. A fenti felvétel a tavaszi szekszárdi koncertjükön készült. Fotó: -ótós­írott képek Az éden sárkányai Az ember kialakulása a tu­domány mai állása szerint több millió éves fejlődés ered­ménye. Őseinkhez - így az Australopithecushoz, vagy a Homo habilishez - képest mára megváltozott általános testfelépítésünk, sót, agytérfo­gatunk is. Ebből adódóan je­lentős fejlődésen ment keresz­tül az emberi intelligencia is - jóllehet ez az állítás megkérdő­jelezhető, ha az utolsó néhány évezred háborúira gondolunk. Mégis, a fákon való ugrá­láshoz képest kétségkívül nagy előrelépést jelentett - igaz, a körülmények kényszerítő ha­tására - a földre történő lee­reszkedés, a két lábon járás és az eszközkészítés. Olyan lehe­tőség nyílt meg az emberi in­telligencia élőt, melynek hatá­rait ma sem ismerjük, legfel­jebb csak a hipotézis szintjén. Ilyen elméleti következte­tés-halmazt tár elénk Carl Sa­gan Az éden sárkányai című könyvében, mely az Európa Kiadónál jelent meg - három kiadásban. A szerző a világűr- kutatás egyik legfőbb irányí­tója az Egyesült Államokban, de ezen művében elsősorban a biológia, az élettan és a pszi­chológia tudományára ala­pozva kalauzolja végig az ol­vasót a emberi intelligencia rejtelmein. Sagan végkövet­keztetésként az alábbiakat írja: „A jövő azoké a társadalmaké lesz, melyek inkább a sokféle­séget bátorítják, mintsem a konformitást; azoké a társa­dalmaké, melyek hajlandók a különféle társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális kísér­letekbe anyagi erőforrásokat beruházni és készek feláldozni a rövid távú előnyöket a hosz- szú távú haszon érdekében; azoké a társadalmaké, melyek az új eszméket a jövőbe vezető finom, kényes és mérhetetle­nül értékes ösvényeknek tekin­tik." Szeri Árpád STÍLUS, ZENE, EGYEBEK Ne vedd magad túl komolyan Nagyon friss Jelek Idén is menetrendszerűen tavasszal jelent meg az Omen zenekar új nagylemeze. A Jelek na­gyon friss, mai anyagot tartalmaz, amely rácáfol azokra a kétkedőkre, akik Szekeres Tamás tá­vozása után - helyettese Sárközi Lajos ex-Sámán - temetni kezdték a zenekart. Horváth Attila szövegírót nem kell bemutatni senkinek - Piramis, Korái stb. -, ő ezúttal is kitűnően elkapta a feelinget. Fotó: Göbölyös László Wave Most pedig szó lesz bizonyos Áfonyákról és a Rénszarvasról, valamint némi Nedves, Buja, Friss növényzetről. Ilyen fura neveket kényte­lenek választani - hosszas fejtörés után - a szi­getországi zenekarok tagjai. De ez úgyis csak addig érdekes, amíg a zenéjükkel fel nem hív­ják magukra a figyelmet, utána a szó eredeti je­lentése hátterébe szorul, mindenki a Freinre- iszre gondol, ha skorpióba csíp és Méhes Mari­etta minden Trabantok védőszentje. A áfonya sem olyan savanya többet, ha az ír Cranberries együttes énekesnőjének hangja cseng a fülünkbe. Delores O'Riordan a hölgy neve, négy éves kora óta énekel a templomban és az iskolában, ahogyan az egy vidéki, katoli­kus közegben való. Ä zenéket Noel Hogan írja, aki a gitáros, öccse basszusozik, Freg Lawler a dobos, ők hárman együtt fogtak a zenélésbe némi Cure, R.E.M., Smiths befolyás alatt, de igazán a NŐ csatlakozásával találtak magukra. Most megjelent első albumuk, melynek címe: Everybody else is doing it, So why can't we?, nagyon árnyalt, érzelemgazdag, de minden ér­zelgősségtől mentesen szép muzsika. A Moose (rénszarvas) is most kaparta össze a legelső albumát. („Honey bee.."), de tagjai korábban már megmártóztak az angol no- ise-gitárzenekarok némelyikében. Sokan őket tartják a néhány évvel ezelőtt kezdődött „sho- egazing" (cipőbámulás) névre keresztelt zenei irányzat elindítójának. Pedig a leszegett fejjel történő gitárnyúzásnak - állítólag - semmi más oka nem volt, mint az, hogy a zenekar éne­kes-szövegírója, Russol Yates a padlóra ragasz­totta a szöveget. Ilyen „véletleneken" múlhat, felfigyelnek-e egy zenekarra. Volt még néhány hasonló a történetben, például amikor a dobos - Damien Warburton - nem jelent meg egy koncerten, hirtelen kölcsönkérték a már befu­tott Lush-ból Chris Acland kollégát, aki persze biztosan nem vállalt volna el akármilyen hak­nit. így gondolhatta a Stereolab gitárosa is, amikor beszállt Kevin McKillop gitáros helyett, miközben az gyermeke születésénél segédke­zett. Szóval először a szakma támogatása ta- szigálta előre a szánt, és ha ezt az új lemezt meghallgatjuk, nem is marad kétség, miért. Ki­csit torz, lebegős gitárzene, ami mégis vala­hogy tiszta, szelíd, izgalmas és megnyugtató. A Lush új albuma, a Split pedig nevéhez méltón friss és buja, kissé bátortalanul, de megkockáztatom, ez eddigi legjobb albumuk. Az együttes énekes-gitáros-zeneszerző fron­tembere, az édesapja révén magyar, a másik részről japán Miki Berényi és szerzőtársa, a gi- táros-háttérénekes Emma Anderson most mintha közelebb engedte volna magához a két fiút, a dobos Christopher Acland-et és a basz- szusgitáros Philip King-et. Valahogy az egész bátrabb, de még mindig rejtélyes; letisztult, de továbbra is lidérces, kedves és hátborzongató. Már-már gyanúba keverednék önmagam előtt, hogy elveszett a realitásérzékem, ha nem hallgattam volna meg a Nulladik Változat má­sodik, A bolyongás évei című kazettáját. Ko­rábban is ígéretesnek tartottam ezt a zenekart, és most is az a véleményem, hogy zeneileg nagyjából rendben van, az instrumentális fel­vételek az album gyöngyszemei. Ami engem zavar az az ének, a szövegek és az előadásmód szándékoltan drámai hangvétele, amit az éne­kes-szövegíró fejhangon ad elő. Remélem azért nem szegi kedvüket a mérsékelten lelkes fo­gadtatás, együttmaradnak és sikerül megtalál­niuk azt a saját hangot, ami fenti, brit kollégáik sikereinek kulcsa. „pápai"

Next

/
Thumbnails
Contents